LAZY SUNDAY

Szóval a hétvégék mindig ilyen kis pihenősek lesznek, úgy tűnik. Az a baj, hogy valamennyire van wifi, éppen csak annyira, hogy ne menjek be minden egyes alkalommal a városba.

Szombaton felkerekedtem, és beaváztam. Ez úgy van, hogy mész-mész a parton egy egysávos úton egészen a hídig. Ott balra fordulsz, átmész rajta, és balra jössz le. A túlsó parton aztán visszafelé egy darabig. Nem tudsz sokáig, mert kiderül, hogy egy félszigetkére érkeztél, ahonnan egy híd vezet a „szárazföldre”. Pontosabban kettő: egy a bringáknak, egy pedig a gyalogosoknak. Meg sem próbáltam elkérni Marcin gépét, nem akartam egész délutánra lefoglalni, hátha valaki be akar ugrani vásárolni.

Innen a házak közé jutsz. Egyenesen mész tovább, keresztezel két utcát is, mire az út nekimegy egy templomnak. Erről írtam már, ha jól csalódom. Átalakították, többek között patika van benne, meg vécé. Hogy a két emeleten mi található, azt még nem tudom, de utána fogok járni. Viszont hétvégenként zárva van. Balról kerülöd meg, és egy kis kereszteződésben jobbra fordulsz. Rögtön a sarkon van egy kínai(!) bolt, ott vettem fél tucat izzót, mert botrányosan rosszul vagyunk vele ellátva, jó pár foglalat üresen tátong. 1.50 volt darabja, nem nagy kiadás, de majd megpróbálom bevasalni az OTTÓ-n. A kínaiban azt mondták, ahogy kilépek, jobbra kell fordulnom, és vagy 20 percet sétálni a vasútállomásig, ott van wifi.

De én balra fordultam, bementem a két bolttal odébb álló Plus-ba kaját meg piát venni, és ott is megkérdeztem egy kiscsajt, hogy hol tud. Ő egy La Place nevű éttermet ajánlott. A kínai sarkán jobbra fordulok (tehát ha jövök otthonról, a templomot kikerülve egyenesen megyek tovább) és 10 perc az enyhén kacskaringó utcákon. Ebben benne van az, hogy átmegyek egy másik hidacskán, aztán nekimegyek egy szélesebb csatornának, ami előtt jobbra fordulok, utána balra és kiérek egy térre. Ott lesz La Place.

Nekem negyed óráig tartott az út. Egészen furcsa volt a keskeny utcákon a már-már tömegnek ható emberáradat. Itt majd bonyolultabb lesz kerékpárral elférni. A téren piac volt éppen. Jobbra kellett megkerülnöm, és ott csak virágokat árultak, remélem, a másik oldalon azért volt még más is. Nem néztem meg, mert már nagyon kellett vécére mennem.

Odabent felmentem a galériára, itt van a klotyó is, ami negyed euró. Ez máris fele annyiba kerül, mint más helyeken, de még jobban tetszett volna, ha ingyenes. Mindegy, szokjuk meg, hogy minden pénzbe kerül!

A fal melletti asztaloknál nem láttam konnektort, egy nő az ölében netezett egy Mac-en, és nem kapcsolt rá tápot, viszont középen húzódott egy hosszú-hosszú asztal, körben háttámla nélküli székekkel, a kellős közepében pedig egyetlen háromlukú elosztó. Ahhoz képest egész délután ott ültem.

Néztem a honlapjukon, hogy többek között speltbrodot is lehet kapni, ami nem más, mint tönkölybúzakenyér. Hogy én ezt mennyire keresem, mióta kijöttem! Kettő-valamennyiért hozzá lehet jutni akcióban. Kérdeztem egy igen szemrevaló fiatal teremtést, aki az asztalokat szedte le, hogy mekkora kenyérről van szó, de kiábrándított: kicsike, csak az itt kapható kajákhoz szokták vásárolni. Huh, akkor viszont drága! De a csaj tud egy szupermarketet, amit nem tudott úgy elmagyarázni, hogy megértsem, és egy pékséget, ami ott van valamelyik mellékutcában. Nem is tudtam annyira figyelni, mert közben a szemét néztem. Meg a homlokát. Meg úgy az egész arcát.

Szóval valahol ott van egy pékség, és szerinte ott lehet kapni speltbrodot, ez a lényeg.

A Hely (vagy A Tér, ezeket jelenti franciául) egyébként csak fél 7-ig van nyitva, de annyi elég is.

Legközelebb azért érdemes lenne felfedezni a pályaudvart!

Amikor hazaértem és kitettem az izzókat, nem győzték köszöngetni. Valóban nagy sikert arattam vele, dicsértek orrba-szájba.

Aztán, ahogy itt ültem fent, egyre több idegen hangot hallottam odalentről, meg bútortologatást. Később felszólt Kamil, hogy iszom-e sört, és amikor igent mondtam, megkért, hogy velük fogyasszam el odalent.

Kiderült, hogy egy bulit rittyentettek, ahol ott volt az új lánynak egy barátnője (jaj, nem is mondtam, Dimitar után beköltözött a helyére egy… hm… szigorú arcú, szótlan nő, Malvin spanja), az ölében ült, tojásarca van és hosszú haja, aztán az a sofőr srác, aki liftes volt csütörtökön, meg egy másik, aki szerdán vitt minket (de nem ő hozott engem), neki elöl ki van borotválva az arca (az apja szerint az nem bajusz volt annak idején, hanem csirkeszar (chicken shit), így inkább leszedte) de alul és oldalt szakálla van. Ezt a fazont több emberen is láttam. Ő a nőjével volt, Agneszkával, aki módfelett csinos. Behoztak valahonnan egy kanapét, hogy elférjünk, a félig-meddig szakállas pedig vett egy láda 0.33-as sört. Kamil-ék dobozos Kozellal kínáltak. Egyet-egyet megittam, pedig marha éhes voltam, de nem akartam bulirontó lenni, csak akkor jöttem fel burkolni – meg még egy kis whiskey-t inni –, amikor már elmentek.

Persze javarészt lengyelül folyt a beszélgetés, ezalatt udvariasan (valószínűleg ostobán) vigyorogtam, de egyszer-egyszer belerántottak engem is a sztoriba. Szerintem megálltam a helyem, és sokadszorra is megkaptam, hogy egyáltalán nem látszom 55 évesnek.

Reggel, vagy inkább délben, amikor keltünk, láttam az új csaj barinőjét. Egyszerre ültek asztalhoz reggelizni, utóbbin nem tudom, mi volt, de az egész lába látszott. Kellemes látványt nyújtott, remélem, hosszabb ideig marad!

Még pénteken írtam egy verset úgy pár perc alatt. Nem akartam a tisztelt olvasóközönséget zavarni ezzel, de végül úgy gondoltam, érdemes feltenni, hadd mulassatok ti is! A címe legyen mondjuk

Fal utazás

- Még sohasem láttam a Falat -

mondja a drága

két falat

között.

Agyam falba ütközött.

"Na, megint egy dráma",

gondolom, de nem, mert lám a

történelem

- elismerem -

nem csak minket szúrt hátba.

Fejem még kába,

de itt az elhatározás:

- Megnézzük!

- Nem hiába

vagy te életem párja! -

Arcomon csók csattan,

ez jólesik, nem vitás.

- Fel hát - mondom, -

jöjjön a kirándulás!

Százhússzal repülünk,

repeszt a Skoda.

De a drágát

nem érdekli, hogy mutatom Prágát.

- Ott a Károly-híd.

- Tojok rá, érjünk már oda!

Végül

már autó nélkül

orrunkat korsóba mártva

intek a pincér után.

- Kérem,

a Falat keressük.

- Lebontották régen!

Nőm meg csak fecseg:

- Jaj, nem is tudom,

a gázt elzártam?

Vagy ömlik a propán-bután?

Te meg mit nézel úgy, mint egy orángután?

- Ezentúl - hangom recseg -

többet kell néznünk a híreket -

mondom sután.

HONFOGLALÁS - ÚJ HAZA

A címet egy P. Mobil számról nyúltam

A Grizzly új barlangja

Kicsikét másképp telnek a napok, mint Droomgaard-ban. Kétszer is meggondolom, hogy elinduljak a városba, pedig igazából nem hosszú az út, bő fél óra gyalog. Szinte ilyen messze volt a Lidl, vagy bringával ugyanennyi volt a könyvtár, de valahogy mégis többnek tűnik, mert az idő nagy részében csak a folyó partján sétálsz a hídig, azon túl visszafelé is egy darabig, és csak utána mész be a házak közé. Felesleges körnek tűnik.

Ezt látom idefentről. Ott van Dimitar feje

A múlt hét így telt:

Szinte minden nap más sofőrrel utazom. Hétfőn Dimitar vezetett, hárman egy lengyel sráccal mentünk dolgozni. A Renault-ban beépített GPS volt, de lengyelül beszélt, és egyikünk sem tudta, hogy lehet valami civilizált nyelvre állítani. A hátsó ülésről fordított a srác, de ez a kütyü nagyon vicces kedvében volt, mert elvitt minket valahova, ahol a közelben sem volt semmi, aztán visszafordított és szinte a kiindulási helyig kalauzolt. Aztán egy pár kilométert mentünk az autópályával párhuzamosan egy egészen szar úton, mire fel tudtunk avázkodni. Fél órát késtünk, mert a kb. egyórás út két és fél óráig tartott. Visszafelé is Gouda környékén bolondult meg.

Kuckó

Kedden egy aranyos kiscsajt láttam a Renault kisbusz mellett. Eldumálgattunk, kiderült, hogy ő nem a Docdatában dolgozik, hanem egy másik városban egy másik helyen. Ez is valami raktár szerű, de ez beljebb van, nem ipari terület, mint a miénk.

Kicsit alacsony...

Szerdán ismét D. volt a sofőr. Most ketten mentünk, és szinte ugyanannyit kerültünk, de most már kevésbé hallgattunk a GPS-re, és hamarabb odaértünk. Waalwijk-ban viszont én tudtam jobban az utat, hogy kell a Taxandriáról lejönni és rákanyarodni a felette átívelő hídra. Visszafelé a kütyü be akart vinni egy bezárt kerítésen, ami egy hatalmas parkot védett. Ez egyre furább!

... de az enyém!

Csütörtökön ismét külön mentünk, a kisbuszban ott volt a kiscsaj is, és hallottam, hogy Fanninak hívják. Ismét beszédbe elegyedtünk, de most már nem angolul, hanem magyarul. Másfél évvel ezelőtt jött ki a pasijával, de nem tanult meg hollandul. Rám is ez a sors vár, ha nem állok neki, mert nem fog csak úgy ránk ragadni a nyelv, pláne nem olyan környezetben, ahol szinte mindenki lengyelül beszél.

A sofőr azt mondta, amikor kitett, hogy „kint lesz valahol”, ott várjam. Éjfélig szólt a munkaidőm, de egyig bent kellett volna maradni, annyi munka volt. Én közöltem, hogy a pasi nem fog rám várni, valamit találjanak ki, mert nem hogy nem fogok 80 kilométert legyalogolni, de azt sem tudom, merre induljak. Elengedtek éjfélkor. Marha nagy szélben kint szteppeltem az elhagyatott úton a körforgalomnál, mert ott van lámpa, nehogy azt higgye a faszi, hogy nem vártam meg. Egy szakadt verda megállt mellettem, és három barnaképű fiatalember megkérdezte, hogy segíthetnek-e. Nem, mondtam, köszönöm, csak a sofőrömet várom. Aztán negyed kettőkor visszamentem, hogy beülök melegedni, és meg is próbálok ott aludni, de éppen kijött a piroskabátos főnökünk, a Rolf, és mondta, hogy nincs már bent senki. Abban a pillanatban megérkezett a busz: a faszinak megtelefonálták az egy órás zárást, csak késett egy negyed órát valamiért.

Stairway to Grizzly

Pénteken kivoltam, mint a liba. Eddig délután kellett dolgozni, de most reggel kezdtem, ráadásul 5:30-kor már ki kellett állnom a 31-es ház mellé a kocsit várni, mert a srác, aki vezetett, meg a csaj, aki harmadik volt a kocsiban – mindketten lengyelek – korábban kezdtek és végeztek, mint én. Szinte egész nap egy vékony csajjal dolgoztam, rengeteg gyerekruhát inbound-oltunk, és közben beszélgettünk. Nem kérdeztem, honnan való, volt, hogy németül beszélt, meg egy ideig Olaszországban lakott, szóval érdekes egy nőszemély volt. Waalwijk-ban laknak valakikkel négyen egy bérelt házban, mint Krisztináék (lehet, hogy éppen vele?), és havonta nem több, mint 250 eurót költenek rá. Olcsóbb, mint az OTTÓ-nál, és jóval közelebb is van, bringával percek alatt bent van az ember. Azóta töröm a fejem, hogy lehetne odaköltözni. Mármint a városba.

Fél 6 helyett már 5-kor le tudtam lépni. Na, mondom, millyen jó, hogy a fiataloknak nem kell annyit várniuk rám, én is hamarabb hazakerülök… Aha! Nem várt meg a rohadék! Ott ültem 2 órát abszolút bizonytalanságban, hogy mi lesz velem, mire este 7-kor egy srác, aki szintén Elzenhofban lakik, mondta, hogy 8-kor lesz egy kisbusz, azzal eljöhetek.

Matrica a galérián

Szombaton tartottunk egy kis búcsúestét fényes nappal, ugyanis Dimitar elköltözött. Nem jött be neki Hollandia, a kevés munkaóra a nem sok fizetéssel. Hazamegy Bulgáriába és nyit egy kajáldát, ahol ilyen tésztába tekert gyros szerű dolgot fog árulni. Nem tudtam megjegyezni a nevét. Jameson whiskyt iszogattunk, mert vettem egy literrel, akciós volt. Nem ittunk meg fejenként két decit, szóval nagyon illedelmesek voltunk. Egész idő alatt azon kesergett, hogy nincs egy rohadt kocsi, ami elvinné őt Oosterwijk-ba, ahol a – mint kiderült, volt – nője lakik most. Onnan jóval közelebb van Eindhoven, ahonnan WizzAir-rel hazarepül. Este végül indult egy járgány, ami elvitte.

Ír. Mint én. Ti meg olvassátok. :)

Vasárnap a szokásos: nem csináltam semmi különöset.

Ezen a héten hétfőn délelőtt pickingeltem, a többi napokon inbound-ra osztottak be. Kedden-szedán délután, csütörtökön-pénteken délelőtt. Megint egy olyan váltás, bosszankodtam, ahol olyan leszek, mint a mosott szar! Panaszkodtam is Kamilnak, amíg aláírtam a szerződéshosszabbítást.

A hátsó traktus

Kedden bementem az irodába a saját példányomért. Az eredeti az enyém, le kellett fénymásolniuk, azért tudtam csak aznap átvenni. Eloy volt ben, mondom neki a hülye beosztásomat, meg hogy otthagyott a fószer. Azt mondta, mindenképpen jelentsem Elzenhofban az irodában, de fene tudja, nem volt hozzá kedvem. Végül is hazajutottam, úgy nézett volna ki, mintha szőrszálhasogató lennék. Meg itt is lengyelek a főnökök, a srác is az, én meg magyar...

Déli irányban nyílik az ajtó. Az Audi sajnos nem az enyém

Szerdán valami bolond jókedvem volt, a meló is jobban ment, mint máskor. Pedig kifutottam a kenyérből, holnapra már nem lesz, kekszfélém sem volt, de még zöldség sem. Eltoltam az időt, nem tudtam elmenni vásárolni. Holnap meg hajnali kelés, megint nem lesz időm...

Előbb végeztem vagy két órával. Meg kellett volna várnom a többieket, akik pickingeltek, a sofőr meg liftes volt, tehát ő sem tudott előbb elszabadulni. A padon ültem az előtérben, mellettem egy csaj, akit persze látásból már ismertem. Elkezdtünk dumálni. Cseh a lelkem, és csinos is. Nem az a babaszépségű, de nekem bejön. Egyszer csak megtorpan előttem a szemüveges fószer, aki otthagyott pénteken. Mit csinálok? A kocsira várok. Ne várjak, menjek vele!

Az hozott haza, aki 5 nappal azelőtt otthagyott!

A nappaliban egy biciklit láttam. Férfibringa váltóval. De jó lenne ezt kölcsön kérni vásárolni! Majd kiderítem, kié, és felajánlok egy sört vagy üdítőt vagy csokit vagy mit tudom én. Kettő után megjöttek a többiek is, és mesélték, hogy tízen ültek a kilencszemélyes buszban.

Ráadásul néztem a listát, és nem hajnalban kellett másnap kelnem, hanem áttettek délutánra. Ne merjétek azt mondani, hogy nincs Isten!

Mi vagyunk

Csütörtökön reggel az egyik srác, akit Marcinnak hívnak (milyen név ez?!) mondta, hogy elvihetem nyugodtan a biciklit. 75 euróért vette egy töröktől. Volt időm vásárolni, és nem voltam mosott kaki állapotban.

Barátságos vendégváró az ajtó fölött

Pénteken is délutánra szólt a beosztásom. 13:15-re kellett volna kint lennem, de fél 1 után kaptam egy sms-t, hogy lemondják a napomat. Hosszú hétvége!

Aztán jött még egy, ami a jövő heti beosztást közölte, ez összesen 3 nap. Kamil, a másik srác, akivel együtt lakom mondta, hogy mindenkinek ennyi lesz. Kedd-csütörtök-péntek 10-től fél négyig. Reggel kényelmes kelés, délután még világosban haza. Szép az élet!

Fura fények