KAPKODÓS

Miután múlt héten reggeltől kellett dolgoznom, nem cipeltem magammal a laptopot. Fél 4-kor végzek, négy-fél öt, mire beérnék a Könyvtárba, azok meg 6-kor zárnak. Ezért legyen a hátamon a zsák oda-vissza?

Pénteken odahozott Szylwya egy csajt és megkérdezte, hogy ismerem-e.

- Igen, már egy párszor találkoztam vele.

- Ő is magyar – mondta, és olyan elégedetten mosolygott, mintha azt közölte volna, hogy kigyógyultam a rákból.

Ennek ez a mániája, de megfigyeltem, hogy akiket bemutatott, azok hamarosan elköltöztek a fenébe, mert nem bírták tovább a kevés óra (kevés pénz) – sok csesztetés kombinációját. Pedig kár lenne, mert Krisztina szimpatikus, kiszúrtam már korábban is, csak azt hittem, lengyel.

K.-ról kiderült, hogy suliba jár, de miután kell a pénz, inkább halaszt néha 1-1 évet, addig is itt dolgozik a Docdatában.

- Milyen suliba jársz? - kérdeztem.

- Főiskolára.

- Azt sejtettem, de abból sok van. Mit tanulsz?

- Informatikát.

Ó! Mondtam már, hogy szeretlek?

Pedig hányszor elmentünk egymás mellett! Hát ki gondolta volna, hogy magyar?

Meg nem is mertem volna megszólítani.

Jó, ilyeneket lehet kérdezni, hogy mikor kezdtél ma, meg mióta vagy kint, de már meg sem merem kérdezni egy csajtól, hogy melyik országból jött, annyi itt a lengyel.

(Volt ugyanis már ilyen párbeszédem:

- Szia! Honnan vagy?

- Lengyelországból – fordult felém lelkesen a csaj.

- Aha… Jól van… - és odébb húzódtam, mint a hagymaszag. Mi a fenét kezdjek vele?)

Neki elárultam, hogy Magyarországon hajléktalan voltam, és ez érdekli is. Már nem én, hanem a hajléktalan élet, a körülmények. Először el akartam kérni az email címét, hogy kicsipegetek a blogokból, és átküldöm neki, de nem akartam tolakodó lenni (ez majdnem olyan, mintha a telefonszámát kérném el), hanem inkább megadtam neki az Idegenben meg a Szertelen blogja elérhetőségeit, szemezgessen ő.

Viszont ezért nem is nagyon írok róla többet, hiszen valószínűleg olvasni fogja azt is. Azt meg nem akarom, hogy elbízza magát.

Csak a gyenge nő sír, az erős az vásárolni megy – ahogy a Faszbúkon több posztban is olvasható. Ki akartam próbálni, hogy milyen érzés lehet erős nőnek lenni. A nappaliban úgyis kiégett az egyik izzó a kettőből, meg kéne már venni egy konyhamérleget, hogy tudjam, egyáltalán mennyi kókuszolajat használhatok egy-egy sütés alkalmával, meg jó lenne tudni, hány fok van odakint… (Na, a tipikus kockafej! Ahelyett, hogy kinyitná az ajtót és kilépne rajta, le akarja olvasni egy kijelzőről!) Van a „főutcán” - ami ugye nem a Grotestraat, hanem arra merőleges és nekimegy a Városházának – egy hely, ahol a Sony fülest is vettem. (Nincs rajta annyi mélyhang, mint az előzőn volt, de azért nem panaszkodhatom!) Kruidvat-nak hívják, fogalmam sincs, hogy mit jelent, egy kétszintes áruház, ahol a földszinten kozmetikai cuccok meg édesség van (anya gyermekével vásárlócsapda), és fent is hasonló, de apucinak néhány szerszámféleség, meg műszaki dolgok. Na nem sok, mert apuci menjen ki a piacra vagy keressen egy boltot magának, ami külön ezzel foglalkozik – én még nem találtam ilyeneket –, de el tudtam böngészgetni vagy egy órát, ha nem többet.

Kesztyű, sapka csak nőknek és gyermekeknek, a többi ruhadarabról már nem is beszélve. Igaz, ha nem lettem volna rest minduntalan leugrálni a bringáról, rengeteg fél pár kesztyűt összeszedhettem volna a bicikliutakon, nem különben papírzsepit, és itt nem a használtakról van szó, azokat azért általában a szemetesbe dobják, hanem a zsebekből kipotyogottakról, ami még nem „tépőzáras” avagy „műsoros”.

PZS-t egyébként szintén az AH-ben érdemes vásárolni, a legolcsóbb pakkban van a legtöbb, 15 csomag tízdarabos.

Szóval a hosszas böngészés során vásároltam

- egy nagykést, mert mindent egy tízcentis pengéjű hámozókéssel csinálok, 25-ről 8 valamennyire leértékelve, olyan borotvaéles, hogy visszatettem a dobozába és beraktam a szekrény aljába,

- egy akkus csavarhúzót, amit már évek óta akartam, hát majd a hátralevő életem során biztosan kell majd egyszer-kétszer, ha többször nem is,

- egy „izzót” a nappaliba, ami tkp. LED lámpák telepe, vagy mi,

- egy csomagban első-hátsó bringalámpát (mert a kölcsönbiciklibe nem akarok elemeket venni, viszont már nagyon haloványan világítanak) és ezekhez még pótgombelemek is járnak,

- két doboz C-vitamint, mert a második ingyen van, ezek rágótabletták, ami elég hülye egy elnevezés, mert szopogatni kell őket,

- egy ötös csomag TUC kexet, vegyesen, pofátlanul olcsón,

- két félliteres aloe verás üdítőt, mert állítólag marha egészséges,

- meg egy félliteres ice tea-t, mert az átmenet a kávé és a nemiszomkoffeint között.

Ha mindehhez hozzáveszem, hogy egy üveg VSOP minőségű konyak is várt otthon, hát asszem elég jó érzés erős nőnek lenni!

Szombaton voltam ugyan Könyvtárban (nem kéne ezt kisbetűvel írnom?), szóval A Könyvtárban, de persze ha nem írok előre blogot, kicsi a valószínűsége, hogy ott megalkotom.

Mert ugye az ember felmegy ide-oda, ott lát valamit, amiről az eszébe jut másvalami, akkor annak rögtön utána kell nézni, ott meg van egy link egy cikkhez, ami érdekel, meg ugye egy gyenge pillanatban felavászkodom a Faszbúkra, és akkor bármennyi időt képes vagyok elcseszni, hogy végignézzem az „üzeneteket”, amik abból állnak, hogy X likeolta a bejegyzésed, Y ott volt a közeledben a múlt héten (na, ezt kötve hiszem!) egy rendezvényen, meg Z meghívott, hogy játssz a nemtommilyen gagyi böngészős játékkal, ami szintén nem igaz, eszébe sem jutna meghívni rá, nem is ismer, és a tudtán kívül küldi szét az „ismerőseinek” a Faszbúk a meghívókat.

Szóval nem írtam, de most írok itthon, úgyis éppen ebben a percben kaptam egy sms-t, hogy lemondták a mai napomat. Nem fogok keresni €82.65-t, persze bruttó, de így lesz időm bevinni és feladni.

Ezt meg csak úgy: