avagy
A holland bürokrácia mindenek felett
Ha valaki lemaradt volna a Faszbúk bejegyzésemről
Kelt: 2016. március 6.
Ez a gyógyszer dolog... Végül is semmi különös, csak a szokásos megpróbáltatások. :)
Először írtam a Csiga barátomnak, h. yo lenne, ha kiváltanák a gyogyimat és feladnák postán. Aztán telefonáltam a dokinak, az asszisztensnővel megbeszéltem, h. megírják a recepteket és kiteszik a recepcióba. (Ezek milyen szépen alliterálnak!) Utaltam zsét a Csiga nevén a Csili (az a nője) banxámlájára, mert azt adták meg, én meg azt hittem, a srácé. De a bank így is elfogadta.
A csaj kiváltotta és 25-én feladta. Írta, h. 3-5 munkanapot ígértek, h. ideér. Szerdán még nem jött meg.
Csütörtökön bementem az egészségházba, ami egy átalakított templomban van, a földszinten patikával, minden emeleten ingyenes vécé, ami nekem nagyon megfelel. :) Ott nem kerültem orvos elé, mert elakadtam az első emeleten a recepciónál.
Van ott egy idősebb nő, aki csak hollandul beszél. Én még mindig nem. Szerencsére volt mellette (a másik ablaknál, ami szinte egész végig zárva volt) egy fiatal csaj, aki tudott angolul. Ezzel a kettővel kellett megharcolnom a bürokratikus marhaságaikat. Adnak egy papírt, amit töltsek ki. Jól van, beírom a nevemet, szül. időt, címnek hogy Résidence Elzenhof. Mondom nekik, h. a pontos címet nem tudom, m. benne van a laptopomban, az viszont otthon a galérián. Hát ők így nem tudják. Yo, akkor menjenek fel az Internetre, ott is a Google Map-be és írják be a keresőbe, h. Résidence Elzenhof, az ki fogja írni profin a címet irányítószámmal, mindennel. Hát ők ezt nem tudják. Aha!
Nagyokat nyeltem, hogy ne kelljen csúnyákat mondanom.
Akkor mutassanak már nekem egy helyet itt a közelben, ahol találok Internetet, és egy perc alatt kiderítem, hogy hol is lakom én pontosan! Dumálnak egymás között, mintha ott se lennék. Mondom nekik, h. az a helyzet, h. egyetlen darab gyogyim van, és ezt nem kéne kihagyni egy napig sem. A banya tapogat a gépen, aztán felém fordítja a monitort. Itt lakom?
Jé, van Internet! :P
A képen 1 lapos tetejű hétvégi ház. Mondom neki, h. nem, a miénk sátortetős, de sztem yo helyen keresgél. Matat, mutat egy képet, amin Elzenhof tárt kapuját látom. Ez az, mondom! Stoofkade? Az az, 11-es szám, arra még emléxem.
Yo. Mi a háziorvosom neve? Mondom neki, h. azért nem írtam oda, mert magyar, és úgysem ismerik. Nincs háziorvosom? Nincs. Az hogy lehet? Hát úgy, hogy nem vagyok beteg, nem volt rá szükségem, csak a gyógyszert szeretném felíratni... Aha. Hogy hívják a háziorvosom?
Ez így ment egy darabig, aztán amikor elfordultam, hogy káromkodok egy jót, látom, h. hárman is állnak a hátam mögött. Intettem, h. jöjjenek nyugodtan, m. ez egy hosszú menetelés lesz.
Néhányat magam elé engedtem, de amikor egy kisgyermekes anyukát faggattak arról, hogy "és a gyerek szokott hirtelen elaludni, mintha ájult lenne?", akkor kifakadtam:
- Nézd a két orvost! Mindjárt meggyógyítják itt helyben!
Azt nem tudom, h. a sorstársak az egyre hosszabb sorban értették-e, amit mondtam, vagy csak egyszerűen több türelmük volt, de úgy tettek, mintha nem hallanák. Közben előkerül hátulról egy harmadik nő és kinyitja azt az ablakot, ahol addig a fiatal csaj ült. Engem akarnak odatessékelni, de már csak az hiányzik, hogy elölről kezdjem az egészet!
A gyerekes nő után visszaálltam a bal oldali ablakhoz, és azt mondtam:
- Akkor most térjünk vissza az én problémámhoz! Az a gond, hogy nemsokára el kell indulnom dolgozni, és ma este elfogy a gyógyszerem.
Várjak még egy kicsit, így háziorvos nélkül ugye ők nem tudnak tenni semmit... Kiálltam a sorból és egy jó cirkalmas káromkodást engedtem el, már az sem izgatott, hogy voltak benne "nemzetközi" szavak is. Erre egy fiatal nő odaszól a lift mellől:
- Jól hallom, magyar? - és odajön kezet fogni.
- Miért - kérdezem mosollyal a nem létező bajszom alatt, - odáig is elhallatszik?
Gömbölyű, jókedvű lány, egy évtizede él itt kint, nem egész egy éves a pici babája. Segít fordítani, ha akarom.
- Köszönöm, de a fiatal nő tud angolul, csak ez a bürokrácia!... Azt hittem, ezt Magyarországgal együtt otthagytam.
- Á, itt még jobban olyanok! Volt, hogy egy kisgyermeket nem láttak el, mert nem volt háziorvosa.
Kijön a csaj az ajtón, és közli, hogy ők annyit tudnak csinálni, hogy holnap jöjjek be, és déltől a földszinten a patikában át tudom venni a gyógyszert. Hány óráig lehet jönni? Ötig.
- Az azért nem jó, mert holnap meg reggeltől dolgozom fél 4-ig innen 80 km-re, és nem fogok ideérni.
Még egy párszor elismételték, h. holnap déltől ötig, tehát ezzel részükről le volt zárva az ügy.
Hétvégén meg zárva vannak.
Nyugodt voltam, mint nyuszi a hurokban. Hogy lesz ebből gyógyszer még a hétvége előtt? Volt, h. 4 és fél órát vártam a buszra, ami haza hozott, de az 1-2 óra várakozás mindennapos.
Péntek délután a sofőr srácnak panaszkodtam. Kérdeztem, hogy elém tudna-e jönni korábban, én majd elkéredzkedem, ha mond egy fix időpontot. Ez a srác nagyon nem tud angolul, amit én mondok, azt nem érti, de én sem, amit ő. Végül úgy tűnik, mintha azt ajánlaná, hogy ő majd megveszi a gyógyszert. A szám tátva a csodálkozástól. Lengyel még nem volt ennyire jó fej! Mondjuk az fura, hogy nem kérdezi, hol az a patika, pénzt sem kér... Már majdnem adtam neki 5 eurót, de amikor megérkezünk a Docdatához és kérek tőle egy tollat, hogy felírjam a gyógyszer nevét és a címet, nem adja oda, csak a papírt lobogtatja, amire a napi útvonaltervét írta.
- Medicine - mondom neki.
- Yes, yes, medicine! - és odaírja egy sor végére. Mutatja, hogy most már ott van, bárki elolvashatja.
Jééézusom!...
Megköszönöm a fuvart és kiszállok. Hogy lesz ebből gyógyszer a hétvége előtt?
Szintén az Olsok-tól, de egy másik sofőr jön elém. Beszállok, elindulunk. Amikor kiérünk Waalwijkból, hátraszól, hogy megyünk gyógyszert kiváltani. Szóval a másik srác már szólt neki. Mondom neki, hogy igen, ha odaérnénk 5 előtt, az nagyon jó lenne.
Nem bízom benne, de annyira nincsenek beállva az autópályák, egyre inkább úgy tűnik, hogy az utolsó percben még odaérhetünk.
Megáll tankolni. Basszus! Biztos, hogy ez nem ért volna rá 5 után? Kényelmesen besétál és fizet. Kocogunk tovább, a forgalom egyre sűrűbb.
Útközben néhány telefont elintéz, majd hátraszól, hogy előbb a vasútállomásra megyünk, utána a templomhoz. Rásandítok a műszerfalon az órára. Nekem az is jó, ha csak kitesz ott, mondom, aztán mehet, amerre akar. Ez egy olyan gyógyszer, amit nem lehet kihagyni, és ha ma nem váltom ki...
Bent Goudában kb. 20 kilométer per órával vánszorgunk. Előttünk-mögöttünk nincs senki. Mi lenne, ha hátulról fejbe rúgnám az acélbetétes munkásbakancsommal?
Hogy lesz ebből gyógyszer még a hétvége előtt?
Végre meglátom a templomot. Odaérünk a bejáratához, de megfordul a kocsival és a túloldalon leparkol. Harminc méter plusz. Már teljesen lemondtam arról, hogy kiváltom még ma. Végül is hétfőn is jó lesz, három nap alatt csak nem kap el a hirtelen halál, amivel ilyenkor az orvosok riogatják az embert! És ha igen, hát... ennyi volt! 55 év. Más a felét sem éri meg. Hányan elmentek 27 évesen! Igaz, ők nem álltak le úgy, mint én.
Odabattyogok a fotocellás ajtó elé. Egy másodperc, nem nyílik! Na, szevasz, itt a vége! Persze, nem fognak rád várni, hátha pár perccel 5 után esel be. Miért, ki a fene vagy te?... Aztán kinyílik az ajtó.
Bent meglepően sokan vannak a zárórához képest. Húzok egy sorszámot, és pont sorra kerülök. Mögöttem még 2-3 érkező. Hát akkor mégsem késtem el?
Kissé sokáig tart, amíg a nő leellenőrzi, ki is vagyok, és még tovább, amíg hátul kutat. De aztán kijön egy doboz gyógyszerrel meg valami papírral, meg sem próbálom leolvasni, biztos hollandus nyelven van, majd ha sok időm lesz, lefordíttatom a Google-lal.
- Nagyon köszönöm! Mennyit kell fizetnem?
- Semennyit. A biztosítása fedezi.
Hoppácska! Európa?
Kifelé menet megnézem, a rendelés van ötig, a tár fél 6-ig van nyitva. Ismét totál feleslegesen aggódtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése