BOLGÁROK

Szerda kivételével minden nap előbb kellett eljönnünk. Nem tudnak elég munkát adni. Valóban sokszor egymást kerülgetjük, útban vagyunk a másiknak. De persze erről nem volt szó még a szerződéskötés előtt. Sőt, még utána sem. Győrben sem tudnak sokat ezekről a dolgokról, de gyanítom, a többi országban sem. És hát legyünk már egy kicsit belátók: Ha tudnának róla, reklámoznák?

- Persze, írja alá nyugodtan, menjen ki, de ne számítson arra, hogy minden úgy lesz majd, mint a papíron. De hát majd meglátja! Mi szóltunk, nehogy meglepetés érje!

Mindegy, ez a fele nem nagyon érdekel. Legyen annyi zsém, hogy tudjak enni, és ne az olcsó szemetet, a többi nem nagyon fog érdekelni. Ja, de! Legyen frankó Internet! Más valóban nem kell, leszarom a többit. Én kevéssel is beérem, és ha sikerül nyugdíjkorhatárig dolgozni, esetleg még rá is húzni, hát nem tudom, mennyit fogok kapni, de olyan szépen eltengődöm rajta, hogy öröm lesz nézni!

Egyébként ma hazabiciklizés közben motoszkált bennem egy novella, de még nem találom elég ütősnek ahhoz, hogy megírjam. Aztán az is lehet, hogy megírom ilyen limonádén, nem muszáj mindig akcióthrillert írni, hát nem igaz?

Kedden odajött egy nőszemély, sima melós, mint én. Szegény nem valami szép, és bár tisztában vagyok azzal, hogy én sem vagyok az, azért én mégis a csinos csajokat nézegetem. Hát mit csináljak? Aki a szépet szereti, rossz ember nem lehet, és én nem is tartom magam annak.

Elhívott a kantinba, hogy pauze van. Aztán persze elvárta, hogy odaüljek hozzá. Sokat dumált, elég laza volt, egyáltalán nem megjátszós. Főleg angolul beszélgettünk, de aztán rátért az oroszra, meg néha belekeverte a németet is, hát elég érdekes volt. Mondta, hogy bolgár, de nem tud bolgárul. Tud németül, angolul, oroszul, szerbül, macedónul, asszem még a görögöt is mondta, de bolgárul azt nem.

Érdekes búrája van ennek a nőnek. Ovális a feje, az orra nem nagy, de horgas, és így az orrlyukai is lefelé állnak. Elég közel ülnek a szemei egymáshoz, és egy kissé csodálkozó-ártatlan módon görbülnek a szemöldökei. És egy kissé… hát zömök. Mondjuk úgy.

A nap végén, amikor együtt mentünk le, a portán mondta, hogy neki még be kell ugrania átvenni a pólót. Közöltem vele, hogy nekem nem, mert én csak felkapok egy hosszúujjút, és már itt sem vagyok.

Úgy is lett, ilyen gyorsan még nem tekertem haza. Amikor a szerpentinen felfelé gurultam, láttam, hogy két bringalámpa is jön. Nosza, belehúztam, de nem akartam megbántani, reméltem, hogy nem veszi észre, hogy menekülök. Ha ő az egyáltalán.

Már beértem a kempingbe, amikor eleredt az eső, és elég határozott zuhé lett belőle. Szinte bemenekültem a házba. Nem voltam a Roberték felé, mert másnap úgyis találkoznom kellett vele, hogy megmutassam az új bankszámlaszámomat.

Másnap kérdezgette a csaj, hogy hol tartottam, amikor nekieredt az eső. Mondom neki, hogy nem sokkal a ház előtt kapott el, úgy kellett beugranom. Hát ő meg a Robertnél volt. (Nyilván a listát nézte, hogy ki van-e írva másnapra.) Hűha! Ez majdnem utolért!

Persze aznap is vele kellett kajálnom, pedig ugyanakkor tartotta a szlovák housemate-em is a szünetét, de hát olyan rohadt lovagias vagyok, hogy nem lehetett szó arról, hogy faképnél hagyom a csajt. Itt már beszélt a volt barátjáról, meg a mostaniról is… Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel azt jelzi, hogy foglalt, és nem akar tőlem semmit, vagy csak olyan hülye, hogy mellém teszi a szeretőit, és azokkal hasonlítgat össze. Pl. mondja, hogy a mostani barátja (boyfriend – milyen szemérmes az angol!) 6 évvel fiatalabb nála, és nem bírja a szerpentinen az emelkedőt.

Ez igen! Ez nem cicózik! Hat év!

Mondom neki, hogy én már két bolgárt ismerek, őt, meg egy Dimitar nevű srácot, akivel az első napunkon szinte percre pontosan együtt érkeztünk. Erre mondja, hogy igen, ő a 6 évvel fiatalabb pasija. Meg hogy négyen laknak bolgárok a házban (szerintem nincs is több bolgár az egész kempingben), és ő egyedül nő, a másik három fiú. És hogy mindig, de mindig neki kell takarítania utánuk. Mondom neki, hogy miért nem csinálja azt, hogy ha te szemeteltél, akkor neked is kell eltakarítani. De hogy neki mindig a pasik után… Na jó.

Aztán nem úsztam meg, mert gyors volt, és megvárt a portán. Már át volt öltözve, dzseki meg sapka volt rajta. Mi ez? Mit fog viselni télen? Sokat vacakoltam a bringámmal, de csak megvárt, nem volt mese, együtt indultunk el.

- Let's die again! - mondtam, mert panaszkodtam neki, hogy naponta kétszer meghalok. Mire beérek, meg mire haza. Ő azt mondta, hogy OK, és elindultunk.

Én egy kicsit lemaradtam, hadd diktálja ő a tempót, de nem hagyott le, tartotta azt a sebességet, amit én. Na, mondom, sosem jutunk haza, de végül is nem kellett legalább megszakadni.

Az első kereszteződésnél ahelyett, hogy bekanyarodott volna jobbra, tovább ment Kelet felé.

- Erre van a híd – mutattam az irányt.

- Nem, erre van!

- Te tudsz egy másik hidat?

- Nem, csak egy van.

- Akkor itt jobbra kellett volna menni. Na mindegy! - mondtam, és közben mentünk tovább. Egy kicsit előbbre kerültem, úgy látszik, azért maradt le, mert átgondolta a dolgot. Aztán utánam szólt, hogy forduljak meg, mert tényleg rossz irányban megyünk.

Ez hogy jött volna haza? Sehogy? Reggelre átjut Németországba, és taxival hozzák vissza?

A lámpáját nem kapcsolta fel – elemesek, nem dinamóval mennek – és a bringaúton kívül, szinte középen ment. Kezdett egyre szimpatikusabb lenni. Nem hülye a csaj, de hogy nem normális, az is biztos! Az egyik kereszteződés előtt rá is dudált egy kis fehér autó.

Együtt mentünk a Roberték házáig, megnéztük a másnapi beosztást. Én rajta voltam, de ő nem, pedig az sms-e szerint kellett volna mennie. Hát ilyen ez a popszakma! Sűrűn változnak a dolgok. Később kiderült, hogy aznap nekem nem is kellett volna bemennem. A listán rajta voltam ugyan, de küldtek egy sms-t dél körül, csakhogy nem volt bekapcsolva a telcsim. Sajnálom! Tessék kifizetni a napomat!

Az egyik ablak nyitva volt, csak a kék függöny takarta. R. kinézett rajta, és megcsapta a marihuána illata az orromat. Megjelent a feje felett egy nő is, az is lengyel, valamit mondott, amit nem értettem, de olyan lendülettel és közvetlenséggel, hogy egész jókedvem lett tőle. Engem miért nem az ilyen bögrék találnak meg? Aztán eltűnt a függöny mögött. Jött egy faszi, talán még nálam is idősebb lehetett, legalább is rozogább volt. Ő is a beosztást nézte. Dumált valamit a bolgár csajjal, talán ő is az egyik a három pasiból. Kimentek az útra a házak közül, én közben megbeszéltem R.-tel, hogy másnap csinálunk valami papírt a bankszámlaszámmal kapcsolatban, aztán elindultam én is. Ezek még ott dumáltak, és amikor kezdtem hazatolni a bringát, mert arra a pártíz méterre már nem szenvedem fel magam, ők is jöttek mögöttem. Na, most meglátja a csaj, hogy hol lakom! De nem izgatott különösebben.

Amikor lezuhanyoztam, hallottam, hogy vendégek jöttek. Két srác volt, úgy tűnt, hogy Martinnal, a szlovák csávóval érkeztek. Doboz sörök voltak a kezekben, M. nekem is adott egyet. Felkaptam egy pólót és kijöttem, kinyitottam a komlószörpöt és nekidőltem a konyhapultnak. M. letuszkolt a tévével szemben lévő kanapéra, gondolom valami ilyesmit mondott, hogy úgysem jövök ki ide soha, ő meg elhozott egy széket az asztaltól.

Az egyik srác talán lengyelül dumált, Arekkal legalább is beszélgettek, a másik főleg angolul, róla kiderült, hogy bolgár. Na, nesze, már az összes bolgárt ismerni fogom a táborban! Persze arról folyt a szó, hogy mennyire más van a szerződésben, mint a való élet. Amikor kimentek rágyújtani, én is kislisszoltam velük, akkor kapcsoltam csak, hogy Arek hogy eltűnt a kanapéról. Négyen voltunk kint a ház előtt is. Később megjelent a csaj, és azzal a sráccal dumált, aki odabent Arekkal beszélgetett. Már végképp nem tudtam eldönteni, hogy milyen nyelvet használ, talán ő is a csajjal lakik, vagy a csaj tud lengyelül, vagy oroszul dumál és azt megértik a szlávok… Viszont szóba jöttek a lengyel szövegek, hogy minden és mindenki kurva, folyton ezt mondogatják. Végre mi röhögtünk rajtuk, nem viszont! Akkor talán mégis bolgár, de nem derült ki, mert a csajjal együtt elmentek.

A maradék biztosan bolgár sráccal meg Marekkal jókat sztorizgattunk. Például azt mondja, hogy ha inni akarnak, Szerbiába mennek. Ez annyira triviális, mint hogy ha a magyar inni akar, akkor a kocsmába megy. Cipőt a cipőboltból, világos! Aztán sokan nyaralnak Várnában – külföldiek -, mert azt tartják, hogy olcsó. A bulgár ha nyaralni megy, azt Görögországban teszi, mert ott tényleg olcsó. Dolgozni is odajár. Szeptemberben van olívaszüret, akkor megszedik magukat. Mondja ő. Mert aszongya, valami 5 eurót kapnak, én csak magamban teszem hozzá, hogy talán nem naponta, hanem óránként. Hát, ha minden nap szüretelnek az egy hónap alatt, az biztosan szép pénz… Meg B.-ban 250 euró a minimálbér. Mondom, hogy Magyarországon kb. 300, de nem nagy a különbség. (Bár így, hogy utánaszámolok, inkább a kettő-ötvenhez van közelebb!) Meg hogy amikor átment Szerbiába, azt hiszem szintén valami 250-et váltott be, és milliókat kapott érte. Alig bírta betuszkolni a táskába. Aztán amikor fizetni kellett, ilyen 400 ezres számlák jöttek ki. Ott aztán van pénzforgalom! Nem úgy, mint itt, hogy 5 euróból megkajálok, de 8-ból akár 2-3 nap is.

Én dajkálgattam a piámat, de ő hazaugrott még egy dobozért. A szlovák srác sem kért többet. Amikor egy kicsit leült a beszélgetés, és már hangosan csörgött a vízórám (magyarul: iszonyúan kellett pisilni), udvariasan szóltam, hogy ne haragudjanak, de nekem haza kell mennem. A bolgár is gyorsan elköszönt, így asztalt bontottunk – mondanám, ha nem állva buliztunk volna végig.

Pénteken szabad vagyok, bemegyek már valami civilizált helyre és feladom ezt a blogot.