HALADUNK

HALOTTAK NAPJA

Tegnap egy kicsit összecsaptam a dolgokat, mert hogy marha korán kellett kelni.

Na és azért kellett korán kelni, mert elvittek Venlo-ba a SOFI szám miatt. Senkinek sem volt rajtam kívül, és nekem nem is kellett volna mennem, ha a Kati csajék megtalálják, hogy hova tüntették. Majd egyszer ezt is megírom, mert még mindig bosszantanak az ezzel kapcsolatos dolgok.

A mellettem levő szobában lakó szlovák srác, Martin tegnap egy kissé bebaszott, de nála sokkal részegebb volt a kisebbik lengyel, Max. Bemaxolt rendesen. Este ki is ment hányni, bele a mosdóba, a padló is tiszta ragacsos lett, de még az ajtó is.

Szóval Martinnal kellett kimennünk a parkolóba hajnali 5:40-re. Kint is voltunk, és ott állt már 3 lengyel, de jöttek még nyolcan, ahogy múlt az idő.

Az idő múlt, a lábam egyre jobban fázott a tornacipőben (na, ki olyan hülye rajtam kívül, hogy ősszel egy tornacsukában megy el új életet kezdeni?), de kocsi csak nem jött. Ami jött, azzal is mások mentek el máshova, talán dolgozni, nem tudom, mert nem értek lengyelül, és ezek szinte kizárólag azok. Sokan nem is beszélnek semmilyen más nyelvet, és simán beleférnek itt a melóba. Mi, kisebbségek (szlovákok, magyarok, meg a fene tudja, talán nincs is más, illetve valahol láttam kiírva egy olasz(!) női nevet) rákényszerülünk, hogy valami emberi hangon szólaljunk meg. Persze nem árt megtanulni lengyelül, így legalább tudod, mikor dumálnak rólad. Annyit már megtanultam, hogy a pierdole azt jelenti, hogy (meg)baszni. Ja pierdole - gondolom - az, hogy megbaszom. A faszt is megtanultam tegnap, csak elfelejtettem.

Aztán befutott egy kisbusz, ami elvitt 6 embert, köztük Martint is. Erre odajön hozzám egy fószer, a kezében valami fekete mappa, és angolul valami ilyesmit mond, hogy még kb. 15 percet kell várni, addig elmegyünk teázni.

Istenem, egy igazi úriember! Hát menjünk! Sétálunk befelé, és egy kiscsaj is hozzánk csapódik. Nem baj, tea hármasban! Meghívhatta volna a többieket is. Ja, a többiek kintről utánunk kiabálnak, hogy "Mennyit kell még várni? 50 percet?" (15 angolul fifteen, 50 pedig fifty, könnyen összekeverhető, ha rosszul hangsúlyozol.) Visszaszól a srác, hogy 15. Ott röhögcsélek mellette:

- Hát igen, 50 egy kicsit sok lenne!

Megáll, odafordul, és kimért hangon mondja:

- Megmondanád a sofőrnek, ha megjön, hogy 15 perc múlva itt leszünk? Csak elmegyünk teázni - és itt a csajra mutat.

Jaaa? Peersze! Hógyne! Basszus... Visszakullogok. Hogy érthettem ezt félre? Bosszúból nekiállok kajálni. Itt állunk már mióta, és még egy falatot sem ettem!

Nem telik el 5 perc, megjön a kocsi. Visszagyömöszölöm a flamót a zsákomba. Ilyenkor kell jönni? Nem vártad volna meg, hogy rendesen megreggelizzem itt állva a parkolóban?

Persze lengyel a sofőr srác. Kiszáll, megkérdezem, hogy SOFI szám ügyben-e, azt mondja, igen, és megkérdezi, hogy hívnak. Megmondom. Rajta vagyok a listáján, és pont visszajön a teából az úriember és a nője is. (Egyébként itt mindenki rohadt fiatal, én vagyok csak túlkoros.) Egy perc türelmet kérek, amíg a parkoló túlsó felén pisálok egyet, és már indulhatunk is.

Három üres hely van még a Renault-ban, máshol felveszünk másokat is.

Nem tudom, hogy hol van ez a hely, nem volt kiírva semmi. Keskeny betonösvényen hajtottunk egy darabig, majd valamilyen falucskába értünk, onnan pedig egy erdőbe. Az erdőben pedig furcsa alakú épületek voltak és madárdal. Most jövök rá, hogy nálunk a "telepen" nincs ilyen. Fák vannak, de nem ilyen sűrűn, és nincs madárka, aki énekelgessen nekünk. (Vagy magának. Vagy a párjának. Vagy csak úgy, bele a világba, mert most éppen jókedve van.) A központi ház egy nagyon összetett épület, mintha nagy gyerekek csinálták volna különböző gyártmányú építőkészletből. Körülötte kisebb házikók teljesen asszimetrikus, sokszögű tetővel, hátul éppen elfér alatta egy felnőtt, elöl pedig két emelet magas, és egyenletesen lejt vagy 30 fokban. Még sehol nem láttam ilyeneket, baromi jó lehet itt lakni! Napokig csak a házakat bámulnám. Kifelé menet valahogy Boxtel-en megyünk át - erről már írtam tegnap -, és miközben egyik autópályáról a másik autópályára térünk, elszunyókálok.

Utak, házak, szunyóka, és egyszer csak Venlo. Egy parkolóház található az intézmény oldalában, beállunk a 24-es állásba és bevonulunk. Számokat kérünk a recepcióstól, a vezető srác elmagyarázza, mit kell nézni a sorszámokon. A 9-es és 11-es ablakoknál intéznek minket. Idejében jöttünk, mert utánunk még legalább három kisbusznyi ember érkezik. Én a 26-os számot kapom, de spórolnak, mert többször is kiadják ugyanazokat. Pl. amikor leülök egy asztalhoz, a 43-as kerül sorra. Kávégép nincs, sőt egy piktogram tiltja az evést-ivást. Van viszont vécé, igaz, hogy mozgássérülteknek, de mindenki azt használja.

A hátam mögött magyar szót hallok, megfordulok, összeismerkedünk. Két pasi, az idősebb Ungvárról, a fiatalabb talán Mezőkövesdi.

A kilences pulthoz hívnak. Ez talán rozogább öreglány, mint a másik, de lám, még dolgozhatnak.

Itt 65 év a nyugdíjkorhatár, de ha úgy gondolod, dolgozhatsz 70 éves korodig. Ekkor nem emelkedik a nyugdíjalapod, mint eddig, mégis magasabb lesz, mert később kapod meg. Úgy látszik, kamatoztatják. Szóval Európa - Magyarország 1:0. És a fizetésről még nem is beszéltünk!

Szóval odamegyek, és mondom, hogy nekem van SOFI számom, csak elhagytam. (left)

- Elvesztette? (lost)

- Igen, elvesztettem.

Belenéz a gépbe, és jó is, hogy ott jártam, mert hibásan (főleg ékezethibásan) voltam benne, kijavítjuk. Azt mondja:

- Szüksége van a hivatalos papírra? Mert az 12.80 lesz.

- Tessék? És ha nem?

- Ha elég csak a szám egy papírra leírva, akkor ingyenes.

- Elég, persze! Nem a papír a lényeg, hanem maga a szám!

Lassú a rendszer, többször leáll, de a mama türelmes. Lehet, hogy azért tesznek ide idősebbeket? Egy kis szkennerrel beviszi a szig és a lakcím kártyát, de az is szarakszik. Türelem, mosolygás, elviccelődünk. Amikor kész, kimegyek az autóhoz, de csak a sofőr ül bent. Mutatom a cetlit, amin a hatos és a nyolcas alig felismerhető hieroglifa. Vezetőnk szerint a hivatalos papírt kellett volna megkapnom, mert be kell szkennelniük. Nem akarom felhomályosítani, hogy szkennelni nem csak A/4-es lapot lehet, ha ez a problémája, oldja meg maga. Visszamegyünk, és megkeressük azt a csajt, aki körbejárt és kipipálta a neveket. Őszerinte nem kell a papír, mert a listájában beírja a számot, azt annyi. Na ugye!

Bepötyögtem a telefonomba, de leírom ide is, hogy megmaradjon az utókornak: íme Szertelen SOFI, ill. most már BSN száma, tisztelt ükunokáim:

702546821

Még reggel bepakoltam egy fekete pólót (bár egyet már felvettem, mert nem volt más tiszta), meg egy fekete nadrágot. Ugyanis én úgy csinálnám, hogy innen bevinném magunkat a munkahelyre és megtartanám a betanítást. De amikor végzünk, visszavisszük az erdőlakókat és magunk is haza jövünk.

Arek jön ki a fürdőből, és először Martint, majd engem kérdez arról, hogy mi csináltuk-e azt a foltot az ajtó belső oldalán. Mindketten nemmel felelünk. Miért, ő nem tudja, ki volt? És az egész fürdőt rendbe tette. Most pont az szúrja a szemét?

Barkácsolok egy kávét - erről hogy fogok leszokni? -, de meglök, és kissé szarul leszek. Ez úgy néz ki, hogy remeg picit a kezem, és éhes leszek. Olyan, mint amikor leesik az ember vércukra. Gondolom. Erről a bátyám tudna mesélni, de őt nem fogom megkérdezni. Nincs már kajám, vagyis... Eszembe jut a 3 paradicsomos hal. Egyet betolok, csak úgy magában. Jobb.

Elindulok a boltba, ami innen állítólag 2 kilométerre van. Persze gyalog, hiszen biciklit még mindig nem kaptunk. Megkérdezek egy csávót, merre menjek, persze rosszul magyarázza. Mindegy, megtalálom az átjárót az autópálya alatt, közben szóba elegyedek egy nőcivel, akiről kiderül - micsoda meglepetés! - hogy ő is innen jön, és lengyel. De ő legalább tudja az utat. Közben kérdezgetem, ő két hete van kint. A meló könnyű, csak kevés. Heti 24 órája van, ami igazán nem sok. Azt tervezi, hogy hazamegy. Mondom neki, hogy nekem ősztől tavaszig nincs semmi kilátásban, én inkább maradok, de ő valószínűleg talál magának, mondja. Eddig nyílegyenesen megyünk, de beérünk egy térre, amin srégen átvágunk. Kis utca, a végén jobbra fordulunk. (Mint a sorsom. :D ) Látok egy táblát, hogy Lidl balra, de itt is jobbra megyünk. Azt mondja, Lidl-t mutat nekem is, de erre van. Hát jó, te vagy az iparos, de ha elcsábítasz, nekem az is jó, elég csinos vagy hozzá! Persze ezt csak gondolom magamban. Megállunk egy beugró előtt, ahol Albert Heijn van, ez is egy üzlethálózat. Azt mondja, ő idáig jött, és ha tovább megyek a bal oldalon, 200 méter után megtalálom a Lidl-t is. Kérdezem, hogy melyik az olcsóbb, azt mondja, az. OK, innen már el sem téveszthetem! Bontják az utcát, de már látom is a boltot a sarkon, amikor... Nem tudok átmenni. Egy markoló áll előttem keresztben, abban az utcában, amin át kellene jutnom az üzlethez, a géme eltorlaszolja az utat. Mellette nem tudok elslisszolni, direkt odaraktak a melósok mindenféle szart. Vissza kell mennem vagy 50 métert kerülni. Mondom a szembe jövőknek, hogy dead end, de nem hallgatnak rám. Vagy nem értik, vagy itt laknak még a sarok előtt, és nem érdekli őket. Már a túloldalon vagyok, amikor látok egy szőke csajt visszabiciklizni. Az imént még mellettem ment el. Látod-látod, nem hallgattál rám! Tovább megyek és átvágok a félig elkészült kocsiúton egy idősebb párral. Ha rájuk nem szólnak, akkor rám sem.

A boltban megint csak elvetem a sulykot, 14 eurót költök. Hát kérem, a 7 valamennyi, amit még Ausztriában vettem, ma délutánig kitartott. Most majd be kéne osztanom ezt a cuccost 2x3.5 az... Jesszusom! Egy hétre?! Na várjunk csak... Pénteken indultunk, és nem ettem 2 cukorkán kívül semmit addig, amíg nem vásároltam be abban az Aldiban. A 3 és fél nap inkább 3 lesz, akkor viszont csak 6 napig... Csak! Most még spórolni próbálok, de mi lesz, ha tisztességesen nekiállok keresni? Mindegy, annyi pénzt egyszerűen nem lehet megenni, tehát nem is izgatom magam igazán.

És hogy miket vettem? Az első az édesség, amibe belebotlasz a Lidl-ben. Vettem egy csomagot, amiben 2 húszdekás étcsoki tábla van. Nem akarok már mogyorósat venni, részben nem tetszik a protkómnak, részben meg nem tesz jót a testemnek. Egyszer már rá kell vennem magam, hogy összeírjam és meg is tanuljam azokat az alapanyagokat, amik kifejezetten jót tesznek nekem. A többi nem is érdekel. Mi a fenének vegyek olyat, ami közömbös? Ami meg rossz, hát azt meg abszolút felesleges! Persze a csoki is az utóbbiak közé tartozik a cukortartalma miatt. És hogy ne legyen elég, egy zacsi csokis kekszet is a magamévá teszek. Ugyanis kell a szénhidrát, csak hát ugye a cukor nem kéne. Ebben meg van előbbi, utóbbiból meg nem sok, talán csak amit a csokoládédarabok tartalmaznak. Határeset, de elfogadom. Egyelőre. De ha eredményeket akarok, nem szabad kompromisszumokat kötni.

Aztán néztem a banánokat, nagyon zöldek voltak. Persze ezeket hagyták meg. Vagy addig nem tesznek ki mást, amíg ez el nem fogy? Akkor ott fognak megérni! Egy 80 dekás kenyeret veszek. Itt nem hiszem, hogy valaha találok teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyeret, de ha mégis, akkor sem fogom tudni róla, hogy az. Ez most magvas. Asszem az sem jó, de hát majd ha kiírtam a frankót, akkor szigorúbb leszek. :) Felvágottak... Végül győz a spór, egy félkilós kolbászt vásárolok, amiről már 2009-ben is írtam. 1.09, talán az ára sem változott azóta. Sajt. Egen, ez is tiltva van nekem, de veszek gyorsan egy 40 dekásat. Egy idős nőtől kérdezem, és azt mondja, ez a legolcsóbb. Hát ha ez, akkor bevásárolunk belőle! Ceruzaelemből 8-as csomag! Nagyszerű! Látok ceruza aksit is, fel is van töltve, de nincs hozzá töltő. Hát ebbe most nem megyünk bele, marad az, ami már a szatyorban van. Látok egy csomag aprított zöldséget, meg valamilyen almasalátát, utóbbiról kiderül, hogy torma is van benne. Zutty, bele a zsákba! (Persze most nem sorrendben mondtam, hanem ahogy az eszembe jutott.) Fémekkel fizettem, de kissé meglepődtem, amikor kimondta a végösszeget. Jobban oda kell figyelnem, hogy mennyit költök!

Megjövök, azzal fogadnak a lakótársaim, hogy holnap hajnali 5:15-re kint kell lennem a parkolóban. Beülök, megeszem az almasali felét sok kenyérrel, jön Robert, a manager srác. Szerintem ez az egyetlen bermuda nadrágja van, vagy lehet, hogy sok, de mind egyforma. Menjek vele. Papucsban, pólóban követem. Bemegyünk két lakókocsi közé (a kuta is jó, de a latótocsi még jobb!), ahol tucatnyi bringa van. A többsége 28-as fekete férfi, a tipikus holland fajtából: első fék nincs, hátul kontra, teljesen zárt lánc. Ennek is nőies a váza, de legalább nem töri fel a tojását a férfiembernek, ha megáll a pirosnál. A női változat égszínkék, 26-osnak nézem, a többi része nem is érdekel. Mindegyiknek patkólakat a hátsókerekén, amiből csak akkor tudod kivenni a kulcsot, ha lezárod. Kiosztja a jelenlévőknek a kerékpárokat, és közli, hogy 5:15-kor... Tudom, kint a parkolóban! Nem, itt a házak mellett az utacskán. Aha... Akkor reggel 5:15. Nem, hanem most délután. Van 5 percem. Húha!

Rohanás vissza, cipő, kabát. Ja, nadrág le, fekete gatya fel! A saláta be a frigóba, kolbász ki, hát valamit enni kell! Kenyeret, telefont a zsákba, bár nem tudom, kit hívnék fel, ha bajban lennék. Talán a 112-t.

- Jöjjenek gyorsan, eltévedtem!

Kirohanok a házból, Arek akkor ér ide a bringájával.

- Minek a zsák? - kérdezi lengyelül, de valahogy megértem.

- Megyek dolgozni! Nem reggel, hanem most 5:15-re!

- Most nem dolgozni megyünk, hanem megmutatják az utat a melóhely felé.

Nesze neked! Vissza a zsákot, azt uzsgyi! Odaérünk, egy csomó ember áll és vár, mintha a Tour de Droomgaard indulna innen. Csilingelünk a csengőkkel. Az ülésem marha alacsonyan van, nehéz lesz majd hosszú távon tekerni, de a gép kezes, könnyű egyensúlyozni, kanyarodni. Nem úgy, mint az enyémmel, az igazi vadmacska. Rá is van írva!

Nagy nehezen jön egy srác, bemutatkozik, ő fog minket vezetni, elindulunk. Nem a parkolón keresztül megyünk ki, hanem hátratekerünk, és az autópályával párhuzamosan kijutunk egy portánál. Kiderül, hogy ez a droomgaardi kemping. Szóval kempingezők vagyunk! Ki hitte volna? Átmegyünk az úton, és a majdnem szemben lévő utcán be. Sokáig megyünk egyenesen, majd beérünk egy helyre. Utána egy másik következik. Ezeknek a városkának nem tudom fejből a nevét, utánanézni pedig nem tudok, mert most sincs Net.

Az első lámpánál lemaradunk. Nézem, pont az úrifiú meg a nője. Zöld, átmegyünk, én elsőnek, de érzem, hogy a bal pedál mintha egyre kijjebb tekeregne. Lenézek, és tényleg, szépen lassan jön le a tengelyéről. Félreállok, ezek elzúgnak mellettem, a többiek már régóta nem látszanak. Folyékonyan káromkodom, átmegyek a másik oldalra, mert ott van valami virágágyás, és valóban, a szélén találok köveket. A kisebbikkel visszakalapálom, de nem megy fel egészen a helyére, és a csavart sem tudom meghúzni. Vissza a kerékpárútra, és tekerek tovább, de pár méter után ugyanaz a hiba. A Beethovenlaan-ról fordulok vissza. Tovább menni nem lenne értelme, ha valahol le kell kanyarodni, én meg megyek tovább egyenesen, lemegyek a térképről, és soha többé nem látnak. Visszatolom a gépet. Fél 7-kor már töksötét van, égve hagyom a lámpákat, hogy ne üssenek el.

Nem olyan sokára befutnak a többiek is. Addig a ház előtt ücsörgök a vizes széken, mert most már mindenhol harmat van, a háznak meg az egy kulcsa Areknál. Elmesélem, hogy jártam, és hogy Robert később ad egy másik bringát, és térképet is rajzol majd.

Valóban, be is jön és átad egy kulcsot, kint áll az új verdám. Szomorú nosztalgiával gondolok a sajátomra, aminek elöl-hátul van fékje, 21 sebességes, és elég magas az ülése is. 40 euróért ki lehet hozatni, ha Mikikém felteszi a Keletinél. Nem hiszem, hogy felmennének érte a hegyre. Abba talán belemennek, hogy itt kapják meg a pénzt. Végül is, ha nem fizetek, övék a gép, azt annyi. Hát nem? Csak megér nekik egy kis rizikót!

Mutatom az sms-t, amit útközben kaptam. Persze hollandul van, és valami ilyesmi szerepel benne, hogy szerdán és csütörtökön dolgozom 9:30-19:30-ig. R. mondja, hogy azt felejtsem el, a papírt nézzem, ami ki van ragasztva a lakókocsi hátsó ablakára. Az pedig azt mondja, hogy már holnap bultizom, ugyanebben az időbeosztásban.

Egyébként lehet regisztrálni az OTTO oldalára, és személyre szabottan ott van mindenkinek a munkabeosztása, de ilyen tré wifi mellett még az időjárást sem sikerül megnéznem. Felhívtam a Vodafont, és azt mondták, hogy napi 100 MB-ot tudok venni valami 900 forintért, úgyhogy nem éri meg. Meg azt sem tudom, hogy valóban látja-e a laptopom a SIM kártyát, vagy csak a helye van meg. Hát most fog eljönni az ideje, hogy vegyek egy okostelefont, de csak azért, hogy modemnek használjam. Na csak kapjam meg az első komolyabb pénzem!

Na de addig? Most sincs Internetem. Mikor adom fel ezt a blogot?

HARMADIKA

Még mindig nincs Internet. Kurva maty!

Mi van? Tanulok lengyelül! :)

Ma volt az első munkanapom. 7-kor keltem, és rendes volt a Martin, mert elkísért. Neki ugyan nem kellett dolgoznia, de nem nagyon emlékezett rá, hogy hol van a hely. Jól is tette, mert ha egyedül megy, legalább kétszer eltévedt volna. Állítólag valami 9 kilométer, kb. 40 perc alatt tettük meg az utat. Majdnem fél órával korábban bent voltam. Rögtön utánam érkezett egy bolgár srác, neki is az első napja volt. Egy csajnak is kellett volna jönnie, de nem tudjuk, sikerült-e neki, mert nem vártunk 9:30-ig, hanem előbb bevitt minket egy Kamill nevű srác. Ugye, nem kell mondanom, hogy lengyel? 8 éve van ott, ennyi idő alatt szépen kinőhette magát ilyen kisfőnöknek. Tudod, ezeket ilyen-olyan managernek hívják. Hát belőlem biztos nem lesz ilyen. Nem azért, mert nem vágyom rá - sokkal könnyebb lenne újakat eligazítani több pénzért, mint robotolni kevesebbért -, hanem mert nem Lengyelországból jöttem. Itt annyi van, hogy Maas-t lehetne rekeszteni velük. Egyértelmű, hogy lengyel kell, hogy szót értsen velük. Mondom, egy csomóan vannak, akik nem is beszélnek semmilyen más nyelven, és hát beleférnek, mert a földijeik mindenhol ott vannak, bármi van, kisegítik őket. Nem is tudom, érdemes-e Hollandiának hívni ezt az országot. :)

Kaptunk egy-egy pár bakancsot. Mindketten 42-test kértünk, de csak egy volt, nekem egy számmal kisebbet hozott a Kamillka. Hát, tkp. jó volt a lábamra, de egész nap abban dolgozni, eléggé meggyűrte a lábujjaimat.

A melóhelyre nem vihetsz be semmit. Sem karóra nem lehet rajtad, sem piercing, telefon nem lehet nálad, nem beszélve Mp3 lejátszóról... Semmi!

A kantinig elviheted a kajádat, de a portáról max. 2 átlátszó egyennylonzacskóban, hogy a biztiőr lássa, hogy mi van benne. Befelé kéziszkennerrel lezsűriznek, hogy van-e nálad valami (hát ez gondolom fém lehet, mert mást nem nagyon mutat ki), kifelé meg úgy jössz, hogy kipakolsz mindent egy tálcára, leveszed a bakelót és kidobod (tudod, acélbetét), és ha zöld a lámpa, kijöhetsz. Van, hogy bejelez, pedig nincs nálad semmi. Ilyenkor visszaküldenek, és ki kell jönni megint. Valszeg ez azért van, mert nem mindig várják meg a bakancs után, hogy zöldre váltson a lámpa.

Kaptunk 1-1 chipet, ezzel jössz-mész a portán meg az öltözőben, meg ezzel fixálod a munkaidő elejét-végét. Az öltöző olyan, hogy bemész, van 1 kis monitor, odakoccintod a chipet, mire kiír egy számot, az lesz az öltözőszekrényed. Sok cucc nem fér bele, de hát ez nem a Csepel Vas- és Fémművek öntödéje, itt nem leszel koszos. Zuhanyzót nem is mutattak. Biztos, hogy van, mert ez Európa, de nem nagyon használják talán. Mi a fenének? Bejössz, berakod a kabátod, meg telefont, ilyesmit, aztán este kiveszed és mész haza. Fürdeni otthon is tudsz.

Hogy most ugyanazt a szekrényt kapod, vagy mindig sorsol a gép, azt nem tudom. Amikor kijössz az öltözőből és odakoccintod megint, a kijelzőn két sor jelenik meg. Az alsóra akkor kell nyomnod, ha aznap még visszamész, a felsőre meg akkor, ha már nem. Ha jól emlékszem. :) Azért ezt majd meg kell kérdeznem. Nekem ugyanis ma még nem volt aktív a chipem, az öltöző sem fogadta el, ezért az előtérben lévő csomagmegőrző fiókocskákba pakoltam. Ilyen a szupermarketekben szok lenni, beteszed a putyerkádat, bezárod, és beütsz egy négyjegyű kódot. Aztán elfelejted, és a biztiőr nyitja ki neked. :D Á, nem jártam így, ez csak poén akart lenni. Hazafelé onnan is mindent el kell vinni, mert éjszaka kinyitják a széfeket.

Felvittek egy csöpp irodába, ott kaptunk ilyen nyakba akasztható szalagot a chiphez, aztán beültünk a kantinba, ott aláírattak velünk egy munkavédelmi szöveget meg a fene tudja, még mi volt rajta. Talán az, hogy ingyen dolgozunk a DocDatának, és halálunkkor minden ingóságunk az övék lesz. :)

Aztán vártunk, ill. kajáltunk, és 10 órakor egy marha nagy képernyős tévéről fejtágítót mutattak, hogy hogyan mozogjunk a munkahelyen, és hogyan ne. Aztán végre levittek dolgozni.

Bent felmarsz egy kézi szkennert. Ilyet bármelyik közértben láthatsz, a készletnyilvántartáshoz használják. Ha lenyekken az akksi, kérsz másikat és kicseréled benne, a mittomén milyen manager meg felteszi a lepukkantat a töltőre. Ja, színkódos pólók jelzik a managereket, melyikhez milyen ügyben lehet fordulni. Nem tudtam még megjegyezni, de nem is lesz rá szükségem szerintem. Teszem a dolgom, azt annyi. Fizetésnap felteszik a zsét a kártyámra, és mindenki bekaphatja.

Ez egy rohadt nagy épület! DocData a neve. Nem tudom, így írják-e. Ez két webáruháznak a raktára, a címüket még nem sikerült megjegyeznem, és miután itt aztán tényleg minden van, ezért nem lehet bevinni semmit. 5 szint van, a földszint a nulladik, a negyedik a legfelső. Szintenként más-más cuccok vannak.

Ma a földszinten voltam. Mindenki kap egy számot, azt a szkenner bekapcsolásakor beüti, és akkor már mindig tudják, hogy aznap vagy bármikor milyen és mennyi cuccot pakoltál. Ezt persze nem mondják, de levágja az ember. Van valamiféle norma is, amit tartani kéne, de remélem, hogy ezt nem gondolják komolyan! Amikor nekem új a bakancsom!

Egyébként felőlem lehet norma is, csak akkor a fizuban is legyen látszata! Biztos nem én keresném a legtöbbet, de igazságos lenne.

Szóval keskeny közlekedőhelyek vannak, és ilyen rolli kocsikon jönnek be a cuccok. Mindenféle ömlesztve. Van, hogy mindenből egy, van, hogy kisecsetből 14 darab. Minden darabon van vonalkód, a szkenner ezt olvassa be lézerrel. Kiírja többek között, hogy van-e regisztrált helye valamelyik polcon, és ha van, akkor hol, vagy nincs neki. Ilyenkor te keresel egy üres helyet és beolvasod annak a helynek a vonalkódját. Ha sok cucc van azon a polcon, keresel egy másikat, oda pakolsz és annak adod be a kódját. Amikor ezt elfogadta, beütöd a darabszámot. Ha nem fogadta el, mert üres ugyan, de a gépben egy másik cucchoz van regisztrálva, mész tovább és keresel egy másik üres helyet. Többször is észre vettem, hogy - mivel nem húzogatom a kocsit, hanem leállítom valahová és onnan osztom szét - hozzám pakoltak be olyan dolgokat, ami még nem került regisztrálásra. Hadd sétáljak én!

Nyúlsz a kocsiba a következő darabért. Ennyi. Ez az inbound (beadás, berakás, valami ilyesmi lehet hollandul) munkakörben dolgozó melója. Vannak, akik a polcokról szednek le árut, nyilván kiszállításhoz készítenek össze. Aztán vannak, akik kézi targoncával (amire nem ülsz rá, hanem mész mögötte) brillíroznak, meg hát vannak a targoncások. Úgy néz ki, hogy mindkettőre ugyanaz a tanfolyam van, hát majd meglátjuk, mert én jelentkezni akarok. Gondolom az időm is több lesz, meg az alapbérem is.

Ha kiürül a kocsi, kiszeded a papírt és a gyűjtőkonténerbe teszed (hullámkarton doboz, amiben a sokdarabosokat hozták), a kis (Talán 50x30x35 magas) sárga műanyag ládákat, amiben az apróbb szarok voltak, egy kocsira teszed, majd elviszik, gondolom. A rollit kiviszed egy helyre, ahol leparkolod úgy, hogy az alját felhajtod és a két szárnyát egy kicsit kinyitod, hogy a következő szorosan hozzá tudjon parkolni. Mész a következőért, és ezt addig csinálod, amíg a managered nem szól, hogy menjél 15 vagy 30 perces szünetet tartani. Hamar elmegy...

Ma 10 és fél órám volt, mert ugye nem tudom, mennyi az idő, csak azt éreztem, hogy jó lenne már kimenni pisilni. A csajt, aki betanított, már órák óta nem láttam. Egy fiatal srác jött oda, hogy vége a munkaidőmnek, és én előbb elmentem vécére, megittam 3 pohár vizet meg egy pohár csokoládét (kávé, csoki, leves, mindenből több fajta ingyen az automatákból, csak az édességes gépnél kell fizetni), és csak utána mentem megkeresni egy managert, hogy lejárt a napom. Ő egy listán egy zöld pöttyöt tett a nevem mellé, és átküldött egy másik managerhez, aki éppen akkor ment el valahová, és azt mondta, hogy várjak. Abban profi vagyok, de reménykedtem, hogy ezt még beleszámítják a munkaidőmbe. Végül is 20 órát írtak végzésnek, ami nekem tökéletesen megfelelt. Visszamentem a kantinba, kajáltam és eljöttem. 20:34-kor jöttem ki, és először belehúztam a tekerésbe, de aztán hagytam, hadd diktálja a testem a sebességet. Így is 50 perc alatt értem haza, és sokkal szívesebben használom ezt a szót, mint a Miki lakásával vagy a Vonattal kapcsolatban.

Amikor betoppantam, azzal fogadott Max:

- Te még élsz?

Mondom nekik, hogy 10 és fél az időm, erre azt mondja, annyit dolgoztam, mint ő és Arek együtt. Azt mondta, majd megyek a prostikhoz.

- Ja - mondom, - megyek a honky-tonk házba, és azt mondom: Két lányt... nem is, hármat kérek! Lefekszem, és elalszom. A csajok ott fognak állni az ágyamnál: Hát most mit csináljunk? Én meg: Hrrr...

És a horkolás hangját utánoztam. Ezen persze mindenki nevetett. Muszáj egy kicsit feloldani ezt a feszkót, mert látom, hogy nem tetszik nekik, hogy nekem ilyen sok az órám.

Holnap 10:30-tól 19:30-ig szól a munkaidőm. Ha a lábam bírja, én nem bánom!

MÁR MEGINT HÜLYE VAGYOK!

Azt néztem tegnap, hogy miért nem müxik az SD kártyaolvasóm a gépben. Van mellette egy kapcsoló, ami az egyik állásban semmit nem mutat, a másikban pedig zöldet. Ezt kapcsolgattam.

Nem a kártyaolvasóhoz szolgált. A wifi kártyát kapcsolta ki-be. :P