VISSZASZÁMLÁLÁS

A kreatív írás tanfolyam olyan gyorsan ment le, hogy nem győztem reklamálni: én még maradnék! :)

Két napra rá az állapotfelmérésen elég tré dolgok derültek ki: a sejtjeim energiaszintje 38%-os, ami piszok kevés, és úgy általában minden étkezésemet fordítva csináltam. Kevés szénhidrátot ettem sok fehérjével és zsírral.

Öregem, még a kávé is hízlal engem! Nem vicc!

Úgyhogy alig várom már Hollandiát, mert rendszert kell vinnem az életembe. Meg kell terveznem az egész napomat, mikor kelek, napi rutin, étkezések... Ezeket 4 óránként kell napi 4 alkalommal, szigorúan betartott alapanyag százalékarányokkal. Ha majd feljön a vitalitás szintem, szóba kerül a személyre szabott mozgás is: heti hányszor hány óra, ebből mikor és mennyi az erőnléti, és a kardio. Nem egyszerű, de ez a feltétele, hogy elérjem az ideális testsúlyomat, az ideális zsír- és izomtömegemet (előbbit csökkenteni, utóbbit növelni kell természetesen), de hát még el sem olvastam teljesen a papírokat, amiket kaptam.

Bakker, 18 kiló zsírt kell leadnom, főleg zsigeri területről! Durva, nem?

Na és a lényeg, illetve ami még hátra van: holnap ismét Győr, munkaszerződést aláírni, pénteken meg utazom! Először Németországba. Weeze, ill. Laarbruchen, ami talán pár száz méterre van egymástól, és mindketten vagy 2 kilométerre a Holland határtól. A biciklimet nem tudom kivinni, mert a 90 euró viteldíjon felül a bringáért még elkértek volna 40-et, és miután Mikikém nem bírta megadni a 16 rugót (ez forint), amivel hónapok óta még tartozik az 53-ból, ha a bicót is befizetem az európai útra, nem marad kajára.

Ez van.

A következő bejegyzés már külföldről lesz! :D

ZSUFI

Kicsikét zsúfoltak a napjaim mostanában.

Az úgy volt, hogy nyáron, amikor a Holdudvarban gályáztam, félrelökdöstem egy kis zsetont azzal a szent elhatározással, hogy ősszel ha törik, ha szakad, én kimegyek Európába. Ha más nincs, Bécsbe utcát seperni és hajléktalanszállón lakni, bár a Józsi, aki a Vonaton a mellettem levő ágyon lakik alul, volt, és nem minden nap kapott melót. Tehát az sem egy karrierlehetőség.

Beírtam a keresőbe, hogy hollandiai munkák, és ki is adott egy párat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ugyanaz a néhány ajánlat szerepel több weboldalon. Az egyik hirdető az Otto Workforce volt. Ezek nem csak oda, hanem Németországba, meg talán még Lengyelországba is keresnek munkaerőt. Mondjuk utóbbi helyre ki akar menni? Onnan is kirajzanak Európába. A német munkahelyekre legalább középfokú nyelvtudást kérnek, oda tényleg csak az menjen, aki biztos benne, hogy megállja a helyét! Az a két hely meg, ahol H-ba kerestek és nem kellett hozzá szakmunkás bizonyítvány, nem tűnt nagy választéknak. De elég, ha csak egy bejön, hát nem? :) Motivációs levelet, és magyar és angol nyelvű önéletrajzot kérnek. Beadtam. Azonnal jött is egy automata levél, hogy befogadták a dokumentumokat, aztán semmi.

Jó, hát Bécs sem egy szörnyű hely, és ha más kibírja az utcaseprést, hát én sem fogok belehalni.

Aztán pár nappal később: Nézzük már meg, hátha vannak új hirdetések! Ugyanazokon az oldalakon ugyanazok a szövegek, semmi változás. A kisördög (kisangyal?) azt ajánlotta, hogy jelentkezzek még egyszer, és bár nem szoktam ilyet tenni, elküldtem újra a két CV-t egy másik emil címmel. (Semmi rafkóság, csak arra gondoltam, hogy fenntartok direkt erre egy profilt.) Azonnal jött is egy automata levél, hogy befogadták a dokumentumokat, aztán semmi.

De mondjuk az osztrák főváros sem csúnya hely, és ha másnak is bejött az aljamunka, hát talán én is túlélem.

Aztán vagy egy hete kaptam egy telefont. Ottóéktól egy  női hang. Pár mondatban felmérték az angol tudásomat, és megbeszéltük, hogy találkozunk.

- Csak tessék megmondani, hogy hol legyek és mikor, és én megyek!

- Mikor tudna bejönni hozzánk? Holnap jó lenne?

- Persze! Tessék mondani a címet!

- Reggel tíz?

- Hogyne! Mi a cím?

- Akkor diktálom. Győr...

- Tehát nekem holnap délelőtt tízre Győrben kellene lennem?

- Ha nem jó, adhatok egy délutáni időpontot is...

- Ja, neeem! Jó lesz az! Milyen utca?

Másnap Mikikémmel lehúzódtunk, mint a hagymaszag. Jó hasznát vettük a 90%-os kedvezménynek, amit a rossz szeme miatt kap.

Simán megtaláltuk az utcát és pont időben becsörtettünk a helyiségbe. Tudtam, hogy egy másik hölgy lesz bent.

- Tessék, miben segíthetek?

- Csókolom! D. A. vagyok Budapestről és tíz órára volt megbeszélve, hogy idejövök.

Pár szóban elmondta, hogy mi lesz a program. Lefénymásolta az angol nyelvű CV-met, amit vinnem kellett, meg 1-2 igazolványt. Vagy nyolcszor megkérdezte, hogy van-e targoncavezetői jogosítványom. Vagy nyolcszor mondtam neki, hogy sajnos nincs. Elém tett egy mikrofont és kérdéseket tett fel angolul, nekem meg válaszolnom kellett rájuk. Tkp. ugyanazokat kérdezte, mint a kolléganője a telefonban. Ki vagyok, mivel foglalkozom, mondjam el egy napomat, miért szeretnék Hollandiában dolgozni... Két perc volt az egész. Aztán falhoz állított a csaj és lefényképezett. Leültem egy asztalhoz, ahol feltettem egy fejhallgatót, amin angolul mondott 1-1 mondatot egy nő, nekem meg a gépen be kellett jelölnöm egyet-egyet az 5 válaszból. Egy kicsit torz volt és túl hangos, de nem ezért nem értettem egy csomó szót, hanem mert nem ismertem. Mindenesetre 2 pontot kaptam rá, de a maximum 3(!) volt, és a nő szerint egy csomóan az egyet sem érik el. Azért ez egy kicsit megvigasztalt. Utána magyar nyelvű tesztet kellett kitöltenem ugyanazon a gépen, ami abból állt, hogy volt valami 148 vagy hány állítás, és pontozni kellett 1-től 5-ig, hogy az mennyire illik rám. Egy csomó (mindegyik?) kérdés többször is fel lett téve, csak más-más környezetben. Pl. ami egy állítás volt, azt vagy húsz kérdéssel később tagadással fogalmaztak meg.

Közben bejött egy fiatal csaj is, azzal foglalkoztak. Fél füllel ilyeneket hallottam:

- Nekem jó a Karácsony meg a Szilveszter is. Háromszoros pénz!

- Kimész kétszer-háromszor, és veszel egy új autót.

Odaszóltam, hogy ki kell mennem vécére. Náluk privát klotyó van, ami azt jelenti, hogy nem engedi használni, de az utcában van egy jó kis tripó, oda kimentünk a Mikivel. Ittunk 1-1 pohár kólát, én kakáltam egyet, M. pisilt és visszamentünk.

Kaptam egy papírt, amin ilyenek voltak, hogy milyen céltaxikkal vagy buszokkal jutok ki, meg vigyek ágyneműhuzatot, erkölcsi bizonyítványt... Közölte, hogy egyszer még le kell mennünk a munkaszerződést aláírni, és valószínűleg utána való vasárnap kimehetek, másnap hétfőn kezdek is.

Szóval azóta kissé fel kellett gyorsítanom a dolgokat. 23-24-én lesz egy kétnapos jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamom (nem tartom, csak részt veszek rajta), 26-án megyek egy állapotfelmérésre, ahol megállapítják, melyik típushoz tartozom és milyen diéta és mozgás kell nekem, 27-én fogászat... Aztán várom a telefont, hogy menjek Győrbe.

Ez persze nem tűnik zsúfoltnak, de ha hozzáteszem, hogy ezeket a programokat is heteken keresztül szerveztem... Mert Mikikém olyan, hogy a szemét még ki sem nyitja, a szövegládát már igen, és be sem csukja addig, amíg el nem alszik este. Nem hiszed el, de nem tudok mellette semmire odafigyelni! Nem hallom a saját gondolataimat. Már alig várom a hétvégét, amikor jön az Andika, és mehetek a Vonatra aludni.

VANNAK NAPOK

Kedden felhívott a bátyám, hogy beszart a laptopja. Naná, ilyenkor szokott telefonálni! Ha látom kiírva a telefon kijelzőjén, hogy Bratyó T-geci, már tudom, hogy a számítástechnikai tudásomra lesz szükségem. (Azért T-geci, mert volt vonalas telójuk is, és ezt így mentettem el.) Mikikém tudja, hogy miattuk lettem földönfutó, így nem hívhattam ide, megbeszéltem vele, hogy másnap találkozunk a MüPában.

Miután ismét hajnal 4-ig voltam fent, mert többek között két DVD-t is megírtam másnapra, eléggé nehezemre esett a 8 órai kelés, de nagyon elhanyagolt voltam már. Hajat mostam, zuhanyoztam, volt még egy kis maradék kajám, azt beburkoltam. Vettem a Csarnokban utánpótlást, és úgy költöztem be a MüPába. A gépemet nem hoztam, mert esélyes volt, hogy ha nagyon szarakodik az övé, akkor azt el kell vinnem, és nem akartam megszakadni, mint a véres hurka, meg aztán van egy könyvem az életmódváltásról, azt ki akartam végre olvasni. Nagyon előrelátó volam, vittem vízforralót, hosszabbítót, kávészőkítőt, meg van egy kis maradék nescafém, azt is. 2 liter tisztított vizet cipeltem magammal, ez elég is volt, talán fél lityi maradt meg belőle. Még a Csarnokig sem jutottam, amikor Miki felhívott, hogy vigyek már neki két óriás túró rudit "ha nem gond". Kissé ingerülten válaszoltam, hogy nem tudom, hogy fog majd kinézni, ha most megveszem, és lehet, hogy csak későn jutok "haza". Jó, nem baj, ha nagyon nem fér bele, majd ő megpróbál venni. Így szokta sajnáltatni magát.

Miután a vécédeszka a szokásos állapotban volt, inkább elvittem a csomagomat és ott tettem le a Művészetek Palotájában - magyarul ott végre kikakáltam magam. Hogy ne zavarjon a nagy fény, vagy nem tudom, miért, kb. 2 perc után az automata lekapcsolja a villanyt. Ilyenkor ott ülsz a félhomályban (az ajtóval szemben ég egy lámpa, de hátul a két hengernél semmi) és vagy leveszed a pólód és dobálod, hogy a mozgásérzékelő visszakapcsoljon (vigyázz, ki ne essen a fülkéből, mert mehetsz utána letolt gatyával!), vagy szunyókálsz. Az utóbbit tettem.
Ezek ilyen ájulásszerű mikroalvások, amit nem tudsz irányítani, mert elkap, azt annyi, de a házmester a fejedben felébreszt egy pár másodperc múlva. Ilyenkor egy nagyon mély kútból kell felemelkedned, ami olyan fárasztó, mintha valóban kézzel-lábbal kéne kikapaszkodnod. És akkor egy néhány perc után elölről.
Éppen átmentem a mosdóba, amikor feltépték az ajtót és egy alacsony, kopasz biztonsági őr kukkantott be. Látta, hogy élek, egy pillanatra megbámult, aztán lenyelte, amit mondani akart és ugyanolyan hirtelen eltűnt.

Visszamentem az asztalhoz, és olvasni próbáltam. Aztán elszunyókáltam. Amikor felriadtam, megkerestem, hogy hol tartottam, és kezdődött elölről a végtelen ciklus. Időközben kétszer is készítettem laza kávét, de alig lett valamivel jobb. Kora délután eleresztettem egy bátortalan sms-t: "Szia! Hol tartasz?" Nem jött rá felelet. Szunyóka, olvasás. Este 7-kor voltam bátor felhívni őfelségét, hogy most mégis mi a frász van. Idegen hang vette fel, Tibiként mutatkozott be, és közölte, hogy a bátyám most evett. Valószínű, hogy most esziket mondott, de én így értettem. És hogy majd később felhív. Holnap felhív. A háttérből hallottam bratyót, hogy "holnap reggel felhívom!", ezt szó szerint továbbította. Letettük.

Kábé fél perc alatt összepakoltam. Hol volt már a fáradtság, a leküzdhetetlen alvási kényszer? Mondjuk ölni tudtam volna!
Kettes vasaló, a Bözsihídon átszálltam egy buszra. Azt hiszem 112-es volt, rögtön utána jött a 8-as, de nekem ugye le kellett szállnom a BAH csomópontnál, hogy a benzinkúton vegyek két óriás túró rudit szállásadó gazdámnak. Mert ha nem, biztos megsértődik. Vagy elsírja magát. Vagy fejreáll és ketyegni kezd. A következő buszra 7 percet vártam, de legalább kiszellőzött a fejem. A két nasit a 290 forintos blokkal át akartam nyújtani Mikikémnek, de ő közölte, hogy nem kell már, mert a MOM Parkban a Sparban kapott, és képzeljem el, le volt értékelve, 99 Ft volt darabja.
Ekkor megszólalt a telefonom. Éva volt Münchenből. Igen, már visszament, de azért hív, mert ott nincs wifi... Illetve van, csak az ő laptopja nem fogja, és az öregasszony nem ért hozzá... Szóval kapott az email címére német nyelvi feladatokat, és azt NEKEM KELL MEGCSINÁLNI. Így bazdmeg, hogy nekem. És hogy kell.
Azt vettem észre, hogy kiabálok. Nagyon húztam a gyeplőt, így aránylag irodalmi stílusban tudtam visszautasítani, de hosszabb szüneteket kellett tartanom, hogy ne jöjjön ki belőlem nagyon csúnya szó. Megvártam, amíg beletörődik, hogy nem fogom helyette megoldani a problémáját, és udvariasan elköszöntünk.

Egen... Vannak napok, amikor nem érdemes kikelni az ágyból...