Kicsikét
másképp telnek a napok, mint Droomgaard-ban. Kétszer is
meggondolom, hogy elinduljak a városba, pedig igazából nem hosszú
az út, bő fél óra gyalog. Szinte ilyen messze volt a Lidl, vagy
bringával ugyanennyi volt a könyvtár, de valahogy mégis többnek
tűnik, mert az idő nagy részében csak a folyó partján sétálsz
a hídig, azon túl visszafelé is egy darabig, és csak utána mész
be a házak közé. Felesleges körnek tűnik.
Ezt látom idefentről. Ott van Dimitar feje
A
múlt hét így telt:
Szinte
minden nap más sofőrrel utazom. Hétfőn Dimitar vezetett, hárman
egy lengyel sráccal mentünk dolgozni. A Renault-ban beépített GPS
volt, de lengyelül beszélt, és egyikünk sem tudta, hogy lehet
valami civilizált nyelvre állítani. A hátsó ülésről
fordított a srác, de ez a kütyü nagyon vicces kedvében volt,
mert elvitt minket valahova, ahol a közelben sem volt semmi, aztán
visszafordított és szinte a kiindulási helyig kalauzolt. Aztán
egy pár kilométert mentünk az autópályával párhuzamosan egy
egészen szar úton, mire fel tudtunk avázkodni. Fél órát
késtünk, mert a kb. egyórás út két és fél óráig tartott.
Visszafelé is Gouda környékén bolondult meg.
Kuckó
Kedden
egy aranyos kiscsajt láttam a Renault kisbusz mellett.
Eldumálgattunk, kiderült, hogy ő nem a Docdatában dolgozik, hanem
egy másik városban egy másik helyen. Ez is valami raktár szerű,
de ez beljebb van, nem ipari terület, mint a miénk.
Kicsit alacsony...
Szerdán
ismét D. volt a sofőr. Most ketten mentünk, és szinte ugyanannyit
kerültünk, de most már kevésbé hallgattunk a GPS-re, és
hamarabb odaértünk. Waalwijk-ban viszont én tudtam jobban az utat,
hogy kell a Taxandriáról lejönni és rákanyarodni a felette
átívelő hídra. Visszafelé a kütyü be akart vinni egy bezárt
kerítésen, ami egy hatalmas parkot védett. Ez egyre furább!
... de az enyém!
Csütörtökön
ismét külön mentünk, a kisbuszban ott volt a kiscsaj is, és
hallottam, hogy Fanninak hívják. Ismét beszédbe elegyedtünk, de
most már nem angolul, hanem magyarul. Másfél évvel ezelőtt jött
ki a pasijával, de nem tanult meg hollandul. Rám is ez a sors vár,
ha nem állok neki, mert nem fog csak úgy ránk ragadni a nyelv,
pláne nem olyan környezetben, ahol szinte mindenki lengyelül
beszél.
A
sofőr azt mondta, amikor kitett, hogy „kint lesz valahol”, ott
várjam. Éjfélig szólt a munkaidőm, de egyig bent kellett volna
maradni, annyi munka volt. Én közöltem, hogy a pasi nem fog rám
várni, valamit találjanak ki, mert nem hogy nem fogok 80 kilométert
legyalogolni, de azt sem tudom, merre induljak. Elengedtek éjfélkor.
Marha nagy szélben kint szteppeltem az elhagyatott úton a
körforgalomnál, mert ott van lámpa, nehogy azt higgye a faszi,
hogy nem vártam meg. Egy szakadt verda megállt mellettem, és három
barnaképű fiatalember megkérdezte, hogy segíthetnek-e. Nem,
mondtam, köszönöm, csak a sofőrömet várom. Aztán negyed
kettőkor visszamentem, hogy beülök melegedni, és meg is próbálok
ott aludni, de éppen kijött a piroskabátos főnökünk, a Rolf, és
mondta, hogy nincs már bent senki. Abban a pillanatban megérkezett
a busz: a faszinak megtelefonálták az egy órás zárást, csak
késett egy negyed órát valamiért.
Stairway to Grizzly
Pénteken
kivoltam, mint a liba. Eddig délután kellett dolgozni, de most
reggel kezdtem, ráadásul 5:30-kor már ki kellett állnom a 31-es
ház mellé a kocsit várni, mert a srác, aki vezetett, meg a csaj,
aki harmadik volt a kocsiban – mindketten lengyelek – korábban
kezdtek és végeztek, mint én. Szinte egész nap egy vékony
csajjal dolgoztam, rengeteg gyerekruhát inbound-oltunk, és közben
beszélgettünk. Nem kérdeztem, honnan való, volt, hogy németül
beszélt, meg egy ideig Olaszországban lakott, szóval érdekes egy
nőszemély volt. Waalwijk-ban laknak valakikkel négyen egy bérelt
házban, mint Krisztináék (lehet, hogy éppen vele?), és havonta
nem több, mint 250 eurót költenek rá. Olcsóbb, mint az OTTÓ-nál,
és jóval közelebb is van, bringával percek alatt bent van az
ember. Azóta töröm a fejem, hogy lehetne odaköltözni. Mármint a
városba.
Fél
6 helyett már 5-kor le tudtam lépni. Na, mondom, millyen jó, hogy
a fiataloknak nem kell annyit várniuk rám, én is hamarabb
hazakerülök… Aha! Nem várt meg a rohadék! Ott ültem 2 órát
abszolút bizonytalanságban, hogy mi lesz velem, mire este 7-kor egy
srác, aki szintén Elzenhofban lakik, mondta, hogy 8-kor lesz egy
kisbusz, azzal eljöhetek.
Matrica a galérián
Szombaton
tartottunk egy kis búcsúestét fényes nappal, ugyanis Dimitar
elköltözött. Nem jött be neki Hollandia, a kevés munkaóra a nem
sok fizetéssel. Hazamegy Bulgáriába és nyit egy kajáldát, ahol
ilyen tésztába tekert gyros szerű dolgot fog árulni. Nem tudtam
megjegyezni a nevét. Jameson whiskyt iszogattunk, mert vettem egy
literrel, akciós volt. Nem ittunk meg fejenként két decit, szóval
nagyon illedelmesek voltunk. Egész idő alatt azon kesergett, hogy
nincs egy rohadt kocsi, ami elvinné őt Oosterwijk-ba, ahol a –
mint kiderült, volt – nője lakik most. Onnan jóval közelebb van
Eindhoven, ahonnan WizzAir-rel hazarepül. Este végül indult egy
járgány, ami elvitte.
Ír. Mint én. Ti meg olvassátok. :)
Vasárnap
a szokásos: nem csináltam semmi különöset.
Ezen
a héten hétfőn délelőtt pickingeltem, a többi napokon
inbound-ra osztottak be. Kedden-szedán délután,
csütörtökön-pénteken délelőtt. Megint egy olyan váltás,
bosszankodtam, ahol olyan leszek, mint a mosott szar! Panaszkodtam is
Kamilnak, amíg aláírtam a szerződéshosszabbítást.
A hátsó traktus
Kedden
bementem az irodába a saját példányomért. Az eredeti az enyém,
le kellett fénymásolniuk, azért tudtam csak aznap átvenni. Eloy
volt ben, mondom neki a hülye beosztásomat, meg hogy otthagyott a
fószer. Azt mondta, mindenképpen jelentsem Elzenhofban az irodában,
de fene tudja, nem volt hozzá kedvem. Végül is hazajutottam, úgy
nézett volna ki, mintha szőrszálhasogató lennék. Meg itt is
lengyelek a főnökök, a srác is az, én meg magyar...
Déli irányban nyílik az ajtó. Az Audi sajnos nem az enyém
Szerdán
valami bolond jókedvem volt, a meló is jobban ment, mint máskor.
Pedig kifutottam a kenyérből, holnapra már nem lesz, kekszfélém
sem volt, de még zöldség sem. Eltoltam az időt, nem tudtam
elmenni vásárolni. Holnap meg hajnali kelés, megint nem lesz
időm...
Előbb
végeztem vagy két órával. Meg kellett volna várnom a többieket,
akik pickingeltek, a sofőr meg liftes volt, tehát ő sem tudott
előbb elszabadulni. A padon ültem az előtérben, mellettem egy
csaj, akit persze látásból már ismertem. Elkezdtünk dumálni.
Cseh a lelkem, és csinos is. Nem az a babaszépségű, de nekem
bejön. Egyszer csak megtorpan előttem a szemüveges fószer, aki
otthagyott pénteken. Mit csinálok? A kocsira várok. Ne várjak,
menjek vele!
Az
hozott haza, aki 5 nappal azelőtt otthagyott!
A
nappaliban egy biciklit láttam. Férfibringa váltóval. De jó
lenne ezt kölcsön kérni vásárolni! Majd kiderítem, kié, és
felajánlok egy sört vagy üdítőt vagy csokit vagy mit tudom én.
Kettő után megjöttek a többiek is, és mesélték, hogy tízen
ültek a kilencszemélyes buszban.
Ráadásul
néztem a listát, és nem hajnalban kellett másnap kelnem, hanem
áttettek délutánra. Ne merjétek azt mondani, hogy nincs Isten!
Mi vagyunk
Csütörtökön
reggel az egyik srác, akit Marcinnak hívnak (milyen név ez?!)
mondta, hogy elvihetem nyugodtan a biciklit. 75 euróért vette egy
töröktől. Volt időm vásárolni, és nem voltam mosott kaki
állapotban.
Barátságos vendégváró az ajtó fölött
Pénteken
is délutánra szólt a beosztásom. 13:15-re kellett volna kint
lennem, de fél 1 után kaptam egy sms-t, hogy lemondják a napomat.
Hosszú hétvége!
Aztán
jött még egy, ami a jövő heti beosztást közölte, ez összesen
3 nap. Kamil, a másik srác, akivel együtt lakom mondta, hogy
mindenkinek ennyi lesz. Kedd-csütörtök-péntek 10-től fél
négyig. Reggel kényelmes kelés, délután még világosban haza.
Szép az élet!
Fura fények
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése