HOMORÚ VASÁRNAP

Tudom, tudom, rossz voltam, tessék engem megbüntetni!

Mi? Hát azért, mert múlt hét csütörtökön is lemondták a napomat, lett egy szabadnapom, és nem bírtam az Istennek sem megírni egy rohadt bejegyzést!

Pedig voltam bent a Könyvtárban!

Pénteken dolgoztam ugyan, de hétvégén nem, és szombaton sem voltam képes rá, hogy életjelt adjak magamról ezen a fórumon!

Pedig szombaton is voltam bent a Könyvtárban!

Csúnya, rossz Dobby!

Jó, mondjuk fent voltam a Faszbúkon, de hát az mégsem ugyanaz. Aztán amikor bezárt a Könyvtár, szépen hazajöttem, és elővettem a laptopomat. Bekapcsoltam, és hallottam is, hogy feláll a rendszer, de látni csak a háttérvilágított kijelzőt láttam, más semmit.

Beszart a gép.

Az úgy van, hogy fogom a masinát, beleteszem a zsák hátsó zsebében található külön zsebbe, ami egy vastag műselyem szalaggal (ebből az anyagból van az egész bélés) és a végén tépőzárral lezárható. Ezt külön ilyesmihez találták ki, és még szerencse is, hogy nem nagyobb számgépet vettem, mert az nem fért volna bele. Ezen kívül abban a rekeszben az esőkabátomat tartom, meg a gumipókot, és ha a gép is benne van, a tápot és az egeret is. Az egéralátét a géppel együtt parkol a lezárható helyen. (A középsőben kaját szoktam tartani, tehát ha vásárolok, azt is ide teszem, az elülső pedig olyan kicsi, hogy abban a személyes papírok, telefon, pénztárca (amiben még lötyög néhány euró), Thelma és Louise (a két tizenhat gigás pendrive) meg a miniatűr Kingston mikro SD kártyaolvasó van – szóval csupa apróság.)

Mintha ugyan attól kéne félni, hogy a bezippzározott rekeszből kicsúszik a laptop!

A hátizsák hátam felőli része vastag és puha, nyilván azért, hogy ne törje a számítógép.

Namost amikor én felteszem a zsákot a csomagtartóra, a gép van alul. Mindössze az a centi vastag párnázott rész választja el a hideg rácstól, ami a hátamnak feszülne, ha előírásszerűen használnám a zsákom. De neeem, én nem akarom, hogy a nagy tekerésben befülledjen, beizzadjon az én hátacskám, inkább rágumipókozom a bringára a zsákot, és a szerencsétlen ott pattog minden egyes kilazult díszburkolatkövön, minden zökkenőn, amint az egyik típusú útról a másikra kanyarodok, minden járdaszegélyen, ha felszökve a gyalogjáróra végül lepattanok a kocsi- vagy bicikliútra. És mindig odakoccan a hideg és kemény rácshoz. Nem csoda, hogy kiakadt szegény, nem bírja a kiképzést, nem is úgy szerkesztették meg, hogy ilyen kínzásoknak ellen tudjon állni.

Szóval vége van. Ennyi.

A kérdés már csak az, hogy javítható-e. Mert ha esetleg kilazult benne valami, akkor azt a helyére lehetne tenni. Ha mondjuk elszakadt a szalag, amin a jelek mennek fel a géptől a monitorig, azt ki lehet cserélni. Tudom, hogy kegyetlenül levesz majd a számítógép szervizes, de leszarom, olcsóbb, mint egy új gépet venni. És ha esetleg annyira javíthatatlan, hogy mégis újat kell, mert mondjuk kiment belőle a video áramkör, hát Istenem, semmi sem tart örökké. Csak most már jó lenne valami olyat, amin esetleg elmennek a modernebb játékok is.

Na tessék! Még azt sem tudom pontosan, mi baja, de már temetem!

Vasárnapra mosást terveztem, most hát nem állhat semmi az útjába.

A lustaságomon kívül.

Na meg persze figyeltem a szárítót, ami a gázkandalló előtt áll – hát azt sem arra tervezték, hogy nagycsaládosok mosását aggassuk rá! 10 pálcika van, és ha valaki csak a zoknijait meg egy-két pólót tesz rá, már beborítja a felét. Nekem az egész is kevés lenne, annyi szar összejött, de így nem is fogok mosni. Vagyis akkor kézzel kéne, de csak a legszükségesebbeket…

Jobbra dőltem, balra dőltem. De rohadtul hiányzik ez a gép!

Na de legalább olvasni tudok! Hoztam néhány papír alapú könyvet is, amiket nem lehetett letölteni ebook kiadásban, és fontosnak tartottam magammal cipelni. Az egyik a Kassbach volt, régen már olvastam, ezt is a Kukitól kaptam kölcsön annak idején, és ő mindig felemlegette, hogy mekkora könyv. Most, valamikor tavasszal vagy nyáron sikerült megszereznem, de még a kezembe sem vettem. Elég vékony, gyorsan ki tudom olvasni.

A hétvégén a seggére is vertem, mást nem is nagyon csináltam. Négyóránként ettem, meg olvastam a könyvet. Ja, meg néha meghúztam az üveget. Na nem nagyon, mert ez most egy ír whisky, csak módjával jártam rá. Tullamore Dew. Egyliteres.

Nem kell aggódni, nem egyszerre iszom meg!

Tudom, hogy hízlal! Nem kell mondani. Majd… lassan iszom.

Szóval gyakorlatilag nem csináltam semmit a hétvégén, és próbáltam valamiféle szabadságtudattal szemlélni elkövetkező számítógép nélküli időszakomat. De közben már azon agyaltam, hogy hétfőn, amikor kinyit a Könyvtár, fogom magam és bemegyek, leülök egy gép elé, és kinézem, hogy hol van szerviz a közelben. Vagy a távolban. Mindent kiírok, ami a két városkában található. Talán elmegy egy LCD monitorral, esetleg egy kis tévét veszek, és akkor én is tudom itt bent nézni az angol nyelvű és holland feliratozású műsorokat, de persze utóbbi inkább álom volt – ha van számítógép, kit érdekel a tévé?

Ezen a héten végig 13:30-tól 20 óráig szól a munkaidőm, ami azt jelenti, hogy délelőtt van egy kis időm, ha korán kelek, és nem bámulok ki a fejemből órákon keresztül.

Reggel – a hétfőről van szó – megcsináltam első holland rántottámat!

Igen, mert a BodyWakes-es papír azt írja, hogy kókuszzsírt használjunk a sütésnél, az nem változtatja meg a molekulaszerkezetét hő hatására. Én pedig lusta voltam utánanézni, hol lehet kapni és mennyiért, de miután volt egy kalandom a többnapos, a meleg szobában tartott főtt tojásokkal (az utolsó 3 darabot a szarkák ették meg itt az ablakom alatt), úgy döntöttem, hogy nem csak ezen élek, és hát a tojás még mindig a legolcsóbb és az egyik legjobb kaja. És miután Kaatsheuvel-ben még jobban felbontották a Gaasthausstraat-ot, ami a Lidl-höz vezet, én is ráálltam az Albert Heijn-re, ami ugyanabban az utcában van, csak előtte. És itt van igyen kávé is (és kapuccsinó is, nem úgy, mint a Plus-ban). Szóval itt vettem egy tízes tojást és egy üveg kókuszolajat. Szegény nagyanyám ekcéma elleni kenőcsére emlékeztet, csak valamivel nagyobb üvegben van.

Kiscsiga, neked tudnod kell, hogy van-e különbség a kókuszzsír és a kókuszolaj között, én mindenesetre eldöntöttem magamban, hogy nincs, és vettem egyet. Persze bio, és drága, de leszarom, mert marha keveset fogok főzőcskézni, és ahhoz jó lesz így, hogy (kicsivel több mint) 3 deci ugyanannyi euróba kerül.

Szóval megrittyentettem a rántottát, ami, valljuk be, marha íztelen lett, és az sem emelte a hangulatomat, hogy 4 fej hagymából az egyikről kiderült, hogy rohadt, de bevágtam 3 szelet kenyérrel, mert az kb. 10 deka, és elindultam a Könyvtárba.

Namost Hollandiában szombaton nem zárnak be a boltok délután kettőkor, meg a vasárnapi blokád sem ér el idáig, de cserében hétfőn tovább alszanak flamand barátaink. Így zárva volt minden műszaki bolt (ejnye, mondtam, hogy ne vegyél monitort, amíg ki nem derül, hogy elmegy vele a gép!), és szerviz is.

És ugyanez érvényes az állami „boltokra”, mint pl. könyvtár. Délután egykor nyitnak! Ott álltam negyed 12-kor kicsi bringaparkolójukban és szidtam magamat, de hát a számítógépemen meg tudtam volna nézni a nyitvatartást – csakhogy nem tudom MEGNÉZNI, pont azért vagyok itt most félig üres hátizsákkal, mert nem lehet rajta nézni semmit sem…

Mi a fenét csináljak egy óráig?

Mert hogy akkor kell legközelebb ennem, és ha fél egykor elindulok innen, ahogy terveztem, akkor is kettőt előre és egyet hátra kell tekernem, kis túlzással, hogy egyre beérjek a Docdatába.

Még jó, hogy ennyire elcsesztem a mai délelőttöt is! Pillanatnyilag az sem vigasztalt, hogy ismét tudtam 10 tömlő lazacpástétomot zsákmányolni a Plus-ban. Na jó, vánszorogjunk el a biciklibolthoz!

A bicikliben az a furcsa, hogy két kereke van. Egy elöl, egy hátul, így nem tudunk előre vagy hátra esni. Oldalt viszont nincs neki egy sem, és ez legalábbis elgondolkodtatja az embert.

Jó, persze olvastam motoros cikkben, hogy a nemtudommilyen fizikai erő nem engedi eldőlni a motort… De ez a bringára nem vonatkozik! Olyan lassan tekertem, hogy többet mentem oldalra, mint előre. De hamarosan odaértem a bolthoz.

Bent az öreg mellett egy fiatal fószer állt, láthatólag megzavartam egy bensőséges beszélgetést, ami inkább a fiatalnak volt fontosabb, az öreg úgy állt ott, mint egy darab fa, az elutasítás élő szobra. Talán a fia most közölte vele, hogy homokos, és levázolódott előtte, hogy soha nem lehet unokája… A hátrafésült hajú srác, akit a múltkor magyarnak néztem, viszont inkább hajazott arra, hogy a magafajtájával szórakozzon.

Mindegy! Mondom, hogy kéne pumpa, meg valami szerszám, amivel például a nyereg magasságát tudom állítani. Kimegyünk, a félbehagyott kínos családi beszélgetést magunk mögött hagyva, mutatom a szelepméretet. Közben elpöttyintem, hogy nem a saját gépem, csak bérlem, az enyém otthon van. Magyarországon.

Semmi reakció.

Tehát nem magyar.

Akkor buzi. Tudtam, hogy valamiképpen kilóg a sorból!

Mutat valami kulcshalmazt egy szerszámon, ilyet mindenki látott, akinek volt biciklije a hatvanas években, csak ez mintha silányabb anyagból volna. A csomagolást nem is adja a kezembe, nyilván az ára is rajta van, azt bent eldobja a boltban. Kint addig-addig próbálgatja a kulcsnyílásokat, amíg az egyik persze ráillik a nyeregcső anyájára. Egy euró. Pumpát akarok, vagy levegőt? Hát, másfél hónap alatt ennyire eresztett le, legyen csak levegő. (Mindent ki kell próbálni!) Ötven cent.

Legközelebb megveszem a pumpát, de addig is ezzel a drága levegővel járok.

(Ott kint, legalábbis ezekben a városkákban nem úgy van, mint Magyarországon, hogy bemész a benzinkútra, és ha jó a szelepméreted, akkor fújsz ingyen. Itt automata van, amibe fél vagy egy eurót dobsz, beállítod a légnyomást, és ráküldöd a kerékre. Külön figyelmeztetnek, hogy ez csak autókhoz és teherautókhoz (cars and trucks) való.)

Akármilyen lassan tekerek, beérek a melóhelyre. És most, hogy nem kell sietnem, a szerpentin is milyen könnyű!

Rengetegen vannak az előtérben! Nem is tudom eldönteni, hogy ezek jönnek vagy mennek. Előrefurakszom, és látom, hogy megint be van zárva az öltözőajtó. Hát itt nem lesz szabad szekrény! Kijövök és továbbkerekezek a következő bejárathoz. Ez már péntekről ismerős, itt mentem be akkor is. Parányi öltözőjük van, inkább kulcsos szekrénykék vannak, de van jó pár automata is, ami chippel nyitható. Nekem persze az utóbbi jut, kulcsom nincs ezekhez. Kiveszem a tömlőket, nem tudom, hány fokon kell tartani, de jobb a békesség, inkább beteszem majd a hűtőbe.

Fiatal, szerintem festett szőke a biztiőr csaj, halál komoly képpel elviccelődik a zsákmányomon, úgy kell mentegetőznöm, hogy nem egy napra vettem. Azt mondja, ne tegyem a frigóba, mert lehet, hogy megeszik.

Efölött a bejárat fölött egy másik kantin van, itt sokkal kevesebben szoktak lenni. Azt hiszem, ez nem a Bol-hoz tartozik, hanem a másik webáruházhoz, ahol csak ruhaneműk vannak. Persze sokkal szerényebb az árukészletük, és gondolom a megrendelésük is. Kevesebben is dolgoznak itt, az ember azt hinné, hogy jobban figyelnek egymásra, de ha a jobban figyelés arra korlátozódik, hogy kinek mennyi lenyúlható kajája van, akkor visszateszek nyolcat, kettőt viszont a zöldséggel együtt be kell vinnem. Nem fogom felborítani a diétámat néhány tolvaj miatt!

Kényelmesen megkajálok, attól eltekintve, hogy vagy két lengyel srác ül le velem szemben kávézni, vagy egy bomba lengyel kiscsaj egy kicsit oldalt, és hát a zöldség össze-vissza potyog, de felcsipegetem és megeszem, nem érdekel. Egyébként néhányan szintén villával esznek, persze nem zöldséget, hanem főtt kaját, és ugyanolyan feszültek, mint én. Próbálunk marha illedelmesen zabálni.

Na, tíz perccel fél kettő előtt lesétálok, át a másik warehouse-ba, és most fordítva járom le az utat el a Service Point 2 előtt, ahol én is fel szoktam venni a szkennert, el a kütyü előtt, ahol be és ki szoktam jelentkezni, el a teamleader iroda előtt, be a white board elé, és… nem vagyok a listán. Menjek fel az irodába, és kérdezzek rá.

De én már tudom a végét! És Kamil mondja is, hogy cancelled a mai napom, nem kaptam meg az üzenetet? Még én magyarázkodom, hogy korán elindultam otthonról és a telefon a zsákban, nem hallom… Ahelyett, hogy rákérdeznék, hogy mi a fenéért nem tudnak egy napra előre szervezni, vagy ha úgy alakult, akkor már hagyni, hogy egy-két órát dolgozzak… De nem is érdekel. Ez a hétfő ez ilyen!

Viszont nyitva a Könyvtár!

Beavázok, az asztal, ahol mindkét oldalon gépek vannak, szinte üres, csak egy néger fószer nyúzza az egyiket. Leülök én is, beteszem Louise-t – Thelmán egyelőre nincs semmi – és elindítom a hordozható Firefox-ot. Az egy darabig dermedten áll, aztán bejön rajta a Könyvtár oldala, és középen két ablakocska, ahová a felhasználónevet meg a jelszót kellene begépelni. Na, szevasz!

Ugyanis én nem fogok egy petákot sem fizetni ezért! Inkább fogom magam, és veszek egy monitort… illetve előbb elmegyek egy szervizbe… de ahhoz előbb hazamegyek és felkapom a gépemet!

Így is lett, és Waalwijk-ban a „főutcán” (ami felvezet egész a Városházáig, pedig a keresztutcát hívják Grotestraat-nak, Nagy utcának) találok is egy számgépszervizt. Pontosabban a robotrepülő találja meg egész kis hibával: ahol leszállok érdeklődni, a boltos mondja, hogy 3 üzlethelyiséggel hátrébb van.

Bemegyek. A pult mögött egy eléggé öreg ürge áll, nem hiszem, hogy nagyon a topon lenne számítástechnikai kérdésekben, de hát ő itt a szerviz. Egy faszi matat valamit előttem, sokáig dumálnak az eladóval. Megnézem addig a vitrint, 340-ért lehet kapni kis Lenovót, egész a 800 eurós Toshibáig van vagy nyolc gép. De hogy melyik mit tud, azt csak találgatni lehet. Itt, úgy látszik, úgy vásárolnak az emberek, hogy na, ennek tetszik a színe (mindegyik fekete) vagy az alakja, vagy nem is tudom, ezen több a billentyű, és akkor ezt kérem. Vagy itt szóba állnak az emberrel, és kérdezz-felelek formában dönti el a vásárló, hogy melyik gépet veszi meg. Mondjuk én megszoktam, hogy kiírnak mindent, ami érdekel, és csak rá kell böknöm. Aztán persze amikor sorra kerülnék, berobban valami ürge, aki itt vásárolt egy kábelt, de valamiért nem kell neki, annak visszaadják a pénzét.

Na, nagy nehezen szóhoz jutok. Mondom, hogy mi van, előveszem a cuccot, a faszi kinyitja, és kijelenti, hogy törött a kijelző, nem tudja megjavítani (fix it).

Hát ez marhajó!

És hogy kiszúrta, hogy törött! Én észre sem vettem!

Na és elmegy egy monitorral?

Nem tudja, mindjárt megnézi.

Bekapcsolja… És feláll a gép! (A lófaszt törött!)

Csak a fiókomig, kéri a jelszót, de feláll! Látni mindent, Konoko démoni arca ragyog rám, és… működik a gép!

Ööö… az a helyzet, hogy idefelé szintén a hátizsákomban volt a gép, és szintén a csomagtartóra gumizva. És amit kirázott két nappal ezelőtt, azt most visszarázta, és működik.

Szóval hazafelé a hátamon hoztam, nem érdekelt, hogy beleizzadok. És most már jobban fogok rá vigyázni.

Erre iszunk!