NEGYED SZÁZAD

Épp negyed százada írta meg egy srác A hacker kiáltványát.
Negyed évszázad nagy idő, azóta a számítástechnikában egy csomó minden elavult, egy rakás új dolog született, és talán egyszer feledésbe fog merülni ez az írás is. Vegyük le egy percre a kalapunkat - legyen az fehér, fekete vagy akár szürke - és tisztelegjünk a (klasszikus értelemben vett) hacker, az önzetlen, segíteni akaró, örökké új és jobb megoldásokat kereső szakember előtt!

A hacker kiáltványa

Még egyet elkaptak ma, minden újságban benne van. "Letartóztattak egy tinédzsert számítógépes bűncselekményért", "A bankba való behatolás után letartóztattak egy hackert"...

Átkozott kölykök. Mind egyformák.

De te néztél valaha egy hacker szeme mögé? Gondolkodtál már valaha azon, hogy mi mozgatja, milyen erők formálják, mitől lett ilyen?

Hacker vagyok, lépj be a világomba...

Az én világom az iskolában kezdődik... Okosabb vagyok, mint a többi srác, ez a marhaság, amit tanítanak, untat...

Átkozott alulteljesítő kölyök. Mind egyformák.

Középiskolában vagyok. Hallgattam a tanárokat, ahogy tizenötödször is elmagyarázzák, hogyan kell egyszerűsíteni a törtet. Értem. "Nem, Ms. Smith, nem írtam le a házit. A fejemben csináltam meg..."

Átkozott kölyök. Biztosan lemásolta. Mind egyformák.

Egy felfedezést tettem ma. Találtam egy számítógépet. Várjunk csak egy pillanatra, ez király. Azt csinálja, amit elvárok tőle. Ha mégsem, az azért van, mert elrontottam valamit. Nem azért, mert utál engem... Vagy fenyegetve érzi magát... Vagy azt gondolja, hogy okostóni vagyok... Vagy nem szeret tanítani és nem kellene itt lennie...

Átkozott kölyök. Folyton csak játszik. Mind egyformák.

És akkor megtörtént... kinyílt a kapu a világra... végigrohant a telefonvonalon, mint a heroin a kábítószerfüggő vérében, egy elektronikus impulzus, egy menedék a mindennapok inkompetenciája elől... megtaláltam a hajót. "Ez az... ide tartozom..."

Mindenkit ismerek itt... még akkor is, ha soha nem találkoztam velük, soha nem beszéltem velük, és soha nem hallok felőlük még egyszer... Mindannyiótokat ismerem...

Átkozott kölyök. Megint lefoglalja a telefonvonalat. Mind egyformák...

Biztos vagy benne, hogy mind egyformák vagyunk... bébiétellel etettek bennünket az iskolában, mikor mi steak-re vágyunk... a hús apró darabjai, amelyeket átengedtetek nekünk, előre megrágottak és ízetlenek voltak. Szadisták uraltak bennünket, és egykedvűek néztek el fölöttünk. Az a néhány valaki, akinek volt mit tanítani nekünk, tehetséges diákoknak tartott bennünket, de ez a néhány olyan volt, mint vízcseppek a sivatagban. Most már ez a mi világunk... az elektronok és kapcsolók világa, a baud szépsége. Mi ingyen használunk egy már létező szolgáltatást, amelyik rohadt olcsó lehetne, ha nem mohó nyerészkedők kezében lenne, és minket neveztek bűnözőknek. Felfedezünk... és bűnözőknek neveztek bennünket. Tudás után kutatunk... és bűnözőknek neveztek bennünket. Bőrszín, nemzetiség, vallási nézetek nélkül létezünk... és bűnözőknek neveztek bennünket. Atombombát gyártotok, háborúztok, gyilkoltok, csaltok, és hazudtok nekünk, és megpróbáljátok elhitetni, hogy ez a mi érdekünkben történik, és akkor mi vagyunk bűnözők. Igen, bűnöző vagyok. A bűnöm a kíváncsiság. A bűnöm az, hogy azután ítélem meg az embereket, amit mondanak és gondolnak, és nem a külsejük alapján. A bűnöm, hogy okosabb vagyok, mint ti, ez olyan dolog, amit soha nem fogtok nekem megbocsátani.

Hacker vagyok, és ez a kiáltványom. Megállíthatjátok az egyént, de nem állíthattok meg minket... végül is, mind egyformák vagyunk.

Kelt 1986 január 8.-án.

Copyright 1986 Loyd Blankenship (mentor@blankenship.com). Minden jog fenntartva.

Fordította: Voyager2