7 OLDAL

KATALIN NAPJA

Hát ez nem semmi! Most nézem, hogy múlt hét csütörtökön írtam blogot utoljára. Ugyanis az utolsót meghagyom, és amikor újra írok, kitörlöm, és a helyére kerül az új. Spórolunk a papírral, kérem szépen!

Nem is tudom, hogy érzem magam! Egyik nap le vagyok robbanva, csak fetrengenék, másik nap jobban vagyok… Lehet, hogy valami vírus bújkál bennem, és hol gyengébb az immunrendszerem, hol erősebb. Hát persze, nem is csodálkozom rajta! Ha lassan tekerek, megfagyok, pláne, ha nagy szél fúj. Ha gyorsan, kimelegszem, tiszta víz a hátam meg mindenem. A kezem lefagy, különösképpen a hüvelyk- és kisujjam, a pofám úgyszintén, főleg az orrom meg a fülem. Legjobb lenne az orromra egy csapot szerelni, hogy ne csöpögjön, és amikor beérek, vagy haza, csak kinyitnám a klotyó felett, azt annyi!

Kéne venni kesztyűt meg sapkát, ha már voltam olyan hülye, hogy nem hoztam magammal. Csakhogy nincs zsé. Két darab bankkártyám van, és nincs egyiken sem egy büdös fillér! Hogy ezt hogy csinálják?!

Pedig igérgetik, meg hazudoznak. Két faszi van a DocDatában az OTTO irodájában, persze mind a kettő lengyel. Van még egy lengyel csaj is, de az nem csinál semmit. A Kamill azt mondja, hogy persze-persze, mindjárt megcsinálja, hogy beélesíti az ING-s bankszámlámat, és legközelebb arra kapom a pénzt. De most nézi, hogy nincs meg a papír... Az Eloj – franc tudja, hogy kéne írni a nevét, rohadtul nem érdekel – meg azt, hogy de hiszen feltette az előleget a magyar kártyámra. De érdekes! Amikor fizetni kéne vele, soha nincs rajta egy alzó grand! Ráadásul a MagNet bankosnak a PIN kódját sem tudom, mert hogy odakoccantós, aztán ahhoz nem kell. Csak egy bizonyos összeghatár felett, de hát nem vagyok én nagycsalád, hogy elérjek ilyen magasságokba! A holland zsugám is olyan, de annak tudom a kódját. Sőt, még fel is mentem az oldalukra, mert kiderült, hogy aktiválni kell, de ott láttam egy szép kerek nullát, és mellette az euró jelét. De jó, hogy most már két kártyám is van! Az egyikre rajzolok egy tízest, a másikra meg egy ászt, és azt fogom nézegetni. Folyton huszonegyem lesz!

És van 10 euróm és 25 centem. (Meg még 3, de az itt nem játszik.) És ha ez elfogy, kurva ideges leszek!

Bakker, ezek nem ismernek engem!

Még én sem ismerem magam, hogy miket fogok csinálni, ha nem lesz kajám!

Az első az lesz, hogy bemegyek az irodába, és megmondom valamelyik nyikhaj köcsögnek, amelyik éppen bent lesz, hogy munkaidő végéig van idejük összedobni száz ficcset. Ha nem, iszonyú botrányt rendezek!

A másik, mert erre semmi nem fog történni, és ha összeverek valakit, csak engem rúgnak ki, hogy bemegyek egy közértbe, és nekiállok enni. Igen, kérem, odaállok a hűtőhöz, ahol a felvágottak vannak, és kibontok egy párat, aztán gyorsan bezabálom, mielőtt jön a biztiőr. Ha nem jön, hanem kint próbál megvárni a kasszáknál, annál jobb, még utoljára jóllakom, mielőtt előzetes letartóztatásba helyeznek.

De elvárások vannak!

Jó, tudom, hogy ketté kell választani a DocDatát és az OTTÓ-t, mert az egyik egy holland munkahely, a másik pedig Európa legnagyobb munkaközvetítője (mindegyik ezt mondja, amelyik nemzetközi), és sajnos túlnyomó részt lengyel illetőségű, ha ugyan nem teljesen az. De fizikailag egy helyen található mindkettő, és basszus, nyilván több lét vesznek fel utánunk, mint amennyit kapunk tőlük, hiszen ebből élnek. És arra nem képesek, hogy azt betartsák, amit ők igértek?

Nem én kértem előleget, ők írják a papírjukon, hogy heti 150 eurót adnak, és négy hét után (jó lesz az egy hónapnak is!) a következő hó 10-éje előtt felteszik a számlára. De a rohadt életbe! Ha nem számítok az előlegükre, be tudtam volna osztani a zsetonomat fizetésig! Csirkemell sonka meg csokis kex helyett egyeurós kolbászokat vettem volna, és leszartam volna a dumájukat, az elszámolást meg mindenképpen fel kell tenniük, azt nem sumákolhatják el!

Igen, mert szerintem hetente felveszik a mi melónk után járó összeget, azt beteszik egy centrifugába, jól megforgatják, és havonta odalökik a maradékot. De hogy ilyen mohók legyenek, hogy már az előleget is lecsalják, hát azért elmehetnének a jó lengyel édesanyjukba, és ne is jöjjenek elő onnan többet!

Ilyen biztos rohadt tuti, hogy nem lenne, ha nem közvetítőnek dolgoznék, hanem egyenesen a cégnek! A hollandok szerintem nem ismernek ilyeneket, hogy nem fizetünk, meg nem annyit… Itt soha nem volt szocializmus!

Valahogy át kéne kerülni hozzájuk!

Halovány remény van rá, mert ma is – persze többek között – engem kért az egyik csaj (az egyes raktárháznak (warehouse) a második emeleti managere) inbound-olni, de amikor a 14-es raktárházba kértek pickereket, engem is átirányított egy másik floor manager. (Aki egyébként egy litván srác, és a múltkor kijelentette, hogy semmi baja a magyarokkal, ő csípi őket.) Oda pedig szerintem nem tesznek nagyon bénákat.

Jó, persze, tudom a korlátaimat! Lassú is vagyok néha, meg pontatlan is, de ha valamit elszúrtam, nem hagyom annyiban a dolgot, és szólok, és megkérdezem azt is, hogy hogyan hozhatom helyre, vagy ha nem tudom, akkor megkérem, hogy hozza helyre nekem. A múltkor egy ilyen eset után hallom, hogy az Olaf (aki biztos, hogy ilyen névvel nem lengyel, de valami nagykutya lehet ott, mert minden szinten dirigál) mondta ennek a litván srácnak:

- The only guy! The only guy!

Az egyetlen srác.

Nem BIZTOS, hogy éppen rólam beszéltek, de pont akkor volt, amikor odahívtam Olafot, a másik meg azért jött oda, mert hallotta, hogy gond van, és amikor elmentem onnan, hogy folytatom a berakást, akkor hallottam, mit mondott.

Na, a mai nap, az aztán elég hosszú volt!

Reggel 7-re kellett mennem. Ha maradtam volna berakó, takarítással kellett volna kezdeni a napot, mert az inbound-olni való minimum 8-kor érkezik, de lehet, hogy még később. De szerencsére átküldtek, és ott már azonnal szükség volt ránk.

Ez úgy megy, hogy odamész, megkérdezik a neved, aztán amikor megmondod, a kezedbe nyomnak egy papírlapot, hogy írd le. (Ezek nem tanultak történelmet? Annak idején egész Európa tőlünk draselt! Ja, és én voltam a királyunk.) Leírod, hogy Attila. Erre intenek, hogy vegyek el a tálcáról egy lapot, amin rajta van egy vonalkód, amit be kell olvastatni a szkennerrel, ő onnan már tud mindent: hogy honnan, milyen sorrendben miket és hány darabot kell leemelni a polcokról. Így egyszerűnek tűnik minden, de… Nem mindig az.

Rajta van még az is, hogy a különböző szintekről összesen

- hány helyről

- hány darabot és

- hány megrendelőnek kell összeszedni.

A harmadik adat nekünk rohadtul nem mond semmit, de OK, most már ezt is tudjuk!

Rajta van a papíron még az is, hogy pontosan melyik az a hely (raktárház, emelet stb.), ahonnan a legelsőt, és ahonnan a legutolsót kell elvenni.

Pl. 10 0 004A001A. És ha félreolvasod, akkor sincs baj, mert más árucikk vonalkódját nem veszi be, hibaüzenetet ír. Csak időt vesztettél. Ami alapjában véve még nem lenne baj. Akkor baj csak, ha előtte mazsolás kenyeret ettél, és már második napja főtt tojáson élsz.

Azért baj, mert rettentően jönnek a szelek.

És még ez sem lenne gond, hiszen annyit mászkálsz, itt-ott el lehet pukkantgatni néhány buborékot. A szörnyű az, hogy nem csak az akar jönni!

Nem, mert mindig jön vele egy kicsi folyadék is. Nem sok, csak éppen annyi, hogy tudd, nem eregethetsz a nagyvilágba, hanem ha már úgy érzed magad, mint a Zeppelin léghajó, ami ugye dugig volt tömve hidrogénnel, ki kell menned a slózira. És találnod kell egy üres fülkét. A kettőből. Időben. Mert ha nem… Akkor baj lesz.

Mert ugye nincs váltóruha, abban dolgozol, amiben jöttél. Meg hát egyébként is!

Szóval csak ügyesen. És gyorsan!

Nem tudom, hányszor voltam vécén, de sokkal többször, mint amennyi az egész napi szünetem lett volna.

Egyszer, amikor jövök vissza a slóziról, látom, hogy nincs meg a kocsi, amit eddig pakoltam! És persze benne volt a szkennerem is, pont azért, hogy ne vigyék el.

Na, loholok fűhöz-fához, mi a fenét kell ilyenkor csinálni, a végén odaküldenek egy Kuba nevű pasihoz, aki eléggé ki volt gyúrva. Gyanítom, hogy nem a Közép-Amerikai orzág, hanem a cuba, kocka szó adta a nevét. Fiatal, talán 30 éves ürge, a háta mint a pingpongasztal, de nem az a favágó típus, hanem ilyen szépen kidolgozott izmok vannak, szinte mindegyik látszik külön-külön. Na, ennek nem gond egy húszkilós csomagot feltennni a felső polcra! (Jó, mondjuk annyi még nekem sem. Igaz, nem mosolygok közben…) Ő pedig azt mondja, hogy kérjek egy másik szkennert, vegyek el egy másik papírt, és csináljam azt.

Ugyanis ha benne van egy csomag a gépben, nem tudsz kiszállni belőle, előbb be kell fejezni. És úgy látszik, hogy azt a csomagot nem lehet másik géppel folytatni, bár ebben nem lennék biztos. Mindegy, így rendbe jönnek a dolgok. A tré csak az, hogy ez a másik gép nagyon szar! Ha bemegyek a sorok közé, márpedig be kell mennem, leakad a hálózatról, és nem is hajlandó újra felcsatlakozni. Pár órás szarakodás után lecserélem egy harmadikra, de annak meg olyan halvány a kijelzője, hogy nem csak én, a floor manager is alig látja, ezért sokat tévesztek.

A heti sms és a napi lista szerint is 15:30 ig lett volna a munkaidőm. Odamegyek a csajhoz – ez egy másik, nem a Sylwya, aki mára külön engem kért – és mondom neki, hogy akkor én most hazamegyek, jó? Jó. Illetve hánykor jöttem? Hétkor. Igen? Akkor nézzek csak ide!

És mutat egy kézzel írt papírt, ami ki volt celluxozva a számgép mellé, hogy kinek-kinek hogy szól a munkaideje. És aki reggel 7-re jött, annak 16 óráig.

Ó, hát jól van akkor, elveszek még egy lapot, majd azt gyorsan lejárom egy fél óra alatt!

Aha! MINDENHOL voltam, még ott is, ahol nem kellett volna lennem!

Kezdtem a 14-es raktárház földszintjén, ahonnan a lapot is kaptuk. Folytattam a másodikon (kivételesen nem kellett az elsőről semmi), a harmadikon és a negyediken. Amikor ezek megvoltak, át kellett mennem a 10-es raktárházba, és ott ugyanez, csak fordított sorrendben.

A liftet pedig nem használhatod. Az csak a trolliké. (Postcart vagy trolley, de leszarom, írom, ahogy jön.) Beteheted, illetve berakathatod a lifboy-jal, aztán lemehetsz és megvárhatod, de sokkal gyorsabb, ha lehordod, akár több kanyarban is. Ha azon a szinten nincs liftboy, szinte biztos, hogy nem jutsz hozzá a felvonóhoz, mert ők használják, és egymásnak küldözgetik.

Amikor végzel, ki kell találnod, hová kell raknod a kocsit. Erre mindenféle rejtjeles szöveg is van a papíron, pl. 1Tjes Big Items, vagy Fragile… Tudom, hogy törékenyt jelent, de tessék, hova teszed? Mert minden ilyen csoportot más gépnél csomagolnak.

Fél 4-kor vettem fel a papírt. Kb. 6 óra volt, amikor letettem a kocsit.

És most fújjuk ki magunkat egy kicsit!

Az időpontokkal az a helyzet, hogy kb. kétóránként van szünet. De csak három darab.

Tehát – nem halálpontosan, de sacc/kábé – ha 7-kor kezdtél, akkor mondjuk 9-től van egy 15 perces szüneted (break), kb. 11:30-tól egy félórás, és úgy 14:30-tól egy másik negyedórás. A félórást fizetik.

Amiből következik, hogy a negyedórásokat nem.

Ez azért is tré, mert a hazaengedésnél ezeket maximálisan figyelembe veszik. Itt egy példa:

Inbound-olsz, és elfogynak a kocsik mondjuk délután egykor. Aznap 8:30-kor kezdtél, a nagyszüneted, tegyük fel, 13:30-tól lenne. Fél óráig takaríttatnak, és amikor már korog a gyomrod, és ki vagy hegyezve a kajára, vagy lelki szemeid előtt kizárólag kávéspoharak jönnek-mennek, akkor pont úgy küldenek haza, ahogy a break kezdődne. Megkajálhatsz, vagy teleihatod magad akár egy vödör kávéval, hiszen ingyen van, de az már a te szabadidődből megy. A DocData megspórolt fél órát. És azt már a Süsü a sárkányból tudjuk, hogy sokszor nyolc az negyvennyolc.

Vagyis amikor a fizetésedet számolják, ezeket a kisszüneteket kőkeményen levonják. Nem úgy van, hogy ma dolgoztam 11 órát, hanem úgy van, hogy ma bent voltam 11 órát, abból dolgoztam 10 és felet. És ez minden nap. Ha a nagyszünet előtt küldenek haza, akkor kevés is volt az órád, és még abból is lejön az első kiszünet negyed órája. Ez van!

Filózom rajta, hogy megörökítem egy Libre Office Calc táblázatban (mert most ezt használom) az egész marhaságot, hogy hánytól hányig, mínusz szünetek, meg minden, de nem vitt még rá a lélek, hogy megtervezzem. Meg most már annyi haladékot adtam magamnak, hogy várjuk meg az első elszámolást, és akkor az is ki fog derülni, ha valahol lehúztak.

Át kell menni, basszus! Valahogy ki kell kerülni a lengyeleket!

De hogy megy ez? Ők jönnek oda, hogy van-e kedved náluk dolgozni? Mert akkor lehet, hogy én már kimaradok ebből. Egyelőre. (Az első hónap letelte előtt nyilatkozni kell az OTTÓ-nál, hogy meg akarod-e hosszabbítani a szerződésed, és már a negyedik hetemet húzom.) Vagy nekem kell megkérdezni valakit? De kit? A múltkor körbeérdeklődtem, hogy tudnám megszerezni a targoncavezetői jogsit. (OTTÓ-kám hajlandó kioktatni, a papír szerint legalábbis, de akkor minimum fél évet náluk kell alkalmazásban lenni.)

A kantinban elkaptam ezt a litván srácot, aki floor manager, és két szinten is van hatalma, de ő azt mondta, hogy vissza kell mennem Magyarországra, ott letenni (jópénzért, mi?), és lefordíttatni a jogsit. De most van elég lift car-os. Bementem a team leader irodájába is (ez leginkább csoportvezető), amikor láttam, hogy az a nő van bent, akinek a múltkor szerelmet vallottam, mert felkerekítette 8-ra a munkaidőm végét. Ő azt mondta, hogy az OTTÓ-t kérdezzem meg. Kamill szinte megigérte, éppen csak annyira, hogy később ne lehessen számonkérni tőle. Szóval nem győztek lepattintani.

Asszem egyelőre nem kavarok, ha kitanítanak, jó, ha nem, az is jó, és szerződést hosszabbítok a munkaközvetítőnél. Elvégre nekik köszönhetem, hogy most itt vagyok.

A BOGÁR

Időközben sajnos elment a szlovák lakótársam, és helyette kaptunk egy másik szlovákot. Martin Sprang-Capelle-be költözött, gondolom ez a faszkalap meg onnan jött. Bár ne tette volna!

Arek boldog volt, hogy itt van valaki, aki még nem hallott az én viselt dolgaimról, és nekiállt mesélni. Megértik egymást, mindketten dohányoznak, füveznek. Bent a kégliben. Éjjel-nappal ment a szöveg, és jókat röhögtek rajtam. Jól van, gyerekek, majd előbb-utóbb eljön az ideje annak is, hogy én fogok rajtatok mulatni!

Azért neveztem el Bogárnak, mert bevonul a szobájába, és halottnak tetteti magát. Ha rákopogsz, sem reagál. Az a fajta, aki szerint a problémák egy idő után megoldódnak maguktól. Pedig nem, csak valaki megunja, és megoldja helyette. Talán egyke gyerek, és megszokta, hogy a szülei mindent elintéznek, neki csak be kell bújnia a monitor mögé, aztán néha elétesznek egy kis kaját, kicserélik alatta a pelust, ilyenek.

Persze azért önjáró a maga módján. Azt pl. megtanulta, hogy ha vesz valamit a boltban, és beteszi a mikróba, és egy-két gombot kezel rajta, egy idő után melegen veszi ki. Hát, valahol el kell kezdeni a nagybetűs Életet! Azt viszont még senki nem mondta, hogy fémet ne rakjon bele, mert attól tönkre mehet. Vagy mondta, csak nem hitte el. Vagy nem tudja, mi az a fém. Gondoltam, hogy megkérdezem tőle, de inkább hagyom a francba. Ezzel a palival én nem akarok foglalkozni.

Valamelyik nap le is verte a villanyt, de érdekes módon nem akkor, amikor bekapcsolta, hanem amikor befejezte a mutatványt, egyébként sűrű sercegések és látványos szikrázások közepette. Akkor én mentem át Robertékhez, én szóltam, hogy mi van, és fél éjszakán keresztül keresték-kutatták, hogy tudnák visszaállítani az elektromosságot a bungalónkban. Végül az ÉN ablakomon kopogott be Robert, hogy nézzem meg, van-e villany, mert ő még az ajtót, de még az ablakát sem volt hajlandó kinyitni. Mondom, bogár!

Péntek este ugyanez volt! Fél 10 körül értem haza 11 órai munka után, hogy másnap reggel 7-kor kezdjek, de a még reggel megvásárolt doboz tojásomat feltettem főni. Sercegés, szikrázás, a mikró fala feketedik a füsttől, ahol az alutálca hozzáér. Mondom a srácnak, hogy legközelebb ne tegyen be fémet, mert tönkrevághatja a sütőt vele. Nekiáll valamit hadoválni szlovákul, pedig tud angolul is, de most nem kommunikálni akar, hanem engem szapulni, hogy miért dugom az orrom az ő dolgába. Szerintem legalábbis.

Fő a tojás, ott állok mellette, jön ki a parasztgyerek a szobájából, kikapcsolja a mikrót, és PUFF!, sötétbe borulunk. Én már meg sem lepődtem. De hogy nem én fogok az ő hülyesége miatt mászkálni meg magyarázkodni, az hétszentség!

Ő bevonul, gondolom eszik. Jó, addig ne zavarjuk, majd utána!

Vártam egy jó fél órát, már majdnem lefeküdtem, hiszen a hajnali 5 órás kelés elég szomorúan hangzik így késő este, fáradtan, fájós lábakkal. De azért odamentem az ajtajához, bekopogtam, és bekiabáltam, hogy menjen, szóljon a Robertnek, mert nem lesz villany.

Aztán lefeküdtem.

Hajnali ébredés keserű szájízzel, ahogy a Beatrice ezt megénekelte Angyalföld c. számában. Melegvíz nincs, próbálok úgy zuhanyozni, hogy ne nagyon érjen a víz. Érdekes megoldásokat találok ki, de hát víz nélkül nem megy, ezt egy Harry Potter sem tudná megcsinálni.

A szombatom is elmúlt a melóhelyen. Az vigasztal, hogy másfélszeres pénzért dolgoztam. A vasárnap dupla zsé, de most nincs kedvem belefutni, mert jó lenne már egy nap, amikor nem kell időre kelnem. Az egész jövő hetem így is hajnali 7-től indul.

Nem akkor kelek, hanem akkor kezdek!

Délután hosszú sor áll a fülke előtt, ahol a szkennereket leadjuk-felvesszük. Arek ott ül egy raklapon, inkább megvárja, hogy elfoggyanak az emberek. Igaza van, bejelentkezett, innen már a cég fizeti az idejét, hova siessen? Egy-két haverja ott ácsorog mellette. Átszólok neki angolul, hogy nincs villany, reggel is hideg vízben zuhanyoztam. Nyilván ő is, de hadd szítsam egy kicsit a tüzet! Visszakiabál valamit lengyelül, pedig tudja, hogy nem értem. A mellette álló fószer fordít, hogy este megint nyitva hagytam az ajtót. Erre én angolul, hogy nem igaz, mert utánam a szlovák srác még fogadott valakit az ajtóban, ő nem zárta be. Meg sem várja, hogy befejezzem, nem érdekli, hogy mit mondok, karattyol valamit a saját nyelvén. Jól van, kispofám, engem meg az nem érdekel, amit te mondasz! Én eddig sem voltam rádszorulva, ezután sem leszek, le vagy szarva!

Ezeket persze csak gondolom, mert vagyok annyira úriember, hogy nem ócsárolom a másikat, pláne nem olyan nyelven, amit nem ért. Mondhattam volna én is olyanokat magyarul, hogy ha megérti, két hétig sírdogál, de egye fene, hagyom futni. Ha felidegesíti magát mindenen, az nagyobb baj neki, mintha én tenném. Saját magával tol ki, nem kellek én oda!

Azután elmegyek az ING bankhoz, és megnézem, hogy néz ki, amikor be van zárva. Szombaton 4-ig vannak, én kb. akkor értem oda. Visszafordulok, a Nettorama-ban veszek egy szál kolbászt meg egy 80 dekás kenyeret, és eltekerek a McDonald's-hoz.

Hogy akkor miért nem tettem fel blogot? Bocsika, de fontos dologban kellett eljárnom! Be kellett törnöm a MagNet bankos oldalamra megnézni, hogy valóban odautaltak-e. Igen, háromszor is, összesen több mint 127 rugó van rajta, ami felhasználható. Na nem euróban, hanem forintban.

Pedig de szép is lenne!

Csakhogy nem felhasználható, mert PIN kód nélkül nem tudok pénzt felvenni, a vásárlásnál meg nem fogadja el, ha csak úgy odakoccintom. Bemegyek az Átutalás oldalra, de nem tudom beírni a holland számlaszámom, mert úgy kezdődik, hogy NL, és csak számokat fogad el. Annyi eszem nem volt, hogy felmenjek az IBAN generátorra, hátha kidob egy olyan sztringet, ami csak számokból áll. Jobb ötlet nem lévén, írok egy szívhez szóló emilt a banknak, bár nem fognak belemenni abba, hogy az ott leírt számlaszámra utaljanak. Arról nem is beszélve, hogy mennyire nem biztonságos ilyeneket elküldeni a Neten, különösen egy nyílt hálózatról, de most leszarom. Aztán eszembe jut a PayPass-ről a PayPal, és feltöröm azt a fiókot is.

Hát igen, miután egyiket sem használtam már egy-két éve, olyan volt, minha egy idegen fiókba kellene bejutnom. Volt persze valami halvány segédfogalmam arról, hogy akkoriban milyen jelszókat meg melyik emilfiókokat használhattam, de nem volt egy rövid futás.

Rátettem 32 rugót a PayPal számlámra, ez is majd jövő hét közepe táján fog megjelenni, addig csak azt kéne eldöntenem, hogy onnan hová tegyem. Ugyanis valamiért nem tudnak utalni az ING számlámra, és ha ők nem, akkor nekem sem fog sikerülni. Ha lelek egy olyan megoldást, hogy valamelyik boltlánctól veszek bevásárlókártyát vagy vásárlási utalványokat, és neten keresztül fizetek érte, akkor jó, meg vagyok mentve. Ha nem, akkor csak a pénzt tologatom, és nem férek hozzá.

A másik pedig az, hogy hétfőn mindenképpen be kell mennem ezt tisztázni, hogy miért is nem fogadnak átutalást, és ha a továbbiakban sem tudnak, akkor a Rabobank-nál kell nyitnom egy másikat, hátha azzal már nem lesz baj. Addig van 5 euró 55 centem. Szép?

Ez az egész eltartott éjjel fél 12-ig, aztán szélviharban hazabiciklizem.

Arek ott ült a kanapén a sötét tévé előtt és dohányzott. Bogár a szobájában halottat játszott éppen. Ezeket nem érdekli, hogy nincs villany a házban? Hogy nincs meleg víz? Nincs hűtő, mert leolvad a francba, és megromlik benne minden?

Lefeküdtem aludni.

Reggel 10-kor ébredtem kipihenten. Istenem, de szép is a világ!

Kivettem a leolvadt hűtőből a maradék zöldségemet, és hoppá, egész szép darab kolbi van ott még az előzőből is! Szerencsére nincs baja egyiknek sem, bár azok a csírák a zöldmixemben már egy kicsit barnulgatnak… A kolbit megettem, a zöldből maradt még, de hát a tegnap vásárolttal mi lesz? Átmentem a Robertékhez – megint én! –, és bekopogtam. Ismét a csaj nyitott ajtót. Elpanaszoltam a dolgokat, és megkértem, tegye már be a frigójukba a szál kolbászkát meg a maradék zöldet nekem. Átjött velem és addig zörgött a Bogár ajtaján, amíg ki nem jött.

- Polsky, English? - kérdezte igen szigorúan.

- Nem, szlovák – válaszolta a Bogár a saját nyelvén, még angolul is elfelejtve. Erre a csaj lehordta. Jaj, nagyon élveztem! Bogárka próbált mentegetőzni, de nem ment neki, a nőszemély roppant határozott és kérlelhetetlen volt. Ez egyre szimpatikusabb!

Aztán amikor elment, még hallottam, hogy Arek is kikiabál valamit a cellájából, de a nő ezt már vagy nem hallota, vagy a megfelelő módon kezelte: szart rá.

Persze a Zsiráf (hadd legyen már teljes az állatkert!) is kimászott a szobájából, odament a Bogár odújához és bekiabált, az meg kikiabált, már egész megtalálta a hangját a rohadt, és meg szépen bejöttem az enyémbe.

Aztán hallom, hogy a Zsiráf aszongya:

- Kurva Grizzly!

Anyád a kurva, ezt jobb, ha megszokod. Kimegyek. Lengyelül karattyol, közben mutogat a barna odaszáradt löttyre, ami kifolyt a konyhaszekrény elé. Úriember módjára angolul szóltam vissza, hogy ha meg akarja tudni, mit mondtam, meg tudja kérdezni a jó kis barátjától, hogy igen, miután nincs elekrtisziti, leengedett a hűtő. Ő mutogat a tócsára, és hogy miért nincs feltakarítva, én meg szépen ott hagyom a mondat közepén. Talán rájön arra, hogy én nem fogom feltakarítani azt, ami a kedves szerelme miatt ment tönkre. Felőlem… hm… jól érezhetik magukat együtt (talán sejted, mit akartam ide írni), de ne találjanak meg, ha valaki más balhéját kell elvinni. Vigyék el egymásét!

7FŐ

Egen, eljött a hétfő is, mert nem vitt rá a lélek, hogy szakadó esőben és szélviharban bebiciklizzek – ill. inkább ki! - a Mc-hez, hogy feltegyem ezeket a bejegyzéseket. De nem baj, mert most itt ülök végre-végre a Wilhelminastraat-on a waalwijki könyvtárban!

Csakhogy eljött ez a pillanat is!

Amúgy a reggel 7 órai kezdésemet átírták 9 órára, tehát nem kellett 5-kor kelnem, és száraz és csendes volt az idő is, úgyhogy nem győztem csodálkozni, hogy a Jóisten mennyire elényeztet. Talán meg sem érdemlem!

De, azért egy kicsit igen!… :)

Na és persze 13:30-ig szólt volna a munkaidőm, de lett 15:40, mire kijelentkeztem. Azért arra jutott, hogy beugorjak tök vizesen az ING-hez, és megkérdezzem, hogy miért nem lehet rátenni a bankszámlámra pénzt, de a nő azt mondta, hogy rá lehet, semmi akadálya. Na ezt magyarázzák meg az OTTÓ-ék nekem! Mert holnap bemegyek a rohadt irodájukba, és nagyon szépen(?) megkérem őket, hogy most már ne szórakozzanak, hanem igenis tegyék rá a lét, mert kurva nagy balhé lesz!

Különben meg a MagNet bankról is átutaltatom majd az utolsó fillérig, csak az a baj, hogy ugyebár amikor megkapták az eurót, átváltották forintra, most majd visszaváltják, és mindig egy kicsit(?) lecsípnek belőle. Plusz majd az utalásért is leszednek zsét, úgyhogy nekem eddig csak ráfizetés ez a magyar bankkártya itt Hollandiában.

Egyet igérjetek meg! Ha kijöttök – akárhova, nem csak ide –, ne adjátok meg a magyar számlaszámotokat! Csináltassatok ott kint, azt adjátok csak meg, és nem lesznek ilyen kellemetlen kerülőutak meg minden szarért lefaragás a kis pénzetekből!

Na sok szerencsét az olvasáshoz, most itt van 7 oldal belőlem! :)

ISTEN MALMAI

A szombatom az jól telt, fogtam magam és bepakoltam a gépet a zsákba, és elindultam.

Bementem Waalwijk-ban a KPN boltjába azzal a szándékkal, hogy visszakérem a húszast, de még azt sem bánom, ha levonják azt a kettő-ötvenet vagy mennyit, amit kb. 20 perc alatt szívott le. Húztam egy sorszámot, nehogy abba kössenek bele. Az öreglány is foglalt volt, meg egy fiatalabb fószer, mindketten komoly vevőkkel tárgyaltak. Azt onnan lehet tudni, hogy hosszasan magyaráztak minden feltett kérdésre. Hát persze, eladni akartak, ezért voltak itt.

Leültem és vártam. Közben érkeztek más vevők is, két fiatal csaj, aztán egy középkorú pár, ezek köszöntek, de senki nem viszonozta. Egyszer csak előkerült egy szakállas, olajos képű ürge.

Én nem vagyok profi abban, hogy ránézésre megkülönböztessek rasszokat, és pláne így Párizs után hajlamos az ember minden szakállas, olajos képű ürgét arabnak nézni, de… Jó, akkor biztosan török. Mindegy.

Na, ez odajött végre hozzám, és megkérdezte, hogy mi járatban vagyok. Elpanaszoltam neki, mire azt mondta, hogy látnia kéne, hogy mit csinál (vagy mit nem) a kártya. Előhalásztam a cuccot. 220 nem volt, így akkumulátorról mentünk. Hümmögött, kattintgatott, gondolom én is így nézhettem ki, amikor rájöttem, hogy más oldal nem jön be. Az ember próbálkozik, mint a kutya, hátha meggondolja magát és bead mást is. Pedig tudjuk, hogy aki ugyanazt csinálja és más eredményt vár el, nem normális. Mint amikor nyitogatod az üres hűtő ajtaját. Hátha egyszer csak tele lesz kajával!

Mondja, hogy az előre fizetéses (prepaid) internet drága. Én meg mondom neki, hogy amikor vásároltam, ezt nekem nem mondta senki.

Több mint fél órát voltam ott, ezalatt az idő nagyrészt azzal telt, hogy az ürge ide-oda telefonált, és mindenhol elmondta vagy ötször, hogy prepaid, prepaid, én meg ott ültem mint egy rakás szerencsétlenség és ezerszer megbántam azt a pillanatot, amikor először bejöttem ide.

Közben a középkorú pár szakállas férfitagja odaszólt hollandul vagy öt méterről hozzám, hogy akár le is nyúlhatná a telefont, annyira nem figyel rájuk senki. Visszaszóltam angolul, hogy vigye nyugodtan, csak a kábelt el kell vágni. Ezen jót derültünk, az ürge meg csak nézett, hogy miféle hülyeségekben törjük a fejünket, és ádázul telefonált.

A végén aztán azt mondta, ha egyáltalán jól értettem, hogy rá kell töltenem mindenképpen, mert lenyekkentek az egységeim, és ők most feltettek 7.50-et, de ha az lemegy, pakoljak bele mindenképpen. Ráadásul csak online lehet tölteni, hát leshetitek, hogy mikor lesz ez!

Vettem kaját a Nettoramában, és egy gumipókot egy olyan bringaboltban, ahol szerintem az egyik eladó, a fiatalabb srác magyar volt. Nem kérdeztem, nem is érdekelt annyira, de volt egy spúrom.

Emlékeztek? Den Helderben is volt egy biciklibolt, és ott hátul is egy magyar csávó szerelgetett. Elöl egy holland zsidósrác árult a nőjével felváltva. Úgy látszik, magyar specialitás: ha szétszedtél egy pár bringát és nem vagy nagyon hülye a méretekhez, kimehetsz vele Európába, és szépen megélsz belőle.

8.95 volt a gumipók, és persze nem kaptam számlát. Ez egy karikára fűzött két gumiból álló együttes kampókkal a végén, így 4 ponton lehet rögzíteni. Nincs már átizzadt hát! Annyira…

A bringaboltban megkérdeztem, tudnak-e egy olyan helyet, ahol ingyenes a wifi. Én ugyan találtam egy éttermet Waalwijk központjában, amire ki volt írva, hogy wifi zone, de ha ott rendelek valamit, az legalább 50 euró. Az öreg holland csak nézett, nem szorult bele sok humorérzék, a srác meg úgyis egyfolytában vigyorgott, de aztán azt mondta, hogy itt a McDonald's, az ingyenes.

Egen, van itt is, már akkor láttam, amikor az első nap, hogy átléptük a határt, elhúztunk mellette. Aztán látom minden nap, amikor felmegyek a szerpentinre. Úgy látszik, azért nem írtam róla, mert inkább szerettem volna elfelejteni, de most kifejezetten örültem neki.

Amikor kijöttem a boltból, jobban körülnéztem, és akkor látom, hogy abban az utcában vagyok, amin a melóba menet kell végigmenni. Arccal az autópálya felé jobb kéz felől érkeztem a Nettoramából, és a Mc felé is egyenesen kell továbbmenni. Kicsit távolabb jobb kéz felé ott a mecset (úristen, már itt is?), bal oldalon a VW bolt, és utána kell most elfordulnom balra. Fúj a szél és esik az eső, én pedig nem hoztam kabátot, annak a helyén van most a laptop és a fényképezőgép. Sebaj, mire végzek, biztos eláll!

Bementem a Mc-be, mint a Róbert Károlyon szoktam, csak ez sokkal nagyobb, és kerestem egy konnektort. A kutya nem szólt hozzám, nem rendeltem semmit, csak szarnom kellett, de inkább visszafogtam magam: most ez fontosabb!

“Rendelkezésre állnak kapcsolatok.” OK, végül is ezért jöttem! Ráböktem arra a sorra, ahol a Mc volt, erre bejött egy weboldal. Na, ha ennél nem jutok tovább, átmegyek a konkurrenciához! Talán 50 méterre innen van a Burger FucKing, ott lehet, hogy jószívvel várnának. De nem kellett aggódnom, csak egy hosszú lista volt, amit el kellett olvasnom és utána elfogadnom. Fingom sincs, mi lehetett, esetleg az, hogy nem töltök fel és le pornót vagy fasiszta szövegeket – nem érdekelt. Netezni akartam, mert már kezdett elhatalmasodni rajtam az elvonás.

Kissé lassan jött be a home page-em, talán egy hacker program átnézte ezalatt a gépemet, vagy egy backdoor-t rakott fel, hát egészségére, de aztán csúszott minden rendesen. Szinte semmit nem kellett várnom egy-egy képernyőváltásnál. Na, ez lesz az a hely, ahonnan nem fogtok tudni kirakni!

A gyerekek ugyanúgy sivalkodtak és szerepeltek, mint akárhol máshol a világon, a szülők ugyanúgy elnéztek nekik mindent, és ott lehetett hagyni a gépet az asztalon az arab vagy milyen család mellett, amíg pisiltem egyet és kértem a pultnál egy kanalat.

Azért Windows + L-lel kiléptem, és jelszóval van levédve a fiókom, de nem hiszem, hogy a szülők engedték volna, ha a gyerek próbálkozik. Sőt, azt sem hiszem, hogy a gyerekeknek az eszükbe jutott volna próbálkozniuk.

A kanál meg azért kellett, mert vettem 2 doboz akciós csokihabot. Istenem, hát tudom, hogy tilos, nem csak a cukortartalom miatt, hanem a benne lévő koffein is hízlal, de ez egy különleges este volt (fél 6-kor már kabátot lehet rá akasztani, olyan sötét van), és ezek étcsokisak, és a képernyő mögé bújva betermeltem mind a kettőt. Na nem befaltam, mert közben azért kattintgatni is kellett, de fél óra alatt megvoltak.

Asszem 9 körül jöhettem el. Az eső persze mindvégig esett, és elég szépen fújt a szél is. Kis ország, nincs messze a tenger, és onnan korlátlan mennyiségben idefújja a sós párát. Az biztos, hogy aki ismerte a vitorlázást, és a hollandok ismerték, annak ez nagyon szép idő. Én jobban örültem volna egy szélcsendes, száraz estének, mint mindig, de engem erről senki nem kérdezett meg.

Mintha itt a táborban mindig jobban esne, mint odakint. Amikor leszálltam a bringáról, hangosan káromkodtam. Bent Arek állt a nappaliban, furcsán nézett rám. Ja, ez most azt hitte, hogy hozok valakit! Persze ezek bent cigiznek, hiába tilos, ő még néha a zöldet is itt szívja, be volt szarva, hogy ki lehet velem. De aztán megtalálta a hangját.

- Hét órán keresztül tartott a bevásárlás?

- Nem, hát voltam netezni is…

- Nem tudtam sehova elmenni, egy kulcs van, és ha megjössz, zárva az ajtó, aztán várhatsz a ház előtt. Martin sem tudott volna bejönni…

Miért, hova mentél volna? A tejedet is velem vetetted meg! Vagy a dieleredhez akartál? Az meg jöjjön ide, pénzt kap érte!

Persze nem szóltam, hadd fussa ki magát. Odaadtam a tejcsit, amit kért a kávéjába. Kérdezte, hogy mennyi volt, mondom neki, hogy nem kell kifizetnie, nem volt drága. Na de mégis, mennyi? Ne aggódjon, kevesebb volt, mint egy euró, és bejöttem a cellámba. Na látod! Máris le vagy szerelve!

A vasárnap megint a jobbra dőlök – balra dőlök című műsor volt. Semmit nem csináltam, illetve elkezdtem töredezettségmentesíteni a külső meghajtót. Ma hagytam abba, szerda délután. Azért mondom, hogy abba hagytam, mert én látok piros pöttyöket, de a program úgy látszik nem, őszerinte nincsenek már töredezett fájlok.

Ezen a héten mindketten nappal dolgoznak, csak én járok éjszakára. Legalább volt időm gondolkozni, és arra jutottam, hogy megspórolok magamnak 5.50-et a mosógépre és 1.75-öt a szárítóra (van ugyanis egy önkiszolgáló mosoda a tábor bejáratánál), inkább kimostam az egyik fekete tréninggatyámat a mosdóban és kiteregettem a kandalló elé, mert most alig volt rajta valami. Aztán vérszemet kaptam és kimostam az egyik hosszú ujjú pólómat is 3 pár zoknival. Ó, én nagyon tudok ám spórolni a zoknikon!

Időközben kiszúrtam, hogy be van zárva az ajtó és nincs benne a kulcs. Bekopogtam Arekhoz, nem volt otthon. Martinhoz be sem néztem, inkább kikukkantottam az ablakon és láttam, hogy csak az én bringám van ott. Na szép, ez rámzárta az ajtót! Sebaj, biztos visszajön időben, hiszen tudja, hogy 8-tól dolgozom.

Talán 6 körül megjött a szlovák srác, kopogott, hogy engedjem be. Kikiabáltam, hogy nem tudom, mert a lengyel elvitte a kulcsot. Visszakiabált, hogy két kulcs van. Mondom, éppen Arek mondta, hogy egy, azért kellett volna kérnem Roberttől, de neki nem volt több. Nem, kettő van.

- Hát akkor hol van? - kérdeztem, és ahogy színpadiasan körbefordultam a nappaliban, kiszúrtam, hogy ott figyel az asztalon.

Nabazmeg! Ezért nem tudtam elmenni kaját venni!

Előbb indultam, hogy be tudjak ugrani a Plus-ba. Ott volt is ilyen odakoccintós terminál, csakhogy valamiért nem vette be a magyar kártyámat. Van egy tippem: Attila Dűh helyett ezek Atilla Duh-t írtak címzettnek, a program pedig nem fogadta el, mert három helyen is hibát talált, és nem engedte át a lóvét. Kösz szépen!

Hétfőn volt az első nap, hogy picking-re osztottak be.

Egy igen halkszavú szemüveges lengyel csaj oktatott hármunkat. A másik srác egy magas marokkói arab volt Casablancából, 10 éve él Hollandiában. A harmadik egy alacsony, dundi, szintén szemüveges spanyol kölyök Sevillából, jólfejlett humorérzékkel. Rögtön megkedveltem, de olyan tré volt a kiejtése, hogy az anyanyelvéből többet értettem, mint az angoljából, pedig jobban tudott, mint én. A csaj végigvezetett minket gyakorlatilag majdnem az egész raktárházon, és közben magyarázott. Mire odaértem, éppen befejezte, és odébbállt, de úgysem értettem volna belőle semmit, úgy motyogott. Jól van, hát majd csak lesz valahogy!

Aztán fogtunk egy trollit (nem tudom, miért mindig ezt a hülye szót írom!), és egy papírt, és megcsináltunk egy kört a gyakorlatban is. Mindhármunknál volt egy-egy szkenner, de tulajdonképpen csak egyet használtunk, a golyó alakú spanyolét, azt adtuk körbe két-három árucikk kocsiba pakolása után. Hogy a kész járgányokat hová kell parkolnunk, az még mindig nem világos, talán soha nem is lesz az, de eldöntöttem, hogy majd az ott dolgozó csomagolókat kérdezem meg mindig, ők biztosan tudják. Ilyen szempontok vannak, hogy egy megrendelőnek gyűjtöttünk vagy többnek, nagy árucikkek vannak-e a kocsin stb. Ez számomra a papírról nem derül ki. Egyelőre legalábbis.

Pár kocsit megpakoltunk önállóan. Miután elfogytak a pickelni valók, egy másik szinten beállítottak inboundolni. Kettő helyett éjfélkor hazaküldtek minket, mert már nem volt mit csinálni.

Közben összespannoltam egy magyar sráccal, ő mondta, hogy van a mecset mögött egy könyvtár, ott nagyon jó a wifi. Hát, egyszer majd megkeresem, ha nem leszek ilyen rettenetesen lusta.

Kedden megoldottam egy problémát, amire csak én voltam képes!

Az úgy volt, hogy hallom, hogy üvölt az Arek:

- Grizzly! Problem!

A Grizzly az én vagyok.

Kimegyek a nappaliba, integet az ajtó felé, hogy problem, de szorosan ott van a nyomomban, nehogy lemaradjon egy jó kis balhéról. Kint egy bajuszos, jó húsban lévő fószer azzal fogad, hogy nézzem meg, hogy néz ki a szemetes zsák. Valóban, két zsák hevert szinte a lépcső alatt – két lépcsőfok vezet ugyanis az ajtóig – és nem volt bekötve egyik sem. Mondjuk, ha be lett volna, az sem jelentett volna semmit, mert itt láttam már macskát, amelyik a kiszakított fekete zsákban turkált, Rotterdamban pedig a sirályok szórják szét az utcai szemétkosarak tartalmát, hogy valami ehetőt találjanak.

Amíg összeszedtem és beleraktam a kihullott szemetet, hallgattam a faszit, hogy ha ezt meglátja a szállásmanager, abból baj lesz. Szerintem meglátta, és szarik bele. Robert a szállásmanager, és kisebb dolga is nagyobb annál, hogy ilyen szélben ilyesmiért szóljon.

Mindegy, összekaptam, bekötöttem a szájukat és kivittem a parkolóban található konténerekbe. Na ennyit a szelektív hulladékgyűjtésről! A faszi egész végig, amíg ki nem értem a táborból, mellettem gurult egy ilyen golfpályákon látható villanyautóval, hátul vagy 3 zsák, és kidumált Robert nőjének, hogy milyen sok itt a bicikli. Igen, sok munkás, sok bicikli, mondta a csaj. Szóval ez a fószer csak a szépen bekötözött zsákokat hajlandó elvinni. Ezért veszi fel a fizetését. Vannak még boldog emberek!

Areknek meg nyilván leesett volna a nem létező aranygyűrű az ujjáról, ha nem velem szedeti össze, hanem ő maga csinálja meg. Hát kapja be!

Amikor visszamentem a házba, a lelkemre kötötte, hogy szóljak majd ez ügyben Martinnak is. Peeersze, peeersze, majd szólok, feltétlenül! Hagyjál már ilyen hülyeségekkel!

Bent végre leadtam a papírt, pontosabban letettem az asztalra. Egy dagadt nő volt ott, hollandul szabadkozott, hogy ő csak takarít. Angolul szóltam, hogy nem értem, erre elismételte angolul is. Mondom, nem baj, biztosan észre veszik és bekönyvelik.

Öregem, itt még a takarítónő is több nyelven beszél!

Aztán a white board-nál összefutottam Kamillal, szóltam neki a papírról. Hát, ha minden igaz, szerdán utalnak, még belefér, hogy az ING-s számlámra jöjjön a zsé. De ha esetleg mégsem, annyi pénzem van, hogy még egy hétig kaját vegyek rajta. Istenem, ezt is nagyon jól megoldottad! Ha minden igaz, soha többé nem lesz olyan, hogy nincs pénzem ételre!

Inboundoltam, amíg volt mit, aztán takarítottam, 11-kor mindenkit haza küdtek. Ez egyre szarabb lesz!

Hazafelé AKKORA szélvihar volt, hogy a szerpentinen LEFELÉ tolni kellett a bringát!

Nem is tudom, hogy jutottam fel!

És nem túlzok, a srác, aki utánam jött, szintén tolta.

Ez a szerpentin egyébként nincs rajta a Google térképén, gondolom később építették, mint ahogy a műholdfelvételek készültek. Sok minden nem úgy van pl. a táborban sem. Az a ház, ahol lakom, nincs is rajta, vagy akkor még el volt forgatva, másképp állt.

A lámpáktól befelé mindig attól féltem, hogy belesodor a csatornába. A Sprang-Capelle és Kaatsheuvel közötti senki földjén pedig úgy átzúgott a szél, hogy szintén le kellett szállnom, hogy toljam. Olyan széllökések voltak, hogy a bringát majdnem rámborította!

Egyszer Pesten volt részem ilyen szélviharban. Tizenéves srác voltam, és leküldtek Anyámék a boltba. A tetőről palákat sodort le, és többször is majd levert a lábamról. Este (vagy másnap?) a tévéből tudtuk meg, hogy 100 km/órás széllökések voltak. Hát ez sem maradhatott el mögötte!

Elkerekezett mellettem egy csaj. Én kb. másfélszer olyan súlyos vagyok, mint ő, ha előbb jön 5 perccel, szerintem a vihar besodorja a focipályára. De legalábbis a kerítésig biztosan. Nem mertem visszaülni, inkább megvártam, amíg beérek a házak közé. Nem voltak már olyan hatalmas lökések, de ezt előre nem tudhattam. Egy srác is elkerekezett mellettem, igen csak kapaszkodott a kormányba.

Persze ahogy beértem a táborba, nekiállt csöpögni az eső, de aztán inkább abba hagyta.

Ma arra ébredtem, hogy verik az ajtót, meg még valami kiabálás is volt. Nem mentem ki, tudtam, hogy mi lehet az. A srácok már elmentek dolgozni, a bajuszos faszi meg azt akarja, hogy szedjem össze a ház körül a szemetet. Hát szedje az anyád! Ha te nem vagy takarító, én még úgysem, és hadd ne legyen már az én saram, hogy a tábor összes szemetét ebbe a sarokba fújja az orkán!

Kajáért megint nem fáradtam el, majd be kell ugranom a Plus-ba. A kártyámat ismét nem fogadja majd el a gép, de ez már talán nem tart sokáig.

PÉNTEK 13

Pénteken szabad vagyok – gondoltam én.

Reggel valamikor felkeltem, sajnos volt még annyi kaja, hogy meg tudjak reggelizni, persze csupa tiltott dolog: sajt (tejtermék), csoki (cukor), csokis kex. Csak a kenyér volt frankó, meg vettem csütörtökön mazsolát a Plus-ban. Nem akartam nagyobb bevásárlást csinálni, pl. tojást venni, mert a melóba menet a zsák egyik zsebében az esődzsekim van, a középsőben a kaja, a kicsiben meg zsé meg papírok, ilyesmi. És azért mondom, hogy sajnos, mert ha nem lett volna, legalább felkerekedek és bemegyek a városba, mindegy, valamelyikbe, de így nem volt fontos. És piszok álmos is voltam. Ittam egy tiltott kávét is, de nem lett jobb.

Már az ebédemet is elköltöttem – de hülye szó ez, hiszen csak megettem! -, és még mindig jobbra dőltem, balra dőltem, nem akaródzott elindulni.

Azt nem tudom, írtam-e, hogy Max haza akar menni. Itt szarul mennek a dolgok, most 10-e előtt valamivel kaptak fizut, és nem annyi, mint amennyire vártak. Levonni mindent levonnak, de állítólag nem adnak meg mindent, amit kéne, az órák különben is kevesek stb. Na és haza akar menni, aztán majd januárban kimegy Angliába. A legjobb barátja Írországban van, de ott is kevés a zseton, hát majd megszállják Londont, és ott majd jó lesz.

Nekem meg ugye, mint magyarnak, rögtön az ugrott be, hogy milyen jó, hogy pénteken nem dolgozom. Ugyanis vagy itthon leszek, amikor Max elindul, vagy bent leszek ar városban, mindegy, valamelyikben, és akkor majd minden nálam lesz. Laptop, külső meghajtó az összes filmmel és könyvvel, tablet, e-book olvasó, fényképezőgép… De csak egészen véletlenül!

Nehogy eltűnjön valamelyik.

Ugyanis, hát gondoljatok bele, nem vagy otthon. A srác elindul egy céltaxival, amit odarendel, hogy ne kelljen a cuccait hurcolgatnia Amszterdamig vagy Utrechtig a repülőtérig. 15 óra alatt kocsival is otthon tud lenni, de mire megjössz a melóból, már rég elérte Németországot. Ha ESETLEG véletlenül valamit magával visz, ami neked hiányozna, mire kijön a rendőrség hogy megnézze a fényképezőgép hűlt helyét, vagy ilyesmi, szereznek egy magyar tolmácsot, mert a jegyzőkönyv azért mégis csak egy hivatalos dolog, nem lenne jó, ha félreértések lennének benne, és akkor biztos, hogy szólnának az Interpolnak? A másik lengyel pedig mindenre megesküdne, ami szent, hogy nem volt nálam semmi ilyesmi.

Na neee! Jobb félni, mint beszarni!

A gépet különben is be kell vinnem, hogy valami Nethez jussak, azok az apró szarok meg csak elférnek a zsákban! Ha kiveszem a jackie-t, simán, és visszafelé még kaját is tudok venni.

Egyszer csak hallom, hogy Arek, aki nagy kaján, és ezért egyszer beleverem a fejét valami kemény dologba, kiabálja, hogy “Magyar! Magyar!”

Anyádnak kiabáljál, én tudom a te neved, majd tanuld meg te is az enyémet, hevertem tovább. Azért a gyomrom elkezdett szűkülni, mert ha ilyen hangos, akkor valami olyan történt, amin majd ők kegyetlen jót fognak röhögni.

Idejött és bedörömbölt az ajtómon. Én halál nyugodtan, kedvesen, ahogy szoktam, kiszóltam:

- Yes, come inside!

Feltépte az ajtót, és bebömbölte a cirka 150x250-es személyes aurámba, hogy menjek dolgozni most, nagyon sürgős.

Már nem tudom, hogy pontosan miket mondott, meg milyen nyelven, de megértettem. Erre persze felment bennem a pumpa – mintha a vécében a kagyló mellé ültem volna -, és nem azért, mert csak úgy hirtelen el kell menni dolgozni, illetve azért is, mert ugye minek rángatják az embert, hanem a bunkó stílusa miatt. Most ezért neki jópont jár az OTTÓ-tól vagy a Doctatától, hogy ő engem így sürget? Vagy előbb fogok beérni? Hiába egy fejjel magasabb nálam, egyszer betöröm azt a sunyi képit!

Na, kimegyek, ott áll az ajtóban a Max is, mert neki is ott kell lennie, ha valahol valami történik, meg a lépcső aljában a Robert. A Max is harsog valamit a fülembe, mintha legalább is négy házzal odébb lennék, de nem értem, és nem is érdekel, mert ők nem számítanak. Robertet kérdezem, hogy mi újság, aszongya, menni kell dolgozni. Idegességemben azt kérdezem, hogy holnap? (tomorrow), pedig mát akartam mondani (today), és ezen persze röhögnek a lengyelek. Nem, hanem ma, most rögtön.

Most rögtön, mi? Az anyátok szomorodna meg! És mit csináltatok volna, ha most bent ülnék egy presszóban és neteznék? Hiába hív fel telefonon, azt mondtam volna, hogy nem tudok menni, mert túl sokat ittam.

Há hógyne! A szabadnapomon? Mi az, hogy nem tehetem meg?

De otthon voltam, és józanon.

Na jó, parancs az parancs, és a seregben megtanultuk, hogy megbaszni nem lehet, mert szaporodik. Azért káromkodni azt szabad,és teszem is szorgalmasan, közben azért vigyázva, hogy kerüljem azokat a kifejezéseket, amik túl nemzetköziek. De hát gazdag a magyar nyelv!

Valamelyik régebbi pólóm volt rajtam, jó kis sófoltos – ja, majd a mosást el kéne intézni végre! -, azt lecseréltem egy újra. Szó szerint, mert ezeket még nem használtam, van még vagy 2-3 darab, de lassan elfogynak. A gatya ugyanaz rajtam, az jó lesz még, mert csak kettőt vettem, tiszta zoknit fel, cipő fel, chip a nyakba, kerékpárkulcs… A zsákba bedobálom az éppen megkezdett kenyeret, a darab sajtot (90 deka volt, a fele még megvan), meg a mazsolát, bár azt este nem esszük, mert éjjel erjed a pociban, az nem jó. Azért viszem, inkább több legyen, mint kevesebb. Tele is lesz vele a zsák.

Ahogy tekerek, hangosan káromkodom, az le is vezeti az idegességet, meg egy kicsit bele is lovall. Persze jönnek a képek: Most aztán szabad a vásár, Max még nem indult el, az összes műszaki cuccom ott van, a gép az ágy alatt, még az aksit is beletettem neki, hátha olyan helyen lesz wifi, ahol nem férek oda a kettőhúszhoz. A málhazsákomat csak ki kell nyitnia, rögtön ott a fényképezőgép, kicsit turkál, ott van a többi is… A kis maradék pénzem ugyan nálam van, de szar lenne, ha ezekből bármit lenyúlna, otthagyni a Mikinél meg nem akartam, mert mi van, ha tényleg nem megyek vissza többet.

Mi van, ha ezekből MINDENT lenyúl? A fényképek a gépről meg a két kicsiről a szériaszámokkal megvannak, de a laptopon, mert lusta voltam letölteni egy pendrive-ra. És ha nem lettem volna lusta, mit érek vele? Egy szalmaszálat keresztbe tettek volna érte, hogy megtalálják? És ha igen, akkor sikerült volna?

Tekerek, mint állat, azt sem tudom, mennyi az idő, vagy hogy hányra kéne bent lennem. Kivételesen szépen süt a Napocska, biztos szeretne megnyugtatni, de csak félig-meddig sikerül. Már nem egyszer látom, hogy vannak, akik gyalog mennek be a melóhelyre. Nem biztos, hogy oda, ahova én, de arrafelé nem jár semmi, és elég korán el kell indulniuk, hogy időben beérjenek. Lehet, hogy nem kéne siránkoznom a biciklizés miatt? Ha időben indulnék el, nem izzadnék le annyira, és hiába lassan megyek, azért közel sem annyira strapás, mint lesétálni azt a pár kilométert. Meg vehetnék végre egy gumiszalagot egy bringaboltban, vagy addig, vagy helyette egy trikófüles nylonszatyorba pakolnék, amit valahogy felkötnék a kormányra. A legjobb lenne, ha a bal oldalon a csengő tartaná, a jobb oldalon meg… van egy aránylag hosszú kék gumim, azt beakasztom a jobb fülébe, és valahogy átvezetem a csengőre a végét…

Amikor megérkezem, találok egy jól megjegyezhető helyet a bringának, besietek, és látom, hogy jó hosszú sor áll arra várva, hogy beengedjék őket. Úgy látszik, sokakat riasztottak, de lehet, hogy ez csak egy szokványos váltás. Azért elég nagy ez a hodály!

Megpróbálom megtanulni a fiók számát, ahová begyűröm a hosszúujjú pólót meg a zsákot, de érzem, hogy most nem megy. Leszarom, majd hazafelé megtalálom, egy rossz fióktól jobbra lefelé, narancssárga ajtó.

Közben lassan elfogynak előttem az emberek, átnéznek kézi fémkeresővel, mehetek. Már átjutok a biztonsági kapun, amikor eszembe jut az a rohadt papír az új bankszámlámmal. Este nem tudom, mikor fogok végezni, már nem lesz senki az irodában, holnap szombat, de egy sms-ben lemondták (azt bezzeg meg tudták írni, hogy szombaton ne menjek, de azt nem, hogy ma igen!), leghamarabb hétfőn, ha el nem felejtem ugye, és a következő részlet is a magyar kártyámra fog jönni…

Visszafordulok. Most még közel vagyok, kiugrom érte, aztán be az irodába, majd utána csekkolok be, magukra vessenek, miért nem szóltak időben, hogy kellek nekik!

Visszamegyek, és… nem találom a fiókomat. Ami szerintem az lenne, az nyitva van, a körülötte levő zártak nem nyílnak a 1228-ra. Lehet, hogy idegességemben elnyomtam valamit a záron? Mondjuk 1122, és a 8-at már nem is regisztrálta, mert 4 számjegy után lezárt. Vagy mi van, ha 1222-nél zárt le? Hát bakker! (Ami egyébként péket jelent hollandul.) Hát pék! Az hagyján, hogy nem tudom leadni a papírt, de hogy jutok haza?

A biztiőr aszongya, hajnali 3-kor kinyitják a szekrényeket. Addig még alig egy fél nap van hátra. Csekélység!

Ettől nem lettem nyugodtabb. Megyek a white board-hoz, fehér tábla, itt mindenkinek a neve egy kártyán, amin mágnes van, oda tesznek, ahol dolgozni fogsz aznap. De legalább is ott kezdesz, aztán majd kiderül, hol kellesz jobban. Egy kerek asztalnál áll egy-két zöld kabátos… manager?, akik kipipálnak a listán.

Én nem vagyok rajta.

Nem vagyok az aznapi listán, be sem kellett volna jönnöm, ezek szépen megszervezték, hogy eljöjjek a házból, addig kirabolnak, és Max árkon-bokron túl jár a cuccaimmal!

Na, kérdezem, most mi van? Azt mondja a zöld színű csaj, hogy menjek fel az OTTO irodájába és kérdezzem meg a manageremet. Felkullogok, de tudom, hogy ezzel csak le akar rázni, ne ő küldjön haza, hanem a közvetítőm.

Fent a srác belenéz a gépbe, és azt mondja, rajta vagyok az ő listáján, menjek, csekkoljak be és fogjak egy szkennert.

Jól van, végül is reggel 3-ig piszkosul ráérek, ha végig fizetnék az időm, még az lenne a legjobb.

Újra le, a white board-nál azt mondják, 5-ös terem, földszint. Elmegyek hátra a kettes szervizponthoz, ahol tegnapelőtt kitöltöttem egy papírt, most megkapom rá a kártyámat. Állítólag csak erre adnak ki szkennert. Viszont azt az egyes pontnál fogom felvenni, mert az van közel ahhoz a kütyühöz, ahol nekem be és ki kell jelentkeznem. Megint vissza, és végre odakoccintom a chipem, mostantól ketyeg az órám. Ha nem lettem volna ilyen hülye szerencsétlen, már ezzel kezdtem volna, hadd fizessék azt is! A kártyámra csak rápillantanak, ugyanúgy lehetett volna egy 17 éves kislányé, le sem szarják, odaadnak egy szkennert az újabb fajtából. Ezt már szeretem!

Bár még mindig marha ideges vagyok, nyugtatom magam. A jelenlegi helyzetemen nem tudok változtatni, azért stresszelni kár lenne, majd meló végén meglátjuk, mi a helyzet. Talán lesz olyan kombináció, amire kinyílik valamelyik.

Az ötös hallban egy csapat lengyelbe botlok, a legnagyobb darab látszik a főnöknek. Amikor a többiek elmennek a fenébe, mondom neki, hogy itt kell dolgoznom. Azt mondja, ők picker-ek, vagyis kiszednek a polcokról, az inbound-osok főnöke egy Reggie nevű tag. Keresem, keresem, de senkit nem látok, végül egy fickóba botlom, persze nem ő az. És persze nem tujda, hogy hol van. Mászkálok még egy darabig, aztán feladom. Visszamegyek a white board-hoz, elkapok egy zöld színű csajt, és megkérem, hogy keresse meg nekem Reggie-t, mert én nem ismerem, nem tudom, hogy néz ki, és nekem nincs rádióm, hogy megkérdezzem tőle, hogy hol van. Végig mér, látja, hogy egy kissé feldúlt vagyok, nem is próbál vitatkozni. Valakivel dumál valamit, és azt mondja, hogy menjek vissza oda, és keressem Arielt.

Arielt, mi? A sziget szellemét a Viharból! Vagy a tengeristen lányát, egy félmeztelen sellőt! Ma mindenki hülye?

Kérdezem, hogy néz ki Ariel? Azt mondja, egy szakállas fazon.

Egy szakállas sellő? Ha nem ő, akkor én őrültem meg.

Jó, megyek, nem vitatkozom. Én ennyi pénzért akár hülye is lehetek. Visszamegyek, kérdezősködöm utána, és mutatnak egy szakállas, ruhába öltözött pasit, aki egy targoncán ül. Na jó, ez megvan! Elkapom, mondom, hogy mi van, felküld a negyedikre (fourth). Felmegyek, persze gyalog, a liftet csak teherszállításra használják, és keresek egy trollit.

Nincs.

Így nehéz lesz inbound-olni, hogy nincs mit.

Kolbászolok körbe-körbe karikába, addig is hadd múljon az időm, elkap a floor manager, egy szemüveges muki. Mit csinálok? Mondom neki. És ide küldtek? Egen, de lehet, hogy az elsőre (first), én legalább is ide értettem. Menjek le a harmadikra.

Jó! Ma semmi sem drága! Ti már nem tudtok felhúzni, ahhoz ez kurva kevés, hogy én ilyenek miatt idegeskedjek. Kábé most jut az eszembe, hogy péntek van és tizenharmadika.

Még jó, hogy nem vagyok babonás!

A nap hátralevő része aránylag békében telik. Először találok egy-két trollit, azokat inbound-olom, aztán amikor elfogynak, épp szünetem van. A 15 percből csinálok vagy 35-öt, de leszarooom!, próbáljon valaki beszólni, hosszában tépem ketté!

Senki nem teszi.

Amikor visszamegyek, nincs trolli, a szemüveges muki, mert ezeknek két szintjük is van úgy látszik, megkér, hogy takarítsak.

Ez abból áll, hogy sétálgatsz, és gyűjtöd a szemetet. Röhej, mert elvileg nincs szemét, de persze azért mindig van egy-egy leszakadt sarok, amikor bontják a kartont, vagy egy üres doboz, amit ott hagytak, mert lusták voltak elvinni, esetleg ugyanez egy polcon, ami kartonnal együtt lett berakva, de azóta kifogytak belőle a cuccok. Eredetileg egy kocsit kéne tolnom és abba gyűjteni ezeket, de ha gyalog vagyok, nem kell kerülgetnem a sorok között a többi kocsit, amit persze betolnak, ne kelljen az esetleg nehezebb látdákat vagy dobozokat becipelniük. Így többször kell kimennem a helyre, ahol gyűjtjük a kartont, de addig is telik az időm, elsétálgatok.

A második szünetem 30 perces, azt betartom. Negyed órával később kezdtem, mint ahogy az ki volt írva, de legalább nincs az a nagy tömeg a kantinban. Nem sokkal később elkapott a muki, hogy nincs munka, menjek haza. Még 9 óra sem volt.

Szóval ez volt az a halaszthatatlanul sürgős dolog, amiért engem félálomból fel kellett ugrasztani, hogy a lengyelek kórusban röhöghessenek rajtam, vásárlás meg netezés helyett be kelljen tekernem és el kellett felejtenem a szekrényemet, hogy csak reggel jussak haza, és ha esetleg lenyúlták a zsákom, mert látták a számot, amit beütök, akkor még gyalogolnom is kelljen a hajnali hidegben, aztán valahogy pótolnom az ellopott igazolványokat, amiért valószínűleg vissza kell mennem Budapestre… De már csak fáradt voltam és elcsigázott. A takarítás több erőt vett ki belőlem, mint a bepakolás. Talán mert addig sem tehénkedem a kocsira, vagy nem is tudom.

Sok szekrényt végigpróbáltam, jóval többet, mint amennyi számításba jöhetett. Mondom a biztiőröknek, hogy mi van, mondják a 3 órát. Az a nő volt, aki az első napomon, meg egy kissé elhízott srác. Kijött a nő, és mondta, hogy ha rámutatok egy szekrényre és kinyitja a saját kódjával, de nem az a szekrény volt az enyém, az elég ciki. Mondom neki, hogy tudom, nem is kívánom, hogy itt most kinyisson mindent, ami szerintem az enyém lehetett. Mondom a kódot, meg hogy esetleg milyen variációkra gondolok, de amikor ő is próbálgatja, és nem megy neki, azt mondja, visszanézi a kamerán, hogy melyik volt az.

Hát pék! Ez eddig miért nem jutott senkinek az eszébe?

Visszanézik, és megvan, igen, narancssárga – de hát én is ezt mondtam, csak nem tudtam, hogy melyik az! -, és a faszi kijön és kinyitja a mindentnyitó kódjával.

Ez az? Ez, ez! Hálálkodom, ők elnéző mosollyal nyugtázzák, hogy nahát, ez is milyen hülye ez a magyar, biztosan mondják, hogy 60 deka kenyeret hoz magával, 40 deka sajtot, 30 deka mazsolát, aztán szinte az egészet haza viszi, de hogy melyik szekrénybe rámol, azt nem bírja megjegyezni, de sebaj, felőlem kiröhöghetnek, ha akarnak, nekik most meg van engedve!

Hazafelé akkora szél van, hogy majd lefúj a bringáról! Amikor a Taxandriabrug-ön át megyek, mert mostanra már a nevét is sikerült megjegyeznem, úgy kell lefelé tekernem, mintha felfelé mennék! Nem is tudom, hogy sikerült felmennem!

A túloldalon, a VW boltnál le is szállok a gépről, mert annyira fúj. A fák között úgy bömböl az orkán, hogy komolyan mondom, majdnem megijedek. Amikor bent a házak között csendesedik az idő, felszállok, de rögtön nekiáll fújni.

Mi van, Uram? Azt akarod, hogy később jussak haza? Persze mi az a későn a 3 órához képest? Vagy ki vagyok rabolva, és ahhoz kell szinten tartani az adrenalint, hogy ne hagyjam annyiban és még az éjjel intézkedjek?

De aztán amikor hazaérek és benyúlok az ágy alá, ott a számítógépem. A málhazsákot ki sem nyitom, nem is zuhanyzok, beledőlök az ágyba és 30 méter mélyen alszom.

Reggel Martin mondja, hogy úgy horkoltam, hogy fülhallgatóval kellett aludnia, de végül is nem baj. Na, hát százszor jobb fej ez, mint a lengyelek!

Azért belenéztem a pakkomba, és persze minden megvan. Nem mindenki olyan, mint a magyarok, hála Istennek!