AAAND... ACTION!

A HOSSZÚ BÚCSÚ

Szegény Tinával megbeszéltem, hogy kedden találkozunk. Nem jött össze, mert a jó kis Péter, a fogtechnikus (a fogához ver minden garast) ott volt a Mikinél, és ugye én voltam a középpontban, mivel én megyek ki, és mesélni kellett ezerrel.

Aztán megbeszéltük a szerdát, de akkor meg az volt, hogy ezek ketten elmentek az Újbuda szerkesztőségébe reklamálni, én meg ahelyett, hogy összeraktam volna a cuccokat, amit ki akarok vinni, a gépen lógtam egész nap. Amikor megjöttek, felkerekedtünk, és kimentünk Budaőrsre.

Többek közt az volt a kikötés, hogy a fekete pólót és sötét/fekete nadrágot, amiben dolgozni fogok, nekem kell beszerezni. (A munkacipőt az OTTO adja. Vihettem volna a magamét, de ha egész nap a lábamon van, estére nagyon bebüdösödik. Hátha ők jobbat adnak!) Sokáig böngészgettem a Neten, amíg rátaláltam a Decathlonra, és Budaőrsön volt a legközelebb.

A 8-as buszra Gazdagrét felé kellett felszállni, úgyhogy a Péter a temetőnél le is pattant, ketten mentünk tovább. M. ragaszkodott, hogy használjuk a kettős bérletet, amikor csak lehet. Ez attól kettős, hogy ő ingyen jogosult a BKV járatokon utazni (a MÁV-on meg 90%-os kedvezménnyel), és egy kísérőt vihet magával. Beleegyeztem, de csak hogy ne sértődjön meg, hiszen Bőrs felé még soha nem találkoztam ellenőrrel.

8 pólót vettem meg 2 ilyen mackónadrág szerűséget, több mint 12 rugót hagytam ott. Miért nem fehér kellett nekik? A HU-ba így is egy csomót vásároltam, meg fehér gatyát is, tök jó lett volna. Na mindegy!

Kifelé jövet néztem a telefonomon az időt. Na, mondom, fél 6, még időgéppel sem érek oda fél óra alatt a Keletihez. Felhívtam Tinát, és mondta, hogy ő sem ér rá, mert mennek korcsolyát venni. Megállapodtunk, hogy jó lenne legközelebb Hollandiában találkozni.

Ráadásul M. mondta, hogy majdnem egy órát késett P., és amikor kérdőre vonta, először belehazudta a képébe, hogy 10 helyett fél 11-et beszéltek meg, aztán azt vágta oda, hogy de hát a Miki is szokott késni (ez nem igaz), és amikor M. megkérdezte, hogy miért nem telefonált vagy küldött sms-t, azt felelte, hogy az is kiadás. Erre Mikikém ott hagyta a fenébe. Én még pofán is vágtam volna, mert annyira vérforralóan zsugori, hogy nem álltam volna meg! De aztán valahogy utolérte a Péter, és együtt mentek a szerkesztőségbe.

Ott előadták, hogy M. nem kapta meg az október 7-én esedékes lapot, amiben hirdetett. Két hétig esett az eső, nem csodálom, hogy nem hordták ki, bár P. azt mondta, hogy ő megkapta. Jó, hát a Bartók Béla út eléggé frekventált, oda kimegy az ellenőr még esőben is, de a Sashegyre már nem hajlandó feljönni.

Persze a nő is mondta, hogy megjelent, olyan nincs, hogy nem, és amikor Mikikém szólt, hogy ő mégsem kapta meg, akkor azt mondta, hogy erről nem tehet. Ami egyébként igaz is, csak akkor miért védte az előbb a terjesztőket?

Aztán P. belenézett az újságba, és kijelentette, hogy nincs is benne Miki hirdetése, mire a nő hajlandó lett volna belemenni, hogy akkor kárpótlásul jelenjen meg két számban is. Miki úgy mesélte, hogy Péternek nem volt elég az ennyi, és itt egy kb. 3 centis darabot mutatott, hanem rögtön ENNYI kellett volna (ez mondjuk olyan 60 centi a levegőben mutatva). Mire a nő gyanút fogott, és megnézte a lapot, amiben persze benne volt a hirdetés.

Mondtam, hogy mivel ő - Miki - beleegyezett volna a kétszeri megjelenésbe, hiába erősködött P., szerintem a nő szemében ez lehetett gyanús: Miklós gyorsan el akarta sikálni, mielőtt kiderül, hogy mégsem maradt ki. M. persze szentül meg van róla győződve, hogy ezt P. cseszte el, ami azért igaz is. És hát ki tudja? Lehet, hogy a nő a Péter arcán vett észre valamit... Mindennek ellenére olyan mosolygósan és egyetértőn jöttek haza, mintha semmi konfliktus nem esett volna kettejük között. Ez nem barátság, hanem képmutatás! Annál is inkább, mert nem győztem hallgatni még másnap is, hogy milyen szemét ez a fogtechnikus.

Időjárásjelentés: Győrött az égbolt gyűrött. De mi nem azért voltunk ott csütörtökön, hanem hogy aláírjam a szerződést az OTTO WorkForce-szal.

Amint ezzel készen voltam, haladéktalanul bementünk a 30 méterrel odébb lévő tripóba és megittunk egy-egy felest a nagy ijedtségre, majd meglátogattuk a vécét, amivel a napi rutinfeladatainkat tettük maradéktalanná.

Sok időnk nem volt, a Volán pályaudvaron oda- és visszafelé is ittunk egy-egy krémkapuccsinót, aztán bementünk egy másik kricsmibe, és ott megismételtük az előbbi feladatot, azzal a különbséggel, hogy M. kupicát ivott, mert nem volt Unicum Szilva, és a klasszikust nem szereti. Nincs irodalmi érzéke szegénynek. :)

Ezek után átmentünk a túloldalra, ahol a Városházát, a Törvénykezés Épületét meg ilyeneket örökítettünk meg. M. telefonnal, én pedig frissen szerzett, bár használt FujiFilm Finepix S1600-as gépemmel. (12 megapixel, 15x optikai zoom.) Ez bridge kategória, ami ilyen félprofit jelent, és büszkén állíthatom, hogy még jövőre is lesz mit tanulmányoznom rajta. De egyelőre legyengült benne az elem.

Pár napja vettem egy négydarabos csomag ceruza aksit, de a töltőm csak kettőt bír egyszerre. Amikor feltöltöttem az egyik párat, úgy letettem valahova őket, hogy mire kész lett a másik pár, ezeket már nem találtam. 2 darabot felesleges lett volna kihoznom, mert mind a 4 kell a gépbe, ezért ott hagytam a francba. Kihajítottam egy rugót az ablakon, ahelyett, hogy vettem volna belőle két garnitúra alkáli elemet. :(

Visszajöttünk, és vásároltunk az Arénában a Tescoban. M. vett egy üveg ruszki pezsgőt, hogy megünnepeljük, hogy elmegyek a fenébe, én meg vettem egy flakon buborékmentes vizet és meglátogattuk vele a Drazsét, akit az urológián műtöttek. Nem maradtunk sokáig, mert a bátyját várta, és az is elég kiállhatatlan fickó, nem akartunk vele találkozni.

Váltottam 130 eurót. Nem volt több zsém, egy rugó maradt forintban, és az volt a tervem, hogy azon reggel kaját veszek. Nem volt annyi eszem, hogy ezt a Tuskóban megtegyem.

Onnan bementünk a Vonatra, hogy elhozzam a maradék cuccaimat a szekrényből. A Sanyi bácsi és a Tamás együtt jöttek ki beengedni, és hiába mondtam M.-nek, hogy nem jöhet be, benyomult mögöttem a kapun. Erre persze T. visszaparancsolta, és még nem is gorombán.

Na, persze mindenkinek el kellett mesélnem, hogy Hollandia, de először még Németországba kell mennem, de az nincs messze a határtól, és vagy ott maradok, vagy tovább küldenek, de még nem tudjuk, hogy melyik városban fogok dolgozni, azt sem, hogy hol lesz a szállás, a pénz az 8.70, de ez bruttó stb.

Sok göncöm nem volt amúgy sem, meg már egy kanyart elhoztam a múltkor, úgyhogy hamar végeztem. Mikikémtől egész úton azt hallgattam, hogy milyen paraszt volt az az illető, és hogy legszívesebben megfogta volna, és micsoda? igen? úgy kibaszta volna, de hát csak rám volt tekintettel, mert mi van akkor, ha azt mondja, hogy micsoda?, hát akkor nem engedem be!, de ő esküszik, hogyha nem engem nézett volna... És így, egész végig.

Otthon derült ki, hogy margarinos vagy zsíros kenyéren kívül nincs semmi. Akkor még jó ötletnek találtam, hogy nem vettem kaját, ne az én maradék pénzemből legyen már a vacsora is, amikor így is tartozik 16 rugóval. (Plusz a kamatos kamatok, amit nem győzött hajtogatni, amikor kölcsön kérte azt az 53 rugót. De erről azóta síri kuss van. Mint arról is, hogy mikor akarja megadni a "maradékot".)

Zsírosat ettünk, mert elárultam neki, hogy a margarin nem egészséges. Tudom, hogy nem fogja érdekelni, és ugyanúgy megveszi a kilósat, mert az olcsó, de az innen legyen az ő problémája. Sok hagymát zabáltunk hozzá, és lefeküdtünk aludni.

Mind a kettőnknek 7-re volt beállítva a telefonja, csak az övé késik egy pár percet, így én már az ágy szélén ültem és próbáltam nyitva tartani a szemem, amikor ő felkelt. Szart egyet, felkapta a ruháját, és elindult Szolnokra a kedveséhez, de persze közben be nem állt a szája, amitől még fáradtabb lettem. Ott maradtam egy rakás ócskaság meg szennyes ruha között, hogy eldöntsem, ebből mit akarok vinni az új életembe.

9 után indultam el egy dögnehéz málhazsákkal meg a háti tatyómmal. Előbbiben ruha, tisztálkodó szerek, könyvek, kenyér, utóbbiban laptop, fényképező gép, meg mindenféle műszaki marhaság, ami ugye szerintem nélkülözhetetlen. 10 előtt talán 4 perccel találtam meg az Opelt a Kerepesi úti Agip kútnál, de mondták, hogy várunk még egy srácot Szerbiából, csak késik a vonata.

20 percet késett, és ez nem volt elég arra, hogy elugorjak a Tuskóba venni valamit a kenyérhez. Az egyik sofőr mondta, hogy majd megállunk kaját venni, de nem voltam nyugodt. A kenyér a málhazsákban, üresen, én meg cukorkát szopogattam, hogy legyen valami kalória a pocimban.

Na, aztán 10:26-kor kigördültünk a kútról. Ez volt a cím, ahol ki kell majd tenniük:

Laarbruch H-Gebouwen

Euregio-park 22

Weeze - Flughafen

47652

Deutschland

Elöl a két sofőr ült, a középső sorban egy kopasz srác, a szerb, és egy csaj, hátul meg egy szótlan ürge meg én. Arról volt szó, hogy telt ház lesz, meg hogy felveszünk még egy lányt Ausztriában, akit kiteszünk Németországban. Mindegy, én örültem, hogy hátul lazábban vagyunk.

Elcsalinkáztunk Győr felé. Nini, hát itt voltunk tegnap! Nem lett volna egyszerűbb mára megbeszélni, levinni a putyerkámat és innen kiindulni? De mi befordultunk Abdába, és ott felvettünk egy csendes, mosolygós ürgét, aki beült mellém. Aha, hát ha Ausztriában felvesszük azt a lányt, akkor tényleg totál tele lesz a 9 személyes mikrobusz!

Kb. 2 órával az indulás után léptük át a határt. A sofőr hátra szólt, hogy kapcsoljuk be az öveket. Az abdai ürge megkérdezte, hogy szokták-e itt nézni, mondom neki, hogy nem hiszem, bár én 5 éve voltam itt utoljára, és akkor is éjszaka.

Nagyon sokat csalinkáztunk! Ha visszanézitek az előző indulásomat (idegenben.mindenkilapja.hu), látjátok, hogy az osztrákokon 2 óra alatt átrohantunk. Most nem, nekem legalább is marha soknak tűnt, amit eltotojáztunk. Mindenhol megálltunk, kiszálltunk... Mondjuk legalább tudtam pisilni... A többiek megetették a rákot (cigire gyújtottak), a sofőrök tankoltak...

Ja, valahol A.-ban egy olyan helyen álltunk meg, ahol volt egy Aldi is. Na hát ide beszabadultam, bár nekem jobb lett volna, ha a forintot költöm el. Vettem egy 40 dekás szalámit, egy Brie sajtot, egy doboz virslisalátát, meg egy Milka kekszes csokit. Nem egészen 8 euró volt, ami persze nem olcsó, ha forintra átszámítom, de nem bántam. Minden nagyon finom volt, bár a sajt egy kicsit nyers ízű volt, de ne válogassunk! Rengeteg nagyon jó sajtot kajáltam az utóbbi időben, ennyi belefér.

Átmentünk az osztrák-német határon, amit azért furcsálltam, mert még nem ült bent a csaj, akit ígértek. Illetve mielőtt a határra érkeztünk volna, már nagyon belassult a sor, lépésben haladtunk vagy másfél kilométert. A migránsok miatt volt a felhajtás. Belenéztek az autókba, különös figyelmet fordítva a furgonokra és mikrobuszokra, és ahol olajos képű arabot láttak, azt a kocsit kiszedték.

Na, nagy nehezen mi is sorra kerültünk, és valami félreértés miatt - jobb oldalt a zsaru intett a piros botjával, talán hogy menjünk tovább, a mi sofőrünk meg beállt a vizsgálandó kocsik közé - mi is beleestünk az igazoltatásba. Mire a másik vezetőnk, aki a jobb oldalon ült:

- És az a vicc, hogy nem is kellett volna kiállnunk!

Mindenkitől elkérték a személyit (ID card - ájdí kárd), és hátra mentek beszkennelni vagy telefonon leadni, nem tudom, nem láttunk hátra. Aztán visszajöttek, és a mellettem levő faszinak, aki utoljára szállt be, intettek, hogy szálljon ki. A csaj, aki előtte ült, mondta, hogy angolul segít a tolmácsolásban, ha kell. Azt mondja neki a zsaru:

- Do you translate for him?

A csaj nem értette.

- Fordíts neki! - fordítottam neki.

Hátra mentek, hogy a fószer vegye ki a szatyrait, és akkor láttuk utoljára. Nekünk visszaadták a kártyákat és mehettünk tovább.

Mondja a másik sofőr, hogy volt olyan, hogy egy csajt meg egy srácot vitt, amikor beleestek egy ilyenbe. A srácnál nem volt semmilyen papír, a csajnál egy darab diákigazolvány. És vagy fél éve dolgoztak odakint. Amikor kiemelték őket, teljesen fel voltak háborodva, aztán azt akarták, hogy a Presztízs Taxi vigye majd őket tovább. De hát hülye lett volna megvárni, mire kiderül, hogy mi történik velük! Egyébként is biztosan visszatoloncolták őket Magyarországra.

Furcsa volt, hogy Németországban vagyunk, és nem az autópályákon megyünk, hanem a kertek alatt. Ilyen kanyar, olyan kanyar, körforgalom körforgalom után, faluba be, onnan ki, hegyre fel, aztán még feljebb... Egyszer csak megállunk egy négycsillagos hotel előtt, és beszáll a lány, akiről már indulás előtt szó volt. Újra Ausztriában voltunk! Ha nem megyünk át a határon, hanem le a csajért, és a kertek alatt jutunk át a svábokhoz, ahogy most is visszafelé is, a faszi nem bukott volna le.

Este fél 7-kor már töksötét volt. Biztosan még előtte is jóval, de én lépten-nyomon elaludtam. Amikor fent voltam, jókat dumáltam a nőszeméllyel, aki pont mellettem ült. Téptünk jó sokáig, és valami éjjel háromnegyed egykor tettük ki Arngrün - vagy micsoda - utolsó házánál. Itt a kedvese várta - volna, ha nem feküdt volna le aludni. 4 hónapja nem látták egymást. Hát, nem is tudom... Nem csodálom, hogy a német csajok imádták a magyar pasikat! Én meztelenül a kapuban állva vártam volna, csak hogy mielőbb egymáséi lehessünk.

Mentünk-mentünk nagyon sokat, egy csomó helyen megálltunk pisilni meg cigizni meg tankolni, és valahol hajnalban kiszállt a szerb. Aztán ugyanez sokáig, és reggel fél 7 tájban valahol felvettünk egy másik nőt. Ő mellém ült be, így előttünk maradt a foghíj, hátul meg tele voltunk. Mentünk, szunyókáltunk, aztán egyszer csak ott voltunk Weeze-ben. Áthajtottunk egy fém transzparens alatt, ami afelől biztosított, hogy a weezei reptéren vagyunk (még jó, hogy nem az volt rajta, hogy Arbeit Macht Frei), de gépeket nem láttunk, csak baromi lepukkant és csúnya színekre mázolt házakat. Előbbiek zárva voltak, utóbbiakban nyilván laktak. Délelőtt háromnegyed 10-kor kitettek egy fémrács kerítésnél, amit szemmel láthatólag hevenyészve húztak fel a sáros út szélén. Ez egy menekülttábor volt, láttam pár színes bőrűt, de inkább csak a hangokat hallottam. A bejáratnál, ami egyszerűen a kerítés félméteres hiánya volt csupán, állt egy tábla, hogy német Vöröskereszt. Egy arab(?) és egy fehér pasi fogadott ott, és ők mondták, hogy az OTTO irodáig még tovább kell menni, de onnan már látszottak is jobb oldalon a házak.

Bementem egy Office feliratú ajtón. Égtek a fénycsövek a plafonon, de a folyosóról nyíló összes ajtó zárva volt. Lepakoltam a cuccom. Találtam egy konnektort, és bedugtam a telefonom tölteni. Aztán kimentem körülnézni. Jött egy srác, azzal szóba elegyedtem. Mondom neki angolul, hogy most érkeztem, és nem tudom, ilyenkor mi a teendő. Mondta, hogy menjek be az irodába, ott van a nemtom milyen manager, a Milan, majd ő eligazít. Mondtam, hogy senki nincs bent. Beavázkodtunk, ő bekopogott az egyik ajtón, benyitott, de látta, hogy zárva, erre azt mondta, hogy várjam meg a Milant, és elment.

És valóban, még egy órát sem kellett várnom, és megérkezett!

Ezek a lengyelek szeretik éreztetni, hogy te csak egy probléma vagy. Megkérdezte, hogy mit mondtak nekem Magyarországon. Mondtam, hogy tulajdonképpen semmit. Ezt a címet adták meg, meg ezt a telefonszámot, ami ki volt kapcsolva. (Nem is mondtam nektek, tényleg hívtam, és így volt.) Hát az a gond, hogy nekem vasárnap kellett volna érkeznem. Mit mondtak? Azt mondták, hogy igen, vasárnap fognak várni, de mivel az összes céltaxinak pénteki indulása volt, ami szombati érkezést jelent, nem lesz probléma. Közben azon törtem a fejem, hogy mi a fenéért kell ezeket a felesleges köröket megfutnunk. Haza úgysem küldhet, ha küldene, úgysem mennék, és ha nagyon kell, itt a folyosón elalszom a két pokrócom között, ez még nem ismer engem!

Aztán újra: Mert az a probléma, hogy vasárnap kellett volna érkeznem. Igen, de sajnos csak pénteki indulások voltak. Erre adott egy névjegykártyát, amin egy cseh muki neve volt, hogy ő vállal fuvarozást, akár Magyarországról is, és szombaton indul, ami azt jelenti, hogy vasárnap ér ide. Megköszöntem és eltettem, de... Nem tudom, mit kezdjek vele. Menjek haza és jöjjek ki megint ezzel a cseh faszival, hogy vasárnap érkezzek?

Az a probléma, hogy én nem itt fogok dolgozni, hanem Droomgaardban, és ma itt kell aludnom. Vártam, hogy feldolgozza ezt a megoldhatatlannak tűnő gondot és valami elfogadható mentőötletet találjon hozzá. Adott is egy kulcsot, a 49/A épület 11-es cellájához.

Ez egy egyágyas cella, és az első dolgom volt elővenni a hosszabbítót. Két konnektor van ugyanis, az egyik a mosdó mellett, és egy illatosító van beledugva, a másik meg az ágy mellett, és egy lámpa lakik benne. Ez utóbbi helyére dugtam be, és lett 4 lukam. A lámpa mellé rögtön a laptopot csatlakoztattam, de szomorúan kellett látnom, hogy nincs wifi hálózat, tehát ezt majd egy későbbi időpontban fogjátok megkapni. Kajáltam, vécéztem (egy közös vizesblokk a folyosó közepén, a két folyosón összesen 18 cella), kávéztam, és itt értem utol magamat.

A választék bő, úgymint: az office mellett van 1 közért, ott vehetek elemeket, és fényképezhetek a környéken, vagy maradok itthon és olvasok, esetleg a gép mellett, és

- filmet nézek,

- zenét hallgatok,

- játszom stb.

Talán kitaláltátok már, hogy a harmadik a legesélyesebb. :D

Következő bejegyzés valszeg Droomgaardból, de előbb várjuk meg, hogy odaérjek! Holnap reggel le kell adnom a kulcsot, és az iroda melletti épületben Katarzsinát keresni, aki elvisz majd.

Egyébként patyolat tisztaság van a szobában, a szekrényben egy rakás vállfa - vagy inkább vállműanyag :) -, meg egy mágikus henger, amivel a szöszöket szeded le a ruhádról, képek a falon stb. Szóval tök jó a hely, csak a falak piszok vékonyak, és... mindenhol csupa lengyel! :O (pótlás: 2 magyar hangot is hallottam, egy srácét meg egy csajét, de nem megyek át, sztem van elég bajuk nélkülem is)

Remélem, odaát kisebbségben lesznek!

UGYANAZNAP ESTE

Na, azért Laarbruch bemutatkozik!

Tudjátok, van az a baromi nagy trombita, ami olyan hosszú, hogy a pasas a feje köré tekeri. Úgy hívják, hogy tuba. Esküszöm, nem hazudok! A szomszédban egy faszi - gondolom, hogy nem nő - ezen játszik.

És nem ám akármit, hanem megy magnóról vagy miről valami rap, és azt kíséri!

Egy másik szomszédban - mondom, holt vékonyak a falak - egy magyar csajt hülyítenek a lengyel srácok. Angolul dumálnak, hogy pontosan mit, azt nem értem, de nem is érdekel. A srácok hangosan röhögnek, a csaj vihorászik.

Kint, talán a lengyel boltnál (másmilyen bolt nincs is itt) óbégatnak a futballhuligánok. Hogy milyen nyelven, azt nem vágom, de megy a héj-o-o-ó-o! ezerrel. Talán focimeccs van, talán csak be vannak baszva.

Most este fél 8 van és csönd. Talán a sötét miatt hallgattak el. Mint amikor a kalitkára ráborítják a takarót.

Áldott sötétség! :)

UPDATE

Este 10 után! Amikor már ÉN is lefeküdtem! Jönnek-mennek, hangoskodnak, csapkodják az ajtót. Olyan vékonyak a falak, hogy úgy rémlik, mindent az én ajtóm előtt beszélnek meg.

Bejön egy-két (három?) pasi, meg egy csaj. A csaj nem bír halkan beszélni, és MINDENEN, amit ő vagy más mond, röhög. De ilyen röhögést még nem hallottatok! Nyerít, üvölt, sikkantgat egyszerre.

Néha kiszólogatok, hogy "Fogjátok be a mocskos pofátokat!", vagy "Most már kimegyek és mindenkit összeverek!", aztán alszom tovább.

Miért, jaj, miért? :P

HOME, SWEET HOME

Másnap reggel már 8 előtt fent vagyok, megelőzöm a telefonom - ezt használom ébresztőnek.

Tegnap este levágtam a szakállam - no nem volt túl nagy, de a borotva nem vitte volna el -, és 17 mm-re levágtam a hajam is. Szépen mindent eltüntettem a mosdóból és a padlószőnyegről is, sehol egy morzsa, szőrszál, semmi! Zuhanyozni lusta voltam, gondoltam, majd ma reggel. Hát, hajat azt nem mostam, egy gyors zuhany fért bele. A... hm... napi rutin elmaradt, mert pont előttem ment ki valaki a vécére, és a nőit nem akartam/mertem elfoglalni. Később meg nem volt rá idő! Azt hittem, mindenre lesz, de neeem... Mikor tanulom már meg, hogy reggel nincs idő semmire?

Összekaptam magam, lekapcsoltam a radiátort (nem volt melegem!) és kinyitottam az ablakot, ahogy volt, és visszavittem a kulcsot. Átmentem az irodával szomszédos épület elé megkeresni Katarzsinát, és rájöttem, hogy nem késtem 10 percet, inkább korán is jöttem.

Rengeteg ember állt ott csomagokkal, és nagyjából türelmesen várakoztak. K. egy csinos (roppant csinos!) fiatal csaj, és egy jegyzettel a kezében jön-megy, intézkedik, mutogat, telefonál, beszél, és mindezt kábé egy időben. És bazdmeg, rajtam kívül mindenki lengyel!

K. dumál mindenkivel, sofőrökkel, melósokkal, és mindenkivel lengyelül. És mindenki érti.

Én vagyok egyedül, aki nem lengyel!

Kezdtem magam elveszettnek érezni egy kicsit.

Na jó, odamegyek, a hátamon egy Bundeswehr málhazsák (Rossz döntés! Gurulós bőröndöt hozzál!), a kezemben hátizsák meg egy kétliteres flakon, sajnos már a csapról megtöltve. Az otthonról hozott tisztított víz elfogyott, hiába spóroltam vele.

- Good morning! Are you Katarzina?

Rám mered.

- Yes.

- I am A. D. from Hungary and I want to go to a city with D.

Hülye! Csak bele kellett volna nyúlni a zsebembe, ott a papír, de hát tele van a két kezem...

Persze röhög.

- You don't know...

- A city with D.

- What?

- A city which name starts with D... letter.

Nekiáll sorolni a városneveket. Droomgaard-nál megállítom.

- Are you sure?

- Er... I don't know.

- Don't you sure in it?

- I think I'm sure.

Persze azért vannak körülöttünk egy csomóan, és persze mindenki érti, hogy miről van szó. Röhögnek, egymásnak mesélgetik, hogy a faszi nem tudja, hogy hova akar menni. He thinks he is sure. Végighullámzik a tömegen Droomgaard neve.

Na, ez a tizenöt év is jól kezdődik!

Na jó, nagy nehezen elkezdődik a kiosztás. Aki ide megy, az menjen ehhez az autóhoz, aki odamegy, az ahhoz... Engem egy kék Renault-hoz irányít. Bepakolok hátra és beülök a harmadik sorba. Egy fiatal pár ül mellettem. Egyáltalán itt mindenki fiatal! Direkt 35 évig kerestek embert, nem is tudom, hogy hogy kerülhettem bele. Az angolom nem az a perfekt, valószínűleg az volt az oka, hogy tudják, már dolgoztam Hollandiában. Egy fiatal, csinos csaj ül be, ő lesz a sofőr. Sajnos lengyel. Azért mondom, hogy sajnos, mert nagyon jól néz ki! Tulajdonképpen a legjobb nő, akit láttam, mióta kint vagyok. Persze nagyszájú, vagány, rágógumizik, egyik cigit szívja a másik után, vezetés közben is. Két tüdővész között energiaitalt iszik. Istenem, miért kellett megöregednem? Egy ilyen csaj mellett nem bírnám a pörgést!

De az indulástól még messze vagyunk. Ide megyünk a kocsival, oda megyünk, kiderül, hogy egy egész városka van itt kétszintes házikókból. Gyanítom, hogy ez egy katonai reptér lehetett, és ezek katonai barakkok voltak, másképp nem tudom elképzelni a sok egyforma házat. A házak között gáztartályok, nyilván erről megy a fűtés is. Néhol gyerekbiciklik, néhol kerti székek... Talán vannak itt, akik hosszú tartózkodásra rendezkedtek be.

Na, nagy nehezen elindulunk! 9 helyett fél 11-kor.

Szinte másodpercre 11 órakor lépjük át a német-holland határt. Hálaimát mondok. Aztán még egyet. Egyre jobban elérzékenyülök attól, hogy ismét Hollandiában találom magam.

Jellegzetes házak, ápolt előkertek, minden olyan rendezett. Mintha egy mesefilm díszletei lennének. Pedig itt emberek laknak, dolgoznak, élik az életüket. A pázsit frissen nyírva, állatok (ló, tehén, birka) legelnek. Egy öregúr az egyik csatorna partján bóklászik, hátrafordul, szemével keresi a kutyáját. Az felkapja a fejét, megbilleni a farkát, jelzi, hogy itt van.

Mi a fene olyan különleges ezen? És miért van az, hogy én mégis annyira vágytam ide? Ciki, vagy nem, törölgetem a könnyeimet. Na nézd csak! Vénségemre milyen szentimentális lettem! Vagy mégis lehet ebben a helyben valami, ami jobban vonz másnál?

Először Boxing-ba megyünk. Keskeny, labirintusszerűen kanyargós utcák, még keskenyebb járdákkal. Tényleg, mint egy film díszlete, ahol elmérték az arányokat. És mégis minden a helyén. A csaj ki sem száll, egy pasi meg egy nő várja egy ház előtt, nyilván nekik telefonált az előbb, azért jöttek ki elé. Pár szót váltanak, talán visszafelé beugrik hozzájuk, vagy hasonló. Megyünk tovább. El-elszunyókálok, aztán egyszer csak megállunk egy murvával felszórt parkolóban. Páran kiszállnak.

- Where can I piss? - kérdezem az egyik utastársamat, egy nagydarab srácot. Bizonytalan mozdulattal körbemutat.

- Anywhere? - kérdem.

- Anywhere! - biztosít. Összeröhögünk.

- Thanks!

Átmegyek a parkoló túloldalára, elbújok egy mikrobusz mögött és pisilek. Sietek vissza, nehogy itt felejtsen a csaj - a lengyel sofőrökkel kapcsolatban rossz tapasztalataim vannak. De nem, látom, hogy a kocsi hátsó ajtaja nyitva, akik kiszálltak, pakolják a bőröndjeiket. Visszaülök. Egyszer csak a mellettem ülő srác mond valamit a vezetőnknek, mire ő odafordul hozzám, és közli, hogy ez Droomgaard. Ez az? Ez igen. Nem nagyon hiszek neki, de kiszállok. Egy drótkerítés előtt állunk, bent fehér házikók. Olyanok, mint a lakókocsik, csak nincsenek kerekek alattuk. De rengeteg! Aha, ilyet láttam az egyik küldeményen, amit a győriektől kaptam. De arról nem volt szó, hogy egy lakótelepnyi van itt ebből! Kiveszem a pakkom és odaállok a többiek mellé. Visszasandítok a kocsira, nem indul. Lehet, hogy nem is átverés? Szedelőzködnek, és elindulunk befelé. Én nem szeretnék itt lakni! Basszus... De muszáj lesz! Jobb, mint a Mikinél, és jobb, mint a Vonaton. Megkérdezem a mellettem battyogót, hogy ez Droomgaard? Azt mondja, azt hiszi, igen. Na hiszen!... De gondolj arra, hogy mennyit fogsz keresni! Egy csomó pénzt félre tudsz majd tenni, bár még nem tudod, hogy mire, de hát majd kitalálod... És a nyugdíj! Jó, most még nem izgat, de majd akkor jól fog jönni... Fúj, de ronda hely! Ilyennek képzelem a 60-as évekbeli NDK-s üdülőket.

Végül is nincs tömegnyomor. Elég szellősen vannak a házikók (ezek a bungalow-k a prospektus szerint), közöttük füves részek. Az utak most egy kicsit sárosak, de hát november első napján milyenek legyenek, ugye... A második utcácskába fordulunk jobbra, és a szemben lévő ház előtt megállunk. Nem figyeltem, hogy egy srác kijött elénk, vagy teljesen üres volt-e a ház. Mindenesetre előlem az egyik lengyelt beküldik. Egy köpcös fiatalember bermuda gatyában odajön - igen, ez itt csatlakozott hozzánk, ő lesz a szállás manager - és angolul megkérdezi tőlem és a mellettem állótól, hogy együtt vagyunk-e. Mondjuk, hogy nem. Először engem küld be ugyanabba a házba, aztán a másik srácot is. Végül is jól jártunk, a lengyel egy földijével lakik a kétágyasban, mi a két egyágyasban. Később kiderül, szlovák a gyerek, aki mellettem pecózik. Itt is tök vékonyak a falak, de hát ezt ebben az országban meg kell szokni. Rotterdamban a Schermlaan-on is olyan érzésem volt, mintha a szobámon keresztül ment volna dolgozni a szomszéd házban lakó bolgár család.

Wifi van, de nagyon tré, szakadozik. (Már hallom, ahogy mondjátok: Nem baj, Dühöske, majd te megcsinálod! :D ) A fiatalabb lengyel piával kínál, elfogadom. Koccintunk mind a négyen. Maxnak hívják. A szlovákot Martinnak, a rangidős (9 éve van kint H.-ban!) Arek, vagy micsoda. Nem Marek, mert rákérdeztem. Na mindegy. Gyors egymásutánban lenyomunk még 3 pohárral. Kicsit összeakadnak a szavak a számban, Maxszal dumálunk, a másik kettő eltűnik valamerre. Aztán előkerül még egy üveg a hűtőből. Aztán megjönnek Marek haverjai, akiknél 52 fokos pálinka van. Hát mi van itt?!

Utóbbiaknál hamar elástam magam. Amikor megkérdeztük, honnan vannak, az egyik - pont, aki a piát hozta - mondta, hogy Bánská-Bystrica. (Ugye így írják?) Erre rávágtam, hogy az is magyar terület volt. Amikor rám merednek, nem értem a csodálkozásukat, és magyarázólag hozzáteszem, hogy 1920 előtt. Hát nem is kaptam pálinkát! Csak azt vettem észre, hogy mindenkinek töltenek, csak nekem nem. Először azt hittem, véletlen, de a harmadik körnél már kapcsoltam, hogy neeem, ez nem az. Mindegy, kint maradtam a bungi előtt, részt vettem a beszélgetésben, nagyon rendes gyerek voltam.

Hogy mi? Hát igen. Mert Max dumált velük, és ő nem tud szlovákul, a szlovákok nem tudnak lengyelül, és angolul szövegeltünk. Végül éppen Martin kínált meg az ő piájából, és tulajdonképpen akkor zizzentem rá, hogy én direkt nem kapok a haverjától, és pár perccel később azt is kistudíroztam, hogy miért. De nem bánom. Nem hiányzott, és különben is, ha már kimondtam, nem fogok elnézést kérni érte. Kérjenek azok, akik kitalálták Trianont!

Most bekopogott a köpcös srác, és közölte, hogy akinek el kell intéznie a SOFI számot, az holnap reggel 5:40-kor legyen kint a parkolóban.

Hogy mi?? Akkor még a madár sem száll! Hova akarnak vinni olyan korán?

Na jó! Meg kell próbálnom felmenni a Netre és ezt feldobni, aztán beájulok az ágyba és sürgősen kialszom magam!

Yo 8! (Jó éjt!)

Kivonat az egyik brossúrából:

"Miközben Ön valamelyik szállásunkon él, számos lehetősge less szabadidejének aktív eltöltésére. Ha pl.mosni szeretne, akkor minden szállásunkon van mosógép..." (sic)

- Drágám, mit szeretnél csinálni így munka után?

- Hát ööö... mosni! Olyan régen nem mostam!

:D