EMOTIONAL SURGES

vagyis érzelmi hullámzás

milyen szép kifejezés!

Szóval amikor szombaton bent voltam a bankban, volt egy furcsa beszélgetésem a csajjal, aki ott dolgozik. Arról volt szó, hogy ők kiküldték a bankkártyát postán a recepció címére, én meg jól nem kaptam meg. Na és azt mondta a nő (ez most egy fiatalabb volt, nem a múltkori asszony, aki belenézett a gépbe és közölte, hogy semmi akadálya annak, hogy pénzt tegyenek a számlámra), hogy értesülései szerint vannak olyanok, hogy nem oda viszik a postát, hanem a mosókonyhába. Lengyelek mosás közben ott láttak leveleket, nézzem meg én is ott, hátha. Aztán azt mondta, hogy az átmeneti kártyám le van tiltva, azt akár el is dobhatom.

Erre gyorsan felvettem egy ötvenest a letiltott kártyámmal, hogy ne maradjak zsé nélkül, és közben elmeséltem neki, hogy többször is vásároltam vele, annyira nem volt letiltva. Előtte való nap kétszer, és aznap egyszer. Azt felelte, hogy ez furcsa.

És ez nekem is szöget ütött a fejembe. Ugyanis mi van akkor, ha nem az OTTÓ-nál piszkoskodnak, hanem a bank tévedett?

Tegyük fel, csak egy pillanatra, hogy a bankban elírtak valamit! Mittudomén, a vezetéknevemet írták a keresztnevem helyére és fordítva. Ezt a program nem fogja kijavítani, mert nem tudhatja, hogy kit hogy hívnak. Sok országból vannak klienseik, nem csak lengyel meg magyar van itt, hanem bolgár, litván, cseh, szlovák, török, arabok nyilván több helyről, és még a fene tudja, kik. Nem fog azon tűnődni, hogy jól gépelték-e be a nevemet, hanem azzal dolgozik, amit elétesznek. Ha így, akkor így. De lehet az is, hogy máshol történt valami, nem tudom.

Az átmeneti kártyát a PIN kóddal azonnal odaadták, akár rögtön lehet használni, csak hát ugye először fel kell tenni pénzt, hogy legyen mit levásárolni, vagy kivenni. Én azt aktiváltam, de tudjátok, volt egy sanda gyanúm, hogy esetleg kicsúsztam vele az időből. Mindegy, elfogadta, és még furcsa is volt, hogy nem kérte az aktiválókódot, csak a jelszót kellett megváltoztatni, és máris bevitt az oldalra.

Tehát a hiba miatt nem fogadott rá pénzt, hiszen neki nem pontosan azok az adatok voltak meg, amit az OTTÓ-ék feltüntettek, de aztán a reklamáció miatt valaki utánanézett a dolgoknak, és észre vehette, hogy miújság, mert később elfogadta az én utalásom, és az OTTO utalását is. Hogy ne mondjam, az utolsó pillanatban.

Namost. Mi van, ha erre a kártyára (temporary) hitte azt, hogy az a fő- (main) kártya? És éppen ezért abban volt, hogy ők már kiküldték nekem a frankót, hiszen aktív, és vásárolni is tudok vele, minden rendben van, közben meg el sem indult a főkártya.

Egy kissé filmbe illő is lett volna az a rengeteg konspiráció, hogy az egész OTTO kirendeltség ellenem dolgozik, aztán ott van a recepción az összes ember, akik összebeszéltek, hogy neeem, ők aztán semmi ilyesféle dolgot nem kaptak, mint az én nevemre szóló levél, pláne attól a banktól, ami két városkával odébb van, és bicajjal is megjárható fél órán belül, meg a Robert és mindenki, aki vele együtt lakik, hogy ha a magyar kérdezi, tagadjátok le, hogy jött neki bármi is… Ha viszont a bankban követtek el egy hibát mondjuk a gépeléskor, akkor egy lépésből megvan az egész, illetve kettőből, ugyanis a kártyákat is benézte a program.

Na de ez már legyen az ő bajuk!

Viszont amikor hazaértem, először benéztem a mosókonyhába, ahol persze még egy üres borítékot sem láttam, aztán otthon elővettem a Sony-Ericssonomat, amiben a KPN-es kártya van, és letiltattam a main card-ot, hogy ha idegen kezében van, ne tudjon vele mit kezdeni.

Amit szerintem ki sem postáztak!

És csak remélni tudom, hogy most nem a temporary-t tiltattam le, de nem valószínű, ugyanis ma is tudtam vele fizetni. Egyébként meg felmentem az oldalra, és csak az én vásárlásaimat igazolta vissza a gép, különben is miért csücsülne valaki egy bankkártyán, amivel 20 vagy 25 euróig PIN kód nélkül vásárolhatna bárhol?

Szóval az utolsó két és fél eurómon, ami a SIM kártyán volt, letiltattam egy nem létező bankkártyát. Hát ezt csináljátok utánam!

Vasárnap ismét semmit nem csináltam, a cellámból csak akkor mozdultam ki, ha vécére mentem, vagy a hűtőből vettem ki a kaját. Egyszerűen semmi lelkierőm nem volt semmihez. El is kapott egy kicsikét a depi, úgy látszik, túl sokat voltam egyedül, és volt időm gondolkodni például azon, hogy milyen kicseszett hiábavaló az egész élet. Gürizel, kuporgatsz, nélkülözöl, hazudozol a kapcsolataidban, vagy igazat mondasz, és elveszted őket, kitolsz a szeretteiddel, akiket nem is csípsz igazán, eltűröd, hogy hazudjanak neked, kitoljanak veled, aztán amikor már eleged van mindenből, biológiai öngyilkosságot követsz el mondjuk egy rák képében, szenvedsz egy darabig, és kimúlsz ebből a rohadt világból. Ha nincs szerencséd, egy másik testben újrakezded, méghozzá úgy, hogy fogalmad sincs az egészről, azt fogod hinni, hogy a szüleid csak azért csináltak, hogy neked jó legyen, de persze hamar rá fogsz jönni, hogy ebből egy szó sem igaz, és kezdődik minden elölről.

Szinte egész nap a Thing Machine nevű játékot nyomtam, ahhoz nem kell gondolkodni, és bőgtem is egy kicsit, a monitort alig láttam, csak nyomkodtam a gombokat.

Ma pedig odamentem a Róbert Gida házához, de nem azért, hogy boldog csürörtököt kívánjak, hanem hogy visszakérjem végre a bringámat. Megmiutatta azt a házat, ahol az a srác lakik, akinek odaadta, bekopogott, de nem nyitott ajtót senki, pedig már vagy fél 11 volt, aztán azt mondta, hogy majd jöjjek vissza később, és cseréljem vissza a gépet. Én meg azt mondtam neki, hogy most elmegyek vásárolni, és ha visszajöttem, őhozzá fogok menni, és idejövünk, hogy visszacseréljük.

Így is lett, de odaküldött, hogy menjek egyedül, mert neki most el kell mennie, bringára pattant, és már ott sem volt. Hát ez óriási! Én teszek neki, meg annak a baromnak szívességet, és még nekem kell utánajárnom, hogy visszakapjam a saját cuccomat!

Odamentem, bekopogtam. Egy csávó nyitott ajtót, mondom neki, hogy mi járatban vagyok, azt mondja, ki volt az az ember? Mondom, honnan tudnám, tőlem a Robert kérte el, nem tudom, kinek adta oda. Ja, akkor a nemtomki lehet az! Bekopogott egy cella ajtaján, kijött egy nyüzüge faszi. Persze mind lengyelek voltak, ugye nem is kell mondanom! Aszongya, hogy ő ezt nem fogja odaadni, mert ő ezt a R.-től kapta, hogy ezzel járjon munkába, ennyit még én is megértettem.

Elborult az agyam. Azt láttam, hogy furcsán néznek rám, talán kiült az arcomra, hogy gyilkolni akarok. Megfordultam, fogtam a rámsózott bringát, visszatoltam R. háza elé, de közben egyfolytában káromkodtam, még mindig ügyelve arra, hogy a túlságosan nemzetközi szavakat kihagyjam a repertoárból, de hála Istennek, elég gazdag a magyar nyelv, és még csak ismételni sem kellett magamat.

Egyszerre értünk a ház elé a gidával, és amikor mondtam neki, hogy a köcsög (persze nem így, de azért eléggé indulatosan) nem akarja visszaadni, nem is szólt egy szót sem, visszajött velem, rászólt a kis gecire, aki aztán egy pillanat alatt odaadta a kulcsot.

Meg még találkoztam az egyik magyar sráccal, akitől viszont azt tudtam meg, hogy hetente járna egy mosózseton mindenkinek, ez benne van a heti 87 euróban, amit szorgalmasan vonnak tőlünk. Csakhogy a R. nem szívesen ad, úgy kell kizsarolni tőle.

Na még ez is! És ezt öt hét után kell megtudnom!

Most nem, de hamarosan eljön az ideje, hogy bekopogok egy zsetonért is...