IZSMO

Szóval Pjotr abszolút nem volt útban, bár úgy közlekedett, mint egy tank. De nem keseredtem el túlságosan, amikor elment.

Kint hagyott a tévéasztalon 3 mosóérmét, mögötte egy vadiúj kerékpárpumpát – ez azt jelentette, hogy használhatom kedvemre. De én még be is mentem a szobájába és körülnéztem, mi van még. A szekrény tetején ragasztószalag, ez tök jó lett volna a szennyeszsákomhoz. Így egy csomót kötöttem a lyukra, amitől olyan használhatatlan lett, hogy azt tettem meg a legújabb szemeteszacskómnak, és a legközelebbi ürítésnél kikerült a kukába. Amikor elmostam a hamutartót, feltettem a szekrénye tetejére és reméltem, hogy ott is marad. Nem így lett.

Élveztem, hogy szólóban vagyok. Enyém volt az egész kégli, de persze nem használtam a másik két szobát, inkább csak azért volt jó, mert ezek nem voltak máséi.

Egyik este úgy sütöttem tojást, hogy kivittem a laptopot és letettem az asztalra. Betettem egy ELP lemezt (Emerson, Lake and Palmer, a 70-es évek naaagy virtuózai. Nézz utána, kötelező anyag!), persze mp3-ban volt meg, de azokon a hangszórókon különben sem élvezhetünk szimfonikus hangzást. Na és amíg az szólt, sült a tojás. (Kint is hagytam, kényelmesebb volt asztalnál ülve írni, játszani.) Akkor avattam fel a kést is, hagymát és körmöt vágtam vele, utóbbit nem direkt.

Egyszer berontottam a szobámba, felrántottam a szekrényajtót, kikaptam azt a bársonyos konyakot és „Egészségedre, Uram!” felkiáltással jól meghúztam. Szerintem Isten is mosolygott.

Aztán étkezés előtt a szokásos hálaima. Remélem, még nem unja!

Szóval elvoltam, mint a befőtt.

Aztán múlt héten csütörtök hajnali 1:45-ös kicsekkolással hazaérkezvén látom ám, hogy ég a villany a nappaliban.

Jó, hát világít az izzó, de milyen az már?!

Szóval azt kérdeztem magamtól még a binyiglin ülve, hogy nem én hagytam-e égve még reggel, de tudtam, hogy nem.

Betoppanva látom, hogy egy Bundeswehr bakancs ácsorog a lábtörlő mellett. (A sűrű eső meg nagy szél miatt bent van a lábtörlő.) Én már azóta akarok ilyet, amióta a Gyöksinél láttam, és ez valahol a 80-as évek második felében volt.

De ez nagy! Ez nagyobb, mint az enyém!

Biztos valami nagydarab kopasz, agresszív, szűkagyú lengyelé, és most aztán vége a szép napoknak, még az lesz a legjobb, ha több lakóért imádkozom, hogy ne velem akarjon beszélgetni minden áron!

Pisi, lefekvés, nehéz sóhaj, elalvás.

Reggel, ami más rendes embernek délidő, hallom, hogy jön ki valamelyik szobából. Csendes, finom mozgású, de hallom.

Na, mondom, essünk túl a formaságokon! Felöltöz, hátat egyenesre húz, kisétál – de közben ez kiment az ajtón. Nem baj, kiveszem a kaját a frigóból, majd reggeli után találkozunk. Közben kinézek az ablakon, hát egy hosszú hajú karcsú srác áll kint hosszú (na jó, midi) kabátban háttal és telefonál.

Ez egy fiatal hippi! Ez jöhet!

Amíg kajáltam, lelépett.

Csütörtökön még délutántól éjfélig szólt a munkaidőm, és egy pillanatra láttam szemből is, amikor kikerekeztem a hídig. (Most ugye a „hátsó ajtón” kell közlekednünk, mert a migránsok miatt lezárták a tábor vagy négyötödét, így a recepció is az övék lett. Egy darabig amellett az autópálya mellett kell menni, ami később keresztezi a Taxandriát, de az itteni híd alatt nem megyünk át, ellenkezőleg, jobbra fordulunk, és elmegyünk szinte egészen a recepcióig, ahonnan ugyanúgy vezet tovább az út, mint előtte. Kicsivel több, mint egy kilométer pluszban.) Én majdnem elértem a hídig, ő meg akkor fordult be szembe velem, így láttam egy-két másodpercre. Kerek sötétkék napszemüveg volt rajta, a kabátja szárnya széttárva, kék biciklin ült. Majdnem ráköszöntem, de aztán mégsem. Nem tudta volna, hogy ki vagyok.

Éjfél után, amikor hazatértem, ő nyitott ajtót. Ott volt még Robert és a nője, Olivia.

Utóbbiak titokban tartózkodtak Droomgaardban. Hazaküldték őket 2 hét vakációra, de pár napot maradtak még. Nem értettem igazán, hogy miért itt húzták meg magukat, mert láttam, hogy a házukban ég a villany, de szükségük volt rá, hát legyen úgy akkor.

Olivia már pénteken elment, és így derült ki számomra, hogy ők nem is férj-feleség, csak itt jöttek össze. Robert szeptemberben jött ki, és az, hogy ő lett a D szekció szállásmanagere, megerősíti azt, hogy Droomgaard egészen friss szálláshelye az OTTO-nak.

R.-et otthon várja egy valódi feleség egy egyéves fiúval. Elővette a pénztárcájából a gyűrűjét és felhúzta az ujjára. Azóta le sem vette. Nagy szerencse, hogy ősszel jött ki és nem tavasszal! Talán feltűnt volna az asszonykának, hogy a lebarnult ujján miért nem maradt fehér a bőr a fux alatt. Ő szombaton indult haza, és egy napon keresztül csak a fiát emlegette. Az asszonyt nem.

Adtam neki egy húszast kölcsön. Azt mondta, buszjegyre kell, 18 hiányzik hozzá. Nem hiszem, hogy arra kellett, szerintem inkább egy újabb adag füvet akart vásárolni, de mindegy, ha kell, hát kell, csak adja vissza, amikor megjön! Azonnal fel is ment a Faszbúkra és bejelölt, mintha ez lenne az egyetlen garancia arra, hogy nem fog eltűnni a pénzzel. Búcsúzóul megittunk egy pár sört.

David Bachowsky – ha így írják – az új srác, és egészen megnyerő! Brandon Lee-re hasonlít.

Nem mondod, hogy nem tudod, ki az! Bruce Lee fia, szerencsére fehér volt az anyuka, így egész csinos jószág kerekedett belőle. Véletlenül kinyírták A holló forgatásán, tisztára, mint a faterját.

Davidnek a nagyapja még német volt, de a II. VH után, amikor meghallotta, milyen hatalmas összegű kártérítést kell fizetnie az államnak, inkább Lengyelországba költözött. Hát igen, vannak ilyen brutálisan rossz döntések az életben!

D. csöndes srác, udvarias és csinos. Ha nem a tabletjét nyúzza, zenét szerez vagy játszik, van egy elektroakusztikus gitárja, vagy szöveget ír hozzá… Amikor a barátja örömmel újságolta neki, hogy vett egy okostelefont, megkérdezte, hogy mi az az okostelefon.

Főzni is tud.

15 hónapot volt alkoholelvonón.

Tök sikeres zenész volt, dőlt a pénz is, de nem tudott mihez kezdeni ezzel az egésszel, és ki akarta nyírni magát. Egy 60 méter magas toronyról akart leugrani, és csak azért hívta ki a mentőket, hogy szedjék össze, ne rontsa ott a városképet. Aztán beleakadt a lábába két kiálló tüske és azokon lógott, aztán amikor megunta, letelefonált, hogy OK, inkább szedjék össze akkor.

Annyira szimpatikus volt, hogy ha csaj lettem volna, beleszeretek!

Szombaton jó sokáig fent voltunk és dumáltunk. Mindketten azon csodálkoztunk, hogy idejét sem tudjuk annak, mikor beszéltünk ennyit utoljára.

Aztán vasárnap délelőtt hallottam, hogy kopognak az ajtón.

A péntek éjszaka volt a legszarabb. Nem tudom, hányan voltak a kégliben, de úgy tűnt, azt játsszák, ki tudja hangosabban csapkodni az ajtót. Idegen hangokat is hallottam, reggel 5-kor, amikor kimentem pisilni, egy nagydarab lengyel ült a kanapén. Reggel boros és vodkás üvegeket is láttam a kólás palackok között. Nem bántam, hogy elmennek a Róbert gidáék.

Péntek éjjel pont a háttérhatalomról beszéltem Davidnek, amikor bekopogtak az ajtón. Csak kettőt, diszkréten, de ettől egy kicsit beszartunk. Meg kedvünk sem volt kinyitni. Két introvertált faszi nem szívesen fogad idegent éjfél után. Aztán újjabb két kopogás az ablakon. Egy darabig hallgattunk, aztán csendben beszélgettünk tovább, de végül D. állt fel, hogy megnézi, ki az. Mondtam neki, hogy vegyen kést. Féig-meddig vicceltem, de ő fel is kapott egyet, és úgy nyitott ajtót, de addigra csak egy vörös bringalámpát látott eltűnni a kanyarban.

Hát most is így voltam vele. Biztos valamelyik lengyel haver, aki bepróbálkozik, hátha itt van még a haverja, akit le lehet húzni egy adagra. Nem mentem ki, titokban azt reméltem, D. majd elküldi őket. De semmi nem mozdult.

Aztán jött egy sms, és hirtelen megváltozott minden.

Amikor kinyitottam a telefont, láttam, hogy két üzenetet kaptam. Először persze a korábbit olvastam el. Így szólt:

Your transfer to Gouda will take place on 24.1.16 between 10:00-10:30am.Please report for check out at 10:00am to house D060 with your bike and keys form the house!!!

Congrats

Alex

Ez 23-án nem sokkal éjjel negyed 12 előtt jött, és baromira nem hallottam, mert a nappaliban dumáltam D.-del. A friss meg ez volt:

The busses are waiting for you.Out side D section.

Ez fél 12 előtt jött, de nappal. Nem javítottam ki a helyesírási hibákat, ezek ilyeneket küldözgetnek.

Na, volt nagy kapkodás! Minden szana széjjel szerte, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hamar…

Ja, mert egy magyar csajtól hallottam, hogy két héten belül (nem két nap, két hét!) elköltözünk Goudába, és az azért lesz jó, mert azokon a napokon, amikor nem ad a Docdata munkát, ezek elvisznek valahova máshova. Meg hogy nem lesznek a nyakunkon a migránsok.

Na, most aztán kapkodás!

D. persze alszik. Látom, hogy itthon van, ott a bakelója, a tornacsukáját meg kimosta, ott szárad a kályhán. (A szárítót feltette a kályhára, így jobban szárad, és kevesebb helyet foglal.)

Rámolok. Közben kopognak. Ezt már kinyitottam, és egy konszolidált pali állt ott, ez biztos nem fűért jött. Hanem hogy kész vagyok-e. Hát nem vagyok, mert azt az sms-t, amit éjjel küldtek, most olvastam a frissel együtt. Jó, mennyi idő kell, hogy elkészüljek? Hát 10 perc minimum! Rendben, visszajön 20 perc múlva. Végre egy normális pasi!

Közben tudtam, hogy kint vár az autó, ki tudja, hány másik sorstársammal. Kapkodás, pakolás. A mosóérméket meg a pumpát én is kiraktam – örök hagyaték –, használja nyugodtan. Bringát úgysem vihetek magammal, vissza kell adnom, akkor meg minek a pumpa.

Jó szolgálatot tett egy hatalmas szatyor, amit még Pjotr szobájából mentettem meg, mert ami nem fért be a katonai málhazsákba, azt behánytam oda. A műszaki dolgok a hátimban, ott már nem volt hely semminek. A hűtőben hagytam a tojásokat meg egy fürt szőlőt, majd D. megeszi, tőle nem sajnálom.

Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle.

75 kilométert jöttünk Goudáig, és itt egy Elzenhof nevű kempingben lakunk. Ezek házak, nem úgy, mint odaát, és itt nem erdő van, hanem rengeteg víz, meg vízicsibe, meg vadkacsa, meg hattyú…

Na de most el kell mennem kaját venni, mert a közért ugyan itt van velünk szemben, de kilométereket kell gyalogolni a legközelebbi hídig...

Ki kell hozatnom a bringámat!

A KÉS

A kés nem 8 euró volt, hanem 6.99. Nem mintha sokat számítana, akkor is megvettem volna, ha nyolcba kerül.

Típusa santoku. Ez mindenkinek ismerős, aki dolgozott már japán konyhán (hehe, sok ilyen olvas engem?), vagy látott a tévében japán konyhát… De ne nagyzoljunk! A santoku, ahogy én tudom, egy félig kés, félig bárd szerű szerszám, ennek nem annyira széles a pengéje, de ez van ráírva. Mit csináljunk?

Egy Sabatier nevű francia cég gyártja, ami a saját bevallásuk szerint a legjobb a világon. (Nem ezt mondja mindegyik? Hol láttál ilyet leírva? „Én ugyan meg nem venném a saját termékem, de ennyi pénzből ilyet tudtunk csinálni, viszont jó árrés van rajta, és ha sokat vásároltok...” stb. stb.)

Elnézéseteket kérem, hogy ilyen morózus vagyok, de most keltem. Na várjatok, iszom egy kis Jackie-t, attól felébredek!

Sajnos csak ekkorát kaptam.

Persze ez nem egy friss kép, talán már két deci sincs belőle. :(

Wow! Ezek asztán tudnak valamit odaki Amerikába! :D

Szóval amikor megvettem a többi cuccal együtt, persze kibontottam és megnéztem a súlypontját, a pengéjét, satöbbi. Enyhén nyélnehéz, ettől „könnyen fordul”, gyorsan lehet vele dolgozni a súlyához képest, de biztos kéz kell hozzá. A pengén mindkét oldalon tucat bemarás, hogy ne tapadjon a husi. Ez sajnos gyengíti a fémet, de hát itt nem beszélünk olyan igénybevételről, mint mondjuk egy dzsungelkésnél. És igen, kurva éles! Ez a nagy súllyal még veszélyes is lehet, ha nem vigyázol. (Tucatszám lehet olyan „konyhakéseket” kapni, amit háziasszonyok kezéhez formáltak. Könnyűek, vékony, nem túl széles pengéjűek, és nem is annyira élesek, lehet velük nyiszálni.)

Amikor vizsgálgattam, közömbösen tűrte. El kellett adnia magát.

Amikor viszont először kézbe vettem, tudta, hogy most dolgozni megyünk. Ittam előtte egy korty konyakot (azt a bársonyos fajtát, a Marie Gall félét, ami inkább nyugtat, mint pörget), mert tudtam, mi következik.

Igen, belém kapott. Nem nagyon, éppen a bőrfelületet sértette meg, nem is látszott, nem is fájt, éppen csak éreztem. Hogy jelezze: Nem vagyok játék, én egy komoly darab vagyok, és ha nem vigyázol, ellened fordulok. Hagymát vágtunk, és egy kicsit belekapott a körmömbe is, de olyan profi módon, hogy csak utólag derült ki. Respect!

Azért egy kis csiszolás ráfért volna a világhírű pengére

Vasárnap a pipicicit sütöttem, és úgy vettem elő, hogy szóltam:

- Most végre méltó módon húst vághatsz!

Úgy dolgozott, mint a kisangyal! A kezembe simult, biztatott, éreztem, hogy sokkal többre is képes lenne, de hát nem vagyok egy profi hentes, nem fogunk napi több órát dolgozni.

Úgy ézezheti magát, mint egy sportkocsi a garázsban.

Elmostam és visszatettem a dobozába.

 Valamiért ezt csak ebben a helyzetben tudja feltölteni.

A szék alatt látszik a vörös- és fokhagyma, a képen alul a katonai málhazsákom. Csendélet.

Azt mondtam, hogy kivettem a szekrény aljából? Igen, már a múltkor. Jobb híján feltettem az ablakba, hadd nézelődjön. Ott legalább éri a napfény.

IIBMO

Rohadt nagy pangás van az egész vonalon!

Mármint nálam. Ami azt jelenti, hogy van munka, de közel sem annyi, mint amennyit ezek beígértek. A múlt héten a hétfőmet lemondták, cserében a szerdai szabadnapomon kellett bemennem, és hogy ne ütközzön az éjféli (1 óra, de már fél 11-kor hazazavartak) végzés a reggel 7 órás kezdéssel, a csütörtökömet is elvették, és pénteken is 9-kor kellett kezdenem. Ugyanis inbound-nál 9 előtt nem jön berakni való, de inkább 10 órára, és addig csak takarítani kéne. Ezt a bő 2 órát is megspórolta magának a Docdata.

Szerdán azért meló előtt kimentem a piacra, vettem 3 sült halat meg 4 grillezett pipicombot, mert külön mell nem volt, egész grill csirkét meg nem akartam venni. Kivettem egy húszast kápéban, ne az legyen a gond, hogy nem lehet kártyával fizetni. A piac egyik sarkában van egy török bolt (a másikban meg egy AH), és ott pénteken meló után vettem egy tálca 30 darabos tojást, egy félkilónyi pipimellett, hogy majd kisütöm, meg egy – majdnem – kiló kenyeret, fel is szeletelték géppel, és mondhatom, régen ettem ilyen finomat!

A könyvtárba sincs kedvem elmenni, mert Dimitar, a bolgár srác, akivel együtt kezdtünk még novemberben, elárulta az idei jelszót, így van valamennyi wifim itt a lágerben.

Igazság szerint kurva kevés wifim van, de arra pont elég, hogy lusta legyek elavázni a Bibliotheek-be, ahol viszont nagyon jó a jel, olyan széles a sáv, hogy a biciklit neki lehetne támasztani, de ott nem nagyon szereti, ha pornóoldalakat látogatok. De hát ez legyen a legnagyobb bajom!

A Faszbúkról le vagyok tiltva, mert feltettem valamit, ami csípi a szemüket. Fogalmam sincs, hogy mi lehet az, mert ők nem mondják. Kár pedig, mert ha tudnám, minden egyes alkalommal feltenném. Majd megpróbálok rájönni. Talán ez volt:

GÖRBE TÜKÖR 2009 / 22

(katasztrofális politika, bûn, sztárok stb.)

Lopnak, csalnak, hazudnak...

Nap szítta, vörös arcú parasztok, betonketrecekbe szorult munkások, gondolatai mind-mind keresik az igazságot: A felkelõ napot, a fényt, a napnyugtát, az éjt, keresik életük értelmét, szeretteiket, szülõt, gyermeket, anyát, családot és az örök szabad Magyarországot. Becsapott, megalázott lett Árpád népe. Szónoklatokat hallgathat a szabad világról, álmáról, az emberi jogról, demokráciáról, míg a gyakorlatban gyarló gátlástalanság szorítja szívét: Kiveszett a becsület az emberi testbõl?

"Egyszerû az élet, egyszerû, mint a napjárás, óráról órára meghatározott minden, az ébredéstõl az elalvásig, munka, munka, munka és más semmi, hirdetik versenyt hazudó fosztogatók, így csinálták õk is - mesélik. Itt se korrupt, se csaló, se bitófára való nincs egy se, csak setét árnyék vetül a kurtán-furcsán hízó bankszámlákra, de értsék meg, nemzetbiztonsági okokból, a mikéntje titok!!! Dolgozni, dolgozni, dolgozni! Nem nyafogni!" ÉS NEM SZAKAD LE AZ ÉG. A nap 24 órából áll. Az ember tetõtõl talpig, csak akkor ember, ha emberségbõl, mások iránt mutatott alázatból, megértésbõl, minden körülmények között kiáll a lélekben hordozott igazság mellett és egyéni sorsát hátrahagyva, feláldozza önmagát. De élnek közöttünk állatok, akik nap, mint nap keresztre feszítik az igazságot, az embert. Árpád népe él! Mert az ember állatokkal nem veszi fel a harcot, az ember az állatokat, ember mivolta alapján megveti, elhatárolódik tõlük. Csak a legnagyobbak ismerik fel, hogy a legkisebbek szolgálata a legnemesebb!

Nem javítottam ki, nem az én írásom, csak simán tovább küldtem. Szerintem ez lehetett az, ami kiverte a biztosítékot a magyarországi Faszbúk figyelőknél.

És nekem senki ne jöjjön azzal, hogy mi a fenét hőzöngök innen Európából, menjek haza és ott járassam a számat! Én ugyanis ott éltem (haltam?) 54 évet, sokan meg sem érték közülünk ezt az életkort. Én még kaptam a zsarutól pofont a nyílt utcán, mert nem úgy válaszoltam a kötözködő kérdésére, ahogy szerinte kellett volna. Vittek be nem egyszer szinte a ház elől éjszaka, amikor innen-onnan (kocsmából, Kukitól) érkeztem volna haza, és egy-két óra múlva, amikor kiengedtek, hiába reklamáltam, hogy most akkor vigyenek is haza, gyalog kellett mennem. Jó, gumibot az nem volt, illetve csak koncerten (Hobó, Dunaújváros), az nem személyre szabott „ruha” volt. Én ott szívtam több mint fél évszázadot, hát hadd járassam a pofámat egy kicsit! (Egyébként nézd vissza, feltettem elég hasonló képet, szöveget akkor is, amikor még Mo-on voltam!)

Tenni pedig ugyanúgy semmit nem tudok ellene, mint innen. De a sok hőzöngő, aki azt mondja, hogy otthon kell maradni és onnan harcolni, az miért nem harcol akkor? Miért nem vették még át a hatalmat?

Szombat délután kétszer is végigsöpört egy furcsa, leheletkönnyű zápor a rohanó felhőkből, míg feljebb a bárányfelhők mintha oda lettek volna szögelve. Később úgy tűnt, havas eső esik, de úgy gondoltam, rosszul látom az esőcseppekkel tarkított ablaküvegen keresztül. Végül este leesett a hó, és éjszakára befagytak a pocsolyák. Igaza volt annak a fiatal biztiőrnek, most jött meg a tél.

Miután nem vásároltam be előre, vasárnap voltam kénytelen kimenni. Úgy sütött a Napocska, mintha legalább 10 fok lenne, pluszban, de nulla közeli volt, mert találkoztam befagyott tócsával, és felengedettel is, szinte egymás mellett. A szél nem fújt, de határozottan jó ötletnek tűnt elővennem a sötétkék kabátomat, amit direkt ilyen hideg, száraz időre tartogattam. Ugyanis esőben nem jó, ha átázik, akkor olyan, mintha egy kád vízben sétálnék. Egy kád jéghideg vízben. Mínusz pár fokig viszont jól szigetel, ha bezippezem. A kapucnija vékony szövet, max csak a szél ellen jó.

Szóval nagyon óvatosan kerekeztem be Kaatsheuvel-ben az AH-ig, ahol kenyeret vettem, zöldséget meg némi csokit, és megittam egy café latte-t. Kis csomag – 40 dekás – kenyeret vettem, és mondhatom, egészen szar volt a török kenyér után!

Reggel fél 10-kor a bátyám telefonjára keltem. Fura időpontokban tud hívni, egész hétvégén nem tette, de hát 10 körül különben is felkeltem volna magamtól, mert úgy állítottam be a belső órámat. Szörnyülködött, amikor hallotta, hogy milyen kevés munkám van. Végül is, mondtam neki, keresek annyit, hogy nem tudom elkölteni.

- Megérte egyáltalán kimenned?

Ennél hülyébb kérdést idén még nem hallottam. De azt hiszem, tavaly sem.

Na jól van, el kell készülnöm, mert a végén még elkések!

KAPKODÓS

Miután múlt héten reggeltől kellett dolgoznom, nem cipeltem magammal a laptopot. Fél 4-kor végzek, négy-fél öt, mire beérnék a Könyvtárba, azok meg 6-kor zárnak. Ezért legyen a hátamon a zsák oda-vissza?

Pénteken odahozott Szylwya egy csajt és megkérdezte, hogy ismerem-e.

- Igen, már egy párszor találkoztam vele.

- Ő is magyar – mondta, és olyan elégedetten mosolygott, mintha azt közölte volna, hogy kigyógyultam a rákból.

Ennek ez a mániája, de megfigyeltem, hogy akiket bemutatott, azok hamarosan elköltöztek a fenébe, mert nem bírták tovább a kevés óra (kevés pénz) – sok csesztetés kombinációját. Pedig kár lenne, mert Krisztina szimpatikus, kiszúrtam már korábban is, csak azt hittem, lengyel.

K.-ról kiderült, hogy suliba jár, de miután kell a pénz, inkább halaszt néha 1-1 évet, addig is itt dolgozik a Docdatában.

- Milyen suliba jársz? - kérdeztem.

- Főiskolára.

- Azt sejtettem, de abból sok van. Mit tanulsz?

- Informatikát.

Ó! Mondtam már, hogy szeretlek?

Pedig hányszor elmentünk egymás mellett! Hát ki gondolta volna, hogy magyar?

Meg nem is mertem volna megszólítani.

Jó, ilyeneket lehet kérdezni, hogy mikor kezdtél ma, meg mióta vagy kint, de már meg sem merem kérdezni egy csajtól, hogy melyik országból jött, annyi itt a lengyel.

(Volt ugyanis már ilyen párbeszédem:

- Szia! Honnan vagy?

- Lengyelországból – fordult felém lelkesen a csaj.

- Aha… Jól van… - és odébb húzódtam, mint a hagymaszag. Mi a fenét kezdjek vele?)

Neki elárultam, hogy Magyarországon hajléktalan voltam, és ez érdekli is. Már nem én, hanem a hajléktalan élet, a körülmények. Először el akartam kérni az email címét, hogy kicsipegetek a blogokból, és átküldöm neki, de nem akartam tolakodó lenni (ez majdnem olyan, mintha a telefonszámát kérném el), hanem inkább megadtam neki az Idegenben meg a Szertelen blogja elérhetőségeit, szemezgessen ő.

Viszont ezért nem is nagyon írok róla többet, hiszen valószínűleg olvasni fogja azt is. Azt meg nem akarom, hogy elbízza magát.

Csak a gyenge nő sír, az erős az vásárolni megy – ahogy a Faszbúkon több posztban is olvasható. Ki akartam próbálni, hogy milyen érzés lehet erős nőnek lenni. A nappaliban úgyis kiégett az egyik izzó a kettőből, meg kéne már venni egy konyhamérleget, hogy tudjam, egyáltalán mennyi kókuszolajat használhatok egy-egy sütés alkalmával, meg jó lenne tudni, hány fok van odakint… (Na, a tipikus kockafej! Ahelyett, hogy kinyitná az ajtót és kilépne rajta, le akarja olvasni egy kijelzőről!) Van a „főutcán” - ami ugye nem a Grotestraat, hanem arra merőleges és nekimegy a Városházának – egy hely, ahol a Sony fülest is vettem. (Nincs rajta annyi mélyhang, mint az előzőn volt, de azért nem panaszkodhatom!) Kruidvat-nak hívják, fogalmam sincs, hogy mit jelent, egy kétszintes áruház, ahol a földszinten kozmetikai cuccok meg édesség van (anya gyermekével vásárlócsapda), és fent is hasonló, de apucinak néhány szerszámféleség, meg műszaki dolgok. Na nem sok, mert apuci menjen ki a piacra vagy keressen egy boltot magának, ami külön ezzel foglalkozik – én még nem találtam ilyeneket –, de el tudtam böngészgetni vagy egy órát, ha nem többet.

Kesztyű, sapka csak nőknek és gyermekeknek, a többi ruhadarabról már nem is beszélve. Igaz, ha nem lettem volna rest minduntalan leugrálni a bringáról, rengeteg fél pár kesztyűt összeszedhettem volna a bicikliutakon, nem különben papírzsepit, és itt nem a használtakról van szó, azokat azért általában a szemetesbe dobják, hanem a zsebekből kipotyogottakról, ami még nem „tépőzáras” avagy „műsoros”.

PZS-t egyébként szintén az AH-ben érdemes vásárolni, a legolcsóbb pakkban van a legtöbb, 15 csomag tízdarabos.

Szóval a hosszas böngészés során vásároltam

- egy nagykést, mert mindent egy tízcentis pengéjű hámozókéssel csinálok, 25-ről 8 valamennyire leértékelve, olyan borotvaéles, hogy visszatettem a dobozába és beraktam a szekrény aljába,

- egy akkus csavarhúzót, amit már évek óta akartam, hát majd a hátralevő életem során biztosan kell majd egyszer-kétszer, ha többször nem is,

- egy „izzót” a nappaliba, ami tkp. LED lámpák telepe, vagy mi,

- egy csomagban első-hátsó bringalámpát (mert a kölcsönbiciklibe nem akarok elemeket venni, viszont már nagyon haloványan világítanak) és ezekhez még pótgombelemek is járnak,

- két doboz C-vitamint, mert a második ingyen van, ezek rágótabletták, ami elég hülye egy elnevezés, mert szopogatni kell őket,

- egy ötös csomag TUC kexet, vegyesen, pofátlanul olcsón,

- két félliteres aloe verás üdítőt, mert állítólag marha egészséges,

- meg egy félliteres ice tea-t, mert az átmenet a kávé és a nemiszomkoffeint között.

Ha mindehhez hozzáveszem, hogy egy üveg VSOP minőségű konyak is várt otthon, hát asszem elég jó érzés erős nőnek lenni!

Szombaton voltam ugyan Könyvtárban (nem kéne ezt kisbetűvel írnom?), szóval A Könyvtárban, de persze ha nem írok előre blogot, kicsi a valószínűsége, hogy ott megalkotom.

Mert ugye az ember felmegy ide-oda, ott lát valamit, amiről az eszébe jut másvalami, akkor annak rögtön utána kell nézni, ott meg van egy link egy cikkhez, ami érdekel, meg ugye egy gyenge pillanatban felavászkodom a Faszbúkra, és akkor bármennyi időt képes vagyok elcseszni, hogy végignézzem az „üzeneteket”, amik abból állnak, hogy X likeolta a bejegyzésed, Y ott volt a közeledben a múlt héten (na, ezt kötve hiszem!) egy rendezvényen, meg Z meghívott, hogy játssz a nemtommilyen gagyi böngészős játékkal, ami szintén nem igaz, eszébe sem jutna meghívni rá, nem is ismer, és a tudtán kívül küldi szét az „ismerőseinek” a Faszbúk a meghívókat.

Szóval nem írtam, de most írok itthon, úgyis éppen ebben a percben kaptam egy sms-t, hogy lemondták a mai napomat. Nem fogok keresni €82.65-t, persze bruttó, de így lesz időm bevinni és feladni.

Ezt meg csak úgy:

2016!

IESU

Ez persze 1. hó 3-át jelenti, de ezt már talán így is tudjátok.

Természetesen sehol nem voltam Szilveszterkor, sem utána. De szó szerint! A konyháig/nappaliig meg a vécéig mentem ki a cellámból, meg vissza. Azt annyi. Tegnap már tényleg betegnek éreztem magam, úgy hiányzott a mozgás, de persze annyira azért nem, hogy ki is menjek akár a ház elé.

Ma viszont elmentem végre az AH-be!

Igen, mert már napok óta nem volt zöldségem, és nem is hittem volna, hogy így rákattantam. Egészséges is, mert szinte semmi kalória nincs benne, viszont teletölti a bendőt. Kajám az volt, mert sokáig nem mertem hozzányúlni a kicsivel több mint egy kiló csirkemellhez, meg volt azért 1-2 konzervem is sicher ami fix alapon, de hát a zöldség, és egy kicsit hiányzott a csoki is.

Pedig ez kifejezetten jól sikerült!

Na, elmentem az AH-be, ami az Albert Heijn rövidítése, és vettem vörös- és fokhagymát, egy kenyeret (ja, az is elfogyott), egy 45 dekás zöldségkeveréket… Gyümölcsöt most nem vettem. Van még két mandarinom, meg 2-3 banánom, meg nem is nagyon fértem oda, mert folyton jött valaki, aki elém állt, nem tudtam böngészgetni, így hát otthagytam a francba. Viszont vettem egy tízdekás csokit 85%-os kakaótartalommal, és ha már, akkor egy félliteres csokihabot is.

Egy korsó! Pár évvel ezelőtt ez nem fordulhatott volna elő, hogy sör helyett fél liter csokihabot vegyek!

Meg aztán rábeszéltem magam egy negyed kiló kesudióra is, az puhább, mint a mogyoró. Namost ez idekint sem olcsó mulatság, €3.99, de pl. egy doboz piros Pall Mall is, ami ráadásul csak 19 szál, €5.60, úgyhogy azt hiszem, néha megengedhetem magamnak, hogy ilyesmivel kényeztessem magam. Miután ezek között nem volt bonus árú áru, legalábbis a csaj nem kérte a bónuszkártyámat, a 7 árucikkért összesen 10 euró 79-et fizettem. (Azért nincs kerekítés, mert bankkártyával pengettem.) Erre a kiscsaj, még az elején, amikor levettem a hátamról a zsákot, hogy előguberáljam a „kártyapaklimat”, aszongya:

- Láthatnám a csomagját?

Először nem is értettem, illetve azt hittem, nem értem jól, hogy mit akar. Rákérdeztem, de ugyanazt mondta.

Hát én nem tudom, talán túlérzékeny lettem idekint, beborított a naaagy rózsaszín felhő, hogy most már itt lehetek Nyugat-Európában – egyáltalán Európában –, vagy mi, de tök kiakadtam rajta! Persze megpróbáltam úgy tenni, mintha nem, meg is mutattam szép türelmesen a zsák másik két zsebét is, ő meg szépen megköszönte külön mint a hármat, de komolyan mondom, hogy nagyon rosszul esett. Jó, hogy nincs biztiőr, legalábbis nincs bent az eladótérben, de be vannak kamerázva, ha egy pillanatra is levettem volna a hátamról azt a szart, megértem, hátha belepottyantottam valamit, bár nem tudom, hogy mit, mert a piák közelében sem jártam, talán még egy félkilós zsák vöröshagymát, vagy egy másik szelet csokoládét…

A kurva anyját neki!

Na megállj, gondoltam magamban, haza megyek, és bosszúból a FEAR-en szétlövöm mindenkinek a seggét! Kár, hogy katonák meg démonok ellen kell harcolni, és nem tizen-húszéves pénztáros picsák ellen!

De az sem volt olyan egyszerű, mert ahogy a végéhez közeledem, egyre keményebbek a fiúk, nekem legalábbis úgy tűnt most. Úgyhogy inkább a Drábik János Tudatmódosítás c. könyvét szerkesztgetem. Idegesített, hogy nem sorkizárt, inkább áttettem .odt-be, ez a LibreOffice szövegszerkesztőjének a formátuma, és ott javítgatom. Tele van ugyanis mindenféle hibával!

Az hagyján, hogy minden sor végén Enter van, bár nem egyeznek pontosan a sorvégek a .pdf-fel, még összecsúszva is vannak szavak. OK, esetleg még a kimásolás során is történhetett, bár nem hiszem, és lusta vagyok utánanézni, hiszen úgyis át kell szerkesztenem az egészet, hát nem mindegy?, de vesszőhibákat is találni benne, meg ragozásit is, pl. Cathy-ban stb.

Ezzel most jól elvagyok. Holnap már nyitva lesz a Könyvtár, és nem merem megígérni, mert akkor nem tartom be, de szeretnék benézni.

Felbontottam végre a késői szüretelésű portóit.

Fenséges!

ISTU

Na persze, hogy nem voltam tegnap Könyvtárban!

Reggel 6-kor feküdtem le, dél körül ébredtem, és egészen olyan voltam, mint a mosott szar. A kávé sem segít ilyenkor, csak jobban megkavarja a dolgokat. És ahelyett, hogy visszafeküdtem volna, inkább fent maradtam, és megpróbáltam úgy tenni, mintha friss lennék, de csak áltattam magam. Aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem jövök be, így egy kicsit megnyugodtam, és befejeztem a FEAR-t. Most már nincs mivel elfoglalnom magam, ha lövöldözni akarok.

Persze feltehetnék valami másik játékot, pl. a Halflife-ot, az még hasonlít is ehhez, és még egyszer sem fejeztem be. Igaz, azért nem, mert tudom a végét, és már nem lesz annyira érdekes. De nem könnyű, és néhol egészen beszarok tőle.

Vagy megpróbálhatnám a Mirror's Edge-et, bár szerintem ha a Watch Dogs nem indult el ezen a gépen, akkor az sem fog. Csak nehogy megint a Renegade mellett döntsek! Azt már kívülről fújom, és olyan sokszor játszottam, hogy semmi új nincs benne. De hát ez legyen a legnagyobb problémám!

Hacsak nem újítanak, holnaptól ismét dolgozom. Szerda-csütörtök-péntek 7-től fél 5-ig.

Mármint reggel 7-től délután fél 5-ig!

De nem bánnám, ha áttennék 9-re a kezdést, és inkább bent lennék fél 7-ig, úgysem lesz érdemes Könyvtárba jönnöm. Cipeljem a laptopot a zsákban azért, hogy egy órát ülhessek itt? Esetleg ha előbb elengednek, de tudod, mit? Inkább dolgoztassanak tovább, abból van a pénz! Aztán a szabad napjaimon el tudok jönni így is.

A portóiból egész kevés maradt már. Jó is, hogy jönnek a munkás hétköznapok, így könnyebben megállom, hogy vegyek egy másik üveggel.