A KÉS

A kés nem 8 euró volt, hanem 6.99. Nem mintha sokat számítana, akkor is megvettem volna, ha nyolcba kerül.

Típusa santoku. Ez mindenkinek ismerős, aki dolgozott már japán konyhán (hehe, sok ilyen olvas engem?), vagy látott a tévében japán konyhát… De ne nagyzoljunk! A santoku, ahogy én tudom, egy félig kés, félig bárd szerű szerszám, ennek nem annyira széles a pengéje, de ez van ráírva. Mit csináljunk?

Egy Sabatier nevű francia cég gyártja, ami a saját bevallásuk szerint a legjobb a világon. (Nem ezt mondja mindegyik? Hol láttál ilyet leírva? „Én ugyan meg nem venném a saját termékem, de ennyi pénzből ilyet tudtunk csinálni, viszont jó árrés van rajta, és ha sokat vásároltok...” stb. stb.)

Elnézéseteket kérem, hogy ilyen morózus vagyok, de most keltem. Na várjatok, iszom egy kis Jackie-t, attól felébredek!

Sajnos csak ekkorát kaptam.

Persze ez nem egy friss kép, talán már két deci sincs belőle. :(

Wow! Ezek asztán tudnak valamit odaki Amerikába! :D

Szóval amikor megvettem a többi cuccal együtt, persze kibontottam és megnéztem a súlypontját, a pengéjét, satöbbi. Enyhén nyélnehéz, ettől „könnyen fordul”, gyorsan lehet vele dolgozni a súlyához képest, de biztos kéz kell hozzá. A pengén mindkét oldalon tucat bemarás, hogy ne tapadjon a husi. Ez sajnos gyengíti a fémet, de hát itt nem beszélünk olyan igénybevételről, mint mondjuk egy dzsungelkésnél. És igen, kurva éles! Ez a nagy súllyal még veszélyes is lehet, ha nem vigyázol. (Tucatszám lehet olyan „konyhakéseket” kapni, amit háziasszonyok kezéhez formáltak. Könnyűek, vékony, nem túl széles pengéjűek, és nem is annyira élesek, lehet velük nyiszálni.)

Amikor vizsgálgattam, közömbösen tűrte. El kellett adnia magát.

Amikor viszont először kézbe vettem, tudta, hogy most dolgozni megyünk. Ittam előtte egy korty konyakot (azt a bársonyos fajtát, a Marie Gall félét, ami inkább nyugtat, mint pörget), mert tudtam, mi következik.

Igen, belém kapott. Nem nagyon, éppen a bőrfelületet sértette meg, nem is látszott, nem is fájt, éppen csak éreztem. Hogy jelezze: Nem vagyok játék, én egy komoly darab vagyok, és ha nem vigyázol, ellened fordulok. Hagymát vágtunk, és egy kicsit belekapott a körmömbe is, de olyan profi módon, hogy csak utólag derült ki. Respect!

Azért egy kis csiszolás ráfért volna a világhírű pengére

Vasárnap a pipicicit sütöttem, és úgy vettem elő, hogy szóltam:

- Most végre méltó módon húst vághatsz!

Úgy dolgozott, mint a kisangyal! A kezembe simult, biztatott, éreztem, hogy sokkal többre is képes lenne, de hát nem vagyok egy profi hentes, nem fogunk napi több órát dolgozni.

Úgy ézezheti magát, mint egy sportkocsi a garázsban.

Elmostam és visszatettem a dobozába.

 Valamiért ezt csak ebben a helyzetben tudja feltölteni.

A szék alatt látszik a vörös- és fokhagyma, a képen alul a katonai málhazsákom. Csendélet.

Azt mondtam, hogy kivettem a szekrény aljából? Igen, már a múltkor. Jobb híján feltettem az ablakba, hadd nézelődjön. Ott legalább éri a napfény.