A MÁSODIK HOLLAND KARÁCSONY

AZ ELSŐ

Először nézzük vissza, hogy telt az első még 2009-ben!

Ezt az Idegenben blogomban találjátok. Íme:

2009-12-31 13:53:36

Elmeséljem, milyen volt a Szentestém? Na jó, elmesélem, ne csak én mulassak rajta!

Tudjátok, még 24-én írtam ide, de aztán "haza" mentem a Voetjesstraat-ra. (Futjeszsztrát. Hülye egy név.) Ez egy kis mellékutca, aminek az a hátránya, hogy a közeli petárda- és tüzijátékboltban vásárolt kellékeket mind itt próbálják ki. És miután ezek egyszer használatosak, visszamennek, vesznek még, és azokat is itt robbantják fel.

Mindegy, megyek fel gyanútlanul, néhány kaja a szatyorban, köztük egy kéteurós húsgombócos csomag.

Ezek ilyen kis fasírtgolyók, barnák, először azt hittem, kész is vannak, csak meg kell enni őket, de aztán volt annyi eszem, hogy megkérdeztem egy ott dolgozó kisgyereket, hogy miúsjág ezzel, és ő mondta, hogy be kell tenni a mikróba 80 másodpercre.

Ezen nem fog múlni, van mikrosütő is a lakásban. Még jó is, mert nem kell hozzá mosogatni semmit. Azt az egy edényt, amiben beteszem, elcsutakolom meleg víz alatt.

Itt jegyezném meg, hogy már nem volt pénzem effajta úri huncutságra, mint mosogatószer. A két mosogatószivacs büdös és penészes, a mellette ázó edényekhez sem volt semmi gusztusom - ha lehet, meg sem fognám őket. A konyhában gyakorlatilag minden úgy van, ahogy találtam, amikor beköltöztem.

A tévét már meséltem, nem fog adást (gondolom, ki van kapcsolva a hálózatból), és nincs is hangja. A DVD lejátszó csak DVD formátumot meg Mp3-at hajlandó lejátszani. Utóbbi értelmét vesztette, előbbiről csak annyit, hogy a Lusta torna c. műsort nézhetném hang nélkül, ahhoz meg most nincs kedvem. Rádió a telefonomban, Mp3 lejátszó ugyanott, de az sem az igazi egy lakásban.

Ekkor betettem egy nagyjából kisikált tányérra téve a fasírtocskákat a mikróba. Furcsa volt, hogy ki van húzva a konnektorból, talán egy telefont töltöttek előtte, és elfelejtették visszadugni. Eltekertem a gombot, és puff, abban a pillanatban sötét lett.

Szia, dobozos!

Sem fűtés, sem világítás nem volt az egész lakásban. Van ugyan egy gáztűzhely, de az is elektromos gyújtással megy. Nincs gyufa, a lakásban található két öngyújtó kifogyott - ezeket már korábban sikerült megállapítanom.

Nekiálltam biztosítékdobozra vadászni a sötétben. Az nyilvánvaló, hogy valahol fent kell lennie, a mennyezet alatt. Mindenhol így csinálják, talán a gyerekek miatt.

Sehol nem találtam. Igaz, nem is nagyon láttam semmit.

Kimentem az ajtó elé. Van három szomszédom, a mellettem levőnél égett is a villany. Becsöngettem, többször is, de senki nem nyitott ajtót. Becsöngettem a mellette levőhöz is, az sem jött ki. A harmadikhoz már nem is próbáltam.

Milyen környék lehet ez, hogy nem mernek ajtót nyitni?

Most mi a fenét csináljak Szenteste a sötétben? Ettem egy kis hideget, aztán lefeküdtem aludni.

Egy órával később már határozottan hidegebb volt a lakásban.

Hajnalban pedig rohadtul hideg lett. Felkeltem, és dideregve, hangosan, teljes meggyőződéssel kijelentettem:

- Tele van a ....om! - aztán hozzá tettem:

- Boldog Karácsonyt!

Mégegyszer körülnéztem, immár napfénynél, és a sufniban, második rácsodálkozásra, a feljebb említett testrésszel egy magasságban ott volt a biztosíték panel.

És most vissza a jelenbe!

AZ ÖSSZEKÖTŐ

Rájöttem, hogy az Úristen egy összekötőt küldött nekem, hogy megvilágítsa, mennyire hanyag vagyok a dolgaimmal kapcsolatban, és segítsen nekem, hogy rendbe tegyem ezeket. Ez az a srác, aki itt volt látogatóban a Bogárnál. Persze a nevét abban a pillanatban elfelejtettem, amikor bemutatkoztunk egymásnak. Most összefutottunk néhány szüneteben, és mondhatom, csupa frankót mondott.

Például hogy nincs műszakpótlék, a Docdata (de szerintem a közvetítők) minden napszakban 8.70-et fizetnek. A szombat másfélszeres, a vasárnap kétszeres pénz.

Igen, mondom, hogy én is fitogtassam a tudásom, az ünnepnapok pedig háromszoros – de erre még én sem mertem volna megesküdni.

Meg a be- és kijelentkezések. Hogy ha pl. 9-kor kezdesz, és 9:00-kor pöttyinted oda a chipedet, akkor már elkéstél. Negyedórás etapok vannak, és ha :00-kor jelentkezel be, akkor az már 9:15, ettől számolnak. Amikor viszont kijelentkezel, teszem azt hajnali 2-kor, akkor 1:45-nek számol, meg kell várni a 2:01-et.

Ez így hülyeségnek tűnik, de én tudom, hogy lehet így programozni számítógépet, tehát hülyének hülye dolog, de semmiképpen nem lehetetlen.

A biztosítási pénz. Havonta levonnak x eurót biztosításra, de ha nem éred el az évi y összeget, ebből nemtommennyi százalék visszakérhető. Még Győrben a lelkünkre kötötték, hogy keressük meg a biztosítót és kérelmezzük ezt, elég csak egyszer, de ezt a srácot a bizticég kereste meg, hogy adja meg a pontos elérhetőségét, mert pénzt szeretnének neki adni. Van, akit így szeret a Jóisten.

Egyszer kaptam egy email-t a Kamiltól, hogy beregisztrált az Isabel-be. Majdnem kitöröltem, mert a spam-ek közé érkezett, de valami derengett Isabel-ről, és a Kamil név... Szóval rákattintottam, és kiderült, hogy ezen az oldalon olvashatom, hogy milyen időbeosztásban leszek. (Na, sokat érek vele, amikor van, hogy naponta kétszer változtatnak rajta!) Namost a MyOtto-nál viszont részletes havi elszámolás is van, érdemes (sőt kötelező!) odaregisztrálni.

Sok ilyen dologról volt szó, sajnos csak érintőlegesen tudtuk átvenni így negyed- vagy félórákban, majd feltétlenül össze kell jönnöm vele hosszabb időre is!

A KU... A KU...

Van az a nagyon régi vicc, hogy Mórickáék szállodába mennek, és rossz a lift. Fent a századik(?!) emeleten kapnak szobát, és a recepción ki van téve egy tábla, hogy káromkodni tilos.

Na, battyognak felfelé, egyszer csak Móricka megszólal:

- A ku...

De az anyja rögtön letorkolja.

- Nem szabad! Fogod be rögtön a szádat!

Ez így megy a tizen-huszon-sokadik emeletig, aztán amikor felérnek végre, az öreg rájön, hogy nem tudnak bemenni. Mire Móricka:

- Én már a harmadik emelet óta akarom mondani, hogy a kulcsot a portán hagytuk!

Ez nem egy nagy vicc, és az még kevésbé volt humoros, ahogy én jártam.

Az úgy volt, hogy szerdára szabad lettem volna, mára (24-e) kellett volna a héten utoljára mennem, de persze beleszartak a palacsintába, és küldtek egy sms-t.

Ezekkel az sms-ekkel ki tudnának kergetni a világból! Odalett a szép terv, hogy bemegyek Waalwijk-be vásárolni meg internetezni, meg talán még a Mc-ben folytatom, ha kevés volt a bitekből és byte-okból, és majd valamikor este esek haza. Ehhez képest éppen hogy el tudtam készülni sietség nélkül és útközben a Plus-ban vásároltam, hogy beérjek időben.

Már maga az elgondolás is szörnyű volt: délután 3-tól hajnal 3-ig meló. Vettem egy kenyeret, meg két csomag olyan zöldséget, amiben volt némi csirkemell, meg mint később kiderült, salátaöntet. Sajnos a csirkemellel kapcsolatban a némit szó szerint kell érteni, de ez persze csak akkor derült ki, amikor kicsomagoltam, és láttam, hogy egy kicsike tálcán van egy pár falat, ami a nagy tálcára volt biggyesztve.

(Erről persze egy másik vicc jut az eszembe, mintegy kárpótlásul az előzőért, én legalábbis jobban szeretem.

Egy 56-os magyar, aki kint megszedte magát, hazajön látogatóba. A reptéren odamegy a kávéautomatához, bedob egy bélást (régi vicc!), megnyomja a gombot, és... semmi. Bedob még egy bélást, gombot nyom, semmi. Bólogat:

- Hm... Ügyes!)

Ebből egy csomag volt 3 euró. De ennél nagyobb gond volt, hogy a zsebemben felejtettem a biciklikulcsot. És az öreglány befelé nem ellenőrzött. És már bent jutott az eszembe, hogy OK, hogy behoztam, de hogy fogom kivinni?

A helyzet az, hogy miután sokat járok Könyvtárba, gondoltam, sokkal egyszerűbb lesz, ha egy kulcskarikán tartok mindent: bringakulcs, a ház kulcsa, Louise, és egy mikro SD kártya olvasó, amivel a képeket szedem le a fényképezőgépből. Namost itt egy csomó műszaki cikk is van, és mondjuk nem láttam 16 gigás SanDisk Cruzer Blade pendrive-ot, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is. És azt sem jelenti, hogy nem fognak faggatózni, amikor kifelé menet megtalálják nálam.

Bementem az irodába, ahol Kamil éppen egy csajjal dumált. Nem tudom, ki lehetett a hölgy, de eléggé elfogódott volt, mintha munkára jelentkezett volna. A fura az volt, hogy nála volt a retikül, nekünk pedig nem szabad még gyűrűt vagy karórát sem bevinni, nem hogy egy egész táskát. Minegy, ez legyen az ő gondjuk!

Amikor sorra kerültem, mondom, hogy mi van, erre azt mondja Kamil, hogy adjam oda neki, ő majd beleteszi egy borítékba, és leadja a portán. Aztán ha már ott voltam, mondom neki, hogy vannak ezek a ki-bejelentkezések, és amikor inbound után át kell menni pickingelni, és odanyomom a chipem, akkor gyakorlatilag kijelentkezem, mert mindig elfelejtek funkcióbillentyűt nyomni hozzá. Erre is azt mondta, hogy nem baj, mert ők meg naponta figyelemmel kísérik a dolgokat, és korrigálnak.

Na, ha ez valóban igaz, az nagyon megnyugtató! De én felmegyek majd a MyOttóra is, és utánanézek, hogy mit számoltak el nekem novemberre, mert ugye van az az arab közmondás, hogy bízz Allahban, de azért kösd ki jól a tevét!

Amikor kijöttem, egy magyar srác ment be utánam, akit ha jól emlékszem, Tóth Istvánnak hívnak, és később még találkozunk vele.

Szóval volt forgalom elég, és meló is volt sok, úgyhogy nem unatkoztunk, és nem unatkoztak az irodában sem. Szerencsére nem kellett bennmaradni 3-ig, egy harminckor már elköszöntek, boldog Karácsonyt kívántak és elzavartak haza. Én még ezzel a Pista gyerekkel felmentem a kantinba, megettem a maradék kajámat, és közben vele is tök sokat dumáltam. Ő már beadta a felmondását, még vasárnap megy utoljára, aztán irány Németország. Mondom neki, hogy abban az a legrosszabb, hogy jó német nyelvtudást követelnek meg mindenhol. Azt mondja, elég az alap is, de, mondom, nekem még az sincs meg. Ő viszont két évig kint élt Ausztriában, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Hát, vannak még boldog emberek!

Na, amikor leértünk, érdeklődtem, hogy leadtak-e egy kis csomagot a nevemre. Egy darab biztiőr srác volt, de az mondjuk kitett kettőt. Felületesen végigpásztázta az asztalt, ez kb. fél másodpercébe telt, és közölte, hogy nem.

Ez magyarul azt jelentette, hogy gyalogolhattam haza, és ki tudja, meddig dörömbölhetek Pjotr ablakán, mire felriad és kinyitja az ajtót, vagy kiadja az ablakon a kulcsot. Micsoda kilátások!

István nagyon rendes volt, felajánlotta, hogy megpróbáljuk az ő kulcsával meghekkelni a bringámat, meg hogy valamelyikünk ülhetne a csomagtartóra, de hát ezek inkább csak agymenéses alapon jöhettek szóba, nem kínáltak igazi megoldást.

Közben hasonló esetekkel szórakoztatott, mint például előző napon még nagyon le volt engedve az ülés (kölcsönbringáról van szó), és az a bitang erős szél fújt, minden egyes taposás halálos fáradságába került. Vagy hogy lusta volt kaját venni, de az egyik lakótársa megkínálta olajos hallal. Ő főzött hozzá tésztát, de sem olajat nem tett rá – olajos hal mellé minek? - meg sem sózta, aztán bent a munkahelyen vette észre, amikor bontani akarta a halat, hogy nyitó kellett volna hozzá. Na meg a kerékpárok! Egy kölcsönbringáról az első kereket bugázták le fényes nappal az Albert Heijn előtt, ahol ki-bemászkáltak az emberek. Volt olyan, amikor az első és a hátsó kerék is le volt lakatolva, akkor a pedált lopták le róla.

Győzködtem, hogy menjen nyugodtan haza, miattam ne aggódjon, de csak a Taxandriabrug után unta meg annyira a mellettem való vánszorgást, hogy elkerekezzen.

Nem lehetett több másfél óránál, amíg hazaértem. Éreztem, hogy jó tempóban megyek. A házhoz érve a bal oldalon bezörgettem Pjotr ablakán, de csak azt hallottam, hogy horkol. Zörgettem, szólongattam, de tudtam, hogy ha tovább folytatom, legfeljebb csak a szomszédok fognak felébredni. Pisti ugyan felajánlotta, hogy ha nem jutok be, alhatok náluk, de fontos volt, hogy még reggel előtt bent legyek, mert meg akartam írni vagy beszélni, hogy Pjotr hagyja ott a kulcsát. Ha máshol alszom, és ő elmegy, mielőtt megtalálom, ugyanott tartok, ahol most.

És volt egy titkos adum: tudtam, hogy a kétágyas ablaka nyitva van.

Ezek az ablakok úgy vannak megszerkesztve, hogy az ablakszárny alsó felén van egy acél kar, amiben furatok vannak, az ablaktok alsó részéből pedig kiáll egy pecek. A karral tudod szabályozni, hogy mennyire legyen nyitva az ablak, így nem csapja be a szél.

Hátulról kerültem meg a házat, mert már nagyon kellett pisilnem, aztán megnéztem, és valóban egy-két ujjnyira nyitva volt. Benyúltam és felemeltem a kart. Sarkig tártam, most már csak azért aggódtam, hogy beleakadok az acélpöcökbe, amíg mászom befelé.

Előre kerültem, és felkaptam a szemetest. Ez nem vödör, csak egy plasztik váz, amibe zsákot teszel, és van egy fedele is. Már kezdettől nem használjuk semmire, mert a macskák úgyis szétcincálnák, inkább bent gyűjtjük, aztán amikor tele a zsák, valamelyikünk kiviszi.

Na, fogtam ezt a műanyag héjat és odatettem az ablak alá. Ráálltam, simán elbírt, innen már nem volt nehéz felhúzódzkodni, és átvetni a lábam. Még arra is ügyeltem, hogy ne az ágyneműre tegyem a bakancsom, hanem a mellette levő asztalkára.

Érdekes, itt is van asztalka, meg a mellettem levőben is, csak nekem nem jutott!

A párkányon megtaláltam Bogár mosózsetonját, azt szépen zsebre tettem, és becsuktam az ablakot. Nem hiányzott, hogy más is megtegye ezt a tornamutatványt.

Fogtam az egyik borítékot, amit a banktól kaptam, és írtam egy levelet a Peti gyereknek, hogy hagyja az ablakban a lakáskulcsot, ha elmegy itthonról, mert az enyém Kamilnál maradt, és lefeküdtem aludni. Három óra volt.

SZENTESTE

Jól is tettem, hogy időben odatettem a levelet, mert amikor felkeltem, P.-nek hűlt helye volt. Reggel még félálomban hallottam, hogy használja a fürdőt. A kulcs ott volt a nappali nyitott ablakában, ahová azelőtt tettük. OK, ez rendben van. Bogár bringáját elvitte, a másik itt áll. Az asztalon egy kulcs, de hiába próbáltam, nem illett bele, azt a szobájában tarthatta. Nem akartam bemenni, inkább besétáltam Kaatsheuvel-ben az Albert Heijn-be és vettem ezt-azt. Már hazafelé jöttem, amikor eszembe jutott, hogy csak a tojást felejtettem el. Van még két pástétom a hűtőben, megfagyva, mert nincs ajtaja a mélyhűtőnek, meg két csirkecombot vettem, hát az nem lesz elég két napra. (Karácsony másnapján is nyitva az AH.) Most menjek vissza? Hát nem megyek!

Arra a döntésre jutottam, hogy begyaloglok a Docdatába, a második kulccsal el tudom hozni a bringámat, aztán ha megvan a kulcscsomóm, jó, ha nincs, majd meglesz két ünnep között.

Jobban fájt a lábam, mint gondoltam. A sarkamra, a talpamra alig bírtam rálépni. Hazafelé jövet be lehetett már dagadva a cipőbe az egész napos járkálás után, de így egy kicsit mozgott benne, és főleg a lábujjaim súrolta. Sokkal tovább tartott, amíg beértem.

Útba ejtettem a Nettoramát és vettem egy doboz L méretű tojást, itt csak 1.99, az AH-ben 1 euróval több, meg egy tábla aprómogyorós csokit, meg két nulla-harminchármas multivitamint, ezeket az útra.

Mindenféleképpen meg kellett tennem az utat előbb-utóbb, hiszen ha el is kérhettem volna P. gépét, nem tudom azon a hosszú távon a két bringát hazakormányozni. És így, hogy szinte naponta mehetek vásárolni, hadd ne kelljen már gyalog megtennem az utat a boltig meg vissza!

Az internetezésről eleve lemondtam, jobb a békesség. Ha azt választom, nem tudni, mennyi időm lett volna, amíg a Könyvtár meg a Mc bezár, és vagy hazajövök és leteszem a gépet, vagy azzal a hátamon megyek be a munkahelyre, de hogy senkit nem találok az irodában, az tuti. Így még fel tudok telefonáltatni a portáról.

De nem kellett, ott volt a kulcscsomó. A fiatal csaj volt, és mondta, hogy tegnap is itt volt, csak a kolléga nem vette észre.

Aranyos kispofám! Előbb kezdtük az ünnepet? Elszívtunk pár slukkot a kapu előtt, és már alig vártuk, amíg hajnali kettőkor hazaavászkodnak a zombik? Ejnye-bejnye! Én meg sétálhatok tönkre rakott lábbal!

Mindegy, már túl vagyok rajta. Pár napig tré lesz, alig tudok ráállni, de hát ebben a korban ne siránkozzon az ember!

Itthon nekiálltam ennek a blognak. Amíg guberáltam az Idegenben bejegyzései között – kimentettem Word-ben -, elkapott a nosztalgia. Nem volt jobb akkor sem, sőt szarabb körülmények között éltünk, de a stílusa néhol nagyon tetszett, ahogy írtam.

Petykókám kiült a nappaliba és az okostelóján hallgatott karácsonyi énekeket, néha meg felhívott valakit, gondolom az anyját. Én azt terveztem, hogy megnézem mégegyszer a Nem vénnek való vidéket, vagy egy másik filmet, de helyette felkucorodtam az ágyra és szundiztam.

Holnap folytatjuk!

27-E VASÁRNAP

Kell-e mondanom, hogy semmit nem csináltam Karácsony alatt?

Rántottát ettem sok hagymával, meg főtt tojást, meg azt a két combot, amit még Szenteste napján vettem, persze két részletben. Elmajszoltam a Docdatás csokit. Na nem egyszerre, mert 24 deka volt! Délelőtt gyümölcsöt, délután zöldséget ropogtattam, bár utóbbi hamar elfogyott, és nem mentem tegnap vásárolni. Úgy voltam vele, hogy éppen van annyi kenyér, ami elég lesz ma reggelig, ma már mindenképpen vennem kell kaját holnapra is. Tullamore Dew-t ittam, a bort még nem bontottam fel.

Csendélet a Grizzly barlangjában

Unatkozni nem unatkoztam, mert olvasgattam, pl. Németalföld történelmét. Aszongya: "Amikor visszaállították a helytartóságot, IV. Vilmos sem igen hajlott a kormányzás általános reformjának bevezetésére. 1751-ben ráadásul már meg is halt..." Na, ezzel is csak a gond van!

Tegnap a délutáni szunyóka alatt megálmodtam egy vidám és izgalmas novellát, leírtam a vázlatát, remélem, ebből már lesz valami. Valamikor...

Meg néztem filmet, Az eltakarítónő (Keeping Mum) pompás választás volt! Kristin Scott Thomas szinte lubickolt a szerepében, Rowan Atkinson hozta a tunya formáját, Tamsin Egerton nem szégyenlős, és Maggie Smith mindent megold a maga egyszerű módján:

- ... Bár én ki nem állhatom ezt a típust.

- De nem gyilkolhat meg mindenkit, akit ki nem állhat!

- Az orvosaim is mind ezt mondták. Ebben az egyben sosem értettünk egyet.

Meg persze játszottam. A FEAR eléggé lekötött. Nehéz pályán futottam, és amikor jöttek azok a háromszög alakú izék, és nem úgy robbantak fel, ahogy én azt akartam, csaltam egy kicsit, és vissza-visszamentem, hogy tökéletesen intézzem el őket. A Garage Battle-t viszont egy húzásra megcsináltam, nyilván segített benne a frankó zene is.

Tehát sehol nem voltam, ki sem dugtam az orrom a kégliből, kizárólag a vécéig mentem el, meg a konyháig, aztán vissza a cellámba. De ma már kénytelen leszek, és ez így a jó!

28-A

Na persze, meg ahogy én azt elképzeltem!

Szépen elkerekeztem a McDonald's-hoz, találtam helyet, ahol van kettőhúsz, kipakoltam a gépet, felmentem a Netre, két email fiókot nagyjából rendbe raktam, erre elment a Net. Nesze!

Ma, hétfőn is csak azért tudok itt ülni a Könyvtárban, mert annyira nem volt meló, hogy délben mindenkit hazazavartak. Hát mi a fene lesz ennyi emberrel, ha ilyen kevés munka van?