KÉT MÉRFÖLD

IZ- SSA

Ez nem egy rejtjel, hanem ezt írja ki az órám a kijelző felső sorába. Ez azt jelenti, hogy tizenkettedik hó ötödike van és szombat. Így megy ez – Vonnegut után szabadon.

Szóval gondok voltak a bankszámlával. Illetve szerintem semmiféle gond nem volt vele, valamiért – hogy miért, azt még csak megsaccolni sem merem – nem voltak képesek feltenni pénzt. Ezért a magyarról átküldtem 33 rugót sürgősségivel, mert az 1-2 munkanap (mennyi lehet akkor a nem sürgősségi?), de ezért levesz 15 eurót.

Istenem, hát mit nekem! Így mulat egy magyar úr! Forintra váltja az eurót, hogy levegyék a kezelési költséget, aztán ugyanezt visszaváltja, hogy ismét fizessen érte, de még sürgősségi díjat is penget.

Ha már Kossuth, legyen Lajos!

Ez másodikán volt, és, mint kiderült, harmadikán egészen véletlenül már nekik is sikerült rátenniük a 4. heti előleget!

Változott valami? Semmi. Akkor hogyhogy most sikerült, korábban meg nem? Egy választ tartok valószínűnek: Hogy nem is próbálták. Mert ha megpróbálják, sikerrel járnak. De ők automatikusan a magyarra rakták.

Ezek így akarnak kiutálni onnan? Azt hiszik, ez elég ahhoz, hogy fogjam magam, megsértődjek, és visszamenjek Magyarországra? Hát ott velem ennél sokkal jobban kitoltak! Ez marha kevés ahhoz!

Mondjuk én erről még mit sem tudtam akkor, amikor bementem kölcsön kérni, és utána eljöttem ide a Könyvtárba (ez van kiírva az épületre: de Bibliotheek - a Könyvtár), hiszen arról volt szó, hogy másnap vigyem be az összes papírt, amit a bankban kaptam, még a PIN kódot tartalmazó levelet is.

Jaj, és kaptam egy 24 dekás díszdoboz Docdatá-s csokit is! Íme:

Nem tudom, a nő hogy értette, hogy ő fog engem elkísérni, vagy valamelyik nyikhaj, esetleg mindhárman, mondjuk bent ülnek egy autóban, és lépésben jönnek utánam, ahogy a széllel birkózva tekerek a bank felé?... – ilyen képek vonultak el lelki szemeim előtt.

De nem került rá sor, mert másnap reggel, amikor bementem és a Fehér Táblánál sorakoztam a többiekkel, hogy megtudjam, aznap hova osztanak be (ez persze csak azt jelenti, hogy aznap hol kezdesz), az egyik ilyen beosztóember az Eloj volt, és közölte, hogy munka után menjek vissza a táborba és keressem meg a Robertet, vele fogok majd a bankba menni.

Ez nekem annyira tudományos-fantasztikus volt, hogy egy szavát sem hittem igazán. Meg az is, hogy képes azért beosztatni magát, hogy ezt közölje, még csak esélyt sem adva arra, hogy napközben elkerüljük egymást…

Mindegy! Ha azt akarja valaki, hogy menj el vele egy mérföldet, menj el vele kettőt! Ezt a Biblia írja, és sokszor ezért is néznek annyira baleknak, mert ezt a tanítást követem.

- Ó, hát ez ilyen hülye? Ezzel azt csinálhatok, amit csak akarok? Nem is kérdez semmit, csak jön velem egy szó nélkül, pedig ha tudná, hogy most hogy leveszem, a világból is kifutna!

Egen, én ilyen kis balek vagyok. Más már régen felborzolná a tollait és berzenkedne, tiltakozna, de én megyek még egy mérföldet, és mintegy kívülről szemlélem, hogy fosztanak ki közben, hogy vesznek el tőlem olyan dolgot, ami engem illetne, és nem őket.

Azt hiszed, büszke vagyok rá? Nem, egyáltalán. Közben pedig színről színre látom, hol végződik a saját utam, és hol folyik bele, hol kezdődik az övék.

De legalább látom!

Na nem mintha vigasztalna! De hát nem is kell vigasztalni, hiszen én arról az előnyről, arról a tulajdonomról, jogomról már abban a pillanatban lemondtam, amikor elhívnak, hogy egy mérföldet menjek velük. Furcsa ez tényleg, de attól kezdve nem is izgat, hogy mit vesznek el tőlem. A lemondásban nagyon profi vagyok!

Jaj, azt hiszem, azt nem is mondtam, hogy még kedden R-től próbáltam kölcsön kérni!

Kértem tőle egy tízest, hogy majd megadom, ha hozzájutok a pénzemhez. Azt nem mondtam neki, hogy már vagy útban van, mert átutaltam magamtól magamnak, vagy nekem sem sikerül, és akkor valóban nem lehet rátenni a számlámra, de ezt nem hittem egy percig sem. Ő azt mondta, hogy nincs készpénze, később felvesz, és majd odaadja.

Bogár barátunkhoz(?) vendégek jöttek aznap az ő előző szálláshelyéről, egy magyar srác, és egy lengyel csaj. Kaptam tőlük egy kis üveges sört, nagyon finom volt. Amikor már kibeszélgettük magunkat, a magyar gyerek szóba hozta, hogy szívesen venne egy újabb bongát (ez talán a vízipipa egyik neve?), vagy egy kis jointot, mire Bogár: Hogyne, persze, rögtön!

Szép dolog a barátság, jaj, de szép dolog! És milyen önzetlen!

Este későn feküdtem le, addig nem volt képes a szállásmanagerünk beállítani a kölcsön tízessel.

Reggel volt ugyan egy tízeurós a konyhaasztalon, rajta egy cukorkával, de hát ha nem volt képes időben a kezembe adni, akkor menjen a fenébe, inkább nem kell.

Na, meló után hazaevett a fene, jelentkeztem Robertünknél, hogy menjünk a bankba, erre ő firtatni kezdte, hogy aktiváltam-e a kártyát. Mondom neki, hogy igen, de hát ez attól független.

Ugyanis ha nem lenne kártyám, vagy lejárt volna, pénzt akkor is fel tudok venni a bankban.

Mert hogy az lehet a hibája, hogy azért nem tudnak utalni. Nem akartam elvenni a kedvét, ráhagytam. Mondta, hogy adjak neki egy kis időt, erre én, hogy persze, úgyis kajálni akarok egy-két falatot.

- Te tettél az asztalra egy tízest? - kérdeztem tőle, de nemmel válaszolt. De jó, hogy nem vettem el! Talán a hülyegyerek tartozott Areknak, mondjuk egy gramm fű árával, én meg még filóztam, hogy elrakom.

Betértem a kéglibe és megtámadtam a klotyót. Éppen kijöttem onnan, amikor kopognak. A Zsiráf nyitott ajtót, hallom, hogy R. az. Pár másodperc után jön Zs., hogy a koordinátor beszéli akar velem. Már viccelődni akartam azzal, hogy még nem sikerült kajálnom, de kiderült, hogy nem azért keres, mert indulni akar, hanem hogy adjam kölcsön a bringámat valakinek. Elcsodálkoztam, de hát miért ne! Sétáljuk le azt a mérföldet!

Eljött az 5 óra, semmi. Eljött a 6, a bank bezárt, sehol semmi. Eljött a 9, sehun sámli. Fél 11-kor átmentem és bekopogtam. A nője nyitott ajtót. Mondom, hogy R.-et keresem. Azt mondja, R. most nem ér rá, de ő szívesen segít. Mondom neki, hogy kéne a biciklim, mert hajnalban 5-kor kelek és megyek dolgozni. Bement, megbeszélte R.-tel, kijött, és közölte, hogy az illető munkába ment az én gépemmel, hajnalban fog majd megjönni, de bepottyantják a nappali ablakán a kulcsot.

Az egészből az lett, hogy egy másik bringát hoztak oda, beadták a kulcsot egy levélke kíséretében, hogy egyelőre ezt használjam, és majd meló után menjek oda.

Meló után eljöttem ide, és felmentem a bank oldalára, ahol azt olvastam, hogy a negyedik részlet már odament, és megérkezett az én átutalásom is, de valahogy már nem tudtam neki örülni. Ha előre tudom, nem utaltam volna, de ha mégis, nem sürgősségivel. Eddig nekem kész ráfizetés volt ez az egész holland história!

Már csak az volt a kérdés, hogy bankkártyával tudok-e fizetni. Hazafelé beugrottam a Plus-ba, vettem két csomag kipfilet-t (kipfilé, vagyis csirkemellfilé), ennyit ki tudtam pengetni, de simán működött a kártya. Örömömben visszakanyarodtam és vettem két kisüveg tízéves portóit, á 10.90-ért. Nagyon finom, csak ajánlani tudom!

Na, odamentem Róbert gida házához, erre azt mondta, hogy most marha sok dolga van, holnap, vagyis szombaton kapnak bringákat, addig bírjam ki.

De jó! Kölcsön nem képes adni egy rohadt malért, de én adjam oda a cangámat egy vadidegennek! Biztos lengyel volt, ők előbbre valók, mint a magyarok. Adjam oda, és én járjak egy szarral. És még várjak is türelemmel.

Aznap este részeg nagyhangú ordibálás volt a táborban, mulattak a lengyel kollégák.

Itt tartunk most, várom a bicikliszállítmányt. Szerintem át akar verni a gida, de hát ez van. Én mindig elmegyek két mérföldet velük, úgyhogy velem ezt simán meg lehet tenni.