REMÉNYHAL

Az Úr roppant elfoglalt! Vagy csak szeret próbára tenni. Mindig megvárja, amíg jól kiakadsz, és csak akkor villant valamit.

Hát, én nem bánom, ha mindig jó lesz a vége!

CSOKOLÁDÉ

Mikikém azzal jött haza, hogy kérek-e csokit. Naná, hogy kérek! :)

Megkívánt egy tábla mogyorós csokoládét, és már a második sornál tartott, amikor rájött, hogy mazsola is van benne. Ő pedig utálja a szőlőt.

Tízdekás tábla volt, kicsi kockákkal, apróra tört mogyoróval és kicsikre szabdalt mazsival. Én is benyomtam két sort, de kábé a fele még mindig megvolt.

Megvacsorázott, ledőlt az ágyra, és elmajszolt egy kisebb szelet másmilyen csokoládét. Aztán felém fordult.

- Attilám! Tudsz adni egy kicsit a csokidból? Kevés volt úgy látszik, még kéne ennem.

- Persze, tessék.

Kissé elcsodálkoztam, de gondoltam, megeszik egy vagy két kockát… Amikor visszaadta, ez volt a papíron:

VESZTETTEM

Már szeptemberben bezárt a Holdudvar, de még nem kaptam meg a kilépőpapíromat.

Mindegy, ez nem tartott volna vissza attól, hogy szedjem a sátorfámat, és kimenjek Európába végre valami munkát találni, és normális pénzért dolgozni egy normális országban.

Ez nem. Az sokkal inkább, hogy megint elfogyott a pénzem.

Hova a fenébe tűnt el ennyi zsé? Holva lett az a sok pénz, amit megkerestem a nyáron, és a közmondásosan szerény költekezésem folytán most a pénztárcámat kéne dagasztania?

Jó, persze, vettem egy tabletet a nagylányomnak, vettem két használt számítógépet Gyömrőre - egyet a közös gép helyére, egyet a középső lányomnak -, meg kölcsön adtam egy tízest az Évának, meg több mint 17 rugót a Mikinek. De akkor is kellett volna maradnia egy "csomó" pénznek! Annyinak mindenképpen, hogy kiutazhassak legalább Bécsbe, és legalább egy-két hetet hajléktalanszállón tudjak tölteni.

És nem! Elfolyt, elcsöpögött valahol az ujjaim között, és most itt állok megint ősszel, megint pénz nélkül, megint egy szomorú országban mindenféle pénzkereseti lehetőség nélkül. Egy újabb tél előtt, egy újabb hiába eltelt évvel a hátam mögött.

Azt hiszem, jobb, ha beletörődöm a sorsomba. Nem vagyok képes változtatni rajta, mindenképpen ilyen szerencsétlenül kell befejeznem a földi pályafutásomat. Örülhetek, ha felvesz valami multi és éhbérért dolgoztat, vagy jöhet megint az ingyenkonyha a rettenetes kajákkal, meg a melegedők, meg a McDonald's-ok és a művelődési házak az ingyen wifijükkel és lenéző biztonsági őreikkel.

Rendben, ha ilyen béna vagyok, és nem vagyok képes ebből a szarból (sem) kimászni, hát akkor jöjjön ez! Nem fogok kapálózni. Éveken keresztül próbálkoztam, nem megy. Jól van, ennyi, leteszem a fegyvert.

Tisztára úgy érzem magam, mint az a fószer a Truman Show-ban.