HUSS, KIREPÜLT AZ ABLAKON!

Na, miután kedden este 8-kor kellett kezdenem, úgy döntöttem, hogy keresve sem találnék alkalmasabb időpontot arra, hogy csináltassak egy euró alapú bankszámlát.

Robert nem volt otthon, de valamelyik tettestársát kiugrasztottam a bungalójukból. Ő a Rabobankot ajánlotta, ami itt van egészen közel Kaatsheuvel-ben: elindulunk a Lidl felé, át a highway alatti aluljárón, és utána rögtön balra fordulunk. Már látszik is a jobb oldalon.

De aztán amikor visszamentem a címért – kell valami címednek lenni, anélkül nem nyithatsz bankszámlát, és gyanítom, kevés lett volna annyi, hogy a Droomgard nevű kemping –, Robertet ott találtam, és azt mondta, inkább az ING-nél nyissak, az jobb. Ahhoz viszont be kellett kerekeznem a távolabb lévő Waalwijk-ba.

Az úgy néz ki, hogy amikor kijössz a táborból, átkelsz egy kis forgalmú úton – stop tábla! –, szinte szemben, picit balra folytatódik az út, itt mindjárt vége is Kaatsheuvel-nek. Focipálya, teniszpálya, és máris beértél Sprang-Capelle-be. (Előbbit szerintem Káátszhőfl-nek kéne mondani, utóbbit állítólag úgy ejtik, ahogy írva vagyon, persze a C-t K-nak. Ahová készültem, azt Váálvájk-nak hallottam.) Itt keresztezel még egy utat, a tied pedig belefolyik egy olyan szakaszba, amit az autókkal közösen használtok, ezért fekvő rendőr elvtársak sűrű jelenlétére kell számítani. Mindez persze a közbiztonság érdekében, nem azért, hogy jelenlétükkel zavarják a tisztes polgárok mindennapi tevékenységét.

Innen egy sasszéval becsatlakozol egy balról érkező kerékpárútba, és még mindig egyenesen tépsz tovább Észak felé. A bal oldalon a Plus, ami aránylag olcsó, de nem megyünk át, hanem az első lámpára koncentrálunk, amihez mindjárt odaérünk.

A biciklizés nehéz mesterség! Menet közben a kinyújtott lábad éppen hogy leér a pedálokra, különben marha fárasztó tekerni. Illetve 9 vagy hány kilométert nekem mindenképpen fárasztó letekerni, de úgy még hamarabb akadna ki a lábad.

Namost amikor meg kell valamiért állni, le kell tenni a lábad, különben elborulsz. De hiszen a nyeregben ülve nem ér le! Ki kell emelkedned az ülésből, vagyis abszolút a komfortzónádon kívül kell kerülnöd. Mindezt úgy, hogy közben nem esel el. Az elindulással ugyanez a helyzet, csak fordítva. Már mielőtt feltennéd a fenekedet a nyeregbe, akkora sebességre kell szert tenned, hogy ne essél el, hiszen ha nem így lenne, nem tudnál felülni, újra le kéne jönnöd a kényelmes magasságból.

Van egy fogás, amit szorgalmasan gyakorlok, de eddig nem sikerült elegánsan megoldanom. Nem szállok le a nyeregből, tehát nem is teszem le a lábam, hanem lassítok – persze ilyenkor egyre bizonytalanabbul ingadozom jobbra-balra –, és megpróbálom elkapni az oszlopocskát, amin a gomb van. Elkapni és megnyomni, és amíg arra ügyelek, hogy ne boruljak el, még figyelni a gomb körül és/vagy az autósoknak kitett nagy lámpa oldalán a világító LED-ekre. Amikor ezek elfogynak, hirtelen zöldre vált a bringások lámpája (itt nincs olyan, mint Magyarországon, hogy a piros és a sárga együtt ég), és át kell sietni, részben mert mögötted is vannak és azon mulatnak hogy milyen béna vagy, részben pedig rövid ideig tart a zöld. Mert ezek kerékpárversenyzőknek hiszik az embert, és abban vannak, hogy te majd másodpercek alatt megoldod az átkelést. Közben mi van? Amíg a túlélést gyakoroltad, nem figyeltél arra, hogy a pedálok megfelelő szögben legyenek az elinduláshoz. De ez különben sem a te választásod, hanem szerencse kérdése, hogy hogyan érkezel az oszlophoz. Ugyanis előtte elfordul a bringaút azok számára, akik keresztben akarnak tovább menni, és erről kell élesen balra fordulnod a zebrához. Van úgy, és nem is ritkán, hogy szégyenszemre le kell (esnem?) ugranom a gépről, és áttolnom, amíg a többiek kíváncsian szánakozó pillantásokkal méregetnek. Ilyenkor szívesen odakiáltanám:

- Mi van? Az én országomban ezt írja elő a KRESZ! - de itt nem értenék.

A második lámpáig sima az út, jobb kéz felé csatorna, azon túl égett gumiszag.

De tényleg! Ezek éjjel-nappal gumit füstölnek?

Aztán a következő lámpa, amit már sztoikus beletörődéssel veszel.

- Röhögjetek csak! Bezzeg ha itt lenne jó kis Vadmacskám, racsnival, dupla fékkel, 21 sebességgel, majd én röhögnék rajtatok, városi bringásokon!

De ehhez 40 euró kell, és úgy időzíteni, hogy akkor érjenek vele ide, amikor éppen nem dolgozom.

Szóval átjutsz a második lámpán is, és túlélted. Szemben ház van, tehát dönteni kell az irányról. A melóhely felé balra kell fordulni, jobbra Waalwijk Centrum van. Miután most dolgozni megyünk, az előbbit választjuk.

Na, megyünk, mendegélünk, amíg az egyik sarkon bele nem botlunk a Heineken sörözőbe. Ott hirtelen veszünk egy jobbost, és tovább gurulunk Északnak. Itt nincs bringaút, a kövezet kicsi téglákból kirakva, kellemetlenül pattog a gép. Már látni egy autópályát keresztben, itt kell majd átkelni, de mire odaérnél, hirtelen lesz egy bicikliút, ami átmegy először a pálya levezetőjén, aztán felvisz egy szerpentinre, ami a pálya felett vezet át. Ennek a hídnak neve is van, de még nem sikerült megjegyeznem. Ahogy leérsz, keresztezed a másik levezetőt, és – itt is, mint a kempingből kivezető úton – majdnem szemben folytatódik az utad.

Ez már ipari terület, gyárak, raktárak vannak. Itt is jobbkezes kereszteződéseket látsz, jó lesz figyelni a kamionokra, bár ők nagyon vigyáznak a bringásra. Tudod, mint amikor bálnával úszol. 4 ilyen keresztút után jön egy aszimmetrikus, aztán még kettő, ha jól emlékszem, ott kell balra fordulni. Ha tovább mennél, maga az út is arra kanyarodna, ez a tömb az utolsó. Jól kint van a francban.

Be kell fordulni, és szemben a sorompóval védett bejárat. A kedvedért nem fogják felnyitni, mellette kell beslisszolni, bár éppen tegnap (ezt csütörtökön írom) kifelé jövet négyünknek felemelték. Egyedül nekem jutott az eszembe felemelt kézzel megköszönni.

Maga a raktárépület jobbra húzódik, balról meg kell kerülni, és hátul van a bejárat, előtte bringatárolóval. Van itt robogó is, nem mindenki olyan hülye, hogy már a munkába jutás alkalmával legyengüljön, leizzadjon és lemerevedjenek a lábai.

Jómagam nem használom az öltözőt, ott is csak egy széfnyi helyed van, inkább az előtérben lévő szekrénykékbe pakolok. Hely kb. ugyanannyi, csak itt nem a chipeddel zárod, hanem négyjegyű kóddal. Az egyik bolgár, Dimitar, akivel egyszerre kezdtünk, egyik nap elfelejtette, hol hagyta a cuccait. A kombináció megvolt, csak a szekrény nem.

Aztán egy kézi szkennerrel lezsűriznek, és mehetsz be az elektromos ajtón. Ennyi a munkába járás.

Viszont én kedden a Centrumba mentem, tehát a második lámpánál jobbra fordultam. Robert szerint az első utca balra a bevásárlóutca, de nincs igaza, mert van addig vagy két mellékutcácska, ahol lakóházakon kívül nincs semmi. Igaz, ezek gyönyörűek, valódi holland stílus, le sem tagadhatnák! Bármikor bármelyikben szívesen ellaknék.

Na, valóban balra kell fordulni a központ felé, és tényleg rengeteg bolt van, csak az ING bankot nem ismerik a környékbeliek. Először elküldtek a térig, ahol egy hosszú épület fut körbe, és hogy ott jobbra, és majd meglátom, két bank is van egymás mellett. Jobbra fordultam a térnél, és tényleg megláttam egy Rabobankot, de azért nem jöttem volna el idáig. Közben egy pici jobb oldali mellékutca végén egy kupolás épületet láttam meg, ami valószínűleg templom lehetett, nagyon jópofa volt.

Két arra haladó őszlánytól megérdeklődtem, hogy hol találok ING bankot. Nem beszéltek angolul, de megértettük egymást. Vissza a térig, és ott balra. Aha, ott már voltam, de azért köszönöm!

Úgy tettem, ahogy mondták, végül is ők vannak itthon, talán én nézhettem el. Ott belefutottam egy hármasba, egy pasi két nővel, már ők sem voltak fiatalok. Az egyik néni nagyon vagány volt, aszongya, honnan vagyok én? Meglátja a hosszú ujjú pólómat, ja, California? Odaszól a másik banyának:

- Látod, onnan van, ahonnan te!

- Á, nem – mondom, - ez csak a T-shirt-öm, valójában magyar vagyok.

Hát ők meg turisták, és abszolút nem ismerik a környéket, most járnak itt először. Na jó, nézzünk egy valódi, hamisítatlan hollandot!

Jött is egy néger csaj egy babakocsival. Ez az! Babakocsi! Ez biztosan idevalósi! És valóban, egy kukkot nem tudott angolul, de valami nagyon vad németes kiejtéssel elmagyarázta, hogy el kell menni a térig, és ott balra fordulni.

Á, hát arra még nem voltam! Megköszöntem, és úgy tettem, ahogy mondta, de ott már nem volt semmi látványos, visszazökkentünk a kisvárosi lakónegyedbe. Még egy fószert megállítottam, na ő tősgyökeres holland volt, és elmondta, hogy ott elöl, ahol az a teherautó van, ott van a bal oldalon a bank. Valóban ott állt egy betonkeverő, és a bank is ott volt, az előtte lévő biciklisávot javítgatták melósok, és már meg sem lepődtem, amikor hallom, hogy lengyelül beszélgetnek.

Bent az idősek otthona jutott az eszembe. Egy pasas ült az egyik kanapén, egy pár a másikon, én utóbbiakkal szemben egy botra támaszkodó öregasszony mellé kerültem. Az öreglányt elvitték, aztán jött egy hosztesz és megkérdezett minket, hogy kérünk-e kávét vagy valamit, de nem kértünk. Ültünk egy darabig, az egyedülálló ürgét is elvitték, aztán én kerültem sorra, és egy irodába vezettek, ahol egy csinos fiatal nő fogadott.

Gyakorlatilag percek alatt nyitott nekem egy számlát, lefénymásolta a szigemet (tudod, személyi igazolvány, csak hogy ne írjak mindig ID card-ot), és megkérdezte a telefonszámomat. Mondom neki, hogy még csak magyar van, azt mondta, semmi baj, majd ha lesz egy holland is, jöjjek vissza. Ööö, izé… Akkor veszek egy hollandot, és visszajövök még ma. Ó, hát az nagyszerű lesz!

Na, ebben maradtunk, és mivel úgyis akartam venni egy stick-et a gépembe, visszakerekeztem a térhez, jobbra fordultam és bementem a KPN boltjába.

Hogy akkor rohadt volna le a lábam!

Amikor a Vodafone-nal beszéltem, a magyarral, de már innen, azt mondták, hogy csak a SIM kártyát kell megfizetni, a stick-et megkapom egyforintos áron – magyarul ingyen utánam hajítják –, és kiküldik postán, csak arra kell figyelni, hogy annak az adatai legyenek a postacímen, aki átveszi. Aztán ő majd utánam küldi. Havi 3 rugóért mittudoménmennyi adatot adnak, de ha túlfutnék rajta, az majd a következő számlán jelentkezik. Banki utalással menne a fizetés, és ha belépek a Voda oldalára, ott meg is tudom rendelni.

Már régen voltam bent, természetesen elfelejtettem a jelszavamat. Hiába mentettem el a böngészővel, ha azóta másik a gép, az is többször újra húzva… Nem is sikerült bejutnom. Kértem ideiglenes jelszót, azt írták, hogy el is küldik a telszámomra, de azóta sem kaptam meg. Na, mondom, Isten ujja, ő úgy akarja elintézni, hogy itteni stift legyen, itteni kártyával, és nyilván igaza is van!

Így kerültem a KPN-hez.

Itt is egy öregasszonyhoz, aki nagyon szívélyes volt, és rögtön kihozott egy csomagot, amiben mint kiderült volt egy Huawei stift, egy KPN kártya és egy cirka 20 centis USB hosszabbító, mindez egy húszasért. A kártyán 2.5 euró, de ha regisztrálok a KPN oldalán, jóváírnak még 7.5-et. Feltölteni személyesen a boltban nem lehet, csak bankon keresztül. Sebaj! Örültem, kifizettem, és mondtam neki, hogy milyen jó, most már van holland számom is, mert a bankban az kell, és van stick-em is, és most már jöhetnek az Internet jelek ezerrel. Az öreglány azt mondta, hogy nem, mert ez a kártya direkt internetezéshez van, a telefonba nem jó. Rendben, mondtam a pénz hatalmától megrészegülten, akkor adjon egy SIM kártyát a telefonba!

De akkor a stift is kell?

De kell ám! Hát különben hogy fogok netezni? Kell a csomag is, meg kell külön a kártya!

Újabb 10 euró.

Pff! Mit nekem? Eddig csak spórolgattam, a fémekből fizetgettem, különben is csütörtökön kapom az első előlegemet a magyar kártyára – hadd jöjjön!

Na, vissza a bankba, itt a telcsiszámom. Most már hívhatsz, szívem, neked mindig szabad vagyok, mondhattam volna, ha teljesen úgy akartam volna viselkedni, mint egy seggfej, de inkább nem mondtam. Helyette megkérdeztem, hogy tud-e egy Lidl-t itt a közelben.

Lidl-t? Hát azt nem, de van itt egy Nettorama, az olcsóbb.

Olcsóbb a Lidl-nél? Hát hol van az a bolt?

Tényleg nem volt messze, és tényleg olcsó volt. Pl. az L méretű tojás került annyiba, mint a fent nevezettben az M-es. Igaz, itt is csak pár fillér volt a különbség a kettő között. Vettem kenyeret és vécépapírt is, és azt kellett látnom, hogy eljött az ideje annak, hogy szerezzek végre egy gumipókot, mert nem fért bele minden a zsákomba. Különben is, ha melóba menet nem a hátamon van, hanem a csomagtartón, talán nem izzadok be annyira. Na, hol van olyan bolt, ahol ilyet beszerezhetek? Igazán segítőkészek voltak, és hárman is összedugták a fejüket. Az egyik kiscsaj megmondta a frankót: jobbra, balra, és a kereszteződésben bal kéz felé van a sarkon egy bringabolt. A boltot elég könnyen megtaláltam (na, ez nem volt igaz, de legalább olyan helyre leltem, ahol tudtam egyet pisilni), de zárva volt. Egy arra járó hölgy, aki a gyerekét – unokáját? - terelgette mondta, hogy minden kedden kora délután bezár.

Azóta sincs gumiszalagom a csomagtartóhoz.

El nem tudom mondani, mekkora örömmel és várakozással eltelve jöttem haza, és szinte remegtem a vágytól, hogy beüzemelhessem internetes rudacskámat!

Persze ilyenkor jöttek a hülyeségek: Jó, de hát fontos ez? És hová akarsz felmenni? Mi az a roppant fontos, amit csak nagyobb sávszélességen lehet elintézni? Aztán azzal vigasztaltam magam, hogy ha mást nem is nézek, legalább fel tudok tenni képeket meg videót (utóbbit főleg a YouTube-ról, sajátot nem készítettem), ahhoz kell a normális sebesség.

Na, összeraktam, bedugtam, ő feltelepítette magát, és máris kaptam 2 sms-t a KPN-től. Üdvözölnek, satöbbi. De én gyorsan felmentem az oldalukra, mert szerettem volna megkapni a 7.5 euró ajándékot, és ugyanez volt érvényes a telefonkártyámra is. Be kellett pötyögni a telszámot és a nemtudommilyen számsort.

Aszongya, ismeretlen a telefonszám.

Jaj, hát persze, hogy ismeretlen, te kis csacsi, különben nem kellene regisztrálni!

De ő csak nem volt hajlandó elfogadni. Közben hallom a telefoncsörgést, hogy jött még sms erre a kártyára. Na jó, hagyjuk a fenébe egyelőre, a két és fél eurónak azért elég sokáig elégnek kell lennie! Nézzük, mi a fenét írnak ezek!

Ezek pedig azt írták, kérem szépen, hogy a telefonszámom regisztrálásra került.

Istenem, milyen profik ezek! Na, akkor a telefon-telefonszámomat regisztráljuk!

Azt sem fogadta el!

Ez azért már kezdett gyanús lenni!…

Jó, leszarom, nem hagyom, hogy elvegyék a jókedvem! Majd lesz valahogy!

Nekiálltam szörfölgetni, talán az emileket akartam megnézni, már nem is tudom. Egyszer csak egy képernyőváltáskor nem az jön be, amit én beütöttem, hanem a KPN oldala, ahol széles mosollyal hirdetik, hogy huszonnemtudoménhány euró helyett most kereken húszért lehet rájuk tölteni.

Hát ki nem szarja le! Most adtam ki egy húszast, hagyjanak már békén! Majd töltök, amikor töltök, most egyelőre használni szeretném, ha lehetne!

De nem lehetett. Újra és újra csak ez az oldal jött be. Ebből megértettem, hogy valahogy lejárt a két és fél pénz, a hét és felet nem írták jóvá – vagy az is lejárt volna?! –, és amíg nem töltök, úgy néz ki, hogy egy húszassal, addig nem fogom tudni használni.

Kurva maty, ja pirdole! És menjenek a picsába!