Kedden felhívott a bátyám, hogy beszart a laptopja. Naná, ilyenkor szokott telefonálni! Ha látom kiírva a telefon kijelzőjén, hogy Bratyó T-geci, már tudom, hogy a számítástechnikai tudásomra lesz szükségem. (Azért T-geci, mert volt vonalas telójuk is, és ezt így mentettem el.) Mikikém tudja, hogy miattuk lettem földönfutó, így nem hívhattam ide, megbeszéltem vele, hogy másnap találkozunk a MüPában.
Miután ismét hajnal 4-ig voltam fent, mert többek között két DVD-t is megírtam másnapra, eléggé nehezemre esett a 8 órai kelés, de nagyon elhanyagolt voltam már. Hajat mostam, zuhanyoztam, volt még egy kis maradék kajám, azt beburkoltam. Vettem a Csarnokban utánpótlást, és úgy költöztem be a MüPába. A gépemet nem hoztam, mert esélyes volt, hogy ha nagyon szarakodik az övé, akkor azt el kell vinnem, és nem akartam megszakadni, mint a véres hurka, meg aztán van egy könyvem az életmódváltásról, azt ki akartam végre olvasni. Nagyon előrelátó volam, vittem vízforralót, hosszabbítót, kávészőkítőt, meg van egy kis maradék nescafém, azt is. 2 liter tisztított vizet cipeltem magammal, ez elég is volt, talán fél lityi maradt meg belőle. Még a Csarnokig sem jutottam, amikor Miki felhívott, hogy vigyek már neki két óriás túró rudit "ha nem gond". Kissé ingerülten válaszoltam, hogy nem tudom, hogy fog majd kinézni, ha most megveszem, és lehet, hogy csak későn jutok "haza". Jó, nem baj, ha nagyon nem fér bele, majd ő megpróbál venni. Így szokta sajnáltatni magát.
Miután a vécédeszka a szokásos állapotban volt, inkább elvittem a csomagomat és ott tettem le a Művészetek Palotájában - magyarul ott végre kikakáltam magam. Hogy ne zavarjon a nagy fény, vagy nem tudom, miért, kb. 2 perc után az automata lekapcsolja a villanyt. Ilyenkor ott ülsz a félhomályban (az ajtóval szemben ég egy lámpa, de hátul a két hengernél semmi) és vagy leveszed a pólód és dobálod, hogy a mozgásérzékelő visszakapcsoljon (vigyázz, ki ne essen a fülkéből, mert mehetsz utána letolt gatyával!), vagy szunyókálsz. Az utóbbit tettem.
Ezek ilyen ájulásszerű mikroalvások, amit nem tudsz irányítani, mert elkap, azt annyi, de a házmester a fejedben felébreszt egy pár másodperc múlva. Ilyenkor egy nagyon mély kútból kell felemelkedned, ami olyan fárasztó, mintha valóban kézzel-lábbal kéne kikapaszkodnod. És akkor egy néhány perc után elölről.
Éppen átmentem a mosdóba, amikor feltépték az ajtót és egy alacsony, kopasz biztonsági őr kukkantott be. Látta, hogy élek, egy pillanatra megbámult, aztán lenyelte, amit mondani akart és ugyanolyan hirtelen eltűnt.
Visszamentem az asztalhoz, és olvasni próbáltam. Aztán elszunyókáltam. Amikor felriadtam, megkerestem, hogy hol tartottam, és kezdődött elölről a végtelen ciklus. Időközben kétszer is készítettem laza kávét, de alig lett valamivel jobb. Kora délután eleresztettem egy bátortalan sms-t: "Szia! Hol tartasz?" Nem jött rá felelet. Szunyóka, olvasás. Este 7-kor voltam bátor felhívni őfelségét, hogy most mégis mi a frász van. Idegen hang vette fel, Tibiként mutatkozott be, és közölte, hogy a bátyám most evett. Valószínű, hogy most esziket mondott, de én így értettem. És hogy majd később felhív. Holnap felhív. A háttérből hallottam bratyót, hogy "holnap reggel felhívom!", ezt szó szerint továbbította. Letettük.
Kábé fél perc alatt összepakoltam. Hol volt már a fáradtság, a leküzdhetetlen alvási kényszer? Mondjuk ölni tudtam volna!
Kettes vasaló, a Bözsihídon átszálltam egy buszra. Azt hiszem 112-es volt, rögtön utána jött a 8-as, de nekem ugye le kellett szállnom a BAH csomópontnál, hogy a benzinkúton vegyek két óriás túró rudit szállásadó gazdámnak. Mert ha nem, biztos megsértődik. Vagy elsírja magát. Vagy fejreáll és ketyegni kezd. A következő buszra 7 percet vártam, de legalább kiszellőzött a fejem. A két nasit a 290 forintos blokkal át akartam nyújtani Mikikémnek, de ő közölte, hogy nem kell már, mert a MOM Parkban a Sparban kapott, és képzeljem el, le volt értékelve, 99 Ft volt darabja.
Ekkor megszólalt a telefonom. Éva volt Münchenből. Igen, már visszament, de azért hív, mert ott nincs wifi... Illetve van, csak az ő laptopja nem fogja, és az öregasszony nem ért hozzá... Szóval kapott az email címére német nyelvi feladatokat, és azt NEKEM KELL MEGCSINÁLNI. Így bazdmeg, hogy nekem. És hogy kell.
Azt vettem észre, hogy kiabálok. Nagyon húztam a gyeplőt, így aránylag irodalmi stílusban tudtam visszautasítani, de hosszabb szüneteket kellett tartanom, hogy ne jöjjön ki belőlem nagyon csúnya szó. Megvártam, amíg beletörődik, hogy nem fogom helyette megoldani a problémáját, és udvariasan elköszöntünk.
Miután ismét hajnal 4-ig voltam fent, mert többek között két DVD-t is megírtam másnapra, eléggé nehezemre esett a 8 órai kelés, de nagyon elhanyagolt voltam már. Hajat mostam, zuhanyoztam, volt még egy kis maradék kajám, azt beburkoltam. Vettem a Csarnokban utánpótlást, és úgy költöztem be a MüPába. A gépemet nem hoztam, mert esélyes volt, hogy ha nagyon szarakodik az övé, akkor azt el kell vinnem, és nem akartam megszakadni, mint a véres hurka, meg aztán van egy könyvem az életmódváltásról, azt ki akartam végre olvasni. Nagyon előrelátó volam, vittem vízforralót, hosszabbítót, kávészőkítőt, meg van egy kis maradék nescafém, azt is. 2 liter tisztított vizet cipeltem magammal, ez elég is volt, talán fél lityi maradt meg belőle. Még a Csarnokig sem jutottam, amikor Miki felhívott, hogy vigyek már neki két óriás túró rudit "ha nem gond". Kissé ingerülten válaszoltam, hogy nem tudom, hogy fog majd kinézni, ha most megveszem, és lehet, hogy csak későn jutok "haza". Jó, nem baj, ha nagyon nem fér bele, majd ő megpróbál venni. Így szokta sajnáltatni magát.
Miután a vécédeszka a szokásos állapotban volt, inkább elvittem a csomagomat és ott tettem le a Művészetek Palotájában - magyarul ott végre kikakáltam magam. Hogy ne zavarjon a nagy fény, vagy nem tudom, miért, kb. 2 perc után az automata lekapcsolja a villanyt. Ilyenkor ott ülsz a félhomályban (az ajtóval szemben ég egy lámpa, de hátul a két hengernél semmi) és vagy leveszed a pólód és dobálod, hogy a mozgásérzékelő visszakapcsoljon (vigyázz, ki ne essen a fülkéből, mert mehetsz utána letolt gatyával!), vagy szunyókálsz. Az utóbbit tettem.
Ezek ilyen ájulásszerű mikroalvások, amit nem tudsz irányítani, mert elkap, azt annyi, de a házmester a fejedben felébreszt egy pár másodperc múlva. Ilyenkor egy nagyon mély kútból kell felemelkedned, ami olyan fárasztó, mintha valóban kézzel-lábbal kéne kikapaszkodnod. És akkor egy néhány perc után elölről.
Éppen átmentem a mosdóba, amikor feltépték az ajtót és egy alacsony, kopasz biztonsági őr kukkantott be. Látta, hogy élek, egy pillanatra megbámult, aztán lenyelte, amit mondani akart és ugyanolyan hirtelen eltűnt.
Visszamentem az asztalhoz, és olvasni próbáltam. Aztán elszunyókáltam. Amikor felriadtam, megkerestem, hogy hol tartottam, és kezdődött elölről a végtelen ciklus. Időközben kétszer is készítettem laza kávét, de alig lett valamivel jobb. Kora délután eleresztettem egy bátortalan sms-t: "Szia! Hol tartasz?" Nem jött rá felelet. Szunyóka, olvasás. Este 7-kor voltam bátor felhívni őfelségét, hogy most mégis mi a frász van. Idegen hang vette fel, Tibiként mutatkozott be, és közölte, hogy a bátyám most evett. Valószínű, hogy most esziket mondott, de én így értettem. És hogy majd később felhív. Holnap felhív. A háttérből hallottam bratyót, hogy "holnap reggel felhívom!", ezt szó szerint továbbította. Letettük.
Kábé fél perc alatt összepakoltam. Hol volt már a fáradtság, a leküzdhetetlen alvási kényszer? Mondjuk ölni tudtam volna!
Kettes vasaló, a Bözsihídon átszálltam egy buszra. Azt hiszem 112-es volt, rögtön utána jött a 8-as, de nekem ugye le kellett szállnom a BAH csomópontnál, hogy a benzinkúton vegyek két óriás túró rudit szállásadó gazdámnak. Mert ha nem, biztos megsértődik. Vagy elsírja magát. Vagy fejreáll és ketyegni kezd. A következő buszra 7 percet vártam, de legalább kiszellőzött a fejem. A két nasit a 290 forintos blokkal át akartam nyújtani Mikikémnek, de ő közölte, hogy nem kell már, mert a MOM Parkban a Sparban kapott, és képzeljem el, le volt értékelve, 99 Ft volt darabja.
Ekkor megszólalt a telefonom. Éva volt Münchenből. Igen, már visszament, de azért hív, mert ott nincs wifi... Illetve van, csak az ő laptopja nem fogja, és az öregasszony nem ért hozzá... Szóval kapott az email címére német nyelvi feladatokat, és azt NEKEM KELL MEGCSINÁLNI. Így bazdmeg, hogy nekem. És hogy kell.
Azt vettem észre, hogy kiabálok. Nagyon húztam a gyeplőt, így aránylag irodalmi stílusban tudtam visszautasítani, de hosszabb szüneteket kellett tartanom, hogy ne jöjjön ki belőlem nagyon csúnya szó. Megvártam, amíg beletörődik, hogy nem fogom helyette megoldani a problémáját, és udvariasan elköszöntünk.
Egen... Vannak napok, amikor nem érdemes kikelni az ágyból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése