SZILVESZTER

Hát eljött az év utolsó napja is! Már napok (inkább hetek) óta durrogtatják a petárdákat, tűzijátékokat. Tegnap a Könyvtárból hazafelé láttam is egy párat felröptetni. Szép volt.

Nem tettem fel blogot tegnap. Hivatalos dolgoknak próbáltam utánanézni, de a vége az volt, hogy „esse, asse”. Helyette letöltöttem A Frei dossziéból egy párat – azt hiszem, szépen lassan leszedem majd az összeset - meg 3 filmet, és otthon meg is néztem őket. Na nem nagy szám, Az Őrült Nők Ketrece. Az első részből arra emlékszem, amikor (ha valaki megnézi, 1:04:15-nél) Michel Serrault bejön öltönyben. Ugo Tognazzi és a filmbeli fia csak nézik, ahogy besétál, leül, és megpróbál férfiként viselkedni. Nem egészen két perc, de ezért a két percért én Oscart adtam volna!

A MyOtto weblapján van egy oldal, ahol a kollégák hozzászólása olvasható. Csak belekukkantottam, de csupa elégedetlen írás volt. Nem kaptak összesítőt, meg ilyenek. Nos, én kaptam, de ez 5 hétről szólt. Fogalmam sincs, hogy miért így számolnak, de legalább kaptam. Teljes november, és december első hete. Az hagyján, hogy hollandul van, mert a Google még lefordítaná, de tele van rövidítésekkel, amivel nem tudunk mit kezdeni.

A Deák Ferenc utcai társasház elszámolása ennél szegényebb volt részletekben, pedig ott több pénzről szólt. Valami ilyesmit kaptunk muterral: 1 423 972 forint = 1 423 972 forinttal. Aha. Kösz szépen! Persze Batári út úgy lopta meg a házat, ahogy csak bírta, és a végén, amikor az Immobilia, vagy hogy hívták azt a céget, amelyik megvette és felújította a Bécsi és a D. F. utcát, hozzánk is elért, úgy szállt ki, hogy kapott pármillió forintot, a másfél szobás helyett pedig két normális méretű lakást.

Az én elszámolásom természetesen ennél sokkal szerényebb. Mindjárt bele is megyünk a részletekbe.

Azt tudjátok, hogy az első három részlet, amit ezek hetenként utalnak, a MagNet-es magyar bankszámlámra jött. A negyedik már az ING-sre, egészen pontosan így kaptam oda pénzt:

dec 15. 114.38 Ez annyira nem kerek, hogy ez lehetett az a 30e Ft, amit én utaltam át saját magamnak a magyar számláról a hollandra.

dec 17.   90 Ez lesz az elszámolás.

dec 24. 120 Ez meg már a szokásos heti előleg szerintem.

Azt írtam, hogy szerintem megkaptam az elszámolást, mert jött egy olyan tétel, ami kevesebb, mint a szokásos. Hát az a 90 euró kellett hogy legyen. Már csak azért is, mert a MyOtto oldalán az öthetes elszámolás kelte december 15-e, így jelenhetett meg két nappal később a „maradék” kiküldése a számlámon.

És ezt írják:

Ledolgozott órák: 153.75 Ezért jár: € 1337.67

Szombati órák:         5.75 Ezért jár: €    75.04

Túlórák:                    2.50 Ezért jár: €    10.88

Ezt a 85.92-t a ledolgozott órákból vezetik le.

Adó, ami az alapból (1337.67-ből) lejön: € 167.40

Tehát marad €1170.27

De még jön a szállás, amit ők így részleteznek:

Ded. rent 347,72-

Ded. damage accomodation 50,00-

Ded nom contr Care Ins Ac 95,30-

Whk EE contr. Tot. 2,87-

Csak tudnám, mik ezek!

A 347.72 a sima bérlés. Na de damage accomodation? Nem rontottam el semmit! És a másik két tétel vajon mi lehet?

Miután levettek, mint a kalapot, a kifizetendő €674.38

Ebből levonnak erre:

Deduction advance payment 560,00-

ami nyilván a már kifizetett előlegeket jelenti (pedig azok sem érték el a 140-et!), tehát marad tisztán €114.38, amit át is utaltak az ING-s bankszámlámra.

És oda már kereken €90 eurónak érkezett meg. Magyarázza már meg valaki! Mert olyan tétel sem volt a bankszámlámon, hogy 24.38-at levettek volna kezelési költségnek. (Szép is lett volna!) Ha 114.38-at küldenek, az miért jelenik meg 90 képében??

De a szombati nappal is gond van, ugyanis 7 órától 15:40-ig az 8 óra 40 perc. És nem 5 és háromnegyed óra. (Ők 15 perces etapokban számolják az időt, hogy könnyebb legyen kiszámítani az órabért.) De itt lenyúltak 3 órát, ráadásul másfélszeres pénzen.

A többinek utána sem néztem.

Csoda így, hogy ennyi elégedetlen bejegyzés volt az oldalon?

Na de nézzünk vissza egy kicsit derűsebben erre az évre!

Hogy Magyarországon mi megy, azt inkább felejtsük el, majd ha elég erőt érzek magamban, megírom a Mikit. Viszont ahol ennyi náció összejön, ott a közös vécékben is érdekes dolgokra lehet bukkanni. Íme két gyöngyszem:

Here I sit broken harted

I came to shit but only farted

Ami magyar fordításban talán így nézne ki:

Itten ülök csalódottan

Szarni jöttem, de csak fingtam

Mire a válasz:

So what a hell

Sit here

Enjoy the smell

Ami így hangzana magyarul:

Mit akarsz hát?

Ülj itt

És élvezd az illatát

Még Karácsony előtt kaptam egy sms-t, aminek a hatására majdnem hazaindultam: Új elnöke van Magyarországnak!

De aztán újraolvastam, és úgy döntöttem, mégis maradok.

Kellemes Ünnepeket

kívánok Neked és

családodnak! Az új

évben is élvezd az

eddigi legjobb

hálózatunk minden

előnyét! Dr Beck

György. Vodafone

Magyarország elnöke

Szóval fel a fejjel, ez még nem a vég, lesz ennél sokkal, de sokkal szarabb is!

Ha otthon maradsz Magyarországon.

A MÁSODIK HOLLAND KARÁCSONY

AZ ELSŐ

Először nézzük vissza, hogy telt az első még 2009-ben!

Ezt az Idegenben blogomban találjátok. Íme:

2009-12-31 13:53:36

Elmeséljem, milyen volt a Szentestém? Na jó, elmesélem, ne csak én mulassak rajta!

Tudjátok, még 24-én írtam ide, de aztán "haza" mentem a Voetjesstraat-ra. (Futjeszsztrát. Hülye egy név.) Ez egy kis mellékutca, aminek az a hátránya, hogy a közeli petárda- és tüzijátékboltban vásárolt kellékeket mind itt próbálják ki. És miután ezek egyszer használatosak, visszamennek, vesznek még, és azokat is itt robbantják fel.

Mindegy, megyek fel gyanútlanul, néhány kaja a szatyorban, köztük egy kéteurós húsgombócos csomag.

Ezek ilyen kis fasírtgolyók, barnák, először azt hittem, kész is vannak, csak meg kell enni őket, de aztán volt annyi eszem, hogy megkérdeztem egy ott dolgozó kisgyereket, hogy miúsjág ezzel, és ő mondta, hogy be kell tenni a mikróba 80 másodpercre.

Ezen nem fog múlni, van mikrosütő is a lakásban. Még jó is, mert nem kell hozzá mosogatni semmit. Azt az egy edényt, amiben beteszem, elcsutakolom meleg víz alatt.

Itt jegyezném meg, hogy már nem volt pénzem effajta úri huncutságra, mint mosogatószer. A két mosogatószivacs büdös és penészes, a mellette ázó edényekhez sem volt semmi gusztusom - ha lehet, meg sem fognám őket. A konyhában gyakorlatilag minden úgy van, ahogy találtam, amikor beköltöztem.

A tévét már meséltem, nem fog adást (gondolom, ki van kapcsolva a hálózatból), és nincs is hangja. A DVD lejátszó csak DVD formátumot meg Mp3-at hajlandó lejátszani. Utóbbi értelmét vesztette, előbbiről csak annyit, hogy a Lusta torna c. műsort nézhetném hang nélkül, ahhoz meg most nincs kedvem. Rádió a telefonomban, Mp3 lejátszó ugyanott, de az sem az igazi egy lakásban.

Ekkor betettem egy nagyjából kisikált tányérra téve a fasírtocskákat a mikróba. Furcsa volt, hogy ki van húzva a konnektorból, talán egy telefont töltöttek előtte, és elfelejtették visszadugni. Eltekertem a gombot, és puff, abban a pillanatban sötét lett.

Szia, dobozos!

Sem fűtés, sem világítás nem volt az egész lakásban. Van ugyan egy gáztűzhely, de az is elektromos gyújtással megy. Nincs gyufa, a lakásban található két öngyújtó kifogyott - ezeket már korábban sikerült megállapítanom.

Nekiálltam biztosítékdobozra vadászni a sötétben. Az nyilvánvaló, hogy valahol fent kell lennie, a mennyezet alatt. Mindenhol így csinálják, talán a gyerekek miatt.

Sehol nem találtam. Igaz, nem is nagyon láttam semmit.

Kimentem az ajtó elé. Van három szomszédom, a mellettem levőnél égett is a villany. Becsöngettem, többször is, de senki nem nyitott ajtót. Becsöngettem a mellette levőhöz is, az sem jött ki. A harmadikhoz már nem is próbáltam.

Milyen környék lehet ez, hogy nem mernek ajtót nyitni?

Most mi a fenét csináljak Szenteste a sötétben? Ettem egy kis hideget, aztán lefeküdtem aludni.

Egy órával később már határozottan hidegebb volt a lakásban.

Hajnalban pedig rohadtul hideg lett. Felkeltem, és dideregve, hangosan, teljes meggyőződéssel kijelentettem:

- Tele van a ....om! - aztán hozzá tettem:

- Boldog Karácsonyt!

Mégegyszer körülnéztem, immár napfénynél, és a sufniban, második rácsodálkozásra, a feljebb említett testrésszel egy magasságban ott volt a biztosíték panel.

És most vissza a jelenbe!

AZ ÖSSZEKÖTŐ

Rájöttem, hogy az Úristen egy összekötőt küldött nekem, hogy megvilágítsa, mennyire hanyag vagyok a dolgaimmal kapcsolatban, és segítsen nekem, hogy rendbe tegyem ezeket. Ez az a srác, aki itt volt látogatóban a Bogárnál. Persze a nevét abban a pillanatban elfelejtettem, amikor bemutatkoztunk egymásnak. Most összefutottunk néhány szüneteben, és mondhatom, csupa frankót mondott.

Például hogy nincs műszakpótlék, a Docdata (de szerintem a közvetítők) minden napszakban 8.70-et fizetnek. A szombat másfélszeres, a vasárnap kétszeres pénz.

Igen, mondom, hogy én is fitogtassam a tudásom, az ünnepnapok pedig háromszoros – de erre még én sem mertem volna megesküdni.

Meg a be- és kijelentkezések. Hogy ha pl. 9-kor kezdesz, és 9:00-kor pöttyinted oda a chipedet, akkor már elkéstél. Negyedórás etapok vannak, és ha :00-kor jelentkezel be, akkor az már 9:15, ettől számolnak. Amikor viszont kijelentkezel, teszem azt hajnali 2-kor, akkor 1:45-nek számol, meg kell várni a 2:01-et.

Ez így hülyeségnek tűnik, de én tudom, hogy lehet így programozni számítógépet, tehát hülyének hülye dolog, de semmiképpen nem lehetetlen.

A biztosítási pénz. Havonta levonnak x eurót biztosításra, de ha nem éred el az évi y összeget, ebből nemtommennyi százalék visszakérhető. Még Győrben a lelkünkre kötötték, hogy keressük meg a biztosítót és kérelmezzük ezt, elég csak egyszer, de ezt a srácot a bizticég kereste meg, hogy adja meg a pontos elérhetőségét, mert pénzt szeretnének neki adni. Van, akit így szeret a Jóisten.

Egyszer kaptam egy email-t a Kamiltól, hogy beregisztrált az Isabel-be. Majdnem kitöröltem, mert a spam-ek közé érkezett, de valami derengett Isabel-ről, és a Kamil név... Szóval rákattintottam, és kiderült, hogy ezen az oldalon olvashatom, hogy milyen időbeosztásban leszek. (Na, sokat érek vele, amikor van, hogy naponta kétszer változtatnak rajta!) Namost a MyOtto-nál viszont részletes havi elszámolás is van, érdemes (sőt kötelező!) odaregisztrálni.

Sok ilyen dologról volt szó, sajnos csak érintőlegesen tudtuk átvenni így negyed- vagy félórákban, majd feltétlenül össze kell jönnöm vele hosszabb időre is!

A KU... A KU...

Van az a nagyon régi vicc, hogy Mórickáék szállodába mennek, és rossz a lift. Fent a századik(?!) emeleten kapnak szobát, és a recepción ki van téve egy tábla, hogy káromkodni tilos.

Na, battyognak felfelé, egyszer csak Móricka megszólal:

- A ku...

De az anyja rögtön letorkolja.

- Nem szabad! Fogod be rögtön a szádat!

Ez így megy a tizen-huszon-sokadik emeletig, aztán amikor felérnek végre, az öreg rájön, hogy nem tudnak bemenni. Mire Móricka:

- Én már a harmadik emelet óta akarom mondani, hogy a kulcsot a portán hagytuk!

Ez nem egy nagy vicc, és az még kevésbé volt humoros, ahogy én jártam.

Az úgy volt, hogy szerdára szabad lettem volna, mára (24-e) kellett volna a héten utoljára mennem, de persze beleszartak a palacsintába, és küldtek egy sms-t.

Ezekkel az sms-ekkel ki tudnának kergetni a világból! Odalett a szép terv, hogy bemegyek Waalwijk-be vásárolni meg internetezni, meg talán még a Mc-ben folytatom, ha kevés volt a bitekből és byte-okból, és majd valamikor este esek haza. Ehhez képest éppen hogy el tudtam készülni sietség nélkül és útközben a Plus-ban vásároltam, hogy beérjek időben.

Már maga az elgondolás is szörnyű volt: délután 3-tól hajnal 3-ig meló. Vettem egy kenyeret, meg két csomag olyan zöldséget, amiben volt némi csirkemell, meg mint később kiderült, salátaöntet. Sajnos a csirkemellel kapcsolatban a némit szó szerint kell érteni, de ez persze csak akkor derült ki, amikor kicsomagoltam, és láttam, hogy egy kicsike tálcán van egy pár falat, ami a nagy tálcára volt biggyesztve.

(Erről persze egy másik vicc jut az eszembe, mintegy kárpótlásul az előzőért, én legalábbis jobban szeretem.

Egy 56-os magyar, aki kint megszedte magát, hazajön látogatóba. A reptéren odamegy a kávéautomatához, bedob egy bélást (régi vicc!), megnyomja a gombot, és... semmi. Bedob még egy bélást, gombot nyom, semmi. Bólogat:

- Hm... Ügyes!)

Ebből egy csomag volt 3 euró. De ennél nagyobb gond volt, hogy a zsebemben felejtettem a biciklikulcsot. És az öreglány befelé nem ellenőrzött. És már bent jutott az eszembe, hogy OK, hogy behoztam, de hogy fogom kivinni?

A helyzet az, hogy miután sokat járok Könyvtárba, gondoltam, sokkal egyszerűbb lesz, ha egy kulcskarikán tartok mindent: bringakulcs, a ház kulcsa, Louise, és egy mikro SD kártya olvasó, amivel a képeket szedem le a fényképezőgépből. Namost itt egy csomó műszaki cikk is van, és mondjuk nem láttam 16 gigás SanDisk Cruzer Blade pendrive-ot, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is. És azt sem jelenti, hogy nem fognak faggatózni, amikor kifelé menet megtalálják nálam.

Bementem az irodába, ahol Kamil éppen egy csajjal dumált. Nem tudom, ki lehetett a hölgy, de eléggé elfogódott volt, mintha munkára jelentkezett volna. A fura az volt, hogy nála volt a retikül, nekünk pedig nem szabad még gyűrűt vagy karórát sem bevinni, nem hogy egy egész táskát. Minegy, ez legyen az ő gondjuk!

Amikor sorra kerültem, mondom, hogy mi van, erre azt mondja Kamil, hogy adjam oda neki, ő majd beleteszi egy borítékba, és leadja a portán. Aztán ha már ott voltam, mondom neki, hogy vannak ezek a ki-bejelentkezések, és amikor inbound után át kell menni pickingelni, és odanyomom a chipem, akkor gyakorlatilag kijelentkezem, mert mindig elfelejtek funkcióbillentyűt nyomni hozzá. Erre is azt mondta, hogy nem baj, mert ők meg naponta figyelemmel kísérik a dolgokat, és korrigálnak.

Na, ha ez valóban igaz, az nagyon megnyugtató! De én felmegyek majd a MyOttóra is, és utánanézek, hogy mit számoltak el nekem novemberre, mert ugye van az az arab közmondás, hogy bízz Allahban, de azért kösd ki jól a tevét!

Amikor kijöttem, egy magyar srác ment be utánam, akit ha jól emlékszem, Tóth Istvánnak hívnak, és később még találkozunk vele.

Szóval volt forgalom elég, és meló is volt sok, úgyhogy nem unatkoztunk, és nem unatkoztak az irodában sem. Szerencsére nem kellett bennmaradni 3-ig, egy harminckor már elköszöntek, boldog Karácsonyt kívántak és elzavartak haza. Én még ezzel a Pista gyerekkel felmentem a kantinba, megettem a maradék kajámat, és közben vele is tök sokat dumáltam. Ő már beadta a felmondását, még vasárnap megy utoljára, aztán irány Németország. Mondom neki, hogy abban az a legrosszabb, hogy jó német nyelvtudást követelnek meg mindenhol. Azt mondja, elég az alap is, de, mondom, nekem még az sincs meg. Ő viszont két évig kint élt Ausztriában, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Hát, vannak még boldog emberek!

Na, amikor leértünk, érdeklődtem, hogy leadtak-e egy kis csomagot a nevemre. Egy darab biztiőr srác volt, de az mondjuk kitett kettőt. Felületesen végigpásztázta az asztalt, ez kb. fél másodpercébe telt, és közölte, hogy nem.

Ez magyarul azt jelentette, hogy gyalogolhattam haza, és ki tudja, meddig dörömbölhetek Pjotr ablakán, mire felriad és kinyitja az ajtót, vagy kiadja az ablakon a kulcsot. Micsoda kilátások!

István nagyon rendes volt, felajánlotta, hogy megpróbáljuk az ő kulcsával meghekkelni a bringámat, meg hogy valamelyikünk ülhetne a csomagtartóra, de hát ezek inkább csak agymenéses alapon jöhettek szóba, nem kínáltak igazi megoldást.

Közben hasonló esetekkel szórakoztatott, mint például előző napon még nagyon le volt engedve az ülés (kölcsönbringáról van szó), és az a bitang erős szél fújt, minden egyes taposás halálos fáradságába került. Vagy hogy lusta volt kaját venni, de az egyik lakótársa megkínálta olajos hallal. Ő főzött hozzá tésztát, de sem olajat nem tett rá – olajos hal mellé minek? - meg sem sózta, aztán bent a munkahelyen vette észre, amikor bontani akarta a halat, hogy nyitó kellett volna hozzá. Na meg a kerékpárok! Egy kölcsönbringáról az első kereket bugázták le fényes nappal az Albert Heijn előtt, ahol ki-bemászkáltak az emberek. Volt olyan, amikor az első és a hátsó kerék is le volt lakatolva, akkor a pedált lopták le róla.

Győzködtem, hogy menjen nyugodtan haza, miattam ne aggódjon, de csak a Taxandriabrug után unta meg annyira a mellettem való vánszorgást, hogy elkerekezzen.

Nem lehetett több másfél óránál, amíg hazaértem. Éreztem, hogy jó tempóban megyek. A házhoz érve a bal oldalon bezörgettem Pjotr ablakán, de csak azt hallottam, hogy horkol. Zörgettem, szólongattam, de tudtam, hogy ha tovább folytatom, legfeljebb csak a szomszédok fognak felébredni. Pisti ugyan felajánlotta, hogy ha nem jutok be, alhatok náluk, de fontos volt, hogy még reggel előtt bent legyek, mert meg akartam írni vagy beszélni, hogy Pjotr hagyja ott a kulcsát. Ha máshol alszom, és ő elmegy, mielőtt megtalálom, ugyanott tartok, ahol most.

És volt egy titkos adum: tudtam, hogy a kétágyas ablaka nyitva van.

Ezek az ablakok úgy vannak megszerkesztve, hogy az ablakszárny alsó felén van egy acél kar, amiben furatok vannak, az ablaktok alsó részéből pedig kiáll egy pecek. A karral tudod szabályozni, hogy mennyire legyen nyitva az ablak, így nem csapja be a szél.

Hátulról kerültem meg a házat, mert már nagyon kellett pisilnem, aztán megnéztem, és valóban egy-két ujjnyira nyitva volt. Benyúltam és felemeltem a kart. Sarkig tártam, most már csak azért aggódtam, hogy beleakadok az acélpöcökbe, amíg mászom befelé.

Előre kerültem, és felkaptam a szemetest. Ez nem vödör, csak egy plasztik váz, amibe zsákot teszel, és van egy fedele is. Már kezdettől nem használjuk semmire, mert a macskák úgyis szétcincálnák, inkább bent gyűjtjük, aztán amikor tele a zsák, valamelyikünk kiviszi.

Na, fogtam ezt a műanyag héjat és odatettem az ablak alá. Ráálltam, simán elbírt, innen már nem volt nehéz felhúzódzkodni, és átvetni a lábam. Még arra is ügyeltem, hogy ne az ágyneműre tegyem a bakancsom, hanem a mellette levő asztalkára.

Érdekes, itt is van asztalka, meg a mellettem levőben is, csak nekem nem jutott!

A párkányon megtaláltam Bogár mosózsetonját, azt szépen zsebre tettem, és becsuktam az ablakot. Nem hiányzott, hogy más is megtegye ezt a tornamutatványt.

Fogtam az egyik borítékot, amit a banktól kaptam, és írtam egy levelet a Peti gyereknek, hogy hagyja az ablakban a lakáskulcsot, ha elmegy itthonról, mert az enyém Kamilnál maradt, és lefeküdtem aludni. Három óra volt.

SZENTESTE

Jól is tettem, hogy időben odatettem a levelet, mert amikor felkeltem, P.-nek hűlt helye volt. Reggel még félálomban hallottam, hogy használja a fürdőt. A kulcs ott volt a nappali nyitott ablakában, ahová azelőtt tettük. OK, ez rendben van. Bogár bringáját elvitte, a másik itt áll. Az asztalon egy kulcs, de hiába próbáltam, nem illett bele, azt a szobájában tarthatta. Nem akartam bemenni, inkább besétáltam Kaatsheuvel-ben az Albert Heijn-be és vettem ezt-azt. Már hazafelé jöttem, amikor eszembe jutott, hogy csak a tojást felejtettem el. Van még két pástétom a hűtőben, megfagyva, mert nincs ajtaja a mélyhűtőnek, meg két csirkecombot vettem, hát az nem lesz elég két napra. (Karácsony másnapján is nyitva az AH.) Most menjek vissza? Hát nem megyek!

Arra a döntésre jutottam, hogy begyaloglok a Docdatába, a második kulccsal el tudom hozni a bringámat, aztán ha megvan a kulcscsomóm, jó, ha nincs, majd meglesz két ünnep között.

Jobban fájt a lábam, mint gondoltam. A sarkamra, a talpamra alig bírtam rálépni. Hazafelé jövet be lehetett már dagadva a cipőbe az egész napos járkálás után, de így egy kicsit mozgott benne, és főleg a lábujjaim súrolta. Sokkal tovább tartott, amíg beértem.

Útba ejtettem a Nettoramát és vettem egy doboz L méretű tojást, itt csak 1.99, az AH-ben 1 euróval több, meg egy tábla aprómogyorós csokit, meg két nulla-harminchármas multivitamint, ezeket az útra.

Mindenféleképpen meg kellett tennem az utat előbb-utóbb, hiszen ha el is kérhettem volna P. gépét, nem tudom azon a hosszú távon a két bringát hazakormányozni. És így, hogy szinte naponta mehetek vásárolni, hadd ne kelljen már gyalog megtennem az utat a boltig meg vissza!

Az internetezésről eleve lemondtam, jobb a békesség. Ha azt választom, nem tudni, mennyi időm lett volna, amíg a Könyvtár meg a Mc bezár, és vagy hazajövök és leteszem a gépet, vagy azzal a hátamon megyek be a munkahelyre, de hogy senkit nem találok az irodában, az tuti. Így még fel tudok telefonáltatni a portáról.

De nem kellett, ott volt a kulcscsomó. A fiatal csaj volt, és mondta, hogy tegnap is itt volt, csak a kolléga nem vette észre.

Aranyos kispofám! Előbb kezdtük az ünnepet? Elszívtunk pár slukkot a kapu előtt, és már alig vártuk, amíg hajnali kettőkor hazaavászkodnak a zombik? Ejnye-bejnye! Én meg sétálhatok tönkre rakott lábbal!

Mindegy, már túl vagyok rajta. Pár napig tré lesz, alig tudok ráállni, de hát ebben a korban ne siránkozzon az ember!

Itthon nekiálltam ennek a blognak. Amíg guberáltam az Idegenben bejegyzései között – kimentettem Word-ben -, elkapott a nosztalgia. Nem volt jobb akkor sem, sőt szarabb körülmények között éltünk, de a stílusa néhol nagyon tetszett, ahogy írtam.

Petykókám kiült a nappaliba és az okostelóján hallgatott karácsonyi énekeket, néha meg felhívott valakit, gondolom az anyját. Én azt terveztem, hogy megnézem mégegyszer a Nem vénnek való vidéket, vagy egy másik filmet, de helyette felkucorodtam az ágyra és szundiztam.

Holnap folytatjuk!

27-E VASÁRNAP

Kell-e mondanom, hogy semmit nem csináltam Karácsony alatt?

Rántottát ettem sok hagymával, meg főtt tojást, meg azt a két combot, amit még Szenteste napján vettem, persze két részletben. Elmajszoltam a Docdatás csokit. Na nem egyszerre, mert 24 deka volt! Délelőtt gyümölcsöt, délután zöldséget ropogtattam, bár utóbbi hamar elfogyott, és nem mentem tegnap vásárolni. Úgy voltam vele, hogy éppen van annyi kenyér, ami elég lesz ma reggelig, ma már mindenképpen vennem kell kaját holnapra is. Tullamore Dew-t ittam, a bort még nem bontottam fel.

Csendélet a Grizzly barlangjában

Unatkozni nem unatkoztam, mert olvasgattam, pl. Németalföld történelmét. Aszongya: "Amikor visszaállították a helytartóságot, IV. Vilmos sem igen hajlott a kormányzás általános reformjának bevezetésére. 1751-ben ráadásul már meg is halt..." Na, ezzel is csak a gond van!

Tegnap a délutáni szunyóka alatt megálmodtam egy vidám és izgalmas novellát, leírtam a vázlatát, remélem, ebből már lesz valami. Valamikor...

Meg néztem filmet, Az eltakarítónő (Keeping Mum) pompás választás volt! Kristin Scott Thomas szinte lubickolt a szerepében, Rowan Atkinson hozta a tunya formáját, Tamsin Egerton nem szégyenlős, és Maggie Smith mindent megold a maga egyszerű módján:

- ... Bár én ki nem állhatom ezt a típust.

- De nem gyilkolhat meg mindenkit, akit ki nem állhat!

- Az orvosaim is mind ezt mondták. Ebben az egyben sosem értettünk egyet.

Meg persze játszottam. A FEAR eléggé lekötött. Nehéz pályán futottam, és amikor jöttek azok a háromszög alakú izék, és nem úgy robbantak fel, ahogy én azt akartam, csaltam egy kicsit, és vissza-visszamentem, hogy tökéletesen intézzem el őket. A Garage Battle-t viszont egy húzásra megcsináltam, nyilván segített benne a frankó zene is.

Tehát sehol nem voltam, ki sem dugtam az orrom a kégliből, kizárólag a vécéig mentem el, meg a konyháig, aztán vissza a cellámba. De ma már kénytelen leszek, és ez így a jó!

28-A

Na persze, meg ahogy én azt elképzeltem!

Szépen elkerekeztem a McDonald's-hoz, találtam helyet, ahol van kettőhúsz, kipakoltam a gépet, felmentem a Netre, két email fiókot nagyjából rendbe raktam, erre elment a Net. Nesze!

Ma, hétfőn is csak azért tudok itt ülni a Könyvtárban, mert annyira nem volt meló, hogy délben mindenkit hazazavartak. Hát mi a fene lesz ennyi emberrel, ha ilyen kevés munka van?

IZZIMO

Nekem rohadtul tetszenek ezek a dátumozások! A karórám yo ötletet adott! :D

Na, ahogy írtam a jó időről, éjjel egy akkora felhőszakadás volt, hogy nagyon! Kezdődött egy sima esővel, aztán amikor már azt hihette az ember, hogy na, a szokásos, úgy rákezdett, de úgy!... És végül egy laza eső levezetésnek.

Megint reggel 6-ig játszottam, de az éjjel java részét a FEAR-rel. Igen, ismét elkezdtem, ha már a Watch Dogs nem akar elindulni, akkor legyen már egy akciódús játék, és szegény Oni-t már lassan unom.

Eltünedeznek az emberek a házból. Pjotr is elment valahova binyiglivel, és nem is tudom, hogy éjszaka otthon volt-e, de valószínűleg nem, mert nem hallottam köhögni. Aztán reggel, amikor kimentem volna pisilni, láttam, hogy foglalt a klotyó.

Aztán még meg tudtam főzni az utolsó 4 tojást, de vizet már nem tudtam ráereszteni. A flakonomból kellett önteni, hogy azért hűljön egy kicsit.

Néhány helyen feltúrták a tábort, és úgy hagyták. Ez mint magyar embernek nem újdonság, majd valamikor visszatemetik, aztán kész, de úgy látszik, ma csináltak is valamit, mert elment a vizecske. Persze ez előzetes figyelmeztetés nélkül, mintegy előkarácsonyi ajándékként, csak itt, csak most, csak önöknek. Ne menjenek sehova...!

Dehogynem! Te azt csak hiszed, hogy ez visszatart engem attól, hogy elmenjek a Könyvtárba netezni! Felvettem tiszta zoknit, tiszta pólót, azt mehetünk!

A munkaidőmet naponta többször is képesek megváltoztatni. Most éppen ott tartunk, hogy este 8 helyett már délután 5-kor kezdek, és hajnalban 2 helyett 3-kor végzek. Mondd már! Több óra, több pénz! Ez nekem nem kitolás!

A holnapi napomat nem is próbáltam megjegyezni, majd hazafelé megnézem a listát, de hát úgyis küldhetnek még sms-eket akár egész délelőtt.

IZZOSU

Bezony-bezony, nincs két hét és vége van '15-nek!

Ma korán feküdtem, reggel 6 körül, többet nyomtam behunyt szemmel a gombokat a Thing Machine-en, mint ébren, de sikerült 50 000 fölé mennem. (Az persze még nem félálomban volt.) Ennek megfelelően délben reggeliztem. De nem is gáz, mert holnap este 8-kor kezdem az outbound-olást, vagyis megint megyek pickingelni. Ki vagyok rá váncsi, hogy ismét figyelni fognak-e arra, hogy ne kelljen más emeletekre felmennem. Nem mintha izgatna, mert ha nincs miért belém kötnie senkinek, akkor nem is tudnak, ha megfeszülnek sem. Nem szabad szüneten kívül kávézni mennem, de hát ezt különben sem szabad, és nem fogok kocsit befejezni. Ha nincs más meló abban a pillanatban, inkább várok. Azt az időt is fizetik!

Azért ez tetszik ez a dolog a kisvárossal. Igaz, hogy korán zárnak a boltok, de a közértek nyitva vannak, és kaján kívül nekem nem nagyon kell semmi. Szerdánként, ha lesz időm, elmegyek bűnözni a piacra, már olyan értelemben, hogy eszem a sült halat jó drágán, de hát a pástétom sem a legolcsóbb, ha tizenkét deka körül majdnem másfél euróba kerül.

Végül is… Mi a drága? Itt 27 helyett 8% adó van a kaján, tehát eleve olcsóbb, bármennyit is fizetsz érte. A pián itt is 27, de az nálam ritkán van, és ez nem is baj. És ha azt veszem, hogy sokkal jobb az órabérem, mint Magyarországon bármikor lenne, és a kaja nem sokkal kerül többe, akkor százszor is jobban megéri.

Na de hogy a kisvárosban mi tetszik? Hát az, hogy vadidegenek rád köszönnek! Tekersz a bringával, és a fószer a kiskutyájával odaköszön. Pedig sosem láttátok egymást. Mész el az öregasszony mellett, szegénynek már tré a vérkeringése, úgy fel van öltözve, mintha mínuszok lennének, és odaköszön.

Persze csak úgy negyven felett! Alatta nem divat. Az új nemzedék már úgy nő fel, hogy ne álljon szóba idegenekkel, így is tele a környék – meg az egész ország – más nemzetből valókkal, nem tudhatjuk, ki milyen ember. De lehet, hogy egyszerűen már nem divat.

A cudar november után a csendes, meleg december kész felüdülés! A pocsolyák egyre kisebbek, és noha még mindig sűrűn felhős az ég, ezek a felhők több fényt eresztenek át. Emlékszem, amikor kézzel mostam a fekete gatyámat meg a pólókat, milyen víz maradt utánuk. Na, hát többségében olyanok voltak a novemberi felhők. Meg téglavörösek. Meg olyanok, mint amikor fehéret mosol, de abból nem sok eső esett. A szél is szinte simogat, egyáltalán nem olyan vad, hogy le akar szedni a bringáról. Még éjszaka is elég a hosszú ujjú póló, legalábbis a kabát nagyon meleg.

Pedig nem vastag a dzseki, csak polietilén, nem szellőzik, belefülledek. Szakadó esőben is tiszta víz vagyok alatta, mintha rajtam sem lenne. De a szürke kardigán is olyan, csak azt gyapjúutánzatnak csinálták. Már kinézetre.

Tegnap hajnalban elköltözött Arek, és Pjotr, a negyedik srác cuccolt be a cellájába. Ma délután pedig megjelent a Bogár – Tényleg, ez hol volt eddig? Na nem mintha érdekelne… - és addig-addig rámolt, hogy úgy tűnik, ő is elment a fenébe.

Ez a Petya gyerek elég érdekes egy figura. Tök jószívűnek tűnik, meg felszabadultnak, úgy néz ki, élvezi, hogy itt lehet. A múltkor átgyalogolt a fél erdőn, pedig van itt mögöttünk éppen elég, mert egy félóra járásra van egy sivatagos terület. Azt mondja, százévekkel ezelőtt kivágták itt a fákat, és attól lett ilyen. (És nem az Omo-tól.) Elsétált és megnézte. Képeket is csinált az okostelójával, de hát őszintén, mi a fenét fényképezel egy sivatagon?

Mondjuk én is készítettem volna egy párat…

Ezt a Google mutatja, és tőlünk délkeletre jól látszik a sivatag

Szóval ilyen dolgai vannak, meg tök udvarias, előzékeny, egyáltalán nem olyan, mint mondjuk a Zsiráf. Ő eleve nem is tudott normális hangon beszélni. De az már szét is szívta az agyát szerintem.

Ahhoz képest, hogy kisvárosokkal vagyunk körülvéve, elég sok a templom. Romot nem is látni, mindegyiket rendbe hozták. Van olyan, ami 1617-ben épült! Ami a Könyvtárnál van, az sem mecset, rosszul mondta az a magyar srác. Azt hiszem, azt is Péternek hívják. Van ugyan egy mecset, ahogy megyünk a Taxandriabrug felé, de szerencsére az elég kicsi.

1617... Azért az nem mostanában volt!

Írtam a Mindenkilapján, hogy R'damban vannak közterületfelügyelők. Hát itt nincsenek. Sem biztonsági őr a boltban (bár kamera van), sem rendőrjárőr. Bár pl. tegnap este aránylag sok rendőrkocsit láttam, talán hármat is, vagy ugyanazt háromszor, de hét közben egyet sem. És mégis szépen folyik az élet! Nyugodtan ki lehet merészkedni, nem fognak leütni, kirabolni, megerőszakolni pláne nem, a hollandok tutibiztosan!

Azt hallottátok, hogy Hollandiában több börtönt is be kellett zárni kihasználatlanság miatt?

Jaj Istenem, csak ne lenne ennyi lengyel!

Nem az az egy-két barom izgat, leszarom, annyi mindenhol van. Ez a SOK lengyel zavar! Meg az, hogy a tábor és a közértek között az út mellett mindenhol el van hajigálva a kávés pohártól az energiaitalos dobozig mindenféle. A cigis dobozt ott dobják el, ahol kivették belőle az utolsó szálat. Talán családi házban érezném legjobban magam minden oldalról helyiekkel körülvéve, bár nem tudom, mit szólnának ehhez a hollandok, pláne amikor az első néhány héten folyton kijárkálnék bámulni a házamat, meg az övékét.

Pl. amikor odasüt a lemenő nap

Mostanra eléggé megbarátkoztam a biciklizéssel mint életformával. Még mindig hangosan káromkodom, amikor ügyetlenül indulok és sokan néznek, de inkább csak derülök magamon. Nincs nagy forgalom, főleg villamos nincs, és a buszok is nagyon ritkák. Sajnos a térdeim ki vannak készülve, de ha időben indulok mindenhová, nem kell gyorsan tekerni, és ez sokat számít.

És így nem kések el, ami főleg sokat számít!

Valószínűleg megkaptam a havi végelszámolást. Onnan veszem, hogy van egy tétel a bankszámlámon, ami jóval alacsonyabb a heti előlegeknél. Részletes listát nem adnak, amiről kiderülhetne, hogy ők hogy számolnak, pedig marha kíváncsi lennék pl. a műszakpótlékokra. Így hát készítettem egy táblázatot, amiben felvittem, hogy melyik napokon hánytól hányig dolgoztam, ezekből levontam a negyed vagy fél órákat, ezek a kisszünetek, amiket nem fizet a cég, és miután nem találtam olyan függvényt, ami jó lenne, kézzel-lábbal – de legfőképpen számológéppel – kiszámoltam, hogy mennyit kellett volna keresnem.

Hát a bruttó az 1155 euró 65 cent 132 és fél órára, de mondom, ebben nincs benne délután, éjszaka, meg szombat. A levonások után (bicikli, arra a százas kaució, bakancs, kégli) 652.65 jött ki, de ebből le kéne még vonni a biztosítást, amit fejből nem tudok, és lusta vagyok most előkeresni a szerződést, de nem lehet az olyan nagyon sok. Tehát mondjuk saccperkábé 6 kilót kapok kézhez havonta, ami ugye első hallásra kurva kevés!

Másodikra nem annyira, ugyanis ebből már csak kajára kell költeni, tehát ez olyan, mintha Magyarországon a sárga csekkek kifizetése után maradna 180 rugód minden hónapban.

Hoppá ridikül! Mi a drága? Hol vannak azok a sült halak és ír whisky-k? Amerikai csokis kexek és tízéves portói borok?

Az Albert Heijn-ben láttam húszévest is!

Sajnos már ez is a múlté

LENGYELORSZÁG MEGMUTATJA IGAZI ARCÁT

GRIZZLY LISTÁJA

Tegnap volt a legszarabb napom a cégnél!

Legalábbis nagyon remélem, hogy még egyszer nem kell ilyeneket átélnem!

Jött egy sms, amiben lemondták a szombatomat – ez már hagyományos -, aztán még egy, hogy 13:30 helyett 15:30-kor kezdődik a munkaidőm, 20 óra helyett éjfél 1-ig tart, és nem berakás lesz, hanem kiszedés.

Ez utóbbi mindig olyan nyögvenyelős! Sosem vagyok rajta a listán, küldözgetnek Ponciustól Pilátusig, nézegetnek a számgépben, és közben mindenki fontosabb, mint én. Bármilyen problémával odamehetsz ilyenkor, biztos lehetsz benne, hogy soron kívül megoldják, csak velem ne kelljen foglalkozniuk!

Így volt ez most is. Bementem, megkajáltam, lementem a kütyühöz, ahol be szoktam csekkolni, aztán irány a White Board. Ott azt mondták, hogy menjek át a 10-es raktárházba és ott jelentkezzek a team leader-nél. Ott nem volt senki, és pár perc ácsorgás után bementem "a földszintre", ahová ezek úgyis küldtek volna. Ott persze senki nem tud rólam semmit, a nevemet sem ismerték, mintha nem csináltuk volna már végig ezt vagy ötször!

Van ott egy alacsony, frusztrált képű csaj, az nagyon szeret levegőnek nézni. De mondjuk a többi sem marad le nagyon mögötte. Mondom neki, hogy nem muszáj nekem pickingelni, ha nem vagyok rajta semmiféle listán, én boldogan elmegyek inboundolni. Nem, nem, azt nem lehet, mert ha pickingelni küldtek, akkor azt kell csinálnom!

Visszaküldtek a WB-hoz.

Visszabattyogtam. Én leszarom, 8.70-ért elsétálgatok egész este, ezen már ne múljék!

Rátámaszkodtam az asztalra. Ez olyan kerek talponálló stílusú asztal, állva kell mellette dolgozni, végülis csak arra az időre van itt valaki, hogy a beérkező embereket kipipálják és eligazítsák. Sőt, most már az sem, mert rád szólnak, hogy nézd meg magad a fémtáblán, amire kibiggyesztik a neved egy mágneses kártyán, hogy hányas hall hányadik emeletén kell aznap dolgoznod. Persze ez csak a berakásra vonatkozik, nem is értem, miért ide kellett jönnöm.

Na, előkerült az egyik ilyen kipipálós csaj, ennek rövid sötét haja van, a másik a Halászjutka, ez hasonlít a Halász Jutkára, azért neveztem el így, ezek zöld kabátkában vannak, és szokott lenni velük egy magas piros kabátos fószer is. Ilyenkor felszívódnak, valahol eltöltik az időt, aztán ha műszakkezdés jön, megint összeverődnek, hogy 10 percet dolgozhassanak.

Kérdezi, hogy mi újság. Mondom neki, hogy semmiféle listán nem szerepelek, és ide küldtek. Mert hogy mindig ide küldenek, amikor nem tudnak velem mit kezdeni. Felmentünk a lépcsőn, be egy irodába, ahol Halászjutka ült a gép előtt. Ez szabályszerűen elzavarta onnan, levágta magát, és vadul guberálni kezdett benne. Közben pergő párbeszéd zajlott közöttük, talán mondanom sem kell, hogy lengyelül, és ha jól éreztem a hangulatot, a pickinges csajokat szidták.

Aztán kijött a lézernyomtatóból egy papír, azt a kezembe nyomták, és visszaküldtek.

Ez egy fekvő tájolású nyomtatvány volt, rajta egy sor apró betűvel, hogy kiférjen (micsoda pazarlás!), és az én adataim voltak rajta. A nevem, a cég, aki "üzemeltet", meg mindenféle ilyesmi. Egy egyszemélyes lista.

Na, visszamentem, és megvártam, amíg hajlandó volt a rosszkedvű nőszemély észre venni. Felnézett azzal a tekintettel, hogy "na mi van?", én pedig odanyújtottam a papírt:

- Itt egy lista, amin rajta vagyok.

Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne röhögjek a képébe!

Ő halál komoly képpel ránézett, letette, valamit pötyögött a gépbe, és azóta léteztem a számára. Legalábbis aznap este. Aztán majd legközelebb elkezdjük elölről az egészet.

ZÖLD SASOK

Rögtön az első kanyarom olyan volt, hogy fel kellett mennem a másodikra, ott összeszedni vagy 7 dolgot, átmenni a másik warehouse-ba, és ott is vagy hármat. Az út a kantin mellett vezetett el, mert véletlenül nem a legrövidebb ösvényt választottam, hanem a Sárga Utat.

Nem vicc, két sárga sáv vezet végig gyakorlatilag az egész emeleten, illetve mindegyiken, és arra való, hogy ha ezt követed, nem tévedsz el, ugyanis előbb-utóbb minden stratégiai ponthoz eljutsz.

Nekem recsegett-ropogott a nyakam, és feszült a tarkóm. Talán az idegesség miatt, hogy ilyen semmibe vesznek, talán elfeküdtem... De hát akkor miért csak most érzem? Azt tapasztalatból tudom, hogy hiába masszírozom. Magas lenne a vérnyomásom? Nem csodálkoznék rajta. De ez a recsegés, ez nem attól lesz. Jó lenne valami kenőcs, ami vérbőséget okoz...

Eszembe jutott a kávé. Az tágítja az ereket. Nem vesztek vele semmit, legfeljebb nem használ, na bumm!

Csináltam én már ilyet kiszedésnél, hogy amikor a másodikon jártam, beugrottam a kantinba, kivettem az automatából a kávét, letettem valahova, ahonnan nem kukázzák ki, és mire körbejártam és összeszedtem a cuccokat, addigra kihűlt, csak meg kellett innom. Kétszer két perc, és hát ha ezért szólnak, akkor tényleg menjenek a fenébe!

Szerencsére mindkét raktárházból csak kicsi dolgokat kellett szednem, és már ittam a kapuccsinómat, amikor a vécé felőli ajtón bejött Ana.

Ez az a nő, aki a legelső napon betanított. Jóban vagyunk, éppen tegnap (mármint csütörtökön) mondta, hogy van egy héthónapos kislánya. Németet tanított, és bár a hollandokhoz képest nem kapunk sokat, nem hiszem, hogy ennyit megkeresett otthon Lengyelországban. Gondoltam, elsütök egy szóviccet.

- I am picking. I picked a coffee.

Ebben a pillanatban az irodák felőli ajtó előtt megjelent a három zöld kabátkás nő: a Halászjutka, a rövid hajú, és egy idősebb harmadik, aki alacsony és szétcigarettázott hangja van. Halászjutka megtámadott.

Micsinálok? Kávét iszom. De nincs szünet! Aha, tudom. De hát ezt nem tehetem!

Na most hogy magyarázom meg neki angolul, hogy recseg-ropog az összes nyakcsigolyám és kötött a tarkóm?

- Fáj a fejem, és gondoltam, hogy a kávé majd segíteni fog.

Úristen! Ez rosszabb, mintha nem mondtam volna semmit! Pont a nőknek szokott fájni a fejük!

- Attila, ezt nem teheted! Már a múltkor is mondtam!

Igaz, egyszer rajtakapott, hogy bent kajáltam és nem volt szünet. Az úgy volt, hogy nem volt harmadik szünetem, csak dolgoztattak (mert hogy ilyen a picking: ha sok meló van, nyomni kell, ha nincs meló, akkor meg mehetsz haza), én meg csináltam magamnak. Nem adtam le a szkennert, mert azt is bevezetik a gépbe, és akkor mi a fenét csináltam negyed óráig, ha nem dolgoztam, miért csak utána csekkoltam ki, így hát beültem kajálni, előttem a szkenner, ezt meg beette a fene. Úgyhogy most másodszor buktam le.

Párszor széttártam a karom, nem jött szó a számra. Ilyenek jutottak eszembe: Akkor most megbüntet? Ezt hogy mondják angolul?

Meg ilyenek: Akkor most menjek haza?

Basszus! Mit lehet itt mondani?

Inkább nem mondtam semmit.

Aztán sarkon fordultam és otthagytam őket. Ugyanis kezdett elmenni a kedvem az egésztől, és ilyenkor az szokott lenni, hogy nem nézek semmit, felveszek egy nyegle stílust, vagy ami még rosszabb, agresszívet, és attól kezdve nem alakulnak jól a dolgok.

Viszont a kávé segített. Ha vérnyomás probléma volt, hát levitte, ha rossz vérellátás, akkor pedig megszüntette, de jót tett.

MAJDNEM ÖSSZEJÖTT

De akkor már ideges voltam, és magamban puffogtam.

A rohadt anyátokat! Azt nem veszitek észre, amikor más után is összeszedem az üres kartondobozokat, meg az útból a műanyag pántolószalagokat, hogy ne tekeredjenek fel a targonca kerekére, meg hogy kéretlenül is segítek boldog-boldogtalannak, de ha bejövök egy rohadt kávéra, akkor már rögtön torokra kell támadni? Mélységes átéléssel jött ki belőlem:

- Menjetek a picsába!

Ezt aznap jó párszor elismételtem, de azért vigyáztam, hogy ne legyen senki a közelemben.

A harag hullámokban tört rám, és tényleg nem bántam volna, ha haza mehetnék. Vagyis hát el innen. Aznapra bőven elegem volt mindenből. Úgy kellett mindig magamra szólnom, amikor üres dobozokat láttam, hogy ne szedd össze, szedje az, akinek fontos a szünet ideje. Mert hogy kiveszik az utolsó darabot, a kartont meg ott hagyják.

Ez úgy van, hogy van az "odabent", ezt nem tudom másképp elmagyarázni, az 5 szintet jelent: a földszint, és 4 emelet. Az egész épületnek egy része van így kiképezve. A többi helyen csak az épület héja van, ha felnézel, a tetőt látod belülről, meg az acélszerkezetet, meg az esőztető rendszer csöveit. Illetve a másodikon van még egy szint kialakítva körben. Na és itt és a földszinten gépsorok vannak, ahol csomagolnak, irodák, amik fallal vannak elválasztva, de nincs tetejük, meg van egy nem kicsi rész, ahol ugyanúgy sorokba, "utcácskákba" vannak rendezve a polcok, egész fel a mennyezetig. Raklapokon van az áru. Az alsó két szintről, vagyis a földről és a mellmagasságban lévő első polcról mi szedünk, a többi magasságokban csak a targoncák tudnak, de ezek a trepnik le vannak fóliázva, nehogy szétdőljenek. Nagyon profi módon a villák között egy széles lézersugár mutatja, hol tart a magasság, és egy kis kamera is, aminek a fekete-fehér képét a fülkében látja a fószer. Másképp nem is lehetne! Hát ki lát fel mondjuk 10 méter magasra, hogy most pont a raklap aljánál van a villa, vagy nem?

Na, tolom a kocsit, amibe szedem össze a cuccot, közben puffogok, mint a puffogó vipera, és nézem, hogy egy targoncás fölfelé bámul, ahelyett, hogy a képernyőt nézné. Hú, de profi! A villa valahol a legfelső polc közelében lehet, és... nem mozdul a fószer. Pedig ezek eléggé tempósan szokták a munkájukat végezni.

Egyszer csak hallok a hátam mögül valami recsegést, de ez nem a tarkómban volt, és reflexből tettem egy pár gyors lépést, hogy ha potyog valami, akkor ne a nyakamba tegye. Hátra nézek, és egy trepni öblítő esik oda, ahol cirka három másodperccel azelőtt voltam!

Hát... majdnem sikerült kijutnom a melóhelyről!

NE HAZUDJ!

Amikor végzel, és sikerül letenni a kocsit is, lehetőleg oda, ahová való, visszaavázol a földszintre és nézel egy másik lista után. Ezt vagy a számítógépnél kapod, ami kijön a nyomtatóból, vagy a többi emeletről leküldött kocsikat lehet befejezni. Pontosabban előbb befejezni kell, és ha azok elfogynak, akkor kérhetsz új listát.

A befejezés pedig úgy megy, hogy miután nem szoktam nézni, hogy mi van a listán, rálövök a szkennerrel a vonalkódra. Ha kész van, úgysem fogadja el, ha nincs, akkor abban a pillanatban bent van a gépben. Felkínál egy helyet, ami lehet akár egy másik szint is, vagy egy másik hall, és a zöld gombbal elfogadod, a pirossal elutasítod. De azt nem teszed, mert valakinek úgyis meg kell csinálni.

Na, rálövök az egyikre, és beenged. Szuper! Kiírja, hogy a következő termék a 10-es warehouse 0. emeletén a 21. sorban lesz. Valami cadeaukaart*, vagy mi a szösz. Biztos olyan, mint a nyomtatópapír. Vagyis át sem kell mennem a 13-asba, emeletet sem kell járnom, az alacsony számú sor pedig azt jelenti, hogy "kint" lesz, nem "a földszinten" a szűk zárt helyen. Elfogadja? El hát! Zöld gomb, és már kint is vagyok a szekérrel.

Hoppá! Csak 20 sor van. Na neee!... Hol keressem a huszonegyediket?

Visszatolom a szekeret, mert egyszer már eltüntették így az enyémet – érdekes, hogy mindig velem történnek ilyen dolgok! - és az egyik benti sor éléhez teszem, itt nem lesz útban senkinek.

A számítógépnél a zöld kabátkás nőt kapom el, ez nem azok közül való, hanem egy másik, alacsony és a jobb első foga hiányzik felülről. Csúnyácska, de aránylag jó viszonyban vagyunk. Persze közel sem úgy, mint Anával, csak a kötelező udvariassági formula keretein belül. Mutatom neki a szkennert, hogy ezt a lokációt hol találom? Felküld a másodikra. Aztán rögtön utánam is jön, és megkérdi, hogy hol van a kocsi. Mutatom neki, hogy a 62-es sor végén. Nézzük meg!

Mi a fenét nézel rajta? Na jó, gyere! Odaérünk, és... nincs ott a kocsi! Hova lett? Honnan tudjam? Mindegy, menjek fel!

Földszint 21. sor, és menjek fel a második emeletre? Na jó!

Fent a Cuba van a gépnél, a kigyúrt srác. Ő is lengyel, mint itt 99 százalékban mindenki, az előbb odalent lebukott, hallottam, hogy a frusztrálttal dumált. Mondom neki, hogy mi van, megkérdi, hogy hol van a kocsi. Mondom neki, hogy hát azt nem tudom. Mi az, hogy nem tudom? Elmesélem neki. Elkéri a szkenneremet, megnézi, guberál a számítógépen, aztán odaadja egy csajnak, hogy menjen el az áruért. Az elindul, aztán visszafordul, és megkérdezi, hogy nem megyek-e. Dehogynem!

Csatlakozik hozzánk egy miniatűr kiscsaj, neki is valami hasonló problémája lehet. Megyünk, és közben mondja, hogy hiába földszint, be kell kopogni egy ajtón... De majd megmutatja. Én egy kissé hitetlenül, de mosolyogva, hogy a huszonegyedik sor egy ajtó mögött van? Erre azt mondja, igen.

Hm...

Megkerüljük az irdatlan hosszú csomagológépet, és egy irodaszerűséghez megyünk, ahol az acéllemez ajtón kívül nincs kilincs. Bezörget oldalt a plexin, kinéz egy kicsit görbe hátú bögre, akinek a fekete pólóján hátul az van angolul, hogy Krav Maga Nemzetközi Csoport. Hűha! Mi lehet ez a hely? A púpos kinyitja az ajtót, a csaj bemegy rajta és becsukja maga után. Mi a pöttömmel kint maradunk. Vigyorgunk egymásra, de ez nem tart sokáig, mert kilép az ajtón a csaj, a makettnak a kezébe nyom valamit, aztán visszacsukja magára. Az elmegy, én pedig nézelődöm, bár nagyon nincs mit nézni, mert olyan eldugott helyen van a bejárat, és még egy-két megrakott trolley is van itt... Tényleg mi a fene lehet ez? Felnézek, és a menyóról ilyen rúdon kis kamera lóg alá. Vajon ez azt is veszi, hogy itt kint állok, vagy csak a benti dolgokat?

Nagy nehezen kijön a csaj, és közli, hogy meg kell keresni a kocsit, 963 a sorszámának a vége. Meg is néz egy párat, persze nincs köztük az enyém. Azt mondja, itt van a másodikon, keressem meg. Meg hogy mit pickingeltem, mi volt az a három árucikk. Mondom neki, hogy semmit, időm sem lett volna rá, ez volt a legelső, amit kidobott a gép. Mindent vagy huszadszor mondok el neki, ugyanazokat a kérdéseket kapom vissza. Láthatóan nem hisz nekem. Hogy ezek nagyon drága dolgok – még mindig nem tudom, egyáltalán miről van szó -, és hogy ha nem lesznek meg, valakinek meg kell fizetnie. 50 euró darabja. Itt egy kicsit megnyugodtam. Ha nem én vettem el, nem nekem kell kifizetni. Visszamegy arra a titkos helyre, én megint kint várok, és amikor kijön, ugyanazok a kérdések. Aztán a kezembe nyomja a szkennert, és ott hagy, keresgéljek csak.

Hát ez marhajó! Ezek szerint a liftesek betolták a kocsimat, pedig egy félreeső helyen hagytam, és felküldték a másodikra, holott semmiféle utalás nem volt erre.

Ugyanis előre nyomtatott papírok vannak, amit beleteszünk a kocsiba. Ilyenek, hogy Kész, meg hogy 10. hall, 2. vloor, vagyis nem kell áttolni a másik hallba, csak fel kell küldeni a másodikra. Az enyémben természetesen semmi ilyesmi nem volt.

Egyik rejtély a másik után!

Na, mindegy, nekiállok bóklászni, és közben minden kocsin, amin lista van, megnézem az utolsó három számot. Természetesen nem találom.

Egyszer csak jön Cuba, és közli, hogy kövessem.

Odavisz a számgéphez, ahol most egy sörtehajú, ovális fejű paraszt áll, és marha ideges.

A kérdések ugyanazok, a válaszaim is, ő sem hisz nekem, újra és újra ugyanazokat kérdezi. Meg hogy mutassam meg, hogy mik azok az árucikkek, amiket én pickeltem. Nem pickeltem semmit, a legelső volt a 21. sor... De hát itt van a szkenneren, hogy pickingeltem 3 árucikket! Mondom neki, hogy az utolsó 30 percben kizárólag más kezében volt a szkennerem – ez persze nem teljesen igaz, de ezzel most senki nem törődik. Mondjam meg, hogy hol vannak, mert ez nagyon nagy probléma neki!

Hohó! Valahányszor egy lengyel azt mondja, hogy nagy problémát jelentek neki, az éppen akkor akar átverni! Emlékszünk Rotterdamban a sofőrre, aki "elfelejtette" a címet, holott reggel a ház előtt vett fel? Aztán délután kirakott egy buszmegállóban, hogy ez majd hazavisz (hova haza, ha nem is tudja, hol lakom?), közben, mint kiderült, pont az ellenkező irányba kellett elindulnom, és vagy egy óra múlva találtam vissza a Sárköziékhez.

Tajtékzik. Keressem meg a kocsit! Elveszi a szkenneremet és közli, hogy most akkor elmegyünk a team leader-hez.

Na végre! Ezek hollandok, ha jól vettem észre, ez legalább pártatlan lesz, és kiabálni sem fog. Talán megtudom végre, hogy mi a fenéről is van szó.

Rohangál össze-vissza, megnézi a kocsikat, kapkod, és kiabál velem. Az a lengyel jut az eszembe, aki a brokkoliföldön üvöltözött velem, hogy méreten aluli fejeket vágok, és kitiltott, sőt traktoron vissza is vitt a pihenőszobába. Hogy ezek mit képesek megtenni, hogy másokat kitúrjanak onnan, ahol ők vannak!

Megáll, elmeséli az egyik targoncásnak, hogy felvettem 3 árucikket, és letagadom. Ha látja a kocsit, szóljon! Ő halál komoly pofával megígéri. Ötletszerűen elkap embereket, érdekes módon csak lengyelt, hogy nézze már meg, pickeltek ezzel 3 cikket? Igen? Na ugye!

Hol vannak azok a cikkek? És hol a kocsi? Ne hazudjak!

Ezt így üvöltve, belehajolva a pofámba.

Hogy is mondjam... KIBASZOTT KURVA MEGALÁZÓ VOLT! Ott állsz, és teljesen tehetetlen vagy, mert olyannal vádolnak, amit tudod, hogy nem követtél el, de bármit mondasz, nem hisznek neked.

Ráadásul észnél kell lenni, nem kiabálhatsz vissza, nem viselkedhetsz fenyegetően, miközben veled pont ezt teszik.

És mit tesz Isten? Jön szembe egy szemüveges csaj, két kocsit tol. Illetve az egyiket tolja, a másikat húzza, érted! Ez a paraszt odaugrik, hogy nem látta-e a 963-ra végződő kocsit? Dehogynem, ez az – és rábök a mögötte levőre, amit húzott.

Így utólag ugranak be dolgok, például hogy meg sem nézte, hogy mik vannak a szekéren, rögtön elkezdte tolni oda hátra. A válla felett hátravetette, hogy maradjak ott, de hát én ezt nem hallottam, kérem szépen...

Végre megvan a kocsi, a kezében a szkennerem, dehogy várok!

Ráérősen tolja, már sehol az a lázas kapkodás, szinte ballag. Észre veszi, hogy mögötte jövök, megáll, és visszaküld, hogy várjam meg valahol. Mi a fenét tegyek? Visszaballagok Cubához, aki nem is törődik velem, mintha ott sem volnék.

Végül visszajön a paraszt, visszaadja a szkennerem, és azt mondja, hogy legközelebb ne pickingeljek cadeaukaart-ot. Látom, hogy már nincs a gépben semmi, valaki kiléptetett ebből a listából.

A VIZSGÁLAT LEZÁRULT, FELEJTSE EL

Na jó, ezt most így szépen leírtam, de akkor és ott roppant mód ideges voltam! Ideges és megalázott, és össze voltam zavarodva.

Van egy pont, amikor már nem tudsz visszalépni. Tudod, hogy most valamit csinálnod kell, és nincs visszaút. És marhára kell vigyázni, mert ilyenkor szokja az ember jó alaposan eltolni a dolgokat. Magyarországon például már vagy háromszor kiléptem volna egy ilyen nap folyamán, de itt nem tehetem, mert akkor pont oda mehetek vissza, ahonnan eljöttem, azt meg baromira nem akarom!

Vagy mehetek hajléktalannak.

Vagy mehetek vissza, csináltathatok útlevelet, és onnan Angliába, és mire kijutok, csak kabátgombok maradnak a fizetésemből.

Ami még nem is tudom, mennyi lett, mert azóta nem voltam Net közelben.

Szóval rázott az ideg.

Visszamentem "a földszintre", odaálltam a géphez és megvártam, amíg észre vesznek. És amikor észre vettek, közöltem, hogy nem akarok pickingelni. Soha többet.

Döbbenet és csend. Mert ugye ilyenkor kiabálni szoktak, meg hazamenni, és másnap kilépni, vagy hallgatni és csendesen sírdogálni. Én meg még csípőre is tettem a kezem.

Igen, mert hogy volt ez az affér, és olyan dolgokat kerestek rajtam, amit nem is láttam, és kiabáltak, és hogy én hazudok...

Éppen hogy ki tudtam önteni a szívemet, ez a bunkó ott terem. Na persze, fedezte a visszavonulását. Csakhogy elkésett vele, és egyszerre két nő dumál neki. Mondanom sem kell hogy milyen nyelven, egy szót sem értek belőle. Na nem kiabálnak, azért menteni kell a renomét, de igen határozottan, és hiába beszél vissza, lenyomják. El is megy.

Aztán odafordulnak hozzám, és mondják, hogy ezt nem tehetem. (Nem kávézhatok, nem adhatom be a kulcsot... Semmit nem tehetek!) Mert ha azt mondják, hogy kivennem kell, akkor kivennem kell. Esetleg ne fejezzek be kocsit, csak listát vigyek a nyomtatóból.

Jó, akkor kérek egy listát!

Gondosan olyat válogatnak, ami csak a földszintre szól, hogy még véletlenül se fussak össze a tarfejűvel, de nem is bánom.

Aztán egyszer csak elkap a sorok között a frusztrált arcú. Hogy szedjem össze magam, de egész emberi hangon, és hogy nyugodjak meg, ne csináljak semmit.

Aha! Kellemetlen lenne egy email az OTTO-nak, vagy pláne a Docdatának, mi? Ki kéne vizsgálni dolgokat? Meg kéne hallgatni embereket?

Először szó nélkül ott hagyom, de kétszer is utánam lép, úgy látszik, nagyon fontos neki, hogy tényleg fogjam be a pofám. Azt mondja, ne haragudjak, az az ember nem szereti a többieket.

Hogy mi? Ja, biztos arra gondol, hogy a nem lengyeleket.

Mondom, hogy jó, megpróbálok megnyugodni, de ez így most ebben a pillanatban nem fog menni.

Aztán egy pár perc múlva a hiányos fogsorú is megtalál. Mondom neki, hogy igen, tudom, már beszéltem azzal az alacsony nővel. De, azt mondja, nincs rendben, mert ezt túl sok ember hallotta.

Szóval ez a baj! Nem az, ahogyan viselkedtek velem, hanem hogy híre mehet a dolognak.

Odahív egy srácot, a kezébe nyomja a szkenneremet – na már megint! -, hogy fejezze be a kocsimat, és elvisz a team leader-hez. Most érdekes módon bent van egy piros kabátkás ürge. Elmondja neki, hogy mi volt (azt a részt kihagyja, hogy a gyökér kiabált és hazugnak nevezett), és hogy nem szeretnék többet pickingelni. A faszi is azt mondja, hogy sajnos azt nem lehet, ha arra hívnak be, akkor arra kell bejönnöm. Mondom neki, hogy milyen fontos volt, hogy hol van a kocsi, állandóan azt kérdezték, meg hogy a másodikon kerestették velem, holott egész végig a földszinten volt. Most nem fontos? Hogy ki vitte el, hova és miért, az ebben a pillanatban senkit nem érdekel? Meg olyan dolgot kerestek rajtam, ami egy elzárt helyen volt, ahol bent sem voltam. Nem csak ma, hanem sohasem.

Feláll, kijön az asztal mögül, a vállamra teszi a kezét, és elnézést kér.

Szóval le vagyok pattintva. Ennyi, és vagy elfogadom, vagy mehetek a fenébe. De hát mi mást vártam?

Visszamegyünk, kapok még egy papírt, kint veszem észre, hogy egyetlen cikk van rajta. Na, ezért nyomtatni külön egy lapot! Megcsinálom, kis segítséggel jó helyre is teszem, aztán mégis csak kijön belőlem a partizán, és felmegyek kajálni.

Mostanában a hátsó kapun járok be, és az ottani kantinba járok. Itt legalább nem futok össze Halászjutkáékkal, de ha igen, engem már az sem érdekel. Négy és fél órája nem ettem, menjenek a fancba, ezeknek a kedvéért nem fogom felborítani a diétámat!

Amikor visszamegyek, a fogatlan kérdezi, hogy mikor kezdtem. Mondom neki, hogy fél négykor. Akkor mehetek, a viszontlátásra. Hálásan megköszönöm, és indulok.

Persze messze van egy óra, még fél egy sincs, a munkaidőmnek is bebaszott ez a kaland. Leadom a szkennert, a snitzert meg a tollat és odaállok a kütyü elé. Van itt egy vízgép is, tudjátok, egy felfordított ballon van a tetején, és a bal csapból szobahőmérsékletű folyik, a jobból pedig hűtött. Falból kéne egy pohárral a kezembe, de most olyan hangulatban vagyok, hogy remélem, látszik is rajtam, talán nem fog belém kötni senki sem. Rátehénkedek az acélcsőre, ami a plasztikzsákot tartja, amiben a használt poharak vannak, és kicsit nyugodtabban átgondolom az egészet.

Valaki azt mondta, hogy a lengyelek a banda 70%-át teszik ki. Én egész nap egy magyarral, egy spanyollal, egy litvánnal és talán két hollanddal beszéltem, az ÖSSZES többi MIND lengyel volt!

Nem egyszer volt már, hogy pl. szünetben, vagy amikor takarítottam, kilépett a szkenner, és nem tudtam visszalépni, mert A felhasználó foglalt hibaüzenetet kaptam. Ilyenkor oda kellett menni valamelyik számítógéphez, és megkérni, hogy segítsenek. Tehát simán bele lehet menni a gépből a szkennerbe.

A sörtehajú csak befejezte, amit elkezdtek. Már amikor Cuba turkált a gépben, megkérdezte, hogy hol van a három árucikk, amiket pickeltem. Hohó! Mi ez, ha nem összeesküvés?

A csaj bement arra a titkos helyre, és el akarta kérni azt a bizonyos három szart, amit annyira kerestek rajtam. Ők azért nem adták oda, mert a szkenner szerint már megkaptam. Hiába tudták – csak tudták, ennyit tudniuk kell! -, hogy nem adták oda, ha egyszer már a program szerint kikértem. Az egész keresgélés fal volt. Szerintem pontosan tudták, hol van a kocsi, azért keresték és kerestették ott, ahol tuti nincs. "Fent van a kocsi a másodikon." Ezt honnan vélték tudni? És ha már ezt is a kompjúterből tudják, azt miért nem tudják, hogy a másodikon hol?

Szépen hagytam magam hülyének nézni! Mit idegeskedtem, amikor csak színház volt az egész!

Közben odajött egy néger srác meg egy fehér csaj. Dumálnak, a srácnak be vagy ki kéne jelentkezni, de valamiért habozik. Aha, lehet, hogy ő is húzza az időt, hogy kerek legyen az órája?

Egyszerre ott terem egy piros kabátos fószer. Megkérdezi tőlem, hogy végeztem-e. Érzem, hogy nagyon morcos a nézésem, de hát ezt is ideette a fene. Miért cseszegetsz, ha már segíteni nem tudsz?

Igen, végeztem!

Négerékkel dumál valamit, aztán megint megtalál. Várok valakit?

- Nem! - mondom dühösen, megfordulok és töltök egy pohár vizet. Nagy nehezen eleszi a rosseb, de már nincs is kedvem ott ácsorogni. Nulla óra tizennégykor kijelentkezem.

Jó, lehet, hogy néha túl sok az összeesküvés körülöttem, de tudod, attól, hogy paranoid vagy, még lehet, hogy üldöznek!

* Ma, szombaton amikor jöttem a Könyvtár felé, beugrottam a Plus-ba. A kasszánál látom, hogy különböző értékben lehet cadeaukaart-ot venni, ezek vásárlási utalványok.

Hát így már érthető! Ezt megéri lenyúlni, talán egy chip lehet benne maximum, simán átmegy vele a biztonsági kapun. Kétszer is előfordult, hogy a zsebemben felejtettem a bringakulcsot, és a kézi fémkereső sem mutatta ki. Ezért már érdemes ekkora felhajtást csinálni!