IZSMO

Szóval Pjotr abszolút nem volt útban, bár úgy közlekedett, mint egy tank. De nem keseredtem el túlságosan, amikor elment.

Kint hagyott a tévéasztalon 3 mosóérmét, mögötte egy vadiúj kerékpárpumpát – ez azt jelentette, hogy használhatom kedvemre. De én még be is mentem a szobájába és körülnéztem, mi van még. A szekrény tetején ragasztószalag, ez tök jó lett volna a szennyeszsákomhoz. Így egy csomót kötöttem a lyukra, amitől olyan használhatatlan lett, hogy azt tettem meg a legújabb szemeteszacskómnak, és a legközelebbi ürítésnél kikerült a kukába. Amikor elmostam a hamutartót, feltettem a szekrénye tetejére és reméltem, hogy ott is marad. Nem így lett.

Élveztem, hogy szólóban vagyok. Enyém volt az egész kégli, de persze nem használtam a másik két szobát, inkább csak azért volt jó, mert ezek nem voltak máséi.

Egyik este úgy sütöttem tojást, hogy kivittem a laptopot és letettem az asztalra. Betettem egy ELP lemezt (Emerson, Lake and Palmer, a 70-es évek naaagy virtuózai. Nézz utána, kötelező anyag!), persze mp3-ban volt meg, de azokon a hangszórókon különben sem élvezhetünk szimfonikus hangzást. Na és amíg az szólt, sült a tojás. (Kint is hagytam, kényelmesebb volt asztalnál ülve írni, játszani.) Akkor avattam fel a kést is, hagymát és körmöt vágtam vele, utóbbit nem direkt.

Egyszer berontottam a szobámba, felrántottam a szekrényajtót, kikaptam azt a bársonyos konyakot és „Egészségedre, Uram!” felkiáltással jól meghúztam. Szerintem Isten is mosolygott.

Aztán étkezés előtt a szokásos hálaima. Remélem, még nem unja!

Szóval elvoltam, mint a befőtt.

Aztán múlt héten csütörtök hajnali 1:45-ös kicsekkolással hazaérkezvén látom ám, hogy ég a villany a nappaliban.

Jó, hát világít az izzó, de milyen az már?!

Szóval azt kérdeztem magamtól még a binyiglin ülve, hogy nem én hagytam-e égve még reggel, de tudtam, hogy nem.

Betoppanva látom, hogy egy Bundeswehr bakancs ácsorog a lábtörlő mellett. (A sűrű eső meg nagy szél miatt bent van a lábtörlő.) Én már azóta akarok ilyet, amióta a Gyöksinél láttam, és ez valahol a 80-as évek második felében volt.

De ez nagy! Ez nagyobb, mint az enyém!

Biztos valami nagydarab kopasz, agresszív, szűkagyú lengyelé, és most aztán vége a szép napoknak, még az lesz a legjobb, ha több lakóért imádkozom, hogy ne velem akarjon beszélgetni minden áron!

Pisi, lefekvés, nehéz sóhaj, elalvás.

Reggel, ami más rendes embernek délidő, hallom, hogy jön ki valamelyik szobából. Csendes, finom mozgású, de hallom.

Na, mondom, essünk túl a formaságokon! Felöltöz, hátat egyenesre húz, kisétál – de közben ez kiment az ajtón. Nem baj, kiveszem a kaját a frigóból, majd reggeli után találkozunk. Közben kinézek az ablakon, hát egy hosszú hajú karcsú srác áll kint hosszú (na jó, midi) kabátban háttal és telefonál.

Ez egy fiatal hippi! Ez jöhet!

Amíg kajáltam, lelépett.

Csütörtökön még délutántól éjfélig szólt a munkaidőm, és egy pillanatra láttam szemből is, amikor kikerekeztem a hídig. (Most ugye a „hátsó ajtón” kell közlekednünk, mert a migránsok miatt lezárták a tábor vagy négyötödét, így a recepció is az övék lett. Egy darabig amellett az autópálya mellett kell menni, ami később keresztezi a Taxandriát, de az itteni híd alatt nem megyünk át, ellenkezőleg, jobbra fordulunk, és elmegyünk szinte egészen a recepcióig, ahonnan ugyanúgy vezet tovább az út, mint előtte. Kicsivel több, mint egy kilométer pluszban.) Én majdnem elértem a hídig, ő meg akkor fordult be szembe velem, így láttam egy-két másodpercre. Kerek sötétkék napszemüveg volt rajta, a kabátja szárnya széttárva, kék biciklin ült. Majdnem ráköszöntem, de aztán mégsem. Nem tudta volna, hogy ki vagyok.

Éjfél után, amikor hazatértem, ő nyitott ajtót. Ott volt még Robert és a nője, Olivia.

Utóbbiak titokban tartózkodtak Droomgaardban. Hazaküldték őket 2 hét vakációra, de pár napot maradtak még. Nem értettem igazán, hogy miért itt húzták meg magukat, mert láttam, hogy a házukban ég a villany, de szükségük volt rá, hát legyen úgy akkor.

Olivia már pénteken elment, és így derült ki számomra, hogy ők nem is férj-feleség, csak itt jöttek össze. Robert szeptemberben jött ki, és az, hogy ő lett a D szekció szállásmanagere, megerősíti azt, hogy Droomgaard egészen friss szálláshelye az OTTO-nak.

R.-et otthon várja egy valódi feleség egy egyéves fiúval. Elővette a pénztárcájából a gyűrűjét és felhúzta az ujjára. Azóta le sem vette. Nagy szerencse, hogy ősszel jött ki és nem tavasszal! Talán feltűnt volna az asszonykának, hogy a lebarnult ujján miért nem maradt fehér a bőr a fux alatt. Ő szombaton indult haza, és egy napon keresztül csak a fiát emlegette. Az asszonyt nem.

Adtam neki egy húszast kölcsön. Azt mondta, buszjegyre kell, 18 hiányzik hozzá. Nem hiszem, hogy arra kellett, szerintem inkább egy újabb adag füvet akart vásárolni, de mindegy, ha kell, hát kell, csak adja vissza, amikor megjön! Azonnal fel is ment a Faszbúkra és bejelölt, mintha ez lenne az egyetlen garancia arra, hogy nem fog eltűnni a pénzzel. Búcsúzóul megittunk egy pár sört.

David Bachowsky – ha így írják – az új srác, és egészen megnyerő! Brandon Lee-re hasonlít.

Nem mondod, hogy nem tudod, ki az! Bruce Lee fia, szerencsére fehér volt az anyuka, így egész csinos jószág kerekedett belőle. Véletlenül kinyírták A holló forgatásán, tisztára, mint a faterját.

Davidnek a nagyapja még német volt, de a II. VH után, amikor meghallotta, milyen hatalmas összegű kártérítést kell fizetnie az államnak, inkább Lengyelországba költözött. Hát igen, vannak ilyen brutálisan rossz döntések az életben!

D. csöndes srác, udvarias és csinos. Ha nem a tabletjét nyúzza, zenét szerez vagy játszik, van egy elektroakusztikus gitárja, vagy szöveget ír hozzá… Amikor a barátja örömmel újságolta neki, hogy vett egy okostelefont, megkérdezte, hogy mi az az okostelefon.

Főzni is tud.

15 hónapot volt alkoholelvonón.

Tök sikeres zenész volt, dőlt a pénz is, de nem tudott mihez kezdeni ezzel az egésszel, és ki akarta nyírni magát. Egy 60 méter magas toronyról akart leugrani, és csak azért hívta ki a mentőket, hogy szedjék össze, ne rontsa ott a városképet. Aztán beleakadt a lábába két kiálló tüske és azokon lógott, aztán amikor megunta, letelefonált, hogy OK, inkább szedjék össze akkor.

Annyira szimpatikus volt, hogy ha csaj lettem volna, beleszeretek!

Szombaton jó sokáig fent voltunk és dumáltunk. Mindketten azon csodálkoztunk, hogy idejét sem tudjuk annak, mikor beszéltünk ennyit utoljára.

Aztán vasárnap délelőtt hallottam, hogy kopognak az ajtón.

A péntek éjszaka volt a legszarabb. Nem tudom, hányan voltak a kégliben, de úgy tűnt, azt játsszák, ki tudja hangosabban csapkodni az ajtót. Idegen hangokat is hallottam, reggel 5-kor, amikor kimentem pisilni, egy nagydarab lengyel ült a kanapén. Reggel boros és vodkás üvegeket is láttam a kólás palackok között. Nem bántam, hogy elmennek a Róbert gidáék.

Péntek éjjel pont a háttérhatalomról beszéltem Davidnek, amikor bekopogtak az ajtón. Csak kettőt, diszkréten, de ettől egy kicsit beszartunk. Meg kedvünk sem volt kinyitni. Két introvertált faszi nem szívesen fogad idegent éjfél után. Aztán újjabb két kopogás az ablakon. Egy darabig hallgattunk, aztán csendben beszélgettünk tovább, de végül D. állt fel, hogy megnézi, ki az. Mondtam neki, hogy vegyen kést. Féig-meddig vicceltem, de ő fel is kapott egyet, és úgy nyitott ajtót, de addigra csak egy vörös bringalámpát látott eltűnni a kanyarban.

Hát most is így voltam vele. Biztos valamelyik lengyel haver, aki bepróbálkozik, hátha itt van még a haverja, akit le lehet húzni egy adagra. Nem mentem ki, titokban azt reméltem, D. majd elküldi őket. De semmi nem mozdult.

Aztán jött egy sms, és hirtelen megváltozott minden.

Amikor kinyitottam a telefont, láttam, hogy két üzenetet kaptam. Először persze a korábbit olvastam el. Így szólt:

Your transfer to Gouda will take place on 24.1.16 between 10:00-10:30am.Please report for check out at 10:00am to house D060 with your bike and keys form the house!!!

Congrats

Alex

Ez 23-án nem sokkal éjjel negyed 12 előtt jött, és baromira nem hallottam, mert a nappaliban dumáltam D.-del. A friss meg ez volt:

The busses are waiting for you.Out side D section.

Ez fél 12 előtt jött, de nappal. Nem javítottam ki a helyesírási hibákat, ezek ilyeneket küldözgetnek.

Na, volt nagy kapkodás! Minden szana széjjel szerte, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hamar…

Ja, mert egy magyar csajtól hallottam, hogy két héten belül (nem két nap, két hét!) elköltözünk Goudába, és az azért lesz jó, mert azokon a napokon, amikor nem ad a Docdata munkát, ezek elvisznek valahova máshova. Meg hogy nem lesznek a nyakunkon a migránsok.

Na, most aztán kapkodás!

D. persze alszik. Látom, hogy itthon van, ott a bakelója, a tornacsukáját meg kimosta, ott szárad a kályhán. (A szárítót feltette a kályhára, így jobban szárad, és kevesebb helyet foglal.)

Rámolok. Közben kopognak. Ezt már kinyitottam, és egy konszolidált pali állt ott, ez biztos nem fűért jött. Hanem hogy kész vagyok-e. Hát nem vagyok, mert azt az sms-t, amit éjjel küldtek, most olvastam a frissel együtt. Jó, mennyi idő kell, hogy elkészüljek? Hát 10 perc minimum! Rendben, visszajön 20 perc múlva. Végre egy normális pasi!

Közben tudtam, hogy kint vár az autó, ki tudja, hány másik sorstársammal. Kapkodás, pakolás. A mosóérméket meg a pumpát én is kiraktam – örök hagyaték –, használja nyugodtan. Bringát úgysem vihetek magammal, vissza kell adnom, akkor meg minek a pumpa.

Jó szolgálatot tett egy hatalmas szatyor, amit még Pjotr szobájából mentettem meg, mert ami nem fért be a katonai málhazsákba, azt behánytam oda. A műszaki dolgok a hátimban, ott már nem volt hely semminek. A hűtőben hagytam a tojásokat meg egy fürt szőlőt, majd D. megeszi, tőle nem sajnálom.

Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle.

75 kilométert jöttünk Goudáig, és itt egy Elzenhof nevű kempingben lakunk. Ezek házak, nem úgy, mint odaát, és itt nem erdő van, hanem rengeteg víz, meg vízicsibe, meg vadkacsa, meg hattyú…

Na de most el kell mennem kaját venni, mert a közért ugyan itt van velünk szemben, de kilométereket kell gyalogolni a legközelebbi hídig...

Ki kell hozatnom a bringámat!