Hú,
de régen… Na mindegy.
Szóval
amikor visszajöttem, itt volt egy colos srác, akit még nem láttam
előtte. Piskótával kínált (butter cake), a csajok meg nagyon
finom konyakkal, úgyhogy elvoltam, mint a befőtt, de aztán persze
már alig vártam, hogy felszivárogjak ide, mint a hagymaszag.
Beszélgetni úgysem akartam volna velük, meg ők sem velem, mert
bonyolult lett volna angolra fordítani a dolgokat, így lengyelül
tudtak dumálni egymással.
Reggel
meglepve láttam, hogy a két csaj a kanapén alszik. Mi ez? Ennyire
udvariasak akartak lenni a sráccal, hogy inkább ők alszanak kint
ketten, hogy a csávó egyedül elférjen az ágyban? Aztán
eltűntek. Ők elköltöztek, a pasi maradt. Hiányoznak.
(Aztán
a srác is elbútorozott egy pár hete. Nem maradt sokáig, ezért
kár volt a leszbosziakat kitúrni. Állítólag egy Albert Heijn-ben
fog dolgozni. Hát, egészségére!)
Nem
számoltam a Húsvéttal, az pedig hívatlanul is eljött.
Itt
az a divat, hogy a többnapos ünnepek első napján zárva tartják
a boltokat, a másodikon kinyitnak, de rendszerint rövidített
műszakban. Engem vasárnap evett be a fene a városba, és akkor is
délután. Reménytelennek tűnt, hogy bármilyen kaját beszerezzek,
amikor rátaláltam egy cukrászdára. Nem is volt messze az AH-től,
pár méter csak. Kint egy D betű volt, de a zacskójukon az áll,
hogy Délifrance, bármit is jelentsen. Bementem, és nem bántam
meg, mert egy nagyon csinos csaj volt az eladó.
Pontosabban
ketten voltak, de valahogy ezen akadt meg a szemem. Talán azért,
mert Joan Jett-re hasonlított, őt meg imádom.
Természetesen a kedvencemet teszem ide!
Kértem
egy almás pitét, amit ott helyben meg is kajáltam, és isteni finom
volt! Meg vettem, úgy emlékszem, 4 croissan-t, mert a negyedik
ingyen volt, és a kétféle pizzából 1-1 szeletet. Ezek téglalap
alakúak, nem körcikk, tehát tárolni és szállítani is könnyebb
volt. Mint kiderült, eléggé egyformának tűntek, a sajt alatt
fűszeres darált hús. De ez akkor megmentette az életemet. 3 perc
a mikróban, és fogyasztható. Két étkezésre is elég volt.
Másnap
aztán csak a Plus-ig mentem be, ott vásároltam kaját, de pár
héttel később még megjelentem a Délifrance-ban. Joan emlékezett
rám, a másik nem. Nem baj, én sem őrá. Ketten magyaráztuk neki,
hogy én voltam az, aki Húsvét vasárnap kajáért mászkált a
városban, és újra biztosítottam őket, hogy aznap megmentették
az életemet. A másik bögrét ez nem nagyon érdekelte, engem meg
az nem, hogy őt nem. Joannak gyönyörű barna szemei vannak. Két
almás pitét elvittem, meg egy másik sütit, amiről az derült ki,
hogy kávéízű, de mazsola is van benne. A nevét nem tudták
megmondani, de az sem érdekelt. Vállig érő barna haja van, és
karcsú, nyúlánk alakja.
Mármint
a csajnak.
Ide
még vissza kell jönnöm egy párszor!
A
meló… Hát a meló ugyebár már régen elvesztette a varázsát,
napi robotnak tűnik, a köcsög lengyel sofőrökkel pedig csak a
gond van. Hol ők késnek, és akkor az természetes, hol én kések,
és akkor a morgás van. Hát az anyátok! Persze a kocsiban rajtam
kívül mindenki lengyel, így nem is lehet igazam, tehát jobb, ha
befogom a pofámat, és leszokom a késésekről. De miután max. pár
percről van szó, nem szólhatnak igazából semmit.
Most
csütörtökön viszont sikerült vagy negyed órát késnem. Én sem
tudom, hogy jött össze! A helyzet az, hogy bármikor megyek
zuhanyozni, valakinek mindenképpen akkor kell nyitogatnia a
vízcsapot. Ilyenkor mosogatnak, vagy húzzák a vécét, vagy fogat
mosnak a konyhában… Valamit mindenképpen csinálniuk kell, amikor
én vagyok bent. Persze a meleg víz elmegy, és kell egy pár
másodperc, amíg utána is visszaáll arra a hőmérsékletre, amit
én állítottam be. Ezzel szépen mindig elmegy az idő. És nem
veszik észre, hogy ezért kések!
Marcin,
az alfahím nem egyszer rám szólt, hogy most menjek, mert most üres
a fürdőszoba. Egyszer túl sokat nyitogatták a csapokat, és
amikor kijöttem, odaszóltam neki:
-
Beküldesz a fürdőbe, hogy hideg vízzel zuhanyozzak.
Hogy
neki nincs hatalma a víz hőmérséklete felett. Megkérdezte, hogy
egyfolytában hideg volt-e a víz, és mondtam neki, hogy nem, hanem
hullámokban. Ha ebből nem ért, akkor semmiből, de szart rá
továbbra is. Pedig ha ennyire szereti – szeretné – az ujját
rajta tartani a család ügyeinek az ütőerén (szép képzavar!),
hát akkor megszervezhetné azt is, hogy ne legyen elcseszve a
fürdésem. De odáig nem jut el az én Osztap Benderem.
Na
és csütörtökön a szokottnál is később mentem be, ki volt
számolva az időm, és a szokottnál is többet
nyitogattak-csukogattak. Egyszer csak azt hallom, hogy bevágják az
előszobaajtót, és utána már egyenletesen jött a meleg víz. Na,
mondom, végre!
Rövidesen
végeztem is, de azért ideges voltam: éreztem, hogy kicsúszok az
időből. Nem baj, magukra vessenek, biztos nem lesz pofájuk
beugatni, de ha mégis, hát arra fogok hivatkozni, hogy őmiattuk
késtem.
Nem
volt alkalmam semmire sem hivatkozni, mert nem várt meg a sofőr.
Elment a nyavalyás, itt hagyott, és még egy lengyel srácot is.
Amikor ő bement az irodába, hogy megkérdezze, hogy most mi lesz,
kijött a nő, bemutatkozott, hogy ő Kasha, és ő itt a
szállásmanager. És hogy a faszi azért nem várt meg, mert hogy én
rendszeresen kések, itt is, és a munkahelyen is, mert ott meg
állandóan kávékat meg csokoládékat iszom, amíg a többiek rám
várnak az autóban.
Ez
sem volt igaz, mert egy csomószor volt, hogy én vártam rájuk az
autóban ülve. Egyszer mondjuk várniuk kellett vagy fél órát,
mert egyedül én inboundoltam a brigádból, és a végén azt
mondták, hogy álljunk neki takarítani. Én el is kezdtem, a
többiek meg szépen elszivárogtak, úgyhogy ezzel elment egy fél
órám, pedig annak az emeletnek csak a felét csináltam meg. Mertek
volna reklamálni, szóltam volna, hogy a másik felét csináltassák
meg azzal a tizenvalahány emberrel, akik tiplit vettek! De hát már
a floor operator-ok sem voltak ott. Nekem hosszabb lett a munkaidőm
fél órával, mint a többieknek. Amikor lejöttem, benéztem a
pickingelőkhöz, és láttam, hogy még vannak, akik dolgoznak, így
azt hittem, van időm, de akkor sem ittam semmit, hanem kimentem,
hogy beülök az autóba olvasni. (Igen, a sötét autóba, éjszaka,
mert én azt tablet PC-n csinálom.) De kiderült, hogy azt a
brigádot már egy fél órája elengedték. Ludwig volt a sofőr,
aki hússzal ment Goudában, amikor azt hittem, perceim vannak arra,
hogy a gyógyszeremhez jussak. Nem akkor utáltam meg, nekem már
eleve nem volt szimpatikus, és ez gondolom kölcsönös lehet.
Mellette ült a nője, akit már a múltkor is fuvarozgattunk egyik
egyik benzinkúttól a másikig. (Hogy is van a maszek fuvarokkal
kapcsolatos szabály? Úgy, hogy tilos!) Beszólt a pasi is, meg a
csaj is, én annyit mondtam, hogy dolgoztam. A faszi mondott valamit
lengyelül, én meg magyarul válaszoltam neki, hogy neked is. Ebben
maradtunk, más szó nem esett. És most végre bosszút állhatott.
Egen,
negyed óra késés valóban elég durva, és ezért nem is rá
tudtam haragudni, hanem Marcinra, hogy miért nem bír rendet tartani
a lakásban, ha már beleugat mindenbe. Másnap nem is szóltam
hozzá. (Micsoda büntetés! Szerintem csak röhögött a markában.)
De hát ezt nem lehet sokáig csinálni, úgyhogy újra
beszélőviszonyban vagyunk.
Jó
hír viszont, hogy a fiatalok – Kamil és Kasha – költözni
akarnak, és rám is gondoltak. Kamillal dumáltunk erről. Azt
mondta, hogy hiába kérdezte M.-ékat, csak hümmögtek. Ezt jó
jelnek tartom, mert azt jelenti, hogy nincs kedvük jönni, de
mondani persze nem mondtam.
A
ház, amit 600-ért bérelnénk, valahol Kaatsheuvel oldalában van,
méghozzá nem is messze Droomgaard-tól, attól talán délre
valahol. A telefonján mutatott róla képet. Gyakorlatilag ugyanaz a
bungaló, 3 hálóval, csak nem fehér, hanem kék. Nekem mindegy,
csak elég távol legyünk a migránsoktól!
Vajon
végül ki lesz a harmadikban?
Mindhármunknak
van bringája, tehát a közlekedés megoldva. Persze a rezsiért
külön kell fizetni, és még havi harmincért állítólag elég jó
wifit adnak, de akkor is olcsóbban jövünk ki, és nem függünk
többet az autóvezetőktől. Bár már ott tartanánk!
Tegnap,
vagyis vasárnap érkezett egy bucifejű lengyel, ő fog a colos
helyén lakni. Valami Macseknak hívják – nem vicc!
Nem
is szoba az, hanem átjáróház.
Éjfél
után szépen, halkan elment a Net sétálni, és még azóta sem
bírt hazatérni. Próbáltam elérni a gépről a routert, de lusta
és türelmetlen vagyok végigpróbálgatni a lehetőségeket, miután
a 4 legvalószínűbb nem jött be, ezért úgy döntöttem, hogy
kaja után bemegyek a városba, és ott keresek egy helyet, ahol van
szabad wifi, és feladom végre a blogot, hadd olvassatok.
Ja,
a kaja! Tegnap éppen szartam (hát bocsi, csak ittam egy kis
konyakot, és ilyenkor… tudod!…), amikor hallom, hogy csengetnek.
Meg voltam róla győződve, hogy valamelyiknek valamelyik lengyel
haverja jön megint, de nem, mert a magyar pár keresett meg engem.
Ők
is a DocDatában dolgoznak, de hátul, egy másik (harmadik?
negyedik?) cégnél, ami magyarul méhkaptárt jelent. Pontosabban
dolgoztak, és most elköltöznek „privátba”. Később lehet,
hogy visszamennek Mo.-ra, de remélem, hogy ezt rosszul értettem. Na
és hoztak egy hatalmas szatyor kaját, hogy ők nem akarják
elvinni, de teli volt mindenféle levesporral, pop cornnal,
fűszerekkel, pezsgőtablettával… Meg volt a közepén egy
félliteres vodkás üvegben igazi házi pálinka!
Na
és volt 3 doboz rizs is, meg egy üveg Uncle Ben's, úgyhogy nagy
elhatározásomban meghívtam a házat egy rizses csirkére, már
csak csirkemellfilét kellett venni hozzá. Persze azt is én vettem,
két dobozzal, á 85 deka és €5.50. Vagyis több mint másfél
kilót kaptam 11 euróért. De tegnap valahogy elmaradt a főzőcske,
így ma csinálta meg Marcin.
Most
kajáltam be egy hatalmas adagot. És persze már elég késő van
ahhoz, hogy elmenjek netezni. La Place fél 7-ig van nyitva, ha most
rögtön elindulok, talán éppen látom bezárni.
Holnap
délelőtt lesz az alkalom, hacsak addig nem jön meg ez a szar wifi
ide Elzenhofba. Hát sajnálom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése